"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Montag, 8. Februar 2010

Itthon - otthon - HAZA

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon." /Wass Albert/


Pár hete olvastam ezt az idézetet és nagyon megfogott. Talán azért is, mert mostanában szinte szünet nélkül kavarognak bennem gondolatok arról, milyen lesz Bécset itt hagyni és Svájcban újra előről kezdeni, nulláról felépíteni az életünket.

Ahogy már írtam, 14 éve élek Bécsben de nagyon jól emlékszem még a kezdeti időszakra, mikor még minden idegen volt, az ország, a város, az emberek, a nyelv (legalabb is a wienerisch :), akkor még csak itt laktam, de otthon nem éreztem magam.

De aztán szép lassan részévé váltam ennek a városnak, "felnőtt" korom legtöbb fontos emléke ideköt, az egyetemi évek, esküvőnk szervezése, első közös lakásunk, hétköznapjaink mint kis család, első munkahelyem, mély, életreszóló barátságok kialakulása, a babavárás és végül de nem utolsósorban kisfiunk születése.

Így szép lassan otthonommá vált ez a város.

Bevallom, félek egy kicsit mindezt itt hagyni, de bízom benne nagyon, hogy Svájcban is megtaláljuk az otthonunkat és jól fogjuk érezni magunkat. Hisz kis családunk együtt lesz, ez a legfontosabb, aztán majd lesz egy szép nagy lakásunk, hogy nagyszülők és barátok is tudjanak jönni hozzánk :)

De HAZA-menni akkor is a legjobb dolog :))))

Keine Kommentare: