"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 10. April 2010

Újabb változás

Hogy ne legyen unalmas az életünk, hétfőtől újabb változás következik be, Marcelt ugyanis bölcsibe viszem :)
Kicsit paradoxnak tűnhet, hogy miért is kezdjük el most, mikor 1-2 hónap múlva úgy is elköltözünk.

A helyzet a következő: tavaly ősszel irattam be Marcelt ebbe a bölcsibe, akkor még úgy volt, hogy maradunk Bécsben és nekem júliustól vissza kell mennem dolgozni. Mivel a bölcsihelyekért úgy kell harcolni és 2-3 évre előre bejelenteni a gyerekeket, nagyon örültünk akkor, hogy találtunk neki egy megfelelő helyet.

A sors keze azonban másfelé terelt minket, így az biztos, hogy júliustól nem fog ide járni Marcel. De mivel a helye megvolt, gondoltam, megkérdezem, nem lenne-e rá lehetőség, hogy erre az átmeneti időszakra, júniusig napi pár órára elvigyem. Egyrészt látom rajta, hogy kell neki a gyerektársaság és lassan jó, ha elindul a szocializálódás útján, másrészt nekem is jól jönne a napi pár óra "szabadság", mert nagyon sok intézni-tennivaló lesz az elkövetkező hetekben. A nagyszülők sem tudnak mindig jönni, barátnők sem tudnak mindig babysitternek beugrani és hát vannak olyan dolgok, amiket Marcellel nehezen tudok elintézni.

A bölcsiben nagyon kooperatívak voltak, megegyeztünk, hogy vihetem Marcelt, úgyhogy hétfőn kezdődik a beszoktatás.
Sokat gondolkodtunk rajta, hogy nem ártunk-e vele neki, most, hogy úgy is annyi változás, bizonytalanság van az életében, és érdemes-e egyáltalán 2-3 hónapra beiratni, de végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.

Nem fogom erőltetni, ha nagyon nem akar maradni, nagyon sírna, ellenkezne, nem hagyom, de remélem, hogy nem így lesz.
Amiért inkább "aggódok", hogy nem fogja érteni, amit mondanak neki, mert hát őt nem kétnyelvűen neveljük. Igaz, sok német nyelvű gyerekdalt hallgatunk, minket is sokszor hall németül beszélni, szóval a dallam nem lesz ismeretlen neki, de az mégsem ugyanaz. Persze tudom, hogy a gyerekek hamar belejönnek és megtanulják a nyelvet, de 2-3 hónap ehhez biztos, hogy kevés.

Meg az anyai szívemnek sem lesz egyszerű, ott hagyni valahol, végül is idegenekre az én kicsi fiamat, de tudom, ez az élet rendje...(de már most összeszorul a gyomrom, ha erre gondolok...)

Aztán lehet, hogy én problémázok és agyalok túl sokat a dolgon és simán veszi ezt az akadályt is, jövő héten kiderül :)

De addig még előttünk a hétvége, G is megjött éjjel, Marcel annyira örült neki, reggel széles mosollyal konstatálta, hogy itt van az apja :)) Most épp fiúprogram van, kerékcserére vitték az autót, úgyhogy van egy kis nyugim :)

Kommentare:

Alizanyuci hat gesagt…

Marcel is nagyon élénk, érdeklődő, életre való emberke. Nem hinném, hogy gond lenne a pár óra anyanélküliséggel :)
Nekünk valami eszméleten módon bejött a napi 4 ó családi napközi, az egyik legjobb döntés volt :)
Nem mellesleg utána egy felszabadult, vidám, nyugodt anyát kap vissza a büdös kölke :D
Sok sikert hozzá, majd számolj be!!

Csilli hat gesagt…

Drukkolok nektek, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a szoktatás, és majd várom a beszámolót, hogy miként megy a dolog:) Ja és boldog hófordulót a nagyfiúnak:) Milyen kis szöszi Ő is:))

khase hat gesagt…

Alizanyuci, szuper, h Aliznak is igy bejön a bölcsi! Megirtam, hogy nalunk mi volt :) De A nem alszik ott, ugye?

Csilli, köszi szepen :) igen, kis szöszi, kezdetben barna volt, aztan tavaly nyaron szinte feher a haja, en nem bannam, ha maradna szöszinek, a barna szemehez jol all :))
Le kellene vagni/vagatni a hajat, mert mar nagyon hosszu, de most nem hagyja... harc lesz belöle, azt hiszem :)