"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 25. April 2010

Átmenet?

Egyik blogban olvastam egy idézetet Popper Pétertől, nagyon megtetszett és elgondolkodtatott:

"Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak."

Eddig én is úgy fogtam fel ezt a mostani időszakot, hogy csak egy átmenet, egyik életünk vége, másik kezdete, és néha tényleg megesik, hogy nem koncentrálok eléggé a jelenre, a mostra, hanem "elkívánom" az életet (lenne már vége ennek a különélő időszaknak, lennénk már Svájcban, lennénk már megint együtt, etc).

De ha visszagondolok, kezdetben nehéz volt Marcel mellett is csak a jelenre koncetrálnom, sokszor kívántam azt, hogy legyünk már túl az első három hónapon, a hasfájásos, nemalvásos, sokat sírós időszakon, aztán vártuk, hogy tudjon forogni, kistkutyázni, mászni, ülni, állni, elindulni. Most már ez mind olyan természetes, és nehéz visszaemlékezni, milyen is volt, mikor ezeket még nem tudta.
És néha kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, hogy nem éltem át minden pillanatot vele tudatosan és örülve magának a pillanatnak.

De tanulok, fejlődök, igyekszem meglátni a jelennek, a MOSTnak a szépségeit, tudatosabban élni, akármilyen nehéz vagy stresszes is az életünk most, hisz később hiába siránkozunk majd, hogy milyen gyorsan elmúlt ez az időszak.
Igyekszem kihasználni az időt, amennyit csak lehet, barátokkal lenni, a városban sétálni és mindent elraktározni hátulra a kicsi fejembe, hogy akármikor elő tudjam majd hívni az emlékeket, ha már messze leszünk innen.

Ami jó, hogy hétvége van, süt a nap, virágillat és madárcsicsergés száll be az ablakon, G is itthon van és Marcelnek is egyre jobban megy a bölcsi :)

És ami a legjobb, két szerelmemet így látni, egymás mellett békességben az igazak álmát aludva :)



(persze ettől még nem lesz lakásunk Bernben, nem tudom, mi lesz a cuccainkkal és a sok intéznivalóval, de most nem is érdekel, csak nézem őket és tudom, hogy minden jó lesz és minden elrendeződik :)

Kommentare:

Kubababy hat gesagt…

Hogy mennyire igazad van! :) Tényleg mindig várja az ember a következő lépéseket de nem koncentrál a mostra. Most én is elgondolkodtam azon amit írtál. Köszönöm! :)

verush hat gesagt…

Egy ideje én is igyekszem így élni, de a napi rutin a pörgő világ sokszor elterel erről az útról.