"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 12. Februar 2011

Nem is olyan LÜKe dolog :)

Még karácsony előtt keresgéltem a neten, Marcelnek szerettem volna valamilyen logikai-fejlesztő-foglalkoztató játékot venni, amikor is rátaláltam a Bambino LÜK füzetekre és már az alapján, amit olvastam róla, szimpatikusnak tűnt.

Meg is rendeltem az alap-kirakókészletet és pár kezdő füzetet hozzá, szerencsére meg is érkezett a csomag, míg otthon voltunk. Aztán kicsit feledésbe merült, de pár napja a kezembe akadt és gondoltam, kipróbáljuk.

A használata nagyon egyszerű, van egy kirakókészlet hat kis lapocskával, mindegyiken egy-egy ábra és ezt a kis kirakókészletet kell kinyitva rátenni a füzetekre és a szabályok szerint megkeresni a felső rész párját az alsó oldalon (így leírva lehet, hogy egy kicsit bonyolultan hangzik, de aki a kezébe fogja, rögtön rájön, hogyan működik:).

Én a legelső gyakorló füzetet vettem meg, valamint két összepárosítót, egy összehasonlítót és persze egy számosat :) Marcel hihetetlen lelkes volt, első alkalommal majdnem egy órát (!!!) ültünk az asztalnál és sorra csinálta a feladatokat. Minden kényszer nélkül, sőőőt én többször mondtam neki, hogy hagyjuk abba, de ő csak csinálta tovább :)))

Jól ismerem őt és tudom, hogy ami érdekli, az nagyon le is tudja kötni, de hogy ennyit képes legyen koncentrálni egy dologra, azt nem gondoltam volna! Ráadásul elsőre hibátlanul oldotta meg a 3-5 éveseknek való párosítós és számos feladatokat is!!!! Csak néztem és már megint csak csodálkoztam, főleg azon, ahogy párosított!! Mert soha nem kereste sokáig a párokat, hanem ránézett a lapra és mintha lefényképezte volna az egészet, utána rakta egyből a helyes képre a lapokat! Legyen szó akár színekről, formákról, tükörképekről vagy árnyékokról! Nem vagyok elfogult (ha ha ha ha :)), de tényleg nagyon kis okos :)))))

Tegnap reggel már ő maga hozta nekem oda és kérte, hogy játsszunk vele :) Így aztán gyorsan rendeltem is pár füzetet még a neten, bár mire azok ideérnek, az még odébb van..
Nagyon igényli, hogy foglalkozzunk vele, látszik rajta, hogy olyan tudásszomja-tudásvágya van és csak úgy szív magába mindent.

Úgyhogy ezeket a füzeteket csak ajánlani tudom, nekünk nagyon bevált, vannak aztán nagyobbaknak valók, nehezebbek is és tényleg játékos módon fejleszti a gyerekek képességeit!

ps.  a másik, amit rendeltem, a logico primo, ezt egyik barátnőm ajánlotta, ennek a csomagját is most bontottam csak ki és sajnos rájöttem, hogy a keretet, amibe a feladatlapokat kell belerakni, elfelejtettem megrendelni, úgyhogy azt még nem tudtuk kipróbálni, de az ábrák-feladatok alapján az is jónak tűnik :)))

Kommentare:

Anonym hat gesagt…

ZSENI! Hiába, ez van! :)))

Szuper ügyes kis mókus! Te meg ügyes anyuka, hogy így tudod fejleszteni!

Puszi,
Lalumami

zsizzsik hat gesagt…

Lilit például ilyen feladatok elé nagyon rövid ideig tudom leültetni, ő nagyon könnyen feladja, ha egy-egy dolog nem megy neki.
Ettől függetlenül lehet, hogy megrendelem én is ezt a játékot, mert jónak tűnik.

Ildi hat gesagt…

DE jól hangzik, én is mindig fejlesztő játékokat keresek, hogy ne csak autókat "tologasson". Azt hiszem kipróbáljuk mi is! Erről jut eszembe, a kockákat amihez a kockán szereplő számnak megfelelő figurákkal ellátott kockákat lehet párosítani (amiben szintén annyira profi Marcel) hol szereztétek be? Már néztem itt-ott Magyarországon, de még nem találkoztam vele.
Abban is nagy profi Marcel!
Gratula az ügyességéhez! Tényleg nagyon profi!

khase hat gesagt…

Zsuzsa, szerintem erdemes kiprobalni, tenyleg nem veszes az ara es lehet, hogy Lilinek is tetszene :) eleg sok fajta füzet van hozza, biztos talaltok olyat, amire talan lelkesedne ö is :))

Ildi, a szamos kockak lego duplos kockak, otthon vettük, szoval biztos, hogy lehet kapni :)) pl. itt: http://lego-plaza.com/lego-5497-duplo-jatek-a-szamokkal

Egyebkent Marcel is szokott "csak" autokat vagy vonatokat tologatni, föleg akkor, ha faradt, de kell az is neki, most mar dumal hozza, mindig valamilyen törtenetet mesel el közben, mar probaltam felvenni videora, de mindig eszreveszi es akkor abbahagyja :)
De szerintem az is kell ezeknek a fiuknak, hogy neha csak autokat tologassanak :))))