"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 13. Januar 2019

Egy kis havazás

Még a két ünnep között Marcel már nagyon szeretett volna egy kicsit "havazni", és mivel nálunk zöld karácsony volt (mint már évek óta, pedig 1000 méteren lakunk…), így egyik szombat reggel chekkolva az időjárást és a webcamerákat, Grindelwald felé vettük az irányt. Kettesben mentünk, Gábor dolgozott, Mami pedig szívesen hagyta ki ezt a kirándulást :) Én a First-re, Marcel pedig a Männlichen csúcsra szeretett volna menni, ezért még otthon kisorsoltuk, hogy melyik is legyen :) First lett a befutó, örültem neki nagyon, szeretem azt a helyet, többször voltunk már ott, sőt nyáron egyszer ott is éjszakáztunk Marcellel a csúcson lévő hüttében, nagyon hangulatos volt :) 

Aztán mire elindultunk, megint megfogadtam, hogy egy darabig nem vállalok be ilyen kirándulásokat. Mennyivel is egyszerűbb nyáron elindulni, nadrág-póló-cipő, kis uzsi a hátizsákba és már mehetünk is… persze ilyenkor télen más a helyzet.. igaz már Marcel elég idős ahhoz, hogy egyedül készüljön össze, de mire elkészül a sí-alsónemük-sízokni-sígatya-síkabát-sapka-sál-kesztyű kombóval, addigra ötször begizdul, hogy itt szúr, ott szorít, és amott izzad, közben persze magamat is készíteni kellene, gondolva az extra kéz- és lábmelegítőkre, hogy három percnél tovább bírjam kint a hideget lefagyott ujjak nélkül, na meg nem árt egy kis meleg tea / kávé sem a termoszban, váltócipő, mert ugye hótaposó csizmában vezetni nem túl vicces és még pár egyéb apróság :) Végül azért tíz órakor sikerült elindulunk ;) 

Az első "sokk" már Interlakennél ért bennünket, amikor is az autópálya lejárónál állt a sor vége Grindelwald / Lauterbrunnen felé (ez kb 20 km-es szakasz…). Persze tombolt a téli szünet, hétvége is volt, a hegyekben ragyogó kék ég és napsütés és már leírtam egy párszor, hogy a svájciakra sok mindent el lehet mondani, de hogy nem egy lusta népség és nagyon szeretik a kinti aktivitásokat, az biztos. 

Szerencsére azért valamennyire feloszlott az autósor, így egy óra múlva beérkeztünk Grindelwaldba. A falu előtt hatalmas tábla, ahol a szabad parkolóhelyekről informálják a turistákat… hát nem nézett ki valami túl jól, szinte az összes parkoló foglalt volt (mondjuk túlzásba sem viszik, bár pár évvel ezelőtt a falu központjába építettek egy nagy parkolóházat, de szerintem kicsit kicsire méretezve, egy háromszor akkora is kevés lett volna…). 

A First-re vezető felvonó a falu másik oldaláról indul, a központi parkolóházba esélyem sem volt beférni, így tovább mentünk és gondoltam, egy életem-egy halálom, megpróbáljuk a felvonó állomásnál lévő parkolót… na mikor elhaladtunk a felvonóállomás mellett, ez a kép fogadott minket..


A kassza bent van az épületben, a sor végeláthatatlannak tűnt, így ha találtam is volna parkolóhelyet (persze hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni sehol…), akkor sem vártam volna ki ezt a sort..

Így aztán más választásunk nem volt, gondoltam megpróbáljuk a Männlichen felvonót.. Bár arra a parkolóhelyre is ki volt téve a megtelt tábla, de az eléggé a falu szélén volt, így "útonállók" terelték az egyre csak özönlő turistákat a mezőkre, ahol ideiglenes parkolókat alakítottak ki. Mivel akkor még lent a faluban nem volt hó (meghökkentő december végén ott a hegyek között), így a mezőkre szépen le lehetett parkolni :) másfél órás kanyargás után végre le tudtuk állítani az autót :) És már meg is jelent az egyik "útonálló" parkolóőr, hogy bezsebelje a napijegy árát (mivel automata nem volt a mezőn :) Pechemre semmi de tényleg semmi készpénz nem volt nálam, a falu központjában terveztem kivenni, ahol viszont nem tudtunk megállni :) a mezőn pedig kártyával nem tudtam fizetni :))) na akkor gondoltam, hogy azzal a lendülettel fordulok is haza :) de rendes volt nagyon az őr, azt mondta, semmi gond, ellenőrök úgy sem jönnek, maradjak nyugodtan :) mondjuk elnézve a több száz (ezer) autót, volt nekik elég bevételük aznapra :) 

Beöltöztünk és elindultunk a felvonó állomás felé. Amit most épp felújítanak, új, modernebb, nagyobb és gyorsabb felvonókat és vasútállomást építenek (van miből, hisz a rengeteg turista viszi oda a pénzt…), így egy ideiglenes állványon keresztül lehet csak elérni az épületet. 

Persze a sor itt sem volt rövidebb……. Sőőőőőőőt… de akkor már megbeszéltük, hogy ha törik, ha szakad, mi ma felmegyünk valamelyik csúcsra havat látni :))) Így Marcel is egy szó nélkül várta ki a sort… (csak úgy zárójelben, soha nem fogom megérteni, hogy mi abban a jó, hogy az ember vár egy órát a felvonóra, hogy utazzon vele fél órát, hogy negyed óra alatt lesíeljen a domb aljára és kezdődjön az egész előről… de biztos nem vagyok eléggé elvetemült szerelmese a téli sportoknak… nem tényleg nem, sőt a télnek sem….) 

Mindenesetre egy órás várakozás után végre valahára elindult velünk a felvonó felfelé a Männlichenre (Európa leghosszabb felvonója, 6,2 km hosszú és közel 1300 méter a szintkülönbség az alsó és felső állomás között) 

Mosoly - végre úton felfelé :) 





A kilátás valami csodás volt, ezért megérte a sok hercehurcát és várakozást :) Kék ég, szikrázó napsütés, csillogó porhó és a háttérben az Eiger-Mönch-Jungfrau hármas négyezres hegyei :) 



Alattunk a felhők :) (háttérben és felhőben a Thunersee)



Wengen (szinte semmi hóval ) és a lauterbrunneni völgy szintén felhőben :) 




Volt egy pár síelő :) 






A kötelező hóangyalka :) 




Mamira is gondoltunk :) 





Ho-ho-ho-hóóóóó 

Az Eiger hegy híres északi oldala :) 







Tábla mutatja a különböző utakat és adatokat, hogyan-kik-mikor-merre-mennyi idő alatt másztak fel a csúcsra! Hatalmas teljesítmény mindegyik :) 




Pihenés és melegedés fent a csúcson :) 













Megbeszéltük, hogy ha már egyszer itt vagyunk fent, akkor lefelé kipróbáljuk a szánkópályát. Marcel nem mert még egyedül menni, mondjuk elég meredeken is indul az eleje, így aztán egy szánkót béreltem. Sajnos csak a kisebb méret volt és bizony nem sok helyünk volt rajta kettőnknek. 





Nem volt egy túl egyszerű menet… Marcel már elég nagy és nehéz is ahhoz, hogy csak feltett lábakkal üljön, viszont én kettőnk helyett nem tudtam kormányozni rendesen… a pálya többször keresztezi a sípályákat is, ahol mint a veszettek száguldoztak lefelé a síelők, hát mit ne mondjak, párszor elátkoztam magam, hogy elindultam szánkóval lefelé :))) egy idő után aztán kissé lankásabb lett a pálya, az már jobb volt, a legjobb pedig az volt, mikor Marcel egyedül ment, sokkal könnyebben és jobban tudta irányítani a szánkót és fékezni mint mikor ketten ültünk rajta :) Jó tanulópénz volt, de ő élvezte nagyon :)) lejjebb voltak kis egyenes szakaszok, ott ő húzott engem, az volt a legjobb :))) 



A középállomásig lehetett szánkózni, lejjebb már nem volt elég hó. Ott aztán felvonóba pattantunk, és kissé átfagyva és elég fáradtan értünk le Grindelwaldba :) Az autónk is megvolt még, büntetés nélkül és a sor hazafelé sem volt annyira vészes, így különösebb események nélkül rendben haza is értünk :) összességében jó kis nap volt, pontosabban a hegyen töltött idő szuper volt, leszámítva a parkolóhely keresést és rengeteg várakozást mindenhol. De a hely maga még mindig és minden évszakban egy csoda :)))))