"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 28. Februar 2010

Apa nélkül...

Hát ez a nap is eljött, G már Svájcban, holnap új időszámítás kezdődik, reméljük, csupa csupa jóval.

Nem tudom, Marcel mennyit érzékel, fog fel ebből az egészből, az biztos, hogy ma este nagyon kereste G-t. Napközben hozzá van szokva, hogy kettesben vagyunk, de az esti szertartásokhoz, rituálékhoz nagyon hozzátartozott G is. Kereste őt vacsoránál, fürdéskor, esti mese olvasásakor és persze lefektetéskor is. Nekem meg kicsit megszakadt a szívem :(

Persze nem hónapokról van szó, hogy nem látjuk egymást, igyekszünk majd minden hétvégen találkozni, és remélem, Marcel nem sínyli meg nagyon ezt az átmeneti időszakot. Bár azt hiszem, Gnek és nekem nehezebb lesz, majd Marcel ad nekünk erőt hozzá :)
Hiába, én nem vagyok az a típus, aki sokáig bírja a távkapcsolatot..

Na, ennyi volt a szomorkodás, előre nézünk, aztán úgy is olyan gyorsan telik az idő :)

Azért a kedvenc apja-fia-képeimet megmutatom, ezeket nézegettük este Marcellel :)





ez tegnap készült, Marcel egész nap bújt az apjához :)

Samstag, 27. Februar 2010

Tavaszi szombat

Ma gyönyörű tavaszi idő volt, ragyogó napsütés, szikrázóan kék ég egész nap, mintha Gnek Bécs még egyszer a legszebb oldaláról akarta volna mutatni magát :)
Ki is használtuk, délelőtt és délután is sétáltunk egy nagyot, közben pedig kedvenc olasz éttermünkben ebédeltünk és nosztalgiáztunk egyet :)

Kezdjük a sörrel :)



Anya, komolyan gondolod, hogy ezt az egész tányér minestronet ÉN egyem meg egyedül?



Akkor inkább már pizzát szeretnék :)



Megkérdezem NYUSZIT is, hátha éhes ő is :)



Evés után jöhet a játék :)




Holnap új időszámítás kezdődik, az első két-három hónap nem lesz egyszerű, amíg mi Marcellel még Bécsben leszünk, G meg már Svájcban, de tudjuk, hogy ez csak átmeneti időszak.

Freitag, 26. Februar 2010

Utolsó nap

Ma van G utolsó munkanapja Bécsben, kivételesen nagyon korán ment, egyébként nem az a koránkelő típus :)

Tegnap este elbúcsúztatták a kollégái, kapott egy óriási nagy piknikkosarat, tele csupa osztrák különlegességgel, a mozart-golyótól kezdve az igazi stájer tökmagolajon át a manner nápolyiig minden van benne :) Ja és egy útmutató Svájchoz :) Meghatódott nagyon, azért ő is több mint 10 évet dolgozott itt Bécsben, neki sem megy egyszerűen a búcsúzás.

Mióta Marcel megszületett, annyiszor éltük át, hogy valamit először csinált, valami az első alkalom volt az életében, mostanában meg rengeteg dolog van, amit utoljára csinálunk, élünk át, legalább is itt Bécsben. De tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot, aztán kezdődik a nagy kaland, tele újdonsággal, új élményekkel, új helyzetekkel :)

Mittwoch, 24. Februar 2010

Álom, édes álom..

Marcel alvása 16 hónapos koráig katasztrófa volt. Voltak olyan napok, amikor 1-2 órát aludt csak, a többit végigordította. Én meg mint egy zombi jártam-keltem, nappal róttam vele a köröket Schönbrunnban, éjszaka pedig a lakásban.

Rengeteget agyaltam, gondolkoztam rajta, hogy vajon mitől lett ilyen nemalvó Marcel, persze az okát úgysem fogjuk soha megtudni.
Ami számomra a legvalószínűbb, hogy már terhesen is nagyon sokat pörögtem, sokat voltam úton, nem voltam az a "felteszem a lábam" típus, 36 hetes terhesen költözést szerveztem, szülés előtt pár órával (már rendes fájásokkal) autót vezettem és KIKA-ban lámpát vettem :) szóval már a pocakomban sem volt soha egy nyugodt perce szegény gyereknek :)
Aztán születése után is sokat utaztunk, jöttünk-mentünk, mindig volt valami program, sok inger érte, sok új dolog és hát azt valamikor fel kellett neki dolgoznia. Ilyenkor azzal vígasztaltam magam, hogy Marcel érdeklődő, világra nyitott és majd előbb megtanul, megért dolgokat és felfedezi a világot, mint mormota társai.

Persze ez is inkább csak valami megnyugtatás-féle, magamat bíztatás volt. De ráfogtuk mi a fogára, a pocakjára, a teliholdra, a félholdra, a kozmikus erők találkozására, ufók leszállására, hidegfrontra, melegfrontra, anyahiányra, szóval kifogás volt bőven.

Végül 16 hónapos korában azt mondtam, hogy most már elég, imádom a kicsi fiamat, mindent megteszek érte és mindenemet feláldozom érte, de szeretnék már egyszer 2 óránál többet aludni EGYBEN...
Két nap alatt leszokott az éjszakai szopizásról (G nagy segítségével, azóta minden este ő altatja el:) és azóta alszik :)

Bár lehet, hogy csak rájött arra, milyen jó dolog is az alvás (vagy csak megkönyörült az anyján és azt gondolta, hogy 16 hónapi kínzás után engedélyez nekem is egy kis alvást :)

Imádom nézni, mikor alszik, olyan béke és nyugalom sugárzik az arcáról, mint egy kis angyal :) Csak állok az ágya mellett és sokszor kiráz a hideg és összefut a szememben a könny, hogy ez a CSODA a miénk, itt van velünk, hozzánk tartozik.

Persze nem maradhatnak el az alvós képek sem :) (jelen van még A NYUSZI, így csupa nagybetüvel, aki szintén megérdemel majd egy külön postot :)

babakocsiban (ez már nagyon ritka, de előfordul :)



autóban :)



kiságyban :)



kedvencem :)




Azt megint csak utólag jegyzem meg, hogy mostanában én nem tudok aludni, hiába alszik Marcel 11-12 órákat éjszaka, nekem 4-5 óra alvás után kipattan a szemem.. túl sok gondolat kavarog a fejemben...

Dienstag, 23. Februar 2010

Valami magyaroschat :)

Többször fordult már elő, ha osztrák barátaink jöttek hozzánk vacsorára, hogy valami igazi magyaros ételt szerettek volna enni.
Kezdetben mindig nagy bajban voltam, mert én szinte soha nem főzök magyarosan, legalább is magunknak nem, inkább a könnyedebb konyha kedvelői vagyunk. Egy sima "gulasch" túl fantáziátlannak tűnt, vegül több menü kipróbálása után a palócleves + vargabéles kombináció vált be a legjobban :)

Mindenkinél nagy sikert arattam vele, nem véletlenül, ugyanis van egy tuti biztos, elronthatatlan, nagyon egyszerű és roppant finom vargabéles-receptem!

Nem csinálok a blogból gasztroblogot (annyira fényes szakács azért nem vagyok ;) de ezt muszáj megosztanom Veletek :) (a palócleves nem annyira izgalmas, így annak a receptjét nem irom ide, viszont a hozzá sütött, kicsit sem magyaros sajtos-sonkás-olivás kenyérét majd egyszer igen :)

Vargabéles:

Hozzávalók: 1 csomag réteslap (6-8 lapos, amilyen éppen van), 50 dkg túró, 13 dkg cérnametélt, egy maroknyi mazsola, 4 tojás, só, 10 dkg cukor, 1 csomag vaniliás cukor, 1 citrom héja, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl

A cérnametéltet enyhén sós vízben kifőzzük, lehűtjük és lecsepegtetjük. A túrót áttörjük, a tojásokat kettéválasztjuk. A túrót kikeverjük 10 dkg cukorral (lehet egy kicsit kevesebb is), a vaníliás cukorral, mazsolával, a tojássárgákkal és a tejföllel, belereszeljük a citromhéjat. Hozzáadjuk és beledolgozzuk a tésztát. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a tejfölös túróba forgatjuk. Egy tepsi alját és a szélét - úgy, hogy vissza tudjuk hajtani a tetejére - kibéleljük réteslappal. Meglocsoljuk az olvasztott vaj egyharmadával, belesimítjuk a túrós tésztát, és ráhajtjuk a széléről a réteslapokat. A tetejét befedjük a maradék réteslappal, és meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal. Meleg, 160 °C-os sütőben 40-45 perc alatt megsütjük. Felvágás előtt legalább fél órát pihentessük, különben nem lehet szépen szeletelni.

Én vagy erdei gyümölcsös mártást vagy anyukám féle házi meggy- vagy almadzsemet szoktam hozzá adni, de isteni finom üresen is, Marcel is nagyon szereti :)

Szóval aki legközelebb hozzánk jön látogatóba, számolhat azzal, hogy vargabélessel kínáljuk meg :)))

Plachutta

Vasárnap barátainkkal a Plachutta nevű étteremben voltunk ebédelni. Ez is egy nem tipikusan gyerekbarát étterem, a vendégek nagy része (finoman foglamazva :) inkább az idősebb korosztályhoz tartozik.

Már az asztalfoglalásnál nyeltek nagyokat, amikor a hat felnőtt mellé négy etetőszéket is kértünk :) Amit végül is meg sem kaptunk, mert csak kettő volt nekik :)))
Viszont megkaptuk a leghátsó asztalt és beosztották hozzánk az étterem legbarátságosabb, legkedvesebb és legtürelmesebb pincérjét, aki tényleg igyekezett, de a többiek simán átnéztek rajtunk..

Az ebéd egy olasz vígjátékra emlékeztetett engem, hiába, ahol négy gyerek van, ott soha nem unalmas az élet :)

És hogy akkor miért is oda mentünk? Mert Bécsben sehol nem lehet ilyen finom marhahúslevest, tafelspitzet (főtt marhahús mindenféle csodajóval, velőscsonttal, almás tormával, rösztiburgonyával, spenóttal) és wiener schnitzlit (igazit, borjúból) enni, mint itt :)) Igazi réz láboskákban hozzák ki az ételt, nagyon hangulatos.



Szóval aki legközelebb (gyerek nélkül) Bécsben jár, érdemes kipróbálni, bár nem olcsó, de tényleg egy kulináris élmény!

Montag, 22. Februar 2010

Visszaszámlálás

G-nek elkezdödött az utolsó bécsi hete.. Egy hét múlva ilyenkor már túl lesz első svájci munkanapján..

Hangulata nagyon változó, kicsit feszült, vibrál néha a levegő, nosztalgiázik a bécsi életéről, de benne van egy kis félelem az ismeretlentől, szomorúság amiatt, hogy nem leszünk együtt, már most hiányzik neki Marcel. És persze az izgalommal teli várakozás, az újdonság varázsa, új élmények, emberek, városok megismerése miatti öröm.
Rövid lesz ez a hét, sok még az intéznivaló, aztán az utolsó sörözések a bécsi barátokkal, céges búcsúztatás, pakolás és persze próbálunk minél több időt tölteni hármasban.

Lassan megfoghatóvá, valóssá válik a terv, a költözés, az új élet kezdete...

Samstag, 20. Februar 2010

Csak gyorsan....

Mióta Marcel megszületett, van egy olyan érzésem, hogy minden mást, ami nem vele kapcsolatos, "csak gyorsan" csinálok meg.
Ez biztos azért van, mert sajnálok minden percet, amikor nem Vele foglalkozom :) (bár együtt vagyunk akkor is, mindent együtt csinálunk, jön velem mindenhova, a kis farkam :))

Egy nap annyiszor hangzanak el ilyen és ehhez hasonló mondatok:

Mindjárt játszom Veled, mesélek Neked, csak gyorsan..
-megmosom a hajam
-felöltözöm
-megmosom a fogam
-megcsinálom a reggelit
-kipakolom a mosogatógépet
-megfőzöm az ebédet
-összehajtogatom a ruhákat
-telefonálok egyet (ha ha ha, na jó, ez néha nem megy olyan gyorsan :)

Ezt a listát is folytathatnám még, de gyorsan be kell fejeznem ezt a postot, mert még gyorsan fel kell mosnom és gyorsan össze kell raknom a vargabélest, mert mindjárt ideérnek legjobb barátnőmék (Marcel leendő keresztszülei:) két lányukkal :)

Donnerstag, 18. Februar 2010

Hármasikrek

Ma egyik legjobb bécsi barátnőmnél voltunk, akinek hármasikrei vannak, három (már nem is olyan) ici-pici csoda édes makkegészséges kislány.
Próbálunk minden héten legalább egyszer elmenni hozzájuk és habár bécsi viszonylatban messze laknak, mi ez a 40-50 perc autózás ahhoz képest, amekkora távolság majd Svájcból választ el bennünket :( (de ebbe még nem is gondolok bele, mert már most összeszorul a szívem :(

Ilyenkor mindig csak ámulok és bámulok, hogyan lehet két kézzel három gyereket etetni, büfiztetni, símogatni, vígasztalni, altatni, fürdetni, pelenkázni, öltöztetni, ringatni, cumikat ötszázadszorra is szájba visszatenni, közben a zenélő forgót újból és újból felhúzni, negyedik kézzel kaját csinálni és mindebbe nem belebolondulni :)

És mellette számon tartani, hogy melyik gyerek mikor mennyit evett, mikor mennyit aludt (vagy nem;) melyik gyerekre melyik méretű ruha jó, kinek milyen vitamin kell, mikor kell orvoshoz menni, bevásárolni, csekkeket befizetni, kutyát sétálni vinni, és mindezt nem összekeverni.

Csodálom a barátnőmet, és az biztos, hogy a lányok a legjobb helyre születtek, nem mindenki lenne képes erre a mindennapi emberfeletti „küzdelemre” és ennyi szeretetet, odaadást, melegséget sem kapnának sehol máshol.
De az is biztos, hogy az ember elfelejti az átvirrasztott éjszakákat, a halálos fáradtságot, minden szenvedést, amikor a három lány hozzá bújik és rámosolyog :) És az anyai sugárzás, ragyogás még a legsötétebb fekete karikákat is eltűnteti a szeme alól!

Ha néha úgy érzem, hogy Marcel mellett nincs időm semmire, stresszes napjaim vannak és azt sem tudom, hol áll a fejem, elég csak barátnőmre gondolnom, máris átértékelődik minden és rájövök, milyen egyszerű is a mi életünk.

Hiányozni fogtok nagyon!!!!!!



(csak mellékesen jegyzem meg, hogy Marcel nem aludt napközben semmit, az esti séta alatt már annyira fáradt volt, hogy bealudt a babakocsiban, amire már hónapok óta nem volt példa, sőt még a liftre sem ébredt fel! Régen mit nem adtam volna azért, ha haza tudtam volna vele jönni úgy a sétából, hogy még alszik ;) Mindenesetre kiütötte magát rendesen, így korán lefektettem, ma enyém volt az esti program, mert G még kihasználja az utolsó bécsi napjait és kocsmázik a barátaival ;)

Ha megnövök...

...óriás leszek



vagy autóversenyző (az autóm és a sisakom már megvan hozzá :)



addig meg maradok a huncut, anyát-apát mindig jó kedvre derítő kis hamis :)

Dienstag, 16. Februar 2010

Heti rendes káosz

Végy hét folyamatosan csevegő anyukát, hozzá kilenc apró-cseprő, mindig rosszban sántikáló, rohangáló vagy még csak mászó, kiabáló, kacarászó, egész délután rágcsáló, kölesgolyóval dobálózó, ragacsos kölesgolyót a szőnyegbe taposó és kanapéra maszatoló, egymással, de inkább egymás mellett eljátszó, játékokat szétszóró, de elbűvölő gyereket és estére garantált a káosz :)

Még jó, hogy csak kéthavonta kerül mindenkire a sor, így van idő rendbe szedni a lakást és eltakarítani a romokat a következő „támadásig“ :) (vagy legalább is addig, amíg az apukák hazaérnek, mielőtt az ajtóból visszafordulnak, mert nem ismernek rá a lakásra :)

De ezek a heti összejövetelek akkor is nagyon fognak hiányozni, a csajok, akikkel olyan jó dumálni egyet és a gyerekek, akik Marcel kis barátai :(

Nehéz mindezt itt hagyni és megint előről kezdeni az ismerkedést, barátságok kialakítását, még akkor is, ha alapjában nyitott vagyok és könnyen ismerkedek, barátkozom…

Montag, 15. Februar 2010

ISTA-LISTA

Sokszor vagyok opimISTA, néha kicsit egoISTA, Marcellel kapcsolatban pedig mindig perfekcionISTA és spezialISTA.
De voltam én már egyetemISTA, idealISTA, humanISTA és aktivISTA, hétvégeken túrISTA, szaunában nudISTA, a hegyekben alpinISTA, blogomban meg publicISTA.

Férjem örök pesszimISTA, maga szerint inkább meg csak realISTA és racionalISTA. Ő egy igazi karrierISTA és mellé még egy materialISTA kapitalISTA.
Kisfiunk még szólISTA, de volt már kicsi terrorISTA, humorISTA, parodISTA és lehet még akár focISTA vagy artISTA.

És hogy mi is ez az ista-lista?

Hetek óta listákat írunk, fontos dolgokról, venni-vinni-intéznivalókról, lassan már ki sem látszunk belőlük és az agyamra mennek:)) Gondoltam, legyen valami vicces is belőle, így született meg ez a (l)ista :)

Egyébként a legkedveltebb listánkon csak egy pont áll: megnézni a többi listát, mert az, hogy összeírjuk a dolgokat, még nem jelenti automatikusan azt, hogy nem felejtjük el őket :))

ps. folytathatjuk együtt is az ista-listát :)

Sonntag, 14. Februar 2010

Lételeme

Marcelnek a víz :) Három hónapos volt, mikor először mentünk vele babaúszásra, azóta tart a nagy szerelem :)

A Balaton mellett nőttem fel, gyerekkorom minden nyarát ott töltöttem, a víz nem lehetett elég hideg, az idő nem lehetett elég rossz, hogy ne lubickoljak egész nap.
Így különösen örültem, mikor látszott, hogy Marcel nem fél a víztől, sőt!! A caorlei nyaralás is ezt bizonyította, mikor kis csemeténket nem lehetett kihozni a tengerből, nem zavarta, ha sós víz ment a szemébe, orrába, locsizott, fürdött egész nap.

Ha csak tehetjük, elmegyünk vele uszodába, termálfürdőbe, így történt ez ma is (nem vagyunk az a tipikus család, aki vasárnap délben beleesik a húsleveses tálba, inkább programozunk, kihasználjuk, amikor együtt a kis család :)

Ma főleg a két fiú pancsolt, én csak ültem, néztem őket és melegség járta át a szívemet, olyan jó volt látni, ahogy élvezték, kacagtak, lubickoltak együtt.

Csak egyszer hisztizett, amikor kivettük a vízből, bár akkorra már úszóhártyái nőttek, kék volt a szája és vacogott az egész gyerek. De ha rajta múlna, ő még most is a vízben lenne :)

(pozitív mellékhatása az ilyen délelőttöknek, hogy ringatni nem kell ebéd után, és számíthatunk 1-2 óra nyugalomra :)))

merülés :)



csúszkálás :)





öntögetés :)



(a képek minősége nem a legjobb, viz alatti kameránk csak ezt tudja, de a lényeg látszik :)

Samstag, 13. Februar 2010

Csak gyerek nélkül

Mostanában jobban felfigyelek az újságokban, tévében minden hírre, ami Svájccal kapcsolatos. Pár napja nagy felháborodással közölt egy osztrák újság egy cikket arról, hogy Svájcban (főleg Zürichben) bizonyos éttermekből és bárokból kitiltották a gyerekeket. Diszkriminálónak, bizarrnak és lehetetlennek tartják, és arról írnak, hogy lassan a kutyák kedveltebbek lesznek, mint a gyerekek.

Elég nehéz nekem is egyértelműen állást foglalnom. Egyrészt én sem tartom helyesnek, mert akkor jogos lehet a kérdés, hogy ki lesz a következő "zavaró" csoport, akit szintén kitiltanak az éttermekből: idősek, túlsúlyosak, nem túl divatosan öltözöttek, fogyatékosok, akik artikulátlanul kiabálnak vagy esetleg a külföldiek?

A gyerekek a társadalom részei, ugyanolyan jogokkal, mint a felnőttek, de nem várhatjuk el tőlük, hogy ugyanúgy viselkedjenek, mint mi, felnőttek. Nem tudnak órákon keresztül csendben egy helyben ülni, egy évesen már szépen késsel-villával enni, hanem kézzel-lábbal esznek, maszatolnak, morzsáznak, kiabálnak, futkároznak és ez így is van rendjén.

Másrészről valahol meg tudom érteni az étteremtulajdonosokat is. Végül is joga van mindenkinek megválasztania, hogy melyik csoportot célozza meg. És egy üzleti ebéd vagy romantikus vacsora elfogyasztásakor lehet, hogy engem is zavarna, ha a szomszéd asztalnál gyerekek kiabálnának.

Vannak olyan hotelek is, ahol ha nincsenek is konrétan kitiltva, de kedvesen felhívják a vendégek figyelmét a honlapon, hogy gyerekeket nem túl szívesen látnak.

Amíg kettesben voltunk G-vel, mi is sokszor voltunk egy ilyen hotelben, kedvenc wellnesshotelünkben, és bizony élveztük a gyerekricsaj nélküli nyugalmat, csendet, pihenést :)

Mióta Marcellel megyünk, inkább kinderhotelt választunk vagy apartmant, ahol nem kell attól tartatnunk, hogy ránk szólnak, ha túl hangos vagy túl eleven a gyerek.

Étterembe nem sűrűn járunk, de akkor is inkább megyünk az olaszhoz a sarokra, ahol a bambini a király, mint egy puccos étterembe, ahol már akkor ferdén néz ránk és barátságtalan a pincér, mikor etetőszéket kérünk.

Úgyhogy szerintem amíg nem törvény tiltja ki a gyerekeket az éttermekből, addig rendben van a dolog, válassza ki mindenki a magának megfelelőt, van elég étterem mindenhol.

Amire viszont nagyobb hangsúlyt fektetnék és sokkal fontosabbnak tartnám, az a dohányzási tilalom bevezetése lenne! Olaszországban már nagyon jól működik és az olaszok tartják is magukat hozzá :) Még egy plusz pont a "miértimádomolaszországot" című listámon, de erről majd később ;)

Donnerstag, 11. Februar 2010

19 hónap

Nem fogok minden nap arról írni, hogy mennyit (nem) aludt Marcel, mikor kelt, hányszor cseréltem ki a pelenkáját, mit (nem) evett reggel-délben-este, melyik autója épp a kedvence, hogy már megint Schönbrunnban voltunk sétálni és már ötvenedszerre pakolta ki a konyhaszekrényemet, mert nem hiszem, hogy ez bárkit is napi szinten érdekelne :) De néha azért lesz Róla egy-egy hosszabb bejegyzés, mint ma, amikor életének 19. hónapját töltötte be (és eddig úgy sem írtam róla igazán sokat:)

Közhely, de tényleg repül vele, mellette az idő, hihetetlen, hogy már közelebb van a második születésnapja, mint az első.

Voltak az elején nagyon nehéz időszakaink, és habár óriási szeretettel és sokáig vártuk az érkezését, a sok sírása és nemalvása miatt bizony jó pár hétig nem tudtam rózsaszín szemüvegen keresztül nézni és élvezni az anyaságot.

De szépen lassan hozzászokott a külvilághoz, hozzánk, az új környezetéhez és én is egyre jobban belejöttem az anya-szerepbe, hisz egész életemben nem vágytam semmi másra, csak arra, hogy ANYA lehessek.

Minden napunkat bearanyozza, elképzelhetetlen lenne már az életünk nélküle, őáltala lettünk igazi kis család.

Most már nagyon könnyű vele, jól kialakított napirendünk van, pár hónapja tűrhetően alszik, bár az alvás soha nem volt az erőssége :)
Nagyon vidám, kiegyensúlyozott, rengeteget nevet, de inkább csak a megszokott környezetében. Idegen emberekkel, helyzetekkel, szituációkkal szemben tartózkodó, kell neki kis idő, amíg „bemelegszik”. De akit egyszer a szívébe zárt, annak nagyon jó dolga van :))

Hihetetlen a mozgásigénye, naponta minimum kétszer megyünk sétálni (ami min. napi két hisztis ordítást jelent, ugyanis nem bírja az öltözködést :), de itthon is egyfolytában rohangál, mindenhova felmászik, lépcsőzne, ugrálna egész nap.

Imádja a vizet, akárcsak az anyja, bár gondolom a babaúszásnak is szerepe volt abban, hogy igazi kis vizicsibe lett belőle, képes órákig ellubickolni, vizezni, vizicsúszdázni, „kiskutyázni”. Nagyon jól merül, a vele született búvárreflexét ugyan 9 hónapos kora körül elfelejtette, de azóta megtanulta visszatartani a levegővételt, így a víz alatti úszkálás sem probléma már.

Kedvenc játékai most az autói, képes órákon át ide-oda tologatni őket. Tiszta pasi ;) Ezenkívül játszik mindennel, ami nem játék :) de azt hiszem, ezt minden szülő tapasztalja ebben a korban. Mindenben utánoz, zabálnivaló, ahogy rázza ki a ruhákat teregetés előtt, ahogy söpör, „felmos”, virágot öntöz, „főz”, bohóckodik, grimaszokat vág.

Imádja a zenét, egész nap cd-ket hallgatunk, de az izlése eléggé különös. Nagy kedvencei: Bach Karácsonyi oratóriuma, teljesen átszellemülten hallgatja, de szereti még Grönemeyert, Alphaville-t, Mark Knopflert (8 hónapos terhes voltam, mikor egy koncertjén voltunk, igaz, akkor el kellett jönnünk 20 perc után, mert annyira hangos volt a koncert, hogy Marcel megprobált a hasfalamon keresztül kijönni :))
Halász Juditot és német gyerekdalokat is kedveli, de ha valami nem tetszik neki, odamegy a cd-lejátszóhoz, kiveszi a cd-t és reklamál :)
A tévé viszont egyáltalán nem köti le, igaz, mi sem nézünk sok tévét, csak este szoktuk bekapcsolni, mikor ö már alszik.

Mindent megért és jelbeszéddel profin megértteti magát, viszont nem szólalna meg a világért sem. Igaz, G is 3 éves volt, mikor először megszólalt (akárcsak Einstein ;), úgyhogy még nem aggódom, de azért néha már nagyon szeretném, ha mondana valamit :)
Így a szavak listája, amiket mond, elég rövid :))

Persze tud hisztizni is, csak úgy dagadnak az erek a homlokán, mikor vörösödő fejjel ordít, ha valami nem úgy van, ahogy azt ő elképzelte. De szerencsére ritkák ezek a pillanatok. Nagy akarata van (melyik gyereknek nincs…), de próbáljuk nem letörni, hanem hagyni, hogy az elég szélesre hagyott korlátok között eregesse és próbálgassa szárnyait.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a post, de oldalakat tudnék betölteni vele, annyi mindent tudnék még írni Róla :))

Imádjuk, ő a mi kis csodánk, megszínesíti hétköznapjainkat, minden nap ad valami újat, csinál valami újat és mi is minden nap tanulunk tőle valamit.

És persze muszáj pár mai friss képet feltennem a mi kis bogárszemű Manónkról :)




Mittwoch, 10. Februar 2010

Amit eddig tudunk Svájcról

1995-ben voltunk először Svájcban és férjem (továbbiakbak G :) már akkor kijelentette, hogy ő bizony ebben az országban szeretne majd egyszer élni, dolgozni.

Akkor még csak ámultunk és tátottuk a szánkat azon, hogy a zebra előtt megállnak az autók, pedig mi még csak épp gondoltunk arra, hogy esetleg át kellene menni a túlsó oldalra, hogy a szupermarket parkolójában szombat este kis söprűvel és lapáttal egyesével szedegetik fel a cigarettacsikkeket, hogy minden olyan nyugodt, tiszta, rendezett, az autópályákon nem tolnak le hátulról, nem dudálnak, az emberek barátságosak és segítőkészek (még akkor is, ha a zürichi fő sétálóutcán, a Bahnhofstrasse-n rossz térképolvasás miatt autóval hajtunk végig :)

Soha nem láttunk addig egy helyen annyi bankot, luxusautót, működő toronyórát és csokoládéboltot, mint akkor :)

Nem beszélve a természeti kincseiről, 3-4ezer méter magas hegyek, a hegytetőkön az örök hó ragyogó fehérségével, lélegzetelállító (és autót próbáló) hágók, gyöngyszem tavak, zöldellő hegyoldalak kolompoló tehenekkel, csodás panorámák, muskátlis ablakok.

Nagyon lenyűgözött minket az ország, ahol minden perfektnek tűnt, ahol minden mindig működött (kivéve a luzerni kemping zuhanyzóját, bár gondolom azóta azt is megcsinálták már :)

Azóta jártunk ott már többször is, mindig túristaként, és az ország minden egyes alkalommal beleillett a róla kialakított klisébe.

Most azonban más lesz a helyzet, már nem csak kirándulni, túristáskodni megyünk oda egy-két hétre.
Kíváncsi vagyok, pár hónap ott töltött idő után is ennyire perfektnek látjuk-e még Svájcot, az embereket, az életet, valósággá válik-e az álom, vagy álom marad örökre...

Az első benyomás mindenesetre pozitív :)

Montag, 8. Februar 2010

Itthon - otthon - HAZA

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon." /Wass Albert/


Pár hete olvastam ezt az idézetet és nagyon megfogott. Talán azért is, mert mostanában szinte szünet nélkül kavarognak bennem gondolatok arról, milyen lesz Bécset itt hagyni és Svájcban újra előről kezdeni, nulláról felépíteni az életünket.

Ahogy már írtam, 14 éve élek Bécsben de nagyon jól emlékszem még a kezdeti időszakra, mikor még minden idegen volt, az ország, a város, az emberek, a nyelv (legalabb is a wienerisch :), akkor még csak itt laktam, de otthon nem éreztem magam.

De aztán szép lassan részévé váltam ennek a városnak, "felnőtt" korom legtöbb fontos emléke ideköt, az egyetemi évek, esküvőnk szervezése, első közös lakásunk, hétköznapjaink mint kis család, első munkahelyem, mély, életreszóló barátságok kialakulása, a babavárás és végül de nem utolsósorban kisfiunk születése.

Így szép lassan otthonommá vált ez a város.

Bevallom, félek egy kicsit mindezt itt hagyni, de bízom benne nagyon, hogy Svájcban is megtaláljuk az otthonunkat és jól fogjuk érezni magunkat. Hisz kis családunk együtt lesz, ez a legfontosabb, aztán majd lesz egy szép nagy lakásunk, hogy nagyszülők és barátok is tudjanak jönni hozzánk :)

De HAZA-menni akkor is a legjobb dolog :))))

Első lépések

Hát engem is utolért...

Sokáig vívódtam magamban, hogy beálljak-e én is a blogolók sorába.. Már régóta ott motoszkált hátul a fejemben, hogy jó lenne egy naplót írni, de valahogy eddig soha nem éreztem, hogy MOST van a perfekt időpont, hogy nekilássak.

Most azonban nagy változás előtt állunk, 14 év után itt hagyjuk Bécset és kis családommal együtt elköltözünk Svájcba. Még messzebb a nagyszülőktől, barátoktól, megszokott környezetünktől. Ez volt az a pillanat, amikor úgy gondoltam, itt az ideje, hogy belevágjak, írjak, meséljek, beszámoljak, családnak, barátoknak, a nagyvilágnak és nem utolsó sorban magamnak.

Hogy miről is fog szólni ez a blog? Lesz itt minden, visszaemlékezések a Bécsben eltöltött időre, költözés, aztán csetlő-botló első lépéseink Svájcban, úti kalandjaink és persze aktuális töredékek hétköznapi éltünkből, hogy miért hisztis épp már megint ez a gyerek és hogy milyen csodát élünk, élhetünk át vele minden nap.

Lesz sok-sok fotó, mert imádok fényképezni, és már látom kamerám lencséje előtt a Matterhorn, a Jungfrau és egyéb csúcsok, mesebeli kis falvak, gyöngyszem-tavak, hegyi vasutak és milka tehenek képeit.
És persze kis gézengúzom sem maradhat ki, bár mostanában egyre nehezebb őt fotózni, ha meglátja kezemben a gépet, rögtön ő akarja megfogni, mert sokkal viccesebb engem fotózni :)))