"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 29. Juni 2010

Grüezi,

avagy Isten hozott Svájcban :)

Vasárnap este megérkeztünk rendben Bernbe, hosszú és fárasztó volt az út, főleg azért, mert két autóval jöttünk, Marcel velem, és bár tényleg egy szavam sem lehet, nagyon jól bírta az utat, de nekem a végére már szinte alig volt hangom a sok mondókázástól, énekléstől és azért nem volt egyszerű ezer km-en keresztül szórakoztatni és vezetni is... úgyhogy ezt így olyan sokszor nem fogom bevállalni..



(valahol 8-900 km, számlálatlan szétdobált játék és töménytelen mennyiségű kölesgolyó után a teljes megadás és beletörődés :)

Egy hétig G cégének a lakásában leszünk, mert a bérelt lakásba csak jövő héten tudunk beköltözni, így a cuccok egy részét ide hoztuk fel, másik része maradt az autókban... mondanom sem kell, hogy azóta nem találunk semmit :)
A céges lakás Bern belvárosában, a fő sétálóutcán van, nagyon jó kiindulópont a sétákhoz.

A parlament előtti téren :)



És hogy hogyan érezzük magunkat?? Marcel szuperül, tényleg úgy van, hogy ha megvannak a megszokott dolgai, kedvenc nyuszija, motorja, autói, játékai és persze mi, mind a ketten, akkor neki olyan mindegy, hogy hol vagyunk. Nagyon gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, hihetetlen jó kedve van, szinte egész nap kint vagyunk, fedezzük fel a környéket, sétálunk, motorozik, siklózunk, élvezi a rengeteg szökőkutat, nagyon tetszik neki az Aare folyó, a lakásban is teljesen otthon érzi magát, 10-11 órákat alszik éjjel, úgyhogy miatta nem kell aggódnom, nem látszik meg rajta, hogy ki lett rángatva az eddigi megszokott környezetéből.

Gnek már az ötödik hónapja kezdődik itt Svájcban, azért neki is volt már ideje megszokni - legalább is valamennyire - az itteni életet, vannak ismerősei, kollégái, munkája. Ráadásul most már nincs egyedül sem, itt vagyunk vele mi is.

És hogy én hogy érzem magam??? Vasárnap este nagyon rossz volt, persze akkor fáradt is voltam, de mintha akkor zúdúlt volna rám teljességében az, hogy a döntésünk, ott hagyni Bécset, a kialakított életünket, a barátokat, a nagyszülők közelségét, milyen következményekkel is jár...
Most még minden olyan idegen, ismeretlen, persze két nap után mit is várnék mást..

Egyelőre próbálom úgy felfogni, mint egy kalandot, egy hosszú nyaralást (a jó idő adott hozzá), aztán napról napra jobb lesz, jobban megismerem a várost, a környéket, az itteni életet.

Addig pedig izzanak a telefon- és internetvonalak, jól esik a sok kedves szó, a barátok, ismerősök, szülők bíztatása :))

Kommentare:

Andi hat gesagt…

Elhiszem hogy nagyon furcsa.
Mi 3 éve költöztünk...8 km a két lakás távolsága. :-), de én mégis sírtam sokáig!
Teljesen normális hogy így érzel.
Minden nappal jobb lesz majd meglátod!

Anonym hat gesagt…

nagyon jó lehet 5 hónap után újra együtt, pláne egy hét múlva a saját fészketekben még jobb lesz!

és megértelek ám, tudom, hogy nagyon nehéz elszakadni a régi megszokottból, EGYEDÜL lenni messzi idegenben...:( néha nosztalgiázz kicsit, ha hagy Marcel!:)
és tudod, te is mondogattad nekem mindig, hogy ha nem hagyjuk, akkor nem szakadnak meg a bartáságok sem, akármilyen messze is vagyunk egymástól... na, akkor most előszedem azt a gyönyörű albumot, amit anno kaptam tőled, és nosztalgiázom kicsit én is... ;)
berry

Bea hat gesagt…

Kezdetben furcsa, de majd jó lesz, meglátod:) sok sikert az új életetekhez!