"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 5. Mai 2011

Forróvérű svájciak

Már többször akartam írni arról, mennyire más a svájciak hőérzete, mint a miénk (bár nem a legjobb összehasonlítás, ha saját magamból indulok ki, mert én általában mindig fázom...).  De azért elég feltűnő, hogy akárhova megyünk, akármit csinálunk, mindig rajtunk van a legtöbb ruha :)))

Néhány példa:

- az Aare folyó vize nyáron sem melegszik fel 17-18 foknál jobban (hisz a hegyekből jön és az ott olvadt hó levét hozza magával), de a helyiek úgy ugrálnak, fürdenek benne, mintha egy termálfürdőben lennének :) tavasszal pedig elég a 10 fok és már megjelennek az első szörfösök :)



- mindegy, hogy eső esik vagy havazik, fagy és jeges szél fúj, ők bicóra pattannak és sokszor kesztyű nélkül kerekeznek (nekem már a látványtól is lefagy a kezem...)
- a gesztenyeárus helyét egyik napról a másikra a fagyiárus foglalta el, persze kereslet volt rá, már szorgalmasan nyalták a fagyit 10 fokban is :)
- nekik elég 5 fok és napsütés, és már kint ülnek a kávézók teraszán, igaz, szőrmébe, takaróba bugyolálva, de nekem eszembe nem jutna kint ücsörögni, inkább csak a jó meleg kandalló mellett :)
- nekik elég 10 fok és napsütés és már flipp-flopp-ban és rövidgatyában mászkálnak :)
- nekik elég 15 fok és napsütés és a gyerekek már mezitláb(!!) saraznak a 12 fokos tóvízzel :) sőt, vannak, akik bele is mennek a 12 fokos vízbe.. és gondolom nem fáznak fel és még tüdőgyulladást sem kapnak..


Na jó, a kezét Marcel is beledugta vízbe, de gyorsan ki is húzta, mert annyira hideg volt :)))


Persze a forróvérűségnek ehhez sok köze nem lehet, mert nem hinném, hogy vannak valahol is a svájciaknál higgadtabb, nyugodtabb, hidegvérűbb emberek, egyszerűen csak hozzászoktak a "hidegtartáshoz" :)) Nekem azt hiszem a meleget könnyebb lenne megszokni :))

Kommentare:

H. Kriszta hat gesagt…

A németek dettó... A jövő hétvégén indul a strandszezon, és ha minimum 20 fok + napsütés lesz biztos vagyok benne, hogy már a Bodensee 12-13 fokos vízében fognak lubickolni... :-o

Agi hat gesagt…

Az ireknél ugyanez a helyzet! 12 fok van, ők meg spagettipántos toppban és flip-flopban császkálnak...

Anonym hat gesagt…

épp ezt akartam irni, hogy a németeknél is ez van, de itt az amerikaiaknál is...
lehet, hogy mi magyarok vagyunk ilyne fázós nép?!?!?!

azt hallotttam, ohgy itt az usa-ban egyszerüen nem hisznek abban, hogy lábról vagy fejről meg lehet fázni, ezért mászkálnak mezitláb és mennek ki vizes fejjel az usziból a 10 fokban a gyerekkel...