"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 7. August 2011

A VÁR

Gyerekkoromban hosszú heteket töltöttem Sümegen (szülővárosomban :), a nagymamáméknál, mert ahogy Balaton nélkül sem tudtam elképzelni egy nyarat sem, úgy Sümeg nélkül sem. Legtöbbször unokatestvéreimmel voltunk ott, emlékszem, micsoda homokvárakat építettünk a kerti homokozóban, vizesárokkal, tornyokkal és ha készen volt a remekmű, bemutatót tartottunk a felnőtteknek :) Emlékszem a hegyi túrákra, amikor mi gyerekek mindig előreszaladtunk, elbújtunk és ijesztegettük a nagyszülőket :) Nagypapámnak volt egy kis szőlője a hegyen, pincével, nagy kerttel, rengeteg gyümölcsfával, amikre fel lehetett mászni, domboldallal, ahol le lehetett gurulni és finom "mama-sütikkel" és házi málnaszörppel, amiből soha nem volt elég.

És persze ott volt A vár :) Hogy hányszor mentünk fel, nem is tudom, de az biztos, hogy minden alkalommal nagymamámra hozhattuk a szívbajt, mert soha nem az úton mentünk, hanem fel a dombon, sziklákon, futkároztunk a várfalakon, a korhadozó falépcsőkön (mert akkor még nem volt 1miliárd forint a vár felújítására és bizony az idő vasfoga eléggé kikezdte), minden lyukba bebújtunk és minden alkalommal felfedeztünk valami "titkos" átjárót, barlangot, tornyot :) Akkor még nem voltak lovagi játékok, lovagi torna, múzeum, nem volt középkori vacsora, kürtős kalács, "csak" maga a vár, de mi nem tudtuk megunni. Lefelé sem mentünk soha az úton, hanem toronyiránt, a domboldalon, nekifutottunk és bizony sokszor bokaficam lett a vége, de nem szegte kedvünket, mennyivel élvezetesebb volt így :)

Aztán emlékszem, mikor Gáborral másztunk fel először a várba... Aznap, mikor "bemutattam" őt nagyszüleimnek :) Nagymamám véleményére nagyon sokat adtam, így kicsit izgultam is, milyennek találja majd Gábort. Még most is előttem van, ahogy ebéd után cinkosan rám mosolyog és a fülembe súgja: "Rendes gyerek" :) Ebédre isteni finom szalagos fánkot sütött, házi baracklekvárral, és mivel Gábor olyan "rendes gyerek" volt (:D:D:D:D), nem tudott nemet mondani és 6 frissen sült, még meleg fánkot evett meg :) És ezután indultunk fel a várba.... Nyár volt, délidő, rekkenő hőség, Gábor pocakjában pedig tovább dagadta a 6 fánk, hát mondanom sem kell, hogy majdnem meghalt, mire felértünk :)))

Pár évvel később más miatt maradt emlékezetes a vári kirándulás. A Hotel Kapitányban töltöttünk el egy hétvégét, akkor már nem a nagymamámékhoz mentünk, a házukból elszállt az élet, csak a temetőben tudtuk meglátogatni őket :(( Nekem nagyon furcsa volt Sümegen hotelben lakni, hisz addig Sümeget nagymamámék jelentették.. De a vár maradt,  örök emlék... Akkor már megnéztünk egy lovagi bemutatót és részt vettünk egy olyan igazi, kézzel evős középkori vacsorán és persze felmentünk a várba. A vár kis kápolnájában csináltam ezt a fotót, melynek az "Áhitat" címet adtam akkor és amire ha ránézek, mindig valamiféle nyugalom száll meg:


(sokan nem akarták elhinni, hogy nem szerkesztéssel, PS-pal készült a kép, a "trükk" csak annyi volt benne, hogy épp akkor söpört össze egy néni, felkavarva ezzel a port, amit aztán a besütő nap megvilágított :)

Ismét eltelt pár év és most Marcellel másztuk meg a várat :) Anyukámékkal mentünk, Gábor sajnos már Svájcban volt, de így is nagyon jól sikerült a kirándulás. Marcel lelkesen ment felfelé az úton, át a hatalmas kapun, minden lőrésen kikandikált, minden lépcsőre, toronyba, várfalra felmászott, futkározott, nagyon élvezte :) Akárcsak a kürtős kalácsot, amit egy szőlőlugas alatt ettünk meg, közben csodálva a felújított várat. A vár aljában aztán meglátott két lovat és tőle szokatlan lelkesedéssel rohant is oda hozzájuk, hogy akkor ő most fel szeretne ülni :)) ő, aki az állatokért nem túlságosan lelkesedik, akárcsak az új dolgokért :) Gondoltam, miért ne, próbáljuk meg :) Hát azt a vigyort, ami az arcán volt, nehéz elfelejteni :))) Úgy ült a nyeregben, mint aki oda született és végig mosolyogva lovagolt :) Imádtam :)))




















(még több fotót ebben az albumban találtok a sümegi kirándulásról)

Nagyon szép délután volt, még akkor is, ha a napot a temetőben fejeztük be :( De örültem, hogy eljutottunk oda Marcellel és biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom :)

Kommentare:

Csilli hat gesagt…

Annyira jó volt olvasni ezt!!! Úgy átéltem hirtelen, ahogy másszátok meg a várat gyerekként:) Nameg a nyál is összefutott a számban, a szalagos fánkot olvasva:P Én is imádtam minden ilyet (nagyit, kirándulásokat, fánkot, sültzsíros kenyéret...) és ilyenkor elkap a nosztalgia:) A nagyis résznél egy könnycsepp, úgy sajnálom:( Marcell meg akkora lett, hogy alig hiszek a szememnek!!! Hova is nyújtjátok????:)))))) pussszantás

Anonym hat gesagt…

Amikor Füreden leszünk, mi is szeretnénk újra átmenni Sümegre. Nekem ilyen gyerekkori élményeim nincsenek, viszont "várrajongó "vagyok!
Lehet, hogy Marcel kezdi felfedezni és megszeretni az állatokat?!
Andi Sárosdról

Bea hat gesagt…

Mi tavaly novemberben voltunk Sümegen, akkor még nem volt kész a vár, de így is nagyon szép emlékeink vannak onnan. Egyszer mi is biztos vissza megyünk még.
Jó lehetett ott gyereknek lenni:)