"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Montag, 31. Januar 2011

A másik nyelv

Múlt héten ültünk az autóban és hallgattuk az egyik német gyerekdalos cd-t, amikor is Marcel rám nézett és azt kérdezte, hogy mit énekelnek, mert ő bizony nem érti. Kezdettől fogva hallgatunk magyar és német dalokat is, eddig mindegy volt neki, voltak kedvencek és voltak, amiket nem szeretett.

Mi vele mindig magyarul beszélünk, nekünk ez természetes volt, hisz ez az anya- és apanyelve, bár voltak néhányan, akik nem értették, miért nem beszél legalább az egyikünk németül vele, úgy előbb megtanulná mind a két nyelvet...De mi úgy láttuk, hogy ha mi nem tanítjuk meg rendesen magyarul, akkor soha nem fogja jól beszélni ezt a nyelvet, a többit oviban, iskolában majd úgy is megtanulja, ha bekerül német közösségbe.

Viszont a passzív nyelvtudása biztos, hogy nagy, hisz sokat hallott minket németül beszélni, hallott német szót tévében, rádióban, dvd-n és cd-n is, így nem idegen már neki a nyelv.
És most rájött arra, hogy ez egy másik nyelv, mint amit mi beszélünk :))) Azóta kérdez, hogy mi mit jelent, utánozza, ismételgeti a szavakat, közben kacag nagyokat.

Németországban az egyik vacsoránál a pincérnő hozott neki innivalót, kérdeztem Marceltől, hogy mit kell ilyenkor mondani, erre rámnéz és mondja, köszi :) aztán egy pillanatot gondolkodik, ránéz a pincérnőre és azt mondja, danke :)))))
Elköszönéskor a hotelben pedig szia helyett simán tschüss-t mondott :))

Apróságok ezek, de szerintem nagy dolog, ahogy elkezdi kettéválasztani a nyelveket és egyre több mindent mond németül, már azelőtt, hogy német közösségben lett volna :)))

Sonntag, 30. Januar 2011

3 nap Németország

Mivel Gábornak a héten a cége székhelyén, a Bodeni-tónál volt egy két napos trainingje, úgy döntöttünk, hogy mi is elmegyünk vele, januárban úgy is sokat voltunk külön egymástól.

Konstanzban foglaltunk hotelt, nagyon családias volt, nagy szobával, közel a tóhoz. Kedd este mikor odaértünk, olasz büfés vacsi volt, a pincérnő azzal fogadott minket, hogy annyit ehetünk, amennyit csak akarunk és annyit fizetünk, amennyit akarunk..... a mondat első részével tisztában voltunk, hiszen a büfés rendszernek az a lényege, hogy annyit eszünk, amennyi jól esik, na de a második fele... hogy mi döntsük el, mennyit fizetünk???? Elég furcsán nézhettünk a pincérnőre, ő csak mosolygott, hogy igen, náluk ez a rendszer, hogy mindenki maga dönti el, mennyit ért neki a vacsora :))) (az italoknak azért volt "rendes" áruk). Utána pont arról beszéltünk Gáborral, hogy ez a rendszer nem mindenhol működne, nem biztos, hogy mindenhol nyereséges lenne...

Marcelnek a hotelben leginkább az tetszett, hogy egy szobában aludtunk, sőt összetoltuk az ágyakat, így azért jobban aludt, bár 10 előtt nem csukta be a szemét...(egyébként alvása sajnos megint kritikán aluli :((


Még itthon kinéztem az interneten, hogy van Konstanzban egy Sea Life Center, mindenféle halakkal, tengeri herkenytűkkel és új attrakcióként pingvinekkel. Szerdán ezt céloztuk meg Marcellel. A belépő nem volt olcsó és mint utólag kiderült, nem is annyira érte meg az árát, nagyobbra, jobbra számítottam. Az eleje itt is barlangszerű volt, sötét, sejtelmes fényekkel és zenével, akárcsak a csokigyárban, ez elvette Marcel kedvét rendesen, húzott csak kifelé..
Azért néha sikerült megállni vele a medencéknél, volt hal-simogató, hatalmas víz alatti alagút, felettünk cápák, teknősök, rákok, csikó- és mindenféle színes halak úszkáltak, de igazából csak a pingvines rész tetszett neki (ami kb. negyed akkora, mint a schönbrunni állatkert pingvin-háza....).


Viszont a végén volt egy nagy játszóház, ott aztán kitombolta magát rendesen, kis ebédszünettel több, mint 3 órát ugrált, mászott, csúszott, golyózott, legózott, úgyhogy legalább emiatt érdemes volt elmenni :)))




Csütörtökön szerettem volna egy kicsit vásárolgatni, egyrészt mert Németországban minden olcsóbb, mint Svájcban, másrészt hatalmas télvégi leárazások voltak, de Marcel tipikus pasi módjára bojkottálta a napomat, egyetlen boltba nem tudtam bemenni, így csak sétáltunk Konstanz belvárosában. Nagyon hangulatos a belváros, fachwerks stílusban épült régi házakkal, szívesen elnézelődtem volna, de Marcel csak hisztizett, hogy vegyem fel, hangos volt tőle a sétálóutca... örültem, hogy senki nem ismer és senki nem érti, amit mondok neki, erre két fiatal csaj megáll mellettünk és azt kérdezik: "Miért sír ennyire ez a kisfiú?" - persze magyarul :)))) 
Szerencsére aznap Gábornak hamar befejeződött a munkája :D:D:D:D

Pénteken aztán kompra szálltunk (2009 novemberében már mentünk ezzel, mikor legeslegelőször jártunk Gábor cégénél, amikor szinte még tervben sem volt meg, hogy Svájcba fogunk költözni...), aztán belevetettük magunkat a Bodensee északi partján lévő Überlingen termálvizébe.

Ez persze már Marcelnek is nagyob bejött :))) Egész nap ki sem tudtuk szedni a vízből, volt meleg termálvizes medence, jakuzzik, gyerekmedence, sportmedence, nagy csúszdák, és egy kinti rész, ami nekem a legjobban tetszett. Szuper volt kiúszni, mintha egyenesen a Bodenseebe úsztam volna, a viz 33 fokos volt, csak úgy gőzölgött a nulla fokos kinti levegőben, jó volt egy kicsit relaxálni.







Gyorsan eltelt ez a három nap, jól éreztük magunkat, én különösen azért, mert értettem mindent, amit nekem mondtak :))) Valahogy Németország még mindig közelebb áll hozzám, mint Svájc...(hogy Bécsről ne is beszéljünk...)

Montag, 24. Januar 2011

Csupacsoki

Mivel szilveszterkor semmi olyan fogadalmat nem tettem, hogy kevesebb csokit eszem az új évben (egyébként sem szoktam megfogadni semmit, mert úgy sem tartom be, pláne ha csokiról van szó :D:D:D ), ezért megfűztem a családot, hogy menjünk el a közeli Cailler csokigyárba, ami az egyik leghíresebb itt Svájcban. Mondjuk nem kellett sokat győzködnöm őket, Gábornak kinti programhoz nem volt kedve, Marcel meg bár nem tudta, mi az, hogy csokigyár, de úgy gondolta, hogy ha benne van a csoki szó, akkor az rossz nem lehet :)))

François-Louis Cailler volt az, aki 1819-ben magával hozta az első csokoládéreceptet Svájcba, az ő nevét viseli a cég, ami tulajdonképpen a Nestlé-hez tartozik, de üzletileg teljesen autonom. Cailler volt az, aki a világon először készített táblacsokit.

A csokigyár a Broc nevű faluban található, kb. egy órányira tőlünk és 20 km-re a Genfi tótól. Hatalmas épület-együttes, nem hiába, sok hely kell a gyártósoroknak, hisz nagyon sokféle csoki készül itt. Már amikor beléptünk, megcsapta az orrunkat a kakaó és a csoki keserű-édes illata. Miután megvettük a jegyet (ami svájci viszonylatban elmegy, 10 frank volt fejenként) elindultunk befelé. Az első folyosók falát régi csokipapírok, reklámok, feliratok díszitették, nagy élmény volt végignézni, hogyan változott meg az idők folyamán a designe, milyen minták, színek, díszek voltak régen és ma. Ami megmaradt, az a felirat, azon nem változtattak kezdettől fogva semmit.




A látogatókat különböző "barlangokon" vezetik keresztül, ahol szemléletesen bemutatják, hogyan került a kakaóbab az aztékoktól, akik legelőször fedezték fel ezt a növényt, Európába, először Spanyolországba, később Franciaországba és Svájcba. Aztán bepillantást nyerhetünk abba, hogy régen hogyan készítették a csokit, amikor még nem voltak gyártósorok és modern gépek. Ezt a részt Marcel nem értékelte annyira, mondjuk az ő szemével nézve kicsit félelmetes is volt, sötét, sejtelmes fények és nagyon hangos zenei és szövegaláfestés, úgyhogy negyed perc után ki akart menni. A baj csak az volt, hogy kb. 10 barlangból állt az egész, és az ajtó csak akkor nyílt ki és akkor lehetett tovább menni a következőbe, ha vége volt az előző bemutatásnak. Egyébként tényleg nagyon profin megcsinálták, látványos effektekkel, rengeteg információval, amire sajnos nem nagyon tudtunk figyelni, csak próbáltuk Marcelt megnyugtatni, hogy mindjárt vége...

A barlangos rész után már jó volt, mert nem volt sötét :) Először egy nagy terembe értünk, ahol hatalmas zsákokban kakaóbabok voltak a világ minden részéről. Utána egy a látogatóknak kiállított gyártósor mellett mentünk el, ami nekem egy kicsit csalódás volt, valahogy azt gondoltam, hogy többet láthatunk majd abból, hogy hogyan is készülnek a különböző csokik. Persze tudom, hatalmas üzleti titok ez, de akkor is többre számítottam.



Aztán jött a nap fénypontja, a kóstolás :D:D:D Egy U-alakú asztal mellett lehetett körbemenni, ahol kb. 30-40 féle csoki volt kirakva és MINDEGYIKET meg lehetett kóstolni :))) Na itt már Marcel is lelkes volt, úgy kellett visszafogni, bár ha már egyszer ott voltunk, akkor nem akartam tiltani, egyébként úgy sem eszik sok csokit. Persze magunkat sem tudtuk / akartuk visszafogni, de hát nem is lehetett, annyira isteni volt, hiába, ezek tényleg a legfinomabb csokik voltak :)


Utána még muszáj volt venni a gyárhoz tartozó boltban pár különlegességet, több olyan  csoki is volt, amit sima boltban nem kap meg az ember :)



Aztán hogy tegyünk valamit az egészségünkért is, sétáltunk egyet Montreux-ben és csak ámultam, hogy a pálmafák mellett ott már kivirágoztak a fák és több helyet barkát is láttunk! Még most sem értem, hogy lehet ez, mikor minusz fokok voltak ott is, de úgy látszik, annyira más annak a vidéknek a klímája, talán a tó miatt, hogy januárban már ennyire előre van a természet.



Szép nap volt ez is, bár azért Marcelben mély nyomot hagyott a sötét barlangos rész, akárhányszor a csokigyárra kerül a szó, mindig ezt emlegeti fel...

De az biztos, hogy a svájci csokinak nincs párja :)) (na jó, azért néha egy-egy balaton-, sportszelet vagy kapuciner is jöhet :)))  áááááááá, nem vagyok csokifüggőőőőőő :D:D:D:D

Samstag, 22. Januar 2011

Hócsodák

1983-ban egy japán művészcsoport készítette Grindelwaldban az első hószobrot, egy óriási Heidit, azóta  minden év januárjában egyre több országból jönnek hószobrászok ebbe az idilli fekvésű faluba, hogy felépítsék, kifaragják a szebbnél szebb hószobrokat.

Ma volt a zárónap, így gondoltuk, hogy elmegyünk és megnézzük, milyen csodák készültek. Gábor még úgy sem volt Grindelwaldban, mi már anyukámékkal jártunk ott novemberben és nagyon megfogott a kis falu. Igaz, most sokkal nagyobb volt a sürgés-forgás, nem hiába, igazi síparadicsom ez a hely és az idő is optimális volt, bár nagyon hideg, -8 fok, de ragyogó napsütés és kék ég.

A főtéren faragták ki a szobrokat, volt ott budha, zenészek, medvék, kalapos hölgyek, mind nagyon lenyűgöző (és óriási) volt és csak úgy csillogtak a napsütésben :)
Miután megnéztük a szobrokat, még sétáltunk egyet a faluban, annyira szép, én nem tudok betelni vele :)

Érdemes volt elmenni, megint gazdagodtunk egy élménnyel, szép helyen jártunk, jó levegőt szívtunk és együtt voltunk :)













a falu látképe....

Donnerstag, 20. Januar 2011

Van megoldás?!

Akkor jöjjön egy újabb post Marcel (nem)alvásáról...

December elején írtam róla, kicsit kétségbeesve, ebben a postban. Azóta sok mindent kipróbáltunk, megfogadtunk minden tanácsot, tippeket, utánaolvastam, de a helyzet egyre csak romlott.

Az ünnepek alatt mindig nagy jövés-menés volt, eléggé fel is pörgött Marcel, 10-11nél előbb nem tudtuk lerakni (úgy, hogy napközben szinte soha nem aludt..), de még így is többször ébredt éjszaka. A negatív csúcs szilveszterkor volt, mi nem voltunk otthon, anyukámékkal volt, persze felébredt a petárdákra, alig lehetett megnyugtatni, annyira félt. Onnantól kezdve egy másodpercet nem akart egyedül az ágyban maradni, elaludni is csak úgy aludt, hogy anyukám minden este ott ült az ágya mellett, én meg többé-kevésbé ott aludtam mellette, de még így is 2-3-4szer ébredt... mit ne mondjak, nem voltak pihentető éjszakák..

Van Veszprémben egy ismerős, nagyon szimpatikus doktornő, gondoltuk, hogy elmegyünk hozzá Marcellel, hátha ő mint orvos tud valami okosat mondani vagy esetleg valami tanácsot adni, amit még nem próbáltunk..

Nagyon kedves volt, mert a rendelési idő után fogadott bennünket, ez azért is volt jó, mert nem szívesen vittem volna Marcelt egy betegekkel teli váróba, ha már eddig ilyen szépen megúsztuk betegség nélkül a telet(koppkoppkopp), másrészt meg nem volt lelkiismeretfurdalásom amiatt, hogy elbeszélgetem vele az időt, miközben beteg gyerekekkel várnak rá. Mert ő az a típus, aki nem futószalagon kezeli a betegeket, nyugodtan végighallgat, nem sürget, odafigyel az EMBERRE, átérez és mindenkire elég időt szán.

Kb. egy órát beszélgettünk, végül is nekem a fő "aggodalmam" (azon kívül, hogy sokszor esem össze, annyira fáradt vagyok a sok nemalvástól..) az volt, hogy mindenhol azt olvassa az ember, hogy egy gyereknek azért kell bizonyos mennyiségű alvás ahhoz, hogy rendesen fejlődjön és ez Marcelnál igencsak kevés.. de ahogy beléptük a rendelőbe, Marcel rögtön elkezdte olvasni az összes számot, amit csak talált, a falon, magasságmérőn, mérlegen, naptáron, etc, :))  dokinéni csak ámult-bámult, hogy miket tud, pár dolgot kérdezett is tőle, amikre Marcel mind nagyon kis okosan felelt, ezután csak rám nézett és annyit mondott, hogy nem úgy látszik, hogy ez a gyerek vissza lenne maradva a fejlődésben :)))

Mindenesetre mondott pár tippet (amiket már mind alkalmaztunk, pl. halvány fény, zene, nyitott ajtó, és hogy ne érezze kényszernek az alvást, ne is mondjuk neki, hogy aludni kell, hanem csak pihenni vagy a nyusziját vigye csak aludni etc.) és hozzátette, hogy nem is olyan ritka ez a probléma, csak nem szívesen beszélnek róla az emberek, mert az "én gyerekem tökéletes"-világképbe nem passzol bele.  Egyszerűen vannak gyerekek, akiknek kevesebb (kevés) az alvásigényük és ezen nem nagyon lehet változtatni. De ettől függetlenül ugyanolyan szépen fejlődnek, mint azok, akik 14-16 órát alszanak egy nap.

Viszont mondta, hogy van egy homeos bogyó, amit kipróbálhatnánk, nem altató, nem nyugtató, nem gyógyszer, nem okoz függőséget, akármikor abba lehet hagyni, csak hozzászoktatja a gyereket, a szervezetet az alváshoz..

Több helyen is utánaolvastam, pár fórumot találtam, ahol írtak róla, vannak "sikertörténetek", volt, aki 2 hónapig adta a gyerekének, utána helyrejött az alvása. Persze voltak, akik rögtön támadtak, ítélkeztek, hogy milyen dolog "begyógyszerezni" a gyereket, hisz egy anyának az a dolga, hogy 24 órában a gyerek mellett legyen, a gyerek rendelkezésére álljon és az igényeit maximálisan kielégítse...

Én azt hiszem, a 2,5 év alatt mindig azt állítottam előtérbe, hogy Marcelnek jó legyen, mindent neki rendeltünk alá, ami természetes is, hiszen tényleg ő az életünk központja, csodája, értelme.
De amikor a nemalvás odáig fajul, hogy a párkapcsolatot veszélyezteti, hisz soha nincs egy esténk Gáborral, nem tudunk két mondatnál többet beszélni, mert órákon keresztül próbáljuk Marcelt elaltatni és ha végre elalszik, mi is csak bezuhanunk az ágyba, mikor több hónapig olvasok egy könyvet, mert esténként a második mondat után leragad a szemem, napközben automata-üzemmódban teszem a dolgom, nincs igazán kedvem semmihez, mert annyira fáradt vagyok, és akármi, amit eddig kipróbáltunk, nem hozott semmi javulást, akkor mindent megadnék azért (persze csak olyat, amivel nem ártok a gyerekemnek), hogy aludhassak végre 2-3 óránál többet..

Úgyhogy lehet engem elítélni, megvetni vagy megérteni, de egy hete elkezdtem neki adni a csodaszert....

Vasárnap jöttünk vissza, azóta 9-11 órákat alszik éjszaka....EGYBEN!!!!! (na jó, ma egyszer ébredt, de elég volt megsimogatnom és már aludt is tovább :) mondjuk nem alszik el egyedül, ott kell maradni vele, de már ez is hatalmas lépés, hogy éjszaka nem kell hozzá kelni...

Ebéd után meg sem próbálom letenni, mert úgy sem alszik el, de legalább le tudom tenni este korábban :)

Szóval most itt tartunk, azért vannak még kétségeim, hogy tényleg ez a helyes út, tényleg nincs más megoldás, bár mit ne mondjak, nem esett rosszul ez a pár éjszaka, mikor 6-8 órát aludtam, aludhattam én is :) Azért pár hét után szeretném abbahagyni, remélem, addig tényleg megszokja a szervezete, hogy aludni kell és aludni jó és utána bogyó nélkül is menni fog :)))

Mittwoch, 19. Januar 2011

Számolós



A kockáknak csak az egyik oldalán vannak számok és képek, tehát a színek alapján is tudja már, hogy melyik melyik :))

Dienstag, 18. Januar 2011

Barátság


“A barátok közötti legrövidebb távolság az ölelés.”

ps. a két kép között 2 év különbség van, a nyuszi ugyan eléggé kifakult, de a barátság örökre megmarad :))))

Montag, 17. Januar 2011

30

hónap (és egy kicsi:) telt el azóta, hogy Marcel megszületett és vele igazi kis család lettünk. És bár szinte minden postban szerepel ő is, de csak RÓLA régen írtam már bővebben.

A születési hosszát közel megduplázta a 2,5 év alatt, 100 cm körül van, 98-104-es ruhákat hord. Kb. 14,5 kiló, otthon jelentősen javult az étvágya, jobban ízlett neki anyukám főztje és jobban szerette azt is, hogy mindig sokan üljük körül az asztalt.

Az utóbbi 4 hétben legnagyobb ugrás a beszédfejlődésében volt. Bevallom, én már kicsit türelmetlenül vártam, mikor kezd majd el beszélni, de hogy ennyire hirtelen fog bekövetkezni, erre nem gondoltam. December közepén még csak szavakat mondott, most meg 4-5 szavas mondatokban beszél, ragoz, mondókázik, mesél, verset mond és olyan szókincse van, hogy nem győzünk csodálkozni.
Van egy műanyag asztali alátéte, amin Svájc térképe és különböző jelek, tárgyak vannak lerajzolva. Van egy nyíl, ha eddig kérdezte, hogy mi az, soha nem elégedett meg a válasszal, látszott rajta, hogy ő valami mást lát benne, másnak gondolja, csak nem tudja kifejezni magát. Tegnap este megint rámutatott, kérdezte, hogy az mi. Mondtam neki, hogy mondja meg ő, hogy szerinte mi az. Erre kibökte: siklóernyő :D:D:D Hogy mi erre miért nem jöttünk rá eddig?? :))

Folyamatosan beszél, kérdez, kommunikál, imádom, ahogy most már ki tudja fejezni magát, egészen más dimenzióba lépett így a kapcsolatunk.
Magát Morzsának hívja, de azért tudja a rendes nevét is :)) Engem néha Orsinak szólít, leginkább akkor, ha nagyon nagyon szeretne valamit :)

Szerepjátékozik, mesél a nyuszijainak (délután a "Laci Te, hallod-e verset mondta nekik :))) és kommentálja azt is, hogy épp merre és miért mennek az autók és vonatok, amiket tologat.

Nagyon szeret "főzni", tegnap kapta meg a kiskonyháját, azóta szinte csak ott áll előtte :) Szeret boltosat játszani, bontakozik a fantáziája és a képzelőereje :) Néha eljátszik egyedül is, de jobban szereti, ha együtt játszunk vagy csak ott ülök mellette.

A házimunkában is szívesen segít, mosogatógépet kipakolni, mosó-szárítógépet ki-bepakolni, teregetni, porszívozni, söpörni, rendet rakni, nem tudom, kire ütött ebben :))))) De attól félek, hogy nem marad így ez a lelkesedése...

A másik csoda-dolog a számokhoz való viszonya. Teljesen a számok világában, bűvéletében él, mindenhol, mindenben a számot látja, keresi, mondja, számolja. 20-ig felismer minden számot, akár fordítva is, akkor mondja, hogy pl. fordított négyes!! Tudja, hogy a hatos fordítva kilences, van számkép-fogalma, ha elé teszek a 10 számból 9-et, rávágja, hogy melyik hiányzik!! Képes akár fél órát is koncentrálni, a számos kirakójával játszani. Kedvencei közé tartoznak a duplos számos kockák, a junior uno-kártya, a naptár és a számológép!!! Videó jön hamarosan!

Ismeri a színeket, a formákat (trapéz, hatszög sem probléma), hiába, kisebb korában nagyon szeretett forma-bedobózni, meg is lett az eredménye. Kedvence még mindig a piros, van piros tányérja, bögréje, kanala, ruhái, bilije is :) Tisztában van a rövidebb-hosszabb, nagyobb-kisebb, közelebb-messzebb, tegnap-ma, föl-lent-elött-mögött fogalmával is.

Szeret festeni, rajzolni (hol jobb, hol bal kézzel), gyurmázni, de igazán még nem felismerhető, amiket készít. Még mindig imád vonatozni, autózni, repülőzni, de most már sok más is érdekli. Szeret sétálni (csak elindulni nehéz vele, mert inkább itthon maradna, persze ha kint vagyunk, hazamenni nem akar..), most már szinte soha nem viteti magát, és még mindig jobban szereti a meleget, mint a hideget :) Szeret labdázni, focizni, csúszdázni, ugrálni, lépcsőt mászni, bukfencezni. Szerencsére szeret utazni, legyen az autó, repülő, busz vagy vonat, mondjuk ezt az életvitelt másképp nem is lehetne csinálni (a hétvégi kétszer 6 órás autóút meg sem kottyant neki..).
Imádja a meséket, sokat olvasunk, mesélünk, tévét-dvd-t nagyon keveset néz, viszont nagyon sok zenét hallgatunk.

Ha tudja, hogy valami rosszaságot csinál(t), akkor hamisan mosolyog és becsukja a szemét, nehéz nem nevetni és komolynak maradni, annyira édes olyankor :)

Amit nem szeret:

- ALUDNI...... (erről készül már a következő post - sajnos, mert egyre rosszabb a helyzet :(
- egyedül enni, pedig tud, még levest is szépen, ha nem figyelünk oda, de leginkább eteti magát... szerintem sokszor sajnálja az időt az evésre, mikor annyi minden mást is lehetne csinálni. Még mindig nagyon válogatós, rengeteg minden van, amit kapásból elutasít anélkül, hogy megkóstolta volna. Néha ki tudom trükközni, de már nem mindig. Még mindig tej-junkie :)
- egyedül öltözni, nincs hozzá türelme..

Bölcsibe nem jár, pedig hiányzik neki a gyerektársaság, de egyelőre nincs rá lehetőségünk, erről is készül a post..

Nagy hisztijei nincsenek, kivéve, ha nem az van és nem úgy, ahogy ő azt elképzeli :D:D:D - na de viccet félretéve, alapjában jó természete van, inkább nyugodtabb, megfontoltabb, először szemlélődő, aztán cselekvő, nem "fejjel a falnak menő" típus.

Pár hónappal ezelőttig elég visszahúzódó volt, most már sokkal hamarabban feloldódik idegen helyen is és másoknak is beszél, mesél, másokkal is jól elvan, viccelődik. Bár azért még mindig két arca van, az örökmosolygós-felszabadultat megtartja azoknak, akik igazán közel állnak hozzá. Nem az a bújós, puszilkodós fajta, de ha jön, akkor nagyon tud ölelni, imádom, mikor a nyakamba fúrja a kis fejét vagy elalváskor simogatja a kezemet :)

Már rég nem baba, igazi kisfiú, saját akarattal, öntudattal és elképzeléssel a világról.

Pár aktuális kedvenc kép róla :)))










legkedvencebb :))))


Minden nap Vele egy csoda és bár nem bánnám, ha kicsivel (sokkal) többet és jobban aludna, de mégsem tudok elégszer hálát adni, hogy van nekünk és így megszínesíti, megszépíti a hétköznapjainkat.

Freitag, 14. Januar 2011

Vége

az itthoni jólétnek, holnap indulunk vissza Svájcba... majdnem négy hetet voltunk itthon, de mintha villámsebesen repült volna az idő.... nagyon jól éreztük magunkat és most bizony fáj egy kicsit a szívem, hogy itt kell hagyni a nagyszülőket, rokonokat, barátokat :( Olyan jó volt kicsit hosszabban együtt lenni, közel lenni egymáshoz. Marcel is összenőtt mindenkivel, leginkább anyukámmal, hisz az elmúlt hetekben tényleg ő volt az, aki mindig itt volt, aki mindig vele volt, amig én jártam a vidéket..

Legközelebb Thunból jelentkezem, nagyon sok elmaradásom van, amit igyekszem majd pótolni.

Áda, Ópa, Nappa és Mami, köszönünk mindent!!!

Samstag, 8. Januar 2011

Újra Bécsben

Az elmúlt két napot Bécsben töltöttem, Marcel nélkül, aki addig anyukámék teljes kényeztetését élvezte :) Gondolkodtam, hogy vigyem-e magammal, mert kíváncsi lettem volna rá, hogy emlékszik-e a városra, a helyekre, amerre sétáltunk, Schönbrunnra, a barátainkra, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy neki nem olyan buli 2 napon keresztül járni a várost és menni egyik helyről a másikra. És hát így én is jobban át tudtam magam adni a nosztalgiázásnak és nyugodtabban tudtam barátokkal beszélgetni is.

Mikor átléptem a városhatárt, olyan jó érzés töltött el, mintha hazaértem volna... persze végigmentem a Ringen, a Gürtelen, és mintha állva maradt volna az idő és nem lett volna ez a fél év, nem változott semmi, mintha a múlt héten jártam volna arra utoljára...

Első utam a hármasikres barátnőmékhez vezetett és habár folyamatosan láttam a lányokról friss képeket, mikor megláttam őket, csak ámultam-bámultam, hogy mekkorát nőttek, mennyi mindent tudnak és milyen nagy lányok már! Juditkám, minden elismerésem a Tiéd, mert tényleg emberfeletti az, amit nap mint nap teszel és ahogy menedzseled az életeteket! Ez tényleg egyedül a Te érdemed, hogy azokból a 6-800 grammos "kismacskákból" ilyen szép és okos nagylányok lettek!!!
Annyira jó volt beszélgetni, órákon keresztül csak meséltünk és a legszebb az volt, hogy ott folytattuk, ahol júnisuban abbahagytuk. Azt hiszem, mind a kettőnket nagyon feltöltött az a nap és ilyenkor jön rá az ember, hogy kik is az igazi barátai...

Pár kép a lányokról :)




Este meglátogattam még a volt szomszédainkat is, furcsa volt visszamenni abba a lépcsőházba, ahol fél évvel ezelőttig laktunk, hiába, rengeteg emlék köt oda..(a régi lakásunk még mindig üresen áll, nem adták ki még senkinek...).  Aztán egy másik barátnőmékhez mentem, finom vacsival vártak, ott is annyira jó volt beszélgetni, borozgatni egyet, ott sem éreztem, hogy fél éve nem láttuk egymást.. És persze hiányzott Marcel, de olyan jóóóóóóó volt végre egy éjszakát végigaludni :)))

Tegnap volt pár hivatalos elintéznivalóm, aztán bevásároltam, mert azért van néhány olyan dolog, ami Svájcban nincsen, viszont Bécsben megszoktuk már :)) Vettem finom barnakenyeret, magos zsemlét, ezek már nagyon hiányoztak.

Utána kedvenc kolléganőmet és tíz napos kisfiát látogattam meg. Mikor Marcellel voltam terhes, már akkor szeretett volna ő is babát és végre sikerült nekik, annyira jó volt látni, hogy igazi kis család lettek, jó volt látni, ahogy sugárzik a boldogságtól és olyan jó volt megint ilyen kicsi babát dajkálni, kezembe fogni :) Vele is jót beszélgettünk, felemlegettük a múltat, amikor még együtt dolgoztunk, hát jó sok minden változott meg azóta...

Belefért még egy gyors kávézás Judittal, aztán a belvároson keresztül indultam hazafelé. Győrben még meglátogattam egy kedves egyetemi barátnőmet, két órát azért vele is tudtunk beszélgetni, persze ez szinte semmi, mert annyi mondanivalónk volt egymásnak, de örültem, hogy legalább ennyi is jutott.

Nagyon tartalmas és szép két nap volt, jó érzéssel töltött el, hogy mindenhol olyan kedves és meleg fogadtatásban volt részem, és megint rá kellett jönnöm, mennyire fontos nekem még mindig Bécs, mennyire hiányzik, hogy nem élhetek ott, mennyire magaménak tudom és szeretem a várost és ami a legfontosabb, hogy ott (és Magyarországon) vannak azok a rokonok, barátok, akikre mindig számíthatok, akikkel egymásnak fontosak vagyunk és akik nélkül szegényebbek a mindennapjaink Svájcban. Persze 15 évet nem lehet összehasonlítani pár hónappal és alakulnak kint is az új kapcsolataink, de a régiek nagyon hiányoznak..

Tudom, érzem, hogy Bécs vár vissza és akármilyen szép és jó is Svájc, én is vágyom vissza.....

Dienstag, 4. Januar 2011

Elmaradások és összegzés

Annyi mindenről kellene írnom, annyi minden történt / történik velünk, mióta itthon vagyunk, írhatnék az ünnepekről, családról, Marcel hihetetlen fejlődéséről (na nem az alvás, de sokkal inkáb a számok terén....), az óévről és arról, mit kívánok, várok az újtól, de valahogy nehezemre esik leülni a gép elé, inkább könyvesboltokba járok, a Balatonra csúszkálni, barátokkal találkozni, kihasználom, hogy van babysitterem és élvezem, hogy kicsit szabadabban oszthatom be az időmet még pár napig.

Ami azért most nem maradhat el, az egy összegzés a múlt évről, hiszen egy igencsak turbulens, izgalmas, változatos, örömökben és bánatban is gazdag, újdonságokkal teli évet mondhatunk magunk mögött.

Január: a legfontosabb, ami az egész további évünket meghatározta, hogy Gábor aláírta egy svájci cégnél a szerződését, így pár hónap után bizonyossá vált, hogy elköltözünk Bécsből és új életet kezdünk Svájcban. A másik számomra nagyon fontos dolog az volt, hogy 18 hónap után befejeztem a szoptatást. A leválás Marcelnek könnyen ment, 2-3 nap alatt el is felejtette, én azért küzdöttem rendesen az érzelmeimmel, hisz egy csodás, semmivel sem összehasonlítható, legbensőségesebb korszak zárult le kettőnk életében.

Február: elkezdtem blogot írni.. igaz, kicsit döcögősen ment az elején, de aztán teljesen az életem részévé vált. Boldog vagyok, hogy belevágtam, egyrészt annyi minden történt velünk, hogy sok minden feledésbe merült volna, ha nem írom le, másrészt nagyon sokat kaptam tőle, új barátságokat, ismerettségeket és azt, hogy érzem, sokan állnak mögöttem, így könnyebb a bánatot elviselni és nagyobb öröm a boldogságot megosztani is :)

Március: Gábor elkezdett dolgozni Svájcban, ezzel megkezdődtek a sokatutazós, kétlaki és apa-nélküli hónapok, amit különösen Marcel viselt nehezen, kisördöggé vált és sokszor elutasította Gábort. Én felmodtam a munkahelyemen, újabb lépést téve ezzel a Svájcba vezető úton. Marcel életében előszőr repült, neki hatalmas élmény volt, nekem pedig segített valamennyire legyőzni a repüléstől való félelmemet. Gábor cégével egy sielős-havas hétvégét töltöttünk Flumserbergben, nagyon jól éreztük magunkat. Hónap végén pedig nehéz szívvel felmondtuk a bécsi albérletünket, így elkezdődött egy pár hónapig tartó (és igazán még véget sem érő..) hontalanság..

Április: Marcel bölcsis lett. Mivel volt rá lehetőség, gondoltam, hogy napi 2-3 órára beiratom a bölcsibe, még ha tudtuk is előre, hogy csak három hónapról van szó, de egyrészt azért, hogy gyerekek között legyen, másrészt nagyon szükségem volt egy kis időre, amikor tudtam költözést szervezni, lakást keresni és elkezdeni pakolni. Az első két hét nehezen ment, utána már szépen ott maradt, bár látszólag nem repesett, de nem is sírt, amig ott volt. Pár hét után már mindenre reagált, amit németül mondott neki az óvónéni, ha folyamatosan járt volna, már biztos szuperül értene mindent. Kicsit sajnáltam, hogy hamar vége lett, Svájcban egyelőre nincs hely bölcsiben, de erről majd részletesebben is írok.
Emellett élveztük a tavaszt Bécsben, sokat kirándultunk és elkezdődött a búcsúzkodások időszaka is.

Május: találtunk (átmeneti) lakást Bernben, így egy kicsit csökkent a bizonytalanság-érzés és kezdett körvonalazódni, letisztulni, hogy mikor hogyan és hova is megyünk. Bécsben meglátogatott egy az iwiw-en megismert nagyon kedves lány, aki akkor még Svájcban dolgozott, de a sors fintoraként szeptember óta Bécsben él (ááááá, kicsit sem irigykedtem rá :))). Sajnáltam, hogy ilyen hamar vége szakadt egy kezdődő személyes barátságnak, de a mai világban megy mindenki a munka után.
Megtartottuk Marcel keresztelőjét, nagyon szép kis ünnep volt és annak külön örültem, hogy utazásunk előtt még egyszer összegyűlt a nagy család. Pár napot még anyukáméknál töltöttünk, jó volt egy kicsit lelkileg is feltöltődni.

Június: a hónap, amikor a legtöbbet sírtam.....és amikor elkezdődött az új életünk....közben búcsúbulik barátokkal, utolsó sörözések kollégákkal, Marcel ovis nyári ünnepsége, először pár nap nélküle, dobozolás, szervezkedés, költözés, két nap kikapcsolás kettesben kedvenc wellnesshotelünkben, elindulás Bécsből és megérkezés Bernbe...

Július: megünnepeltük a 10. házassági évfordulónkat, Marcel 2. születésnapját, kirándultunk Lausanne-ba és Thunba, megismerkedtünk első berni magyar barátainkkal, beköltöztünk az átmeneti lakásba, hogy aztán két hét után újra repülőre szálljunk, és hazajöjjünk, élvezni egy kicsit a nyarat, a Balatont és találkozzunk családdal, barátokkal. Sajnos a két hét nem sikerült annyira jól, Marcel besokallt a sok utazástól, változástól, amit nem is csodáltam, hisz volt olyan reggel, mikor úgy ébredtem, hogy én sem tudtam, épp hol vagyok..
És amire már nagyon vártam, először mondta ki Marcel, hogy ANYA :)))

Augusztus: ez sem volt egy unalmas hónap :) fő feladat a lakáskeresés volt, ami a helyismeret hiánya és az idő sürgetése miatt kemény diónak bizonyult. Végül kompromisszumok árán sikerült Thunban egy megfelelő (legalábbis annak hitt..) lakást találni, a hónap végén alá is írtuk a szerződést.
Közben egy hetet töltöttünk Caorleban és egy kedves ismerősömnek köszönhetően egy felejthetetlen csodás legek hétvégéjét Saas Feeben.

Szeptember: átvettük a lakáskulcsokat, szerveztük a költözést, közben hétvégeken fedeztük fel a környéket, a hegyeket, szurdokat, nagyokat kirándultunk, kicsit meghosszabbítva ezzel a nyaralós-hangulatot. Anyukámék először jöttek el hozzánk, jó volt egy kicsit velük lenni, kiengedni és megélni, ahogy Marcel is ragaszkodott hozzájuk. Több kint elő magyarral megismerkedtünk, sőt találkoztunk egy pesti kedves blogos ismerős lánnyal és családjával is, akik épp Thun felé kirándultak :)  A hónap utolsó napján beköltöztünk az új lakásba, szegény Marcelnek megint egy változás volt, ha összeszámolnám, hány különböző helyen aludt az utóbbi pár hónapban, ez még egy felnőttnek sem egyszerű...

Október: anyósom és apukám is nálunk töltöttek egy-egy hetet, igazán nagy segítség volt ez nekem, így tudtam haladni a dobozok kipakolásával és a lakás berendezésével (amivel mind a mai napig nem végeztem teljesen :))  Hiába, belakni, otthonossá tenni egy lakást nem megy egyik napról a másikra. Küzdöttem a honvággyal, nehezebben ment /megy a beilleszkedés, mint gondoltam volna.

November: Marcel beszédje nagyon beindult, bár még csak szavakat mond, de egyre többet és egyre jobban megérteti magát. De más téren is hihetetlen fejlődési ugrásokat produkált. Nagyon sokat kirándultunk, próbáltuk a hétköznapok szürkeségét kompenzálni színes hétvégékkel. Anyukámék másodszor jártak nálunk, együtt is sok szép helyre jutottunk el, sőt kihasználva a lehetőséget, barátainkkal egy szuper estét töltöttünk Luzernben egy fondue-hajón.
Megjött a tél, felavattuk a szánkót, leteszteltük a közeli uszodát és meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún.

December: készülődtünk karácsonyra, sokat festettünk, kézműveskedtünk, sütöttünk, közben egy csodás napot töltöttünk el Montreux téli mesevilágában és egy hétvégét 3 ország karácsonyi vásárjaiban, de leginkább a 20-át vártuk, mikor is felültünk a repülőre és jöttünk haza :)
Az ünnepek megint nagyon gyorsan elteltek, de sok minden belefért, család, barátok, pihenés, kirándulás.

Marcel beszélőkéje hihetetlen, 4-5 szavas mondatokat mond, ragoz, rá tényleg igaz volt az, hogy először mindent megfigyel, aztán mikor elkezd beszélni, akkor már mint a vízfolyás :)
Csak alvás-téren vallunk kudarcot, akármit és akárhogy csináljuk, nem lesz jobb, ebbe néha belefáradok, bár most könnyebb, mert van, aki este elaltatja és aki reggel foglalkozik vele, amig én az éjszakai kelések fáradalmait pihenem ki :)

Hát "röviden" ez volt a mi 2010-es évünk, hosszú és sokszor fárasztó, sok akadállyal, küzdéssel, a korlátainkat feszegetve, de sok újdonsággal, örömmel, szépséggel és főleg egészséggel. És egy csoda-Marcellel, aki tényleg minden napunkat bearanyozza, aki nélkül kevesebbek, csonkák lennénk, akitől csak tanulhatunk és akinek mindig csak a legjobbat akarjuk-kívánjuk.

Több évre valót éltünk meg, éltünk át 2010ben, kíváncsi vagyok, mit hoz majd 2011....