"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 30. November 2010

Homokba rajzolt szerelem

A német RTL-en lassan a végéhez közeledik a Supertalent nevű tehetségkutató műsor, a szombati első elődöntőben engem leginkább az az ukrán lány nyűgözött le, aki homokkal, homokban rajzol. Még soha nem láttam ilyet, de annyira megérintett, csak ültem, néztem és libabőrös lettem tőle.

Itt tényleg minden kézmozdulatnak elsőre stimmelni kell, hihtetlen, hogyan alakítja ki a tájakat, az alalkokat, hogyan áll össze az egész egy történetté és elevenedik meg a kép és mindezt annyi érzéssel és olyan zenei aláfestéssel teszi, hogy legszívesebben azt kívánná az ember, hogy soha ne legyen vége.

EZ a videó még a válogatás alatt készült, a középdöntős rajzolást, amivel végül is bejutott a döntőbe, a Supertalent honlapján tudjátok megnézni.

Szóval ha valakinek túl unalmas már a sima homokozás, akkor el lehet kezdeni gyakorolni :))))

Montag, 29. November 2010

Felavattuk

tegnap az új szánkónkat, ha már egyszer ennyi hó esett :)

Bern "házi hegyére", a Gurtenre mentünk, nyáron nagyon sokat voltunk ott, akkor még jártak a liliputi vonatok és a szuper játszóteret sem borította hó.

Nagyon jó kis szánkódombokat találtunk, felválltva csúsztunk le Marcellel, aki nagyon élvezte a száguldást, de persze fölfelé gyalogolni már nem akart, huzatta magát a kiskirály :)
Meg is állapítottuk, hogy nekünk legközelebb egy réteggel kevesebb ruha is elég lesz, mert leizzadtunk rendesen, de legalább nem volt bűntudatunk délután az adventi marcipános stolle elfogyasztásakor ;))

G hóembert is épített, bár inkább emlékeztetett engem egy hódra, de nem tapadt túl jól a hó és ez volt a legtöbb, amit ki tudott hozni belőle :)  De Marcelnek így is tetszett :) Viszont a hideget és a havat továbbra sem szereti, nem tudom, mi lesz így velünk még hónapokon keresztül....(bevallom, én sem vagyok oda a télért, bár a havas táj tényleg szép, de nem szeretek fázni és órákat a felöltözéssel-levetkőzéssel kínlódni...). Majd megyünk uszodába, ott legalább meleg van :))))





Sonntag, 28. November 2010

Az első

Amikor előkerülnek a pincéből a színes égősorok, mikulások, hóemberek és csillagok, girlandok és gyertyák, a sok kis angyal és az adventi naptár, a nagymamám által készített betlehemi figurák nagypapám faragta jászolában, amikor az asztalra kerül a mikulásvirág és az adventi kalács, az adventi koszorún meggyújtjuk az első gyertyát és megszólal Bach Karácsonyi Oratóriuma, akkor megállunk egy kicsit és arra gondolunk, hogy megint eltelt egy év és megint jön egy hónap tele várakozással, keszülődéssel, sok sok dologsággal de nagy boldogsággal.

Marcel most először vett részt aktívan a lakás feldíszítésében, szorgoskodott, segített nagyon lelkesen és mikor készen lettünk, csak ennyit mondott: szép :)
Olyan melegség öntötte el a szívemet, jó érzés látni, hallani, hogy most már ő is ki tudja fejezni az érzelmeit, és olyan boldog vagyok, hogy van valaki, akinek átadhatom mindazt a sok szépet, amit én kaptam szüleimtől, nagyszüleimtől.

Mindenkinek nagyon szép adventet, békés, szeretetteli ünnepre készülődést és hangulatos, melegséges téli estéket kívánok!

Donnerstag, 25. November 2010

A postás és a csokoládé (2. rész)

Talán emlékeztek még a Budapestre küldött - meg nem érkezett - felbontott - és csokit belőle megdézsmált csomagra, amiről ebben a postban írtam.
Nem hagytam annyiban a dolgot, bántott nagyon, így elküldtem a Magyar Postának egy panaszlevelet. Hosszas várakozás után jött pár sor, hogy a felderítés érdekében fotózzam le a csomagot és a rajta lévő nyilvántartási számot. Ezt megtettem, email-fordultával el is küldtem nekik.

4 hét után megjött a válasz.....

2 A4-es oldal, melyben mindenféle jogszabályokra és paragrafusokra hivatkoznak, a lényeget idemásolom:

"A Posta úgy belföldi, mint nemzetközi viszonylatban is a küldeményeket azonosítószám alapján tarja nyílván. Azonban rendelkezésünkre bocsájtott számsor nem a küldemény azonosítószáma, így a tárgyi küldemény közönséges küldeményként került továbbításra, illetve visszaküldésre."

Érdekes, mert MINDEN számot, ami a csomagon rajta volt, legyen az a svájci vagy a magyar posta által rányomtatott szám, megírtam nekik és le is fotóztam, így ha egyik szám sem az azonosítószám volt, akkor nem is volt a csomag nyilvántartva????

Továbbá: "A küldemény kézbesítését ellátó munkatársunk a küldemény kézbesítésének megkísérlésekor a címhelyen jogosult átvevőt nem talált, így a küldemény érkezéséről levélszekrény útján értesítőt hagyott hátra, a küldeményt ép, sértetlen állapotban postahelyi kezelésbe átadta.
Mivel a küldeményért a rendelkezésre tartási idő alatt jogosult átvevő nem jelentkezett az „nem kereste” jelzéssel ép, sértetlen állapotban visszairányításra került a feladó részére."

Azaz a csomagot a svájci postás bontotta fel, biztos nem evett még svájci csokit.... (ja és a barátnőm semmiféle értesítést nem kapott...).

Továbbá: "Az értékesebb tartalmú küldeményeket célszerű könyvelt küldeményként (ajánlott különszolgáltatással, értéknyilvánítással) feladni. A közönséges levélpostai küldemények elvesztése, sérülése vagy tartalomhiánya esetén sem a külföldi, sem a magyar postaigazgatóságok nem vállalnak kártérítési felelősséget.".

Tehát ha a küldemény nem túl értékes (mint ebben az esetben, hisz "csak" csoki és pár apróság volt benne), akkor ajánlva nem érdemes feladni, hisz 4-5ször annyiba kerülne a postaköltség, mint a csomag értéke, viszont akkor minden felelősség az enyém...

Nem is vártam mást, csak azért kíváncsi voltam, hogyan magyarázzák meg a bizonyítványukat.....

Mindenesetre az biztos, hogy soha többet nem küldök csomagot Magyarországra....

Mittwoch, 24. November 2010

Vizicsibe

Mivel Marcel ma délutáni alvása (mint oly sokszor mostanában) érdeklődés hiányában elmaradt és a két fok valamint a szemerkélő havaseső annyira nem csábított kinti programokra, így gondoltam, leteszteljük a közeli faluban lévő uszodát, ahol szerdánként egyébként is gyerekdélután van.

A belépő ára elég borsos, főleg ha azt veszem, hogy ez nem egy élményfürdő, semmi extra nincs benne, csak két medence, de legalább Marcelnek nem kellett fizetni.
Az öltözőben már a legelején, egy közös részen le kellett venni a cipőket, tehát még a szekrényig sem tudtunk elmenni velük, de valahogy egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy akár el is lophatják őket... sokan még a kabátokat, táskákat is ott hagyták! Azért ez tényleg jó érzés, hogy ennyire bíznak az emberek egymásban...

Marcelt már alig tudtam visszatartani, annyira be volt zsongva a fürdéstől, elsőként lecsúszott az egyetlen, nagyobbaknak való csúszdán és karúszó ide vagy oda, úgy landolt a víz alatt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva :)
Kicsit azért elcsodálkozott, de nem szegte kedvét, utána is még csomószor lecsúszott és egyébként is elég sokat volt víz alatt, ilyenkor látszik, hogy mennyit használt az, hogy 3 hónapos kora óta jártunk babaúszásra vele :) Bár néha láttam egy kis rémületet az arcán, de mikor felbukkant a víz alól, szinte mindig nevetett, nem volt semmi gond.

Másfél órát voltunk bent a vízben, karikákkal, labdákkal játszottunk, ugrált a medence széléről, meg sem állt egy pillanatra sem, nagyon elemében volt. A karúszót továbbra sem bírja, így az első csúszdás merülés után levettem róla, utána sokkal szabadabban járt-kelt utána.

Jól szétáztunk, de nagyon élveztük :) jó lenne minden héten elmenni, majd megérdeklődöm, van-e valamilyen bérlet.

Az autóban persze 4,5 másodperc alatt bealudt, úgy hoztam fel a lakásba, hogy lógott keze-lába mint egy rongybabának :)))) ez mondjuk annyira nem szerencsés, mert ilyenkor az este hátralévő része csak küzdés, mert annyira fáradt, de legalább korán elalszik majd :)))

Dienstag, 23. November 2010

Ziebelemärit, azaz hagymavásár

Minden év novemberének negyedik hétfőjén rendezik meg ezt a különleges néphagyományt őrző fesztivált Bernben, amikor is az óváros sok utcája és tere telistele van árusokkal és ráérő vidám emberekkel. Hogy miért és mikor alakult ki ez a hagyomány, több legenda is kering róla, van, amelyik már az 1400-as évekre vezeti vissza ezt a szokást. A legkézenfekvőbb az a teória, hogy a Márton-napi vásár alkalmával a hagymán kívül mindent árusítottak (a régi hivatalos árjegyzékben ugyanis sehol nem szerepelt a hagyma ára), ezért a hagymaárusok egy nappal előbb saját vásárt csináltak maguknak, ami hagyományként meg is maradt, háttérbe szorítva a Martin-napi vásárt.

Mivel egész délelőtt esett az eső, el sem akartam menni, de délutánra kicsit jobb lett az idő, igy gondoltam, mégiscsak érdemes megnézni Bern legnagyobb vásárát (és kihasználni a lehetőséget, hogy van valami program ;))

Nem bántuk meg :)

Az egész belvárosban hagyma-fokhagymaillat, aromás sajtok és forraltbor illata lengte körül az embert. Ekkora nyüzsgést én mióta Svájcban vagyok, nem láttam :))) A standoknál hagymás és sajtos pitét, pizzát, hagymalevest lehetett venni, ezenkívül hagymafajták tucatja csábított vásárlásra, de persze nem kilós kiszerelésben, hanem szebbnél szebb, ötletes alakokba, füzérekbe kötve, megfonva, figurákat építve belőlük.

A vásárhoz hozzátartozik az egész nap tartó konfettidobálás, így mintha puha szőnyegen lépkedtünk volna, délutánra az utcákat több centiméter vastag konfetti borította :))) Gondolom a forralt bor is megtette a hatását, de én ennyi közvetlen, mosolygós, jókedvűen nevetgélő, egymást konfettivel megdobáló (felnőtt)embert itt még nem láttam :) A konfetti-szórást Marcel is nagyon élvezte, az esti vetkőzésnél láttuk aztán csak igazán, hogy tényleg jól megdobálták őt is, az egész gyerekből konfetti hullott még itthon is :)

Jó kis délután volt, ízelítőül pár kép :)))





Samstag, 20. November 2010

Sajtból van a Hold...

Kihasználva a lehetőséget, hogy van babysitterünk, gondoltuk, csapunk egy görbe estét és barátainkkal együtt befizettük magunkat a Vielwaldstätter-i tavon Luzernből induló fondue-hajóra :)) Ez egy 3 órás hajókázás, összekötve fondue-vacsorával.

Mióta Marcel megszületett, nem túl sok időt töltöttünk nélküle, kettesben Gvel, hiába, a nagyszülők mindig messze voltak. Így már a készülődés is szokatlan volt, hogy nem arra kellett gondolnom, hogy Marcelnek meglegyen mindene, hanem arra, hogy jó-e a sminkem és milyen ruhát vegyek fel :) A táskám nem csereruhával, kölesgolyókkal, szétnyomott banánnal és kisautókkal volt tele, furcsa is volt, hogy nem húzza le a vállamat :))))

Bernből vonattal mentünk, az kiszámíthatóbb és pontosabb, mint az autó és nem mellékesen így mindenki ihatott, nem volt sofőrre szükség :)
7kor hajóztunk be, előtte még megcsodáltuk a kivilágított Luzernt, nagyon impozáns volt azokkal a hatalmas tóparti luxus-szállodáival és csodásan megvilágított épületeivel.


Egy kétszintes, viszonylag nagy hajóval mentünk, már szépen elő voltak készítve az asztalok, középen a fondue-hely és mivel egész nap erre készítettük a gyomrunkat, elég éhesek voltunk :)

De először csak az italokat hozták, így egy idő után már nem tudtuk, hogy az üres gyomorba töltött ital vagy a hullámzó hajó miatt érezzük furcsán magunkat :)))

Aztán megjött a fondue, hatalmas edényben, igazi le gruyère sajtból, már az illata is mennyei volt :) Rávetettük magunkat, hát ennyire finom fondue-t még életünkben nem ettünk :) Ahogy fogyott a tálból a sajt, úgy lettünk mi is egyre lassabbak, azért nagyon tud telíteni ez a tömény sajt..



Néha kimentünk, körbe lehetett sétálni a hajón (kellett is egy kis mozgás annyi evés után;), csodaszép csillagos este volt, a telihold megvilágította a tó partján magasodó-feketedő hegyek csúcsán a havat, a tóparti települések fényei mint sok sok szentjánosbogár, közben lágyan hullámzott a víz és harapni lehetett a levegőt :)

Az első adag fondue végén már szinte jól laktunk, de a felszolgáló néni (aki szintén megkérdezte, hogy milyen nyelven is beszélünk, mert eddig ilyet még nem hallott..) hozta is a következőt :) Na akkor kicsit elkerekedett a szemünk és nem gondoltuk, hogy fér még belénk valami is... De a 3 óra hosszú idő, így mire visszaértünk a kikötőbe, majdnem elfogyott a második adag is :))) Igaz, addigra már csak püfögni tudtunk, annyira tele voltunk :) Hiába, nem lehetett abbahagyni, úgy etette magát, annyira finom volt.


A vonatig még elgurultunk valahogy, aztán a visszafelé út is nagyon jó hangulatban telt, bár a hasunk nyomorultjai voltunk és csak úgy áradt belőlünk a pia sajt-szag :D:D:D:D

Éjfélre értünk haza, nagyon szuper este volt, minden passzolt, a társaság, a helyszín és a kaja is. De azért most legalább egy évig nem kívánok olvasztott sajtnak még csak a szagára sem nézni :))))))) Mert éjjel és ma reggel igencsak úgy éreztük magunkat, mint ahogy a Piroska és a farkasban a kősziklákkal telepakolt gyomrú farkas érezhette magát :)))

Ja, Marcel nagyon jól megvolt itthon anyukámékkal, este 8kor (!!!!!!!) már aludt, egészen reggel 7ig, ilyet nem is tudom, mikor produkált utoljára... Úgy látszik, tényleg csak minket tüntet ki a nemalvásával....

Sajnos viszont ma vége lett a jólétnek, hazarepültek anyukámék, most számolhatjuk a napokat karácsonyig....

Mittwoch, 17. November 2010

Megkerestük a napot

Lassan átalakul ez a blog egy utazós-kirándulós-élménybeszámolós-fotós bloggá, de mit csináljak, ha annyi szép és felfedeznivaló van a környéken, muszáj mindig menni :)))) most különösen, hogy anyukáméknak is meg tudjuk mutatni a sok csodát, ami itt van.

Az egész azzal kezdődött, hogy a tegnapi borús-vígasztalan-esős-itthonülős nap után ma mindenképp napot szerettünk volna látni, kék eget, havat és nagy hegyeket.
Megnéztük a környékbeli webcamerákat és örömmel konstatáltuk, hogy bizony 1000 méter fölött már süt a nap, így nem kellett sokat győzködnünk egymást, már pakoltuk is össze a hátizsákot és elindultunk.

Az úticél a Jungfrauregion volt, első állomásunk Lauterbrunnen nevű kis falu, amely közvetlenül a négyezres hegyek lábánál, a völgy végén fekszik. Onnan már csak felvonóval vagy kisvonattal lehet továbbmenni. A Jungfrau sajnos még felhőben volt, de már így is sejteni lehetett, hogy csoda helyre jöttünk már megint.
A völgyben több, mint 70 vízesés található, a leghíresebb a Trümmelbachfälle, több vízesés találkozása a hegy belsejében.





Mivel Marcel nagypapája nagy (svájci)vonat-rajongó, többször végignézte már a Travel Chanel svájci vasutakról szóló sorozatát és Marcel is imád vonatozni, így nem volt kérdés, hogy felülünk az egyik kis hegyi vonatra. Nagy élmény volt, ahogy kanyargott felfelé a kis fogaskerekű, téli tájakon, alagutakban, elszórt tanyák mellett. És főleg az, hogy élőben is átélhettük azt, amit eddig csak tévében láttunk :)


Wengenbe mentünk, ez egy kis falu 400 méterrel a völgy fölött, majdnem 1300 méter magasban. Igazi síparadicsom, de mivel még nem indult el a téli szezon (bár hó már volt rendesen), így teljesen kihalt volt. Sajnos mire felértünk, felhőbe burkolódzott a kis falu, így a völgyből és a körülöttünk lévő hegyekből nem sokat láttunk. De sétáltunk és hógolyóztunk egyet és szívtuk magunkba a jó (hideg) hegyi levegőt :)
A faluba egyébként nem lehet autóval felmenni, csak a kisvonattal, fent pedig olyan kis elektromos autók közlekednek, mint Saas Feeben.

Miután levonatoztunk a hegyről, autóba ültünk és elmentünk a másik völgy végén fekvő faluba, Grindelwaldba. Itt aztán megmutatta magát a vidék teljes szépségében, végszóra kisütött a nap, eltolta a felhőket, kék lett az ég, szikrázott a hó és egyszer csak hirtelen négyezres hegyek bukkantak elő a ködből. Lenyűgöző volt, anyukámék is csak tátott szájjal, megbabonázva nézelődtek, nem tudtunk betelni a látvánnyal :) Akárcsak egy képeslap :))




Marcel addigra már eléggé elfáradt, így nem maradtunk sokáig, de az biztos, hogy nem most voltunk ott utoljára...jó lett volna, ha G is velünk van, de hát valakinek dolgoznia is kell ;))

Este egy raclettezéssel tettük fel a pontot az íre, nagyon szép nap volt, sok élménnyel gazdagodtunk már megint :)

Montag, 15. November 2010

Zöldes kékség

Tegnap már megint egy kis gyöngyszemet fedeztünk fel.

Thuntól 20 percre az egyik kis völgyben található majdnem 900 méteren Svájc egyik legismertebb hegyi tava, a Blausee. 15.000 évvel ezelőtt egy sziklaomlás következtében alakult ki a tó, melyet földalatti források táplálnak, így a víze annyira kristálytiszta, hogy napsütéses időben a tükröződő ég miatt mélykéknek látszik a vize.

A mondta szerint viszont a színe annak a fiatal lánynak a szeme színétől ered, aki szerelme halála miatti fájdalmában vetette magát a vízbe. Erre emlékeztet a tóban található, lányt ábrázoló szobor is. Amikor a nap már nem süti meg a tavat, akkor a színe zöldes lesz.
Tele van farönkökkel és kisebb sziklákkal és hiába 10-12 méter mélyen vannak, a ragyogóan tiszta vízben úgy látszik, mintha épp csak a vízfelszín alatt lennének.

Még egy híressége a bio pisztráng-tenyészet, a finom halat a tó partján álló hotel michelin-csillagos éttermében meg is lehet kóstolni :)

Körbesétáltuk a tavat, a nap még épp besütött a völgybe, nagyon misztikus fények voltak, mesebeli volt az egész, olyan érzésünk volt, mintha valamelyik szikla mögül a Gyűrűk Ura valamelyik hőse bukkanna elő.

Nagy élmény volt és örültünk, hogy anyukámékkal együtt tudtunk oda elmenni és ők is láthatták ezt a kis csodát :)

A fotók most aztán tényleg nem maradhatnak el :)))














Samstag, 13. November 2010

Készülődés

Már megint ragyog a lakás, tele a hűtő és a kamra, gesztenyés pulyka és almáspite-illatok a levegőben, frissen felhúzva az ágyneműk, a gép már leszállt, szívem is ünneplőben, most már csak arra várok, hogy G és Marcel kíséretében ideérjenek végre anyukámék :)

Egy hét kényeztetés, feltöltődés, programok, beszélgetések, kirándulások és mindezt EGYÜTT :) Kell ennél jobb? A lelkemnek biztosan nem :))))))

Freitag, 12. November 2010

Nem vagy egyedül

Tegnap kezembe akadt nagypapám egyik verseskötete. Nagyon szeretett verseket, elbeszéléseket írni, újságot szerkesztett, több kötete meg is jelent. Versei nagy része a hétköznapokról szól, a családról, saját gyermekkoráról, tanítói pályafutásáról, a természetről és gyermekeiről, legbensőségesebb gondolatait pedig nagymamám halála után írott verseiben fogalmazza meg.

Szeretem a verseit, mikor olvasom őket, olyan, mintha még mindig közöttünk lenne, akárcsak nagymamám, pedig már több éve elmentek tőlünk.

Hiányoznak nagyon, de boldog vagyok, hogy ilyen nagyszüleim voltak, annyi csodálatos emlékem van róluk. Nagyon sokat voltunk együtt, sok nyarat és telet töltöttem náluk. Nagymamám a fehér hajú nagyanyók példaképe volt, olyan, amilyen csak a mesében van. Nagyon szeretett kézimunkázni, varrni, legbecsesebb ajándékaink voltak azok, amiket tőle kaptunk. Pár hete az egyik dobozból előkerült egy bohóc, amit ő készített és habár Marcel még soha nem látta, nagyon megörült neki, ölelgette, mosolygott rá, azóta is nagy becsben tartja. Ilykor arra gondolok, hogy nagymamám ezt biztos látja és csak mosolyog ránk fentről, nekem meg könnyes lesz a szemem..

A süteményei messze földön híresek voltak, saját kis receptesfüzetbe írta össze a legjobbakat. Halála után kaptam belőle én is egy lefénymásolt példányt, beiglije, mézeskalácsa, mézes krémese,  flódnia és almás pitéje nem vetekedhet senkiével sem. A receptek sokszor hiányosak, hiányoznak a mértékek, a sorrend, az összeállítás, a sütő hőfoka, hisz nagymamám csak magának írta. Bizony, sokszor felhívnám és megkérdezném, hogy az egy marék az mennyi, a kanál az kávés, teás vagy evőkanál, milyen a rétestészta-keménység, mennyi az a víz, amit felvesz a tészta és milyen az ízlés szerinti fűszerezés... De valahogy mindig sikerülnek ezek a sütik, mintha mégis itt állna mellettem és segítene.

Fáj a szívem, ha arra gondolok, hogy Marcelt már nem ismerhették meg, de tudom, hogy látnak minket, terelgetik útunkat és vigyáznak ránk.

Csak egy verset szerettem volna megosztani Veletek, de közben előtörtek az emlékek, ezért sikeredett ilyen hosszúra ez a post. Ez a vers az egyik kedvencem, mindig megérint, ha elolvasom. Mostanában különösen...

Nem vagy egyedül

Ha rádszakad a szív sötétje,
és fojt a csönd, ne félj!
Két oszlop közt ha leng a drót,
zúzmarásan is ott a fény.

Nézd, a madár elrejti fészkét,
s míg füttyös lesz a domb,
eldalolja hitt magányát
a nótás kis bolond.

Ha messze jársz, a gondolattal
ott van, akit szeretsz.
Nem vagy egyedül soha sem;
az élet szép törvénye ez.

Nevezzük szálnak, adott szónak,
nevezzük bárminek;
vagy társa vagy, vagy hiányzol
mindig valakinek.

Mittwoch, 10. November 2010

Bábeli zűrzavar

Nem egyszerű dolog kiigazodni Svájcban a nyelvek között.

Kezdődik az egész azzal, hogy Svájcnak, ami nem nagyobb, mint a Dunántúl, 4 hivatalos nyelve van: a német, a francia, az olasz és a rétoromán (amit kb. az ország lakosságának fél %-a mond csak anyanyelvének és egyre inkább teret veszít a többi nyelvvel szemben).

A valóságban az ország egyik településén sem hivatalos mindegyik, hanem az egyes kantonok és félkantonok döntenek arról, hogy a fenti négy nyelv közül melyiket tekintik hivatalosnak. A nyelvi egyenjogúság jegyében a bélyegeken az ország latin elnevezése, Helvetia szerepel, és a berni szövetségi parlament épületén is latin nyelven díszeleg a Curia Confoederationis Helveticae felirat.

A 26 kantonból 21-ben a német a hivatalos nyelv, 7-ben a francia, kettőben olasz és egyben rétoromán (vannak kantonok, ahol 2-3 nyelv is hivatalosnak számít). Ez nagyon jól megfigyelhető pl. a boltban, ahol minden élelmiszerre legalább 3 nyelven van felírva az összetétele, a lejárási dátuma, etc, de a vasútállomáson vagy a vonaton is több nyelven mondják be a közleményeket, a hivatalokban természetesen minden nyomtatvány többnyelvű, akárcsak a reklámplakátok nagy része. A tévében ha elő műsor megy (pl. valamilyen vetélkedő), akkor a riporterek, műsorvezetők minden gond nélkül váltogatnak a több nyelv között, így ha nem beszéled az összeset, bizony sokat veszít az élvezhetőségéből.

A németet, azaz inkább Schwitzerdütch-öt minden kantonban más dialektusban beszélik, így előfordulhat, hogy egy berni nem érti meg, amit egy zürichi mond neki, holott mind a kettő alapja a német. Az óvodákban a helyi tájszólást beszélik, viszont az iskolákban már hochdeutsch (lenne) az oktatás nyelve, amit persze nem mindig tartanak be, hisz nekik a tájszólás egyszerűbb. Számomra még mindig legtöbbször érthetetlen, ahogy beszélnek, pedig nagyon figyelek, viszont igazából esélyem sincs "gyakorolni", mert ha látják, hogy nem értem és csak nézek rájuk bambán, akkor rögtön váltanak hochdeutschra :)

A határos kantonokban, mint pl. Bernben, már keveredik a bernerdütsch-höz a francia is, kedvencem a "merci vielmals", azaz köszönöm szépen, csak épp két nyelven :) De itt már "excusez", ha bocsánatot kérnek és "ade" ha elköszönnek :)

A fodrász van, mikor friseur, van, hogy coiffeur, coiffure vagy coifför vagy akar hairdresser, a szárítógép tumbler, a kandalló cheminee, a fagyi glace, szóval igazodjon ki az ember :))

Vicces az is, hogy ha elindulunk nyugat felé az autópályán, akkor kb. 20 km után a lejáró már nem "Ausfahrt", hanem "sortie", a híd már nem "Brücke", hanem "pont", a tó nem "See" hanem "lac" és városnevek, mint pl. a Murten, Frauenkappelen, etc helyett Chêne-Pâquier, Le Coudray vagy Villarsiviriaux vannak kiírva. És mindezt úgy, hogy nem léptünk át egy országhatárt sem :)

Ezek után szerintem senki nem csodálkozhat azon, hogy a svájci fiatalok egyre inkább angolul beszélnek egymás között :)))

ps. a magyart viszont szinte senki nem ismeri fel, számtalanszor kérdezték már meg tőlünk liftben, boltban, étteremben, utcán, hogy milyen exotikus nyelv az, amit beszélünk :D:D:D látván Marcel szöszi haját, azért legtöbbször valami északi nyelvre tippelnek, mondjuk tényleg nem egy mediterrán tipus ;) A legjobb az, ha németül találgatnak, nem gondolván, hogy mi értjük, amit beszélnek :))) Volt már pár vicces párbeszédünk emiatt :)

Montag, 8. November 2010

Ötkarikás délután

Tegnapra megérkezett a rossz idő, a Stockhorn csúcsa felhőben, hóban volt (még jó, hogy előző nap megmásztuk a hegyet ;), zuhogott az eső, így valami benti programot kellett kitalálni.

Nem kellett egymást Gvel sokat győzködnünk, egy korai ebéd után autóba ültünk, Lausanne-t és az Olimpiai Múzeumot céloztuk meg, ami olyan sport- és olimpia-rajongóknak, mint mi, soha nem unalmas, mindig egy élményt jelent :)  Marcel végigaludta az utat, így újult erővel vetette bele magát a múzeum látnivalóiba.

Nyáron már voltunk ott, de akkor nem mentünk be, csak a parkban sétáltunk, igaz, akkor kb. 30 fokkal melegebb volt és nem zuhogott az eső.  De a kedvünket ez nem szegte ;)


A múzeumot 1993-ban Juan Antonio Samaranch kezdeményezésére nyitották meg, az ünnepségen Katarina Witt gyújtotta meg a múzeum parkjában az olimpiai lángot, amely azóta is ég!


A múezum igen gazdag és rendszerezett gyűjteménnyel rendelkezik, van állandó és részleges kiállítás is, ahol az első olimpiáktól kezdve napjainkig érdekes és egyedülálló sportszereket, kellékeket (mint pl. Egerszegi Krisztina úszósapkáját, amiben Barcelonában versenyzett) és fotókat láthatunk. Nagyon érdekes és látványos a különböző olimpiák fáklyáinak és érmeinek a kiállítása is. Mindenhol képernyők, nagy kivetítők, ahol különböző olimpiák versenyeit, ünnepségeit, eredményhirdetéseit vetítik, az ember csak áll előttük megbabonázva, libabőrösen, átszellemülve, mintha csak élőben lenne a közvetítés. Nagy hangulata van!

Emellett külön kis boxokban olimpiai videókat lehet nézegetni valamint egy moziban egy negyedórás összeállítást, amelyen az olimpiai mozgalom eszmei hátterét tekintik át az ókori görögöktől kezdődően (ez utóbbi kettő annyira nem kötötte le a kis 2,5 évesünket, így aztán nem is erőltettük a dolgot).


A múzeum több részén interaktív bemutató is található, ami főleg a gyerekek számára kínál érdekességeket, de mi is nagyon élveztük :)  Van a súlypontemelkedést vagy az indulási gyorsaságot mérő berendezés (az időnket Usain Bolt idejével hasonlítja össze a gép, szóval senkinek nem kell szégyenkeznie ;), de tesztelhetjük a reakcióidőnket (na jó, egy F1-es pilóta mellett igencsak elbújhatunk az eredménnyel ;), a szemünk élességét, a koordinációképességünket, tekerhetünk bicót magaslati levegős szobában és kipróbálhatunk egy uszodai rajtkövet is :) Ez a rész Marcelnek nagyon tetszett, rohangált fel-alá, nyomkodott minden gombot, mindent megnézett, kipróbált, ugrándozott, elemében volt nagyon és csak úgy szívta magába a sok újdonságot :)




Olyan jó volt nézni, hogy minden érdekli, mindent megfigyelt, most különösen abban a korban van, mikor egyfolytában kérdez és mindent magyarázni kell neki, élvezet most már vele ilyen helyre is elmenni :)

Mire kiértünk a múzeumból, az eső is elállt, sőt pár percre a nap is kisütött a Genfi tó felett, méltóan elbúcsúztatva minket Lausanne-tól :) 


Nagyon jó kis délután volt, együtt voltunk és sok élménnyel gazdagodtunk.

Sonntag, 7. November 2010

Stockhorn

Ez a neve annak a hegycsúcsnak, ami uralja a kilátást, ha kinézünk a lakásunkból. "Kívülről" már annyit fotóztuk, szinte hozzá tartozik az életünkhöz, ha reggel beköszön az ablakon, tudjuk, szép idő lesz, szabad szemmel láthatjuk a csúcsra menő felvonót, mikor pedig a hegycsúcson lévő tornyon felkapcsolódik a villany, Marcel már fut is a távirányítóért, hogy bizony este van már és sötét, itt az ideje a mesének :))

Mivel tegnapra még szép időt mondtak, így gondoltuk, jó lenne felmenni és egyszer közelről is megszemlélni, megmászni ezt a bogyós hegyet, ahogy mi neveztük el :)

Reggel gyorsan összedobtam egy háromfogásos vacsiravalót, mivel vendégeket vártunk és nem akartam este kirándulás után stresszelni magam, aztán még vettünk Marcelnek egy cipőt, hihetetlen sebességgel nő az egész gyerek, de a lába különösen, már 26-os cipő kell neki!!!! Aztán már "csak" a két hátizsákot kellett összepakolni, és eldönteni, mit is vegyünk magunkra, hogy se ne fagyjunk meg, se ne olvadjunk szét... nem volt egyszerü...

11re értünk a parkolóhoz, csodaszép idő volt, meleg, ragyogó napsütés és kék ég :)
Két felvonó visz fel a csúcsig, 2.200 méterre. Lent hiába volt szinte nyár, fent bizony elkelt a nagykabát, mert igaz, hogy sütött a nap, de nagyon erős szél fújt és néhány helyen a pár hete lehullott hó is megmaradt.



A felvonó állomásától kb. 10 perc séta felfelé a csúcs, Marcellel azért lassabban haladtunk, lépkedett ő is rendesen a kis lépcsőkön, csak a széltől akadt ki szokás szerint :)
Fentről meseszép volt a kilátás, havas négyezres hegyek, akármerre néztünk, mellette a Thunersee és persze Thun, integettünk is a házunknak :))




Miután kinézegettük magunkat és jól átfagytunk, beültünk az étterembe, és ki-ki megkapta a szokásos enni-innivalóját :)))))


Utána elindultunk lefelé, megálltunk a köztes állomáson, kb. 1.700 méteren, ahol egy csodaszép kis tó van. Igaz, hogy sok helyen hó borította az utat, de nagyon jót sétáltunk, közben a fiúk kavicsokat dobáltak a tóba, kicsit napoztunk is, élveztük a jó levegőt és a csodaszép kilátást.







Marcel a végére igencsak elfáradt, így G nyakában tette meg az utolsó métereket a felvonóig, de összességében nagyon jól bírta és élvezte egész végig :)


Persze az autóban rögtön beájult, aludt egy fél órát hazáig, sőt, annyira kiütötte magát, hogy itthon úgy ahogy volt, felöltözve, magátol befeküdt az ágyba és már aludt is :)))

Nem bántam, mert legalább elő tudtam készíteni mindent a vendégséghez, persze ezzel összekeveredett az esti programja és még 10kor is kukorékolt, de így volt jó a nap, ahogy volt, megint szép helyen jártunk, és ha tavasszal még itt leszünk és nem untuk meg addig a hegyeket, biztos, hogy felmegyünk megint ;)))

A vendégség is nagyon jól sikerült, svájci vendégeinknek különösen a desszertként felkínált madártej nyerte el a tetszését, de azért az aszaltszilvás-vörösboros-gesztenyés pulyka miatt sem kellett szégyenkeznem :))))