"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Montag, 14. März 2011

Egy kis hazai :)))

Szombaton megérkezett apukám, már nagyon vártuk, olyan jó, hogy megint van itt valaki a családból :)) Marcel rögtön rávetette magát a túrórudiszállítmányra és birtokba vette az új lük-füzeteket (még mindig hihetetlen ügyesen oldja meg a feladatokat :), én pedig a Nök Lapját kezdtem rögtön lapozgatni :)))

Marcel nagyon örült apukámnak, nagyon jól megvannak, sokat játszanak, vonatoznak, játszótereznek, mesélnek, sőt első este nagyapa altatta el őt, simogatta a hátát :)))

Nekem van így egy kis szusszanásom, talán utolérem magam a vasalás-takarítás-fontosiratok rámolása terén, de már az is nagy könnyebbség, hogy átszaladhatok csak úgy a boltba, nem kell gyereket öltöztetni, cügölni és néha nézhetek csak úgy ki a fejemből, gondolataimmal lehet és közben valaki foglalkozik Marcellel :)))

Marcel egyébként szinte teljesen szobatiszta lett egy hét alatt, napközben 100%ig megbízhatóan mindig szól, nem történik baleset (ha csak azért nem, mert az utcán nem tudom még úgy megpisiltetni, hogy ne a kezemre vagy a nadrágjára pisiljen :D:D:D:), sőt 2 éjszaka száraz volt a pelusa, ma éjjel fél 3kor szólt, hogy akkor menjünk pisilni :))) Hihetetlen nekem, de legjobb példa, hogy siettetni, erőltetni nem lehet, ha elérkezett az ideje, akkor klikk és működik :)))

Kommentare:

Ildi hat gesagt…

Gratulálok Marcel szobatisztaságához! Igazán ügyes kisfiú! És a kakilás is egyből ment bilibe? Nálunk is most kezdte el Levi, hogy pisil bilibe! Szól is, ha kell, bár sokszor a játék hevében sajnálja rá az időt. :) A kakiláskor viszont szigorúan még a közeléből is elküld minket és csak pelusba.
Használd ki a napokat nagyon amíg apukád ott van! :) Tökéletesen meg tudlak érteni!
Nők lapja? Nekem is nagy kedvenc. :)

puszi. Ildi

khase hat gesagt…

Szia Ildi, Marcel nem bilizik, hanem csak a wcre ül :))) pedig van 2 bilink is :) mondjuk igy egyszerübb is!
Kakilas: hat azzal meg gondjai vannak, pelusba mar nem akar, wcbe, bilibe meg nem, szoval kinlodunk vele, most szegenyem a kisgatyaba nyomja, de meg ez is jobb, mintha visszatartana... pedig szol elötte, csak valahogy attol meg idegenkedik. De eröltetni nem akarom, nehogy gatlas legyen benne.

De pisiles az mar nagyon megy, ejszakara azert meg adok ra pelust, de legtöbbször szarazz :)

NL-t kivegeztem, 1 het mulva jön anyosom, ö majd hozza a következöt :)))))
Sok puszi Nektek!