Az első évben fél éves volt, még csak feküdt és hagyta, hogy beöltöztessem mikulásnak, angyalkának, nem mászott el, könnyű dolgom volt.
Tavaly egy másodpercre nem tudott egy helyben megmaradni, a mikulássapkát mindig lehúzta a fejéről, elmászkált, unta az egészet, csak pár keksszel tudtam lekenyerezni, így a legtöbb képen tele a szája :)))
Idén már igazi kis-nagyfiú, segített előkészíteni a hátteret, kiválogatta a színes golyókat, pózolt (bár a mikulássapit most sem tűrte meg a fején), többé-kevésbé csinálta, amit mondtam neki és este az volt az első, hogy elújságolta Gnek, hogy fotóztam őt :)))
Összehasonlításként :)
Kicsi mikulásom fél évesen és most :)
Ekkorát nőtt egy év alatt :))
Azért nehéz megfelelő eszközök, háttér, világítás nélkül úgy jó képet készíteni róla, hogy közben én vagyok egy személyben a fotós, az animátor, az anya és a rendező is, de nekünk így is a legszebb emlék :)))














5 Kommentare:
Nagyon ügyes vagy Orsi! M-nak lassan már sztár allürjei lesznek a sok fotózástól! :))))
Jó nagyot nött tavaly óta, úgy látszik elég tejet iszik! :)
Puszi, Lalumami
Szerintem ezek csodás képek!
Szilvi
Nagyon jó képek!!! :) Jövőre megyünk hozzád fényképezkedni! ;)
Tavalyiból is rakj fel!
Nagyon szépek a képek. Döbbenetes a változás, a tavalyi és az idei kép között.
Nagyon nagyot változott Marcel, óriásit nőtt és komolyodott :) Jó ötlet egy ilyen viszonyítós díszlet, ahol pontosan láthatod, hogy mekkorát nőtt a gyerek. Gondolom, jövőre is fotózol majd. Néhány év múlva meg majd kisujjal felemeli azt a kis ketrecet Marcel.
Kommentar veröffentlichen