"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 5. August 2011

Pancsolás Pápán

Mivel az utolsó két hétben az idő nem kényeztetett el minket, Balatonozni nem tudtunk és az eső miatt a kinti programokat is töröltük, így valami vizes hely után kellett néznünk :) Mivel Veszprém az egyetlen olyan megyeszékhely, ahol nemhogy élményfürdő, de még csak egy rendes uszoda sincsen, így több alkalommal is elmentünk Pápára és szuper órákat töltöttünk a Várkertfürdőben.

Elég hideg volt, így inkább a benti medencékben voltunk. Két nagy épületben vannak a medencék, egy hosszú folyosóval/étteremmel összekötve.
A víz nagyon jó meleg, így több órát is benne lehet lenni anélkül, hogy megkéküljön az ember(fia) szája, csak az a veszély fenyeget, hogy úszóhártyáink nőnek és rongyosra áznak az ujjaink :)))

Marcel hihetetlenül élvezte, nagyon sokat fejlődött megint az "úszása", már próbálkozik a hátúszással, lebeg a vízen és magától lebukik a víz alá, úgy úszik :)



Imádta a sárkányos csúszdát, vagy ötvenszer lecsúszott rajta, kezdetben még elkaptam, de aztán már nem is kellett, lemerült, feljött, partra úszott, kiszállt és csúszott megint :) Volt, hogy hason, fejjel lefelé :)
Van egy benti nagyobb alagutas csúszda, ahol velem csúszott többször is, ha rajta múlna, még mindig ott lennénk :)))
De leginkább a sodró-áramló medencét élvezte, ami pedig hihetetlen gyors volt és a nagy tömeg miatt néha azt hittem, hogy simán lenyomják a víz alá a hátulról gyorsabban érkezők, de itt sem volt semmi félelemérzete, imádta, hatalmasakat kacagott, bátyámmal és fiaival összekapaszkodva sodródtak, tényleg szuper volt.

Egyébként a kinti medencék is nagyon jók, egy hete adták át a nagy strandmedencét, vannak kinti gyerekmedencék csúszdákkal és felnőtt csúszdák is, amiket nekem is muszáj volt letesztelni :) Van egy turbó nevű, amire nagy vagányan felültem, az eleje még elég lassú, de aztán a végére annnyira begyorsul, hogy mikor az ember a végén a vízbe ér, olyan érzése van, mintha a lábát a torkáig nyomná fel a víz :))) Van olyan, ahol nagy gumival lehet lecsúszni, először bátyámmal csúsztunk egy kettessel, vicces volt nagyon, utána egyedül csúsztam, de jól elbénáztam, az induláskor kicsúszott alólam a gumi (:D:D:D:D:D), így végül a gumi elől, én utána, csak a fél strand röhögte halálra magát :))))

Összességében tényleg szuper órákat töltöttünk itt és biztos, hogy ha megyünk legközelebb haza, fix program lesz ez is :)









szempillllllllák :)))))

Keine Kommentare: