"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 18. März 2010

Ez vagyok én :)

Pár hete a kreatív blog díjat kaptam az egyik blogos ismerősömtől, Alizanyutól. Ezúton is köszönöm szépen! Hogy mennyire kreatív ez a blog, nem tudom, viszont a díjhoz tartozik, hogy írnom kell magamról 7 dolgot:)

A lista hosszúra sikeredett (így is csak a teljesség igénye nélkül van), annyi minden írnivalóm volt, annyit tudnék mesélni magamról, hogy nem tudtam csak hetet kiválasztani, remélem, nem baj :)

* Félek a repüléstől! Pedig elég sokat repültem már eddigi életemben, kezdetben nem is volt semmi bajom vele, de pár éve egymás után két olyan turbulenciás utam is volt, amikor halálfélelmem volt. Azóta gomboccal a torkomban és görcsbe rándult gyomorral ülök repülőre. Pedig azóta voltak már nagyon jó és problémamentes útjaim, de a félelem, a rossz érzés megmaradt, sőt inkább csak erősödött.
De meg kell szoknom, mert Svájcból nem autóval fogunk hazajárni….
* Vezetni viszont nagyon szeretek, rengeteg kilométer van már bennem, valahogy olyankor szabadnak érzem magam, közben jó kis zenét hallgatok és mélázok a világ nagy dolgairól!
* Nem vagyok sem sorozat-, sem tévéfüggő, van, hogy napokig be sem kapcsolom a tévét és nem is hiányzik. Viszont az internet annál nagyobb „barátom”, nem tudnám most már elképzelni az életemet nélküle. Sokszor ez a kapcsolatom a külvilággal, legjobb barátnőimmel, és élvezem, hogy mindent megtalálok rajta :) pár napot kibírok nélküle, de sokkal többet nem :)
* Ha van egy kis szabadidőm, akkor fotózok, fotókönyveket, albumokat, zenés összeállításokat csinálok és photoshoppozok :)
* Nagyon szeretem a természetet, szeretek túrázni, hegyet mászni, már feljutottam 3000 méter fölé is és alig várom, hogy Marcellel a hátunkon új csúcsokat hódítsunk meg! Tériszonyom magas hegyen nincsen, csak akkor, ha be vagyok zárva egy épületbe (G pont fordítva van, ö akkor érzi magát biztonságban, ha üveg mögött van, szóval jól kiegészítjük egymást :)
* Lassan 15 éve élek Ausztriában, de síelni még mindig nem tudok :) hiába, a tél nem az én évszakom.. viszont most már nem lesz más választásunk, Svájcban muszáj lesz, de azt már látom, hogy Marcel előbb fog megtanulni, mint mi :)
* Kedvenc városom Róma, országom Olaszország, tengerpartom Mauritius Flic en Flac (soha nem hittem volna, hogy tényleg létezik ennyire fehér homok és ennyire türkiz tenger :) Kedvenc hegyeim a Dolomitok, tavam a Gardató és a Balaton.
* Szeretek sütni (főzni nem annyira, azt inkább csak muszájból csinálom), Karácsony előtt megszáll valami, nekiállok és meg sem állok, míg legalább 20-30féle süti, keksz, praliné, bonbon és beigli el nem készül. Marcel születése után nem volt annyi időm (és energiám) sütni, idén viszont már együtt fogunk készülődni :)
* Mindig is inkább korán kelő voltam, különösen nyáron, szerettem azt a nyugalmat, a csendet, amikor még mindenki alszik, csak a madarak csicseregnek és részese vagyok, ahogy ébredezik a világ. Imádom a napfelkeltéket, bár az elmúlt 21 hónapban annak örültem, ha aludhatok :) (hol vannak azok az idők, amikor reggel 5kor csak azért keltem fel, magamtól, minden kényszer nélkül, hogy napfelkeltét fotózzak :)
Kedvenceim:



* Gyengém a csokoládé, a szoptatás alatt különösen kívánós lettem, összeszámolni sem merem, hány kilót ettem meg belőle :) De csak a finom étcsokit szeretem, minél feketébb, annál jobb :) Már előre félek Svájctól és a plusz kilóktól, hisz mindennek ellent tudok állni, csak a csokikísértésnek nem :)
* A kupakokkal hadilábon állok, legyen az fogkrémes tubus, ásványvizes vagy tejes flakon vagy akármi más, valahogy mindig kiesnek a kezemből :)
* Nagyon fontosak a barátaim, nagy hangsúlyt fektetek a baráti kapcsolatok ápolására, mert hiszem, hogy igaz barátokat találni nehéz, de megtartani egy jó és mély barátságot még inkább! De még ha kevés az időm vagy óriási a távolság is, a jó barátok számíthatnak rám.
* Nehezen tudok nemet mondani, néha úgy érzem, hogy segítenem kell az egész világnak, sajnos vannak, akik ezt kihasználják.
* Nagyon szeretem a musical-eket, kedvencem az Elisabeth, aminek az egész szövegét kívülről tudom, nagy színházélmények kötnek hozzá.
* Nem tudok sokáig megülni egy helyben, folyton mehetnékem, csinálhatnékom van, különösen ha süt kint a nap és jó idő van.
* Utazáskor legalább ötször annyi cuccot pakolok és viszek magammal, mint amennyire ténylegesen szükségem lenne... bár Marcel születése óta ez is megváltozott, most neki pakolok tizszer annyi ruhát, magamnak meg már csak háromszor annyit :) De hát honnan tudnám előre eldönteni, mikor mit akarok majd felvenni :)
* Ékszert nem viselek, csak az órámat és a jegygyűrűmet (ami sajnos nem az eredeti, azt Marcel születésekor ellopták a kórházban…)
* Legnagyobb csoda, ami történt velem, Marcel születése volt, nem hittem, hogy lehet valaha valakit feltétel nélkül ennyire szeretni, mint a kisfiamat. Miatta mindenemen feláldoznám, odaadnám, csak neki jó legyen. Általa lettünk igazi család, minden nap beragyogja az életünket. Igyekszem, hogy jó anya legyek és hogy Marcel mindig büszke lehessen arra, hogy minket választott szüleinek.
* Szerencsésnek mondhatom magam, mert habár voltak nehéz periódusok az életemben, de egészséges vagyok, van egy nagyon jó férjem és egy csodálatos kisfiam. Szinte mindig elértem a kitűzött céljaimat, legyen az privát vagy szakmai. Boldog vagyok és szép életet élek. Persze ez nem a véletlenen, a szerencsén múlt, kitartó vagyok mindenben, amit elkezdek és próbálok mindig pozitívan gondolkodni és a jót és a szépet meglátni mindenben! Sokszor makacson ragaszkodom a céljaimhoz. De van még álmom, ami nem vált valóra, hisz ez visz csak tovább az életben, hogy mindig valami újat, valami jobbat érjek el.

Nehéz abbahagyni, annyi mindent tudnék még írni :))

Kommentare:

Anonym hat gesagt…

Ezért szeretünk Orsi, mert ilyen vagy :)

Lalumami

Anonym hat gesagt…

igen, igen, annyira teli találat, ez Orsi, és igy tökéletes!:)

a repülést meg majd megszokod, én is paráztam egy időben, és nem is lesz időd aggódni, mert Marcellel kell foglalkozni. :)

berry

mogyimokus hat gesagt…

Gratulálok Orsi a díjhoz! :) Nagy élvezettel olvastam a listát, bár lassan már 3 éve levelezünk, de még így is néhány dologgal megleptél! :) Nem baj, ha folytatod a listát... Szép hétvégét!

Csilli hat gesagt…

Örülök én is, hogy kicsit jobban megismerhettelek:)) És tessék csak megtanulni síelni, meglátod imádni fogod!! Bennem nagyon erős ellenállás volt, aztán mégis meggyőztek, és manapság a legkedvencebb sportom:)) Azóta szeretem a telet is:) Ha van időd nézd meg a síelés kategóriájú posztjaimat, olyan szép fotók vannak fent, hogy szerintem már attól kedvet kapsz:))

Kubababy hat gesagt…

Nem csodálkozom, hogy kaptad ezt az elismerést! Nagyon nagyon tetszik a blogod! Nagyon örülök, hogy ismerhetlek! :) Sok puszi!

Dan hat gesagt…

Jo volt olvasni egy kicsit Rolad is!

khase hat gesagt…

KÖszi csajszik, aranyosak vagytok :) ezert is irtam, hogy net nelkül nem nagyon tudnam mar elkepzelni az eletemet es sok sok jo barattal lennek szegenyebb!!!

@Berry, a repülesnel most minden siman ment, es bar Marcel ott ült az ölemben, azert a felelem maradt egy kicsit.

@mogyimokus, majd egyszer folytatom, tenyleg sok mindent tudtam volna meg irni :)

@Csilli, tudom, tudom, most mar semmi kifogas nem lesz a sieles ellen :) egyebkent teli hegyes tajak ismerösek, mert többször voltunk telen turazni, persze azert a sieles mas. Marcelnek azert biztos könnyebb dolga lesz gyerekkent megtanulni.

@Kubababy, Te is irhatnal egy ilyen listat :))

@Dan, nahat, Te is olvasol? :))