"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Montag, 27. Juni 2011

Egy éve...

Még leírni is hihetetlen, de egy éve már, hogy eljöttünk Ausztriából, hogy új életet kezdjünk itt Svájcban.

Annyira élesen él bennem az indulás, a költözés, a sok sok búcsúzkodás, mintha csak tegnap lett volna. A sok kétely, félelem, bizonytalanság, hogy tényleg jól döntöttünk-e, hogy tényleg ez a mi utunk és tényleg ez lesz-e a legjobb. Aztán a remény, hogy igen, meg tudjuk csinálni, képesek vagyunk arra, hogy itt is kialakítsuk a mi kis életünket és itt is boldogok legyünk.

Hiába együtt döntöttük el, hogy belevágunk és tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, de azért más az, amig csak beszélünk róla és tervezünk, és más megélni, átélni a változásokat.

Talán ha sikerült volna az elején kicsit pozitívabban hozzáállnom, akkor könnyebb és zökkenőmentesebb lett volna a kezdet... persze ez az én "hibám", de elég nagy ellenállás volt bennem sokáig az ÚJ iránt, hatalmas honvágyam volt, olyan, amivel amig Bécsben éltem, soha nem találkoztam, hisz tudtam, hogy ha beülök az autóba, 2 óra múlva otthon vagyok...

Szinte fizikai fájdalmat okozott az, hogy ott kellett hagynom Bécset, a barátokat, a nagyszülőket, a jól bejáratott, kényelmes életünket. Egyedül éreztem magam, elveszettnek és bezártnak...

Ez persze kihatott az egész családra, nagy volt a feszültség és ez volt az az időszak, mikor Marcel a leginkább kezelhetetlen volt, rengeteg nagy hisztije volt, én türelmetlen voltam vele és Gáborral is, nem találtam a helyemet és semmi nem volt jó. Így utólag visszanézve nagyon sajnálom, hogy így teltek az első hetek, hónapok, de ha az agyammal tudtam is, hogyan kellene "viselkedni", a szívemet, lelkemet nem tudtam becsapni. Nehezen ment az átállás..

Amit a sok költözés sem könnyített meg, hisz az első napokban Gábor cégének lakásában laktunk, aztán pár hétig egy bútorozott bérelt lakásban Bernben, saját cuccok nélkül, míg nem aztán szeptemberben költöztünk Thunba. És hogy sikerült-e itt otthont teremteni??? Ha Marcelt kérdeznénk, akkor biztos, hogy igennel válaszolna, hisz ő nagyon jól érzi magát ebben a lakásban is, megvan a kis kuckója, a kedvenc játékai, állatai és itt vagyunk neki mi :) Nagyon gyorsan alkalmazkodott, mind a három lakást ő szokta meg a leghamarabb. Magamról ezt már nem tudom elmondani, én nem érzem igazán otthonosnak ezt a lakást, egy kicsit kudarcként is élem meg, hogy nem sikerült igazi otthont teremteni, de okaim vannak, ebben a posztban meg is írtam, miért.

Nehezek voltak az első hónapok, amikor még minden idegen volt, ismeretlen, szokatlan és hiába éltünk előtte is külföldön, tehát a "szabályok" egy részét ismertük, azt, hogy idegen helyen, külföldiként sokkal több energiát kell befektetni, sokkal többet kell bizonyítani, ha az ember el akar valamit érni, itt mégis előről, nulláról kellett kezdenünk mindent, mert minden más volt, máshogy működött, mások voltak a feltételek és a körülmények is. Újból meg kellett tapasztalnunk, mik az erősségeink és gyengeségeink, hol vannak a határaink és mi az, amit el tudunk érni, meg tudunk valósítani.

Ilyen helyzetekben látszik igazán, hogy mennyi lemondással is jár, mennyire nem egyszerű, ha az ember azt választja, hogy külföldön, a családjától messze él, próbál boldogulni. Mert a legtöbben, akik soha nem éltek külföldön, messze a szeretteiktől, csak a fényes oldaláról nézik a dolgokat és nem látják a sok küzdést mögötte...persze mindenki saját maga választja meg az útját és mindenkinek mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, mit miért csinál és mit akar elérni az életben, de attól, hogy külföldön élünk, élhetünk, az élet még nem habostorta és itt sincs kolbászból a kerítés..

Az első hónapok nagyon lassan peregtek, rengeteg volt a kihívás, az akadály, és nagyon kevés a rutin, aztán fegyorsult az idő és sok minden a helyére került. Mi is erősebbek lettünk, hozzánőttünk a feladathoz és a kapcsolatunk is szorosabb lett. Persze mélypontok voltak és mindig lesznek is, kérdés csak az, hogy hogyan sikerül talpraállni és mit tanulunk belőlük.

Nálam a február volt a "vízválasztó", hét hónap kellett ahhoz, hogy valamennyire megszokjam, kiismerjem Svájcot, hogy már ne legyen minden idegen, hogy a szívemmel egy kicsit elengedjem Bécset, legalább is magát a várost, mert a barátok továbbra is nagyon hiányoztak, hiányoznak.

És amikor már nem ragaszkodtam görcsösen az emlékekhez, nem csak a múltban éltem és azon sajnálkoztam és sajnáltattam magam, hogy mennyire hiányzik a régi életem, onnantól kezdve nyitott lettem és kezdtem egyre jobban befogadni azt a rengeteg szépet és jót, amit ez az ország ad. Kezdetben még magamnak is nehéz volt bevallani, hogy megváltoztak az érzelmeim és már nem hiányzik annyira Bécs, kicsit úgy éreztem, hogy "elárultam" azt a várost, ami 15 évig az otthonom volt. De rájöttem, hogy nem élhetek csak a múltban, nem élhetek csak az emlékeimből, sokkal inkább a mára, a jelenre (és a jövőre) kell koncentrálni, előre kell nézni. Mindezt persze úgy, hogy jelen legyenek a régi barátok is, mert egy várost, országot váltani szinte mindig lehet, viszont jó és igaz barátokat találni és megtartani már nehezebb.

Gábor szemszögéből nézve is rögös és akadályokkal teli volt az első pár hónap, talán neki volt a legnehezebb, mert bizonyítania kellett a munkahelyén, itthon pedig elviselnie engem, a panaszáradataimat, az elégedetlenségemet, a nyavalygásomat, hogy menjünk inkább vissza Bécsbe. Sajnos a munkája sem úgy alakult, ahogy hitte, remélte, elképzelte, a cég üres ígérgetéseket tett csak, majd olyan átalakítások voltak, amit előre nem lehetett tudni.

Így viszont kaptunk egy "második esélyt", hogy tiszta lappal induljunk, hisz egyre inkább körvonalazódik a "hogyantovább" és tudom (de legalább is remélem), hogy most így lesz jó, hisz ez az egy év jó tanulópénz volt, sok minden átértékelődött bennünk, sokat tanultunk a hibáinkból, de az biztos, hogy sokkal erősebbek is lettünk. Izgalmas hónapok várnak ránk, újabb kihívásokkal, ismét sok újdonsággal, de úgy érzem, most sokkal pozitívabban és várakozással teli nézünk elébe :)

Végül egy kis Svájc-ABC, avagy mi jut eszünkbe elsőre:

Aare
Bern / Blausee / Biztonság
Cailler csokigyár
Davos
Emmental
Felvonó / Fondue
Gruyere-sajt / Grindelwald / Gurten
Hegyek
Interlaken
Jungfrauregion
Kandersteg
Lugano / Lausanne
Matterhorn / Montreux
Niederhorn
Oeschinensee / Omega
Pontosság
Rigi
Schwitzerdütch / Saas Fee
Thun
Utazás
Vonatozás
Wengen
Zermatt

És amit egy évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, most már tényleg ide is köt jó néhány dolog és tudom, hogy ha egyszer elmegyünk innen, lesznek, amik hiányozni fognak :) De azt a rengeteg élményt, amit átéltünk, azt a rengeteg szépet, amit láttunk, soha senki nem veszi el tőlünk :)))

Kommentare:

Ági meg az angyalai hat gesagt…

Orsi! Ezeket a sorokat megint faltam, mert ha találkoztunk volna véletlenül és beültünk volna kávézni valahová, biztosan feltettem volna neked azokat a kérdéseket, amelyekre most leírtad a válaszokat.

Sok sikert a továbbiakhoz is és ne feledd, biztosan nagyon-nagyon sokan cserélnétek veletek még akkor is ha nincs kolbászból a kerítés arrafelé sem.

Klasszak vagytok együtt!!

(Mondjuk én nem tudnék elköltözni innen örökre, azt hiszem belebetegednék. Hosszabb rövidebb időre viszont gondolkodás nélkül elmennék más országba, ahogyan ezt tettük majdnem 10 éve)

Ági

Ildi hat gesagt…

Már egy éve? Tényleg olyan hihetetlen, hogy repül az idő...Megértem minden sorodat, biztosan nem lehetett könnyű a kezdeti nehézség, főleg úgy, hogy egyedül kellett megvívnod. ÉS ne is hibáztasd magad, hogy türelmetlenebb voltál az első hetekben, szerintem ezek a szituk enélkül sincsenek! A lényeg, hogy látod, hogy mi volt és mi lett és már a napos oldalon jártok! :)
Puszi
Ildi

Szitya hat gesagt…

Nagyon szépen leírtál minden fázist, tényleg; eszembe jutottak régebbi írásaid, ahogyan ez az egész alakult.
Most már csak arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy mi is lesz a folytatás?!
Puszi,
Szilvi

Ferilka hat gesagt…

A Svájc-ABC nagyon találó, tetszik :-) A többit átéltem veled nagyjából telefonon keresztül - erős csaj vagy és klassz családod van! Mindent meg tudtok oldani előbb vagy utóbb, és ez a lényeg! Sok puszi, Ildi

Qualy hat gesagt…

Orsi, köszönöm ezeket a sorokat! Most ilyen dolgokon jár az agyam és nagyon sokat segítesz a döntésem/ünkben.
Most már nagyon kíváncsi vagyok a terveitekre! :)
puszi,
eri

Agi hat gesagt…

Nagyon szép és nagyon öszinte irás!

Biztos vagyok benne, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni. Ahogy mindig :-)

khase hat gesagt…

Ági, talan nyaron tudunk meg együtt kavezni es akkor "elöben" is kerdezhetsz :)))
Igen, tudom, hogy sokan cserelnenek velünk, mert ahogy ismerösökkel beszelgettem, tenyleg ugy ereztem, hogy sokaknak Svajc az almaik netovabbja, nem is panaszkodni akartam, csak erzekeltetni, hogy azert nem olyan egyszerü boldogulni, mint ahogy az talan elsöre es kivülallokent latszik :)

Eri, es ez alapjan az irasom alapjan merre billen Nalatok a merleg nyelve?? kivancsi vagyok en is, hogy mi lesz Veletek!!!

Köszönöm Nektek a kedves sorokat, nemsokara reszletek is lesznek, ha mar tenyleg minden fix es bombabiztos :)) (bar nalunk ezt soha nem lehet tudni :))))

Qualy hat gesagt…

Én mennék, G. bizonytalan, nála is a Magyarországtól való távolság a fő ellen érv, ami a mi esetünkben 12 óra repülőutat jelent.
A részleteket elkezdtem már írni, ha kész, majd közzé teszem :)