"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 7. November 2010

Stockhorn

Ez a neve annak a hegycsúcsnak, ami uralja a kilátást, ha kinézünk a lakásunkból. "Kívülről" már annyit fotóztuk, szinte hozzá tartozik az életünkhöz, ha reggel beköszön az ablakon, tudjuk, szép idő lesz, szabad szemmel láthatjuk a csúcsra menő felvonót, mikor pedig a hegycsúcson lévő tornyon felkapcsolódik a villany, Marcel már fut is a távirányítóért, hogy bizony este van már és sötét, itt az ideje a mesének :))

Mivel tegnapra még szép időt mondtak, így gondoltuk, jó lenne felmenni és egyszer közelről is megszemlélni, megmászni ezt a bogyós hegyet, ahogy mi neveztük el :)

Reggel gyorsan összedobtam egy háromfogásos vacsiravalót, mivel vendégeket vártunk és nem akartam este kirándulás után stresszelni magam, aztán még vettünk Marcelnek egy cipőt, hihetetlen sebességgel nő az egész gyerek, de a lába különösen, már 26-os cipő kell neki!!!! Aztán már "csak" a két hátizsákot kellett összepakolni, és eldönteni, mit is vegyünk magunkra, hogy se ne fagyjunk meg, se ne olvadjunk szét... nem volt egyszerü...

11re értünk a parkolóhoz, csodaszép idő volt, meleg, ragyogó napsütés és kék ég :)
Két felvonó visz fel a csúcsig, 2.200 méterre. Lent hiába volt szinte nyár, fent bizony elkelt a nagykabát, mert igaz, hogy sütött a nap, de nagyon erős szél fújt és néhány helyen a pár hete lehullott hó is megmaradt.



A felvonó állomásától kb. 10 perc séta felfelé a csúcs, Marcellel azért lassabban haladtunk, lépkedett ő is rendesen a kis lépcsőkön, csak a széltől akadt ki szokás szerint :)
Fentről meseszép volt a kilátás, havas négyezres hegyek, akármerre néztünk, mellette a Thunersee és persze Thun, integettünk is a házunknak :))




Miután kinézegettük magunkat és jól átfagytunk, beültünk az étterembe, és ki-ki megkapta a szokásos enni-innivalóját :)))))


Utána elindultunk lefelé, megálltunk a köztes állomáson, kb. 1.700 méteren, ahol egy csodaszép kis tó van. Igaz, hogy sok helyen hó borította az utat, de nagyon jót sétáltunk, közben a fiúk kavicsokat dobáltak a tóba, kicsit napoztunk is, élveztük a jó levegőt és a csodaszép kilátást.







Marcel a végére igencsak elfáradt, így G nyakában tette meg az utolsó métereket a felvonóig, de összességében nagyon jól bírta és élvezte egész végig :)


Persze az autóban rögtön beájult, aludt egy fél órát hazáig, sőt, annyira kiütötte magát, hogy itthon úgy ahogy volt, felöltözve, magátol befeküdt az ágyba és már aludt is :)))

Nem bántam, mert legalább elő tudtam készíteni mindent a vendégséghez, persze ezzel összekeveredett az esti programja és még 10kor is kukorékolt, de így volt jó a nap, ahogy volt, megint szép helyen jártunk, és ha tavasszal még itt leszünk és nem untuk meg addig a hegyeket, biztos, hogy felmegyünk megint ;)))

A vendégség is nagyon jól sikerült, svájci vendégeinknek különösen a desszertként felkínált madártej nyerte el a tetszését, de azért az aszaltszilvás-vörösboros-gesztenyés pulyka miatt sem kellett szégyenkeznem :))))


1 Kommentar:

Anonym hat gesagt…

én is, én is, én is!!!!
de mennék ilyen meseszép hegyekre!
szép napotok lehetett nagyon!

Marcel meggyógyult már?
puszi, berry