"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 27. Oktober 2011

Fogas kérdés...

5 hete volt Marcel balesete, azóta a sebe szépen javul, bár még látszik, de már nem olyan "kemény" a csomó a varrás helyén. A doki szerint pár hónapig is eltarthat, mire a szövetek visszarendeződnek és remélem, hogy akkor már tényleg nyoma is alig lesz a varrásnak.

A becsúszott felső középső foga szépen jön vissza a helyére, már csak pár miliméterrel van beljebb, mint a másik metszőfoga. És eddig még nem látunk rajta semmilyen elszineződést.

Az itteni fogorvos szerint, aki 1 héttel a baleset után látta Marcelt, mindenképp ki kell húzni azt a fogat és pótolni nem lehet. Meg is van az időpontunk, november 16-án lenne altatásban (!) a "műtét".

Mivel nekem ez nagyon drasztikus megoldásnak tűnt (bár a fogorvos magyarázata szerint akár még érthető is lenne), gondoltam, megkérdezünk még más fogorvosokat is, nekik mi a véleményük.

Két nagyon jó, ismerős fogorvossal beszéltünk, mind a kettőnek - egymástól függetlenül - a következő volt a véleménye: semmiképp ne hagyjuk, hogy kihúzzák a fogat, mert akkor eldeformálódhat az állkapocs és akadályozhatja a maradandó fog kibújását. Az otthoni álláspont szerint a fogat még akkor is bent tartják, ha elszineződik, elfeketedik (persze ha nem gyulladt vagy nincs más baja), hogy "tartsa" a helyet a csontfogaknak. Altatásra pedig egyáltalán ne gondoljunk, ilyen kicsi gyerekeknél kiszámíthatatlan és veszélyes lehet! (persze én is utánaolvastam a gugli-egyetemen, több "rémsztorit" is találtam, ezek után már egyébként is eldöntöttem, hogy ha ki is kell huzatni, akkor is csak helyi érzéstelenítéssel, legyen egy életre traumája a fogorvostól, inkább kifizetem majd a pszyhológus-költségeket, minthogy ne adj Isten nem ébred fel az altatásból...).

A fogak pótlásával kapcsolatban is különböző vélemények vannak... ha mégis ki kellene huzatni a tejfogat, itt azt mondták, hogy nem pótolják, csak maradandó fogat, otthoni vélemény szerint tejfog-pótlás is megoldható...

Így döntse el a kedves (laikus) szülő, hogy mi a legjobb a gyereknek....

Mindenesetre az biztos, hogy november 16-án Marcel fogát NEM huzzák ki (egyébként már megkaptuk róla előre a számlát, 800 frank lenne egy tejfog-kihuzatás!!!!! - nem csodálom, hogy csak úgy virágzik a fog-turizmus és minden svájci Magyarországra jár fogorvoshoz....), bár egy otthoni fogorvos-ismerős szerint az elszineződés később is jöhet, de egyelőre nem látunk elváltozást..(persze ezt megint nem értem, igaz, nem vagyok fogorvos, de ha 5 hete elhaltak az idegek és 5 hete nem táplálja semmi azt a fogat, nem látszana már rajta????). Szóval vélemény van elég, mi meg csak reménykedünk, hogy talán semmit nem kell csinálni a foggal és a maradandó fog csírája sem károsodott...

(ps. ma délelőtt uszodában voltunk, Marcel megcsúszott és beütötte a száját a csúszda korlátjába, a felső ajka kicsit vérzett, szegényem, nem mert sírni, csak gyűlt a szemében a könny és csak azt hajtogatta, hogy nem fáj annyira és nem kell menni kórházba :((( azért mély nyomot hagyott benne (is), az biztos...).

Mittwoch, 26. Oktober 2011

Negyedszer is :))))

mert apukámnak is szerettük volna megmutatni....
mert bár hideg, de ragyogó tiszta idő volt, kék ég, napsütés...
mert Ildiék is épp ott voltak és régen találkoztunk már...
mert ősszel még nem voltunk...
mert megunhatatlan...
mert mindig lenyűgöz...
mert oda okok nélkül is mindig szívesen megyünk...

...ezért szombaton már megint Zermatt volt az úticél :)))))

Elég korán el tudtunk indulni, az autósvonatra sem kellett sokat várni, így 11kor már a zermatti vasútállomás előtti téren találkoztunk Ildiékkel, hogy együtt induljunk fel kisvonattal a Gornergratra. A felvonók nagy része leállt, a nyári-őszi szezonnak vége, a téli majd december közepén kezdődik, de ennek ellenére tele volt a vonat :) Szerintem ott nincs olyan, hogy "holtszezon", oda az év minden napján özönlenek a túristák :)

Ahogy a vonat elhagyta a falut és egyre magasabbra kapaszkodott fel a hegyen, már megint látszott, hogy jól döntöttünk, a Matterhorn ott magasodott a völgy végében, már egy kicsit "porcukros" fehéren, sehol egy felhő, csak a ragyogó napsütés és kék ég, hát igen, ilyenkor nem bírok betelni a látvánnyal!!! Bár egy kicsit aggódtam, hogy apukám hogy fogja bírni a 3100 méteres magasságot (olvasod, nagyapa? :))), de minden rendben volt és nagyon örültem, hogy eljutottunk vele is oda.




Ne haragudj Nagyapa, ezt a fotót muszáj feltennem a sok cukkolásért, amit kaptam Tőled :))))) (na meg azért is, mert akárhányszor ránézek, nevetnem kell :))))










Ahogy kiszálltunk a vonatból, a fiúkat elkapta a farkaséhség, így elsőként az éttermet céloztuk meg :) Ildiék utána elindultak gyalog lefelé, hogy Petra aludjon egyet a háti hordozóban, mi viszont nem mertük bevállalni az utat, mint utólag kiderült, jól is tettük, mert több helyen csúszós-jeges volt. Ez a hátránya az átmeneti időszaknak, nyáron a kavicsos úton jól lehet haladni és télen is, mikor hó borít mindent, de a fagyos-sáros idő a legrosszabb túrázás szempontjából. Így mi vonattal visszamentünk Zermattba és ott sétáltunk egyet, amit Marcel már nem nagyon tolerált (mondjuk aznap éjjel katasztrófálisan aludt és fél 6kor fel is kelt, szóval nem csodálkoztam rajta, hogy dől össze az álmosságtól).

Még megvártuk Ildiéket, akik az egész 7végét ott töltötték, megbeszéltük, hogy legközelebb majd megint együtt, ugyanitt, és elindultunk haza.


 (lavinát is láttunk :) 






Nagyon szép nap volt, bár sok utazás volt benne és kevesebb gyaloglás, túra, de megint nem csalódtunk, nem tudunk betelni a hellyel :)) Ja és lassan én is indulhatok a "Matterhorn csúcsot legtöbbször fotózottak" versenyében :D:D:D:D:D:D

Sonntag, 23. Oktober 2011

Angyalka

6,5 éves lenne már... talán egy barna hajú vagány kisfiú vagy egy copfos szőke kislány...nem tudom... csak azt, hogy ő lett volna nekünk az első...tudom, hol fogant, tudom, hogy első pillanattól kezdve éreztem, tudtam, hogy van...mindent megváltoztattott, minden megváltozott...és tudom, hogy 7 évvel ezelőtt egy világ omlott össze bennem, amikor az orvos azt mondta, már nem dobog a kis szíve...nagyon nehezen tudtam elengedni, de ő menni akart, helyet adott sok minden másnak és főleg Marcelnek...

Nem, napi szinten már nem gondolok Rá, nem sírok miatta, hisz túl sok csoda és jó dolog történik velünk a jelenben és itt van Marcel, aki mosolyával bearanyozza, lényével beragyogja a napjainkat (még ha néha küzdősek is azok  a napok), de ez a nap a visszaemlékezésé, ilyenkor erősebben törnek rám az érzelmek és fájdalmasabb a hiány is, amit a szívemben hagyott...de talán jön majd még valaki, aki betölti ezt az űrt...

Freitag, 21. Oktober 2011

Dícshimnuszok :)))

Marcel két napot volt a héten oviban és csak dícsérni tudom :))))

Szerdán kettőig maradt és az volt az első nap, hogy ebéd után el is aludt!!!! Azért ahhoz képest, hogy itthon szinte soha nem alszik és még csak 4 napot járt előtte oviba, szerintem nagyon nagy dolog! Ráadásul Nicole, a beszoktató óvónénije a héten szabadságon volt, de ebből látszik, hogy a többieket is megkedvelte és elfogadja Marcel.

Tegnap aztán egész nap ott volt, 4re mentem érte, mikor beléptem, épp magyarázott valamit lelkesen :))) Az óvónéni szerint nagyon jó napja volt, a legtöbb "rituálét" már ismeri, mindent szépen együtt csinál, mindenben részt vesz, elég jól eszik (minden ebédhez van friss saláta, arra azt mondta, hogy majd akkor eszi meg, ha felnőtt lesz :))), ebéd után levetkőzik és irány a matrac :) tegnap is jól aludt, aztán itthon mesélte, hogy alvás előtt az óvónéni énekelt nekik és majd vegyük meg a szöveget, hogy én is tudjam neki itthon énekelni, mert olyan szép volt :)))
Délután a kertben voltak, ott is jól érzete magát, a többi kisgyerek is mindenbe bevonja, óvónénik szerint szépen "befogadták", szeretik és nem gond, hogy nem értik meg egymást. Marcel nagyon sokat beszél, mesél, kommunikál, nem tudom, hogy előbb tanul-e meg majd németül (vagyis schwitzerdütschül) vagy az ovisok tanulnak meg majd tőle magyarul :)))) Jókedvűen és vidámam jött haza, teljesen fel volt dobva :)

Itthon is sokat mesél, beszél az oviról, most épp duplós ovit épit, a nyuszijait pedig elnevezte Nicole-nak és Milena-nak (még mindig ez a kislány a kedvence :)))). Tegnap este pedig mikor mondtam, hogy menjünk fürdeni, akkor rám nézett és huncut mosollyal azt mondta: "NEIN" :))) szóval a legfontosabb szót már megtanulta :)))))

Úgyhogy eddig minden nagyon pozitív, minden képzeletemet és "elvárásomat" felülmúlta, azt hiszem, tényleg szeret ott lenni, szereti az óvónéniket, a helyet és a gyerekeket is (bár azért reggelente a lelkesedése még hagy némi kivánnivalót maga után :). Nagyon örülök, hogy ilyen jól érzi ott magát, így azért nekem is könnyebb az elválás :) Jövő héttől aztán beáll a rend, egyelőre szerda-péntek lesz az ovis nap, kedden torna, csütörtökön pedig úszás :)

(Az alvásáról viszont nem tudok dícshimnuszokat irni, pár hete megint brutál rossz éjszakáink vannak, persze sok minden volt az utóbbi időben, de lassan megint zombinak érzem magam....de erről majd máskor...).

Montag, 17. Oktober 2011

Megint a nap után mentünk :)

Ősszel bizony gyakran előfordul, hogy Thunban, a völgyekben egész nap köd van, felhő, szürkeség és hideg, de a hegyeken, 1000 méter felett ragyogó napsütés, kék ég és símogató meleg :) Ilyenkor (sem :) tudunk megülni itthon és elindulunk megkeresni a napot :)))

Így történt tegnap is, a korai ebéd után autóba ültünk, a cél ezúttal Grindelwald volt. Már Interlakennál kiderült az ég és ahogy mentünk felfelé a völgybe, ragyogóan sütött a nap :) Kinéztünk egy túraútvonalat, Männlichen-csúcsra felvonóval (itt már jártunk egyszer nyáron, csodaszép volt:), aztán gyalog egy közel 6 km-es hegyi úton a Kleine Scheideggre, onnan pedig kisvonattal vissza Grindelwaldba.

Fent a hegyek a legszebb arcukat mutatták, engem is lenyűgöz még mindig, pedig párszor láttam már őket, de most külön örültem, hogy ennyire csodás időt fogtunk ki, mert apukám is velünk volt (igen, most a nagyszülők egymásnak adják a kilincset, Marcel pedig élvezi a folyamatos kényeztetést :).












Egy kis játszóterezés és akklimatizálódás után elindultunk a hegyi úton. Az internet alapján szép széles útról van szó és könnyű, öregnek-fiatalnak való túráról :) Összességében a hír igaz volt, annyi szépséghibával, hogy mivel egy hete ott esett a hó, így egy része fagyos-jeges volt, tarkítva lavinák maradékával, szóval néhány helyen nem tudtam, hogy Marcelre vagy apukámra figyeljek-e jobban :))) És ami még nem volt annyira kellemes, hogy bár a napon kifejezetten meleg volt és jó idő, viszont a hegy takarásában, árnyékban, ahol még jeges szél is fújt, fáztunk. Hosszan kanyargott az út, csalóka volt azért, de nem egészen két óra alatt teljesítettük a távot. Marcel egy kisebb hisztitől és egy öt perces nyakban cipeléstől eltekintve végig gyalogolt, tényleg nagyon ügyes volt, többé-kevésbé még élvezte is :)))








A kilátás végig csodás volt, lábunk előtt az Eiger-Mönch-Jungfrau hármasa, friss havas hegycsúcsok, szikrázó napsütés, aztán ahogy közeledtünk a Kleine Scheidegg felé, egyre több kis piros vonatot láttunk, amik a Jungfrau csúcsára szállítják a rengeteg (ferdeszemű) túristát :) Egyszer azért szeretnék felmenni oda is, de nem Marcellel, egyrészt 3.600 méter azért magas lenne neki, másrészt hosszú az út is és az utolsó 40 percet alagútban teszi meg a vonat...




A Kleine Scheidegg állomás igazi túrista-központ (Ildiékkel jártunk már ott egyszer), Wengenből és Grindelwaldból is jönnek fel a vonatok, télen pedig hatalmas síterep. Kicsit még gyönyörködtünk a tájban, aztán elindultunk lefelé vonattal Grindelwaldba. Megtettük a "kört", kellemesen elfáradtunk, azért mégis csak végig 2000 méter felett gyalogoltunk :)

Nagyon jó túra, összességében tényleg nem megerőltető, viszont változatos, van benne felvonó, kisvonat, játszótér, túrázás és végig csodás kilátás!!


(még ennél is több fotót itt találtok :)

Freitag, 14. Oktober 2011

3 év 3 hó 3 nap :)

Mire nem jó, ha a blogon van egy év-számláló is :))))

Szóval ennyi idős a mi kis kaszanovánk, aki ma már kettőig volt oviban és boldogan mesélte, hogy ebéd után egy kislány mellé feküdt le és mikor kérdeztem, milyen volt, rám nézett a nagy szemeivel és azt mondta: "Jóóó, mert Milena rám mosolygott!" :)))) Egyébként a kislány is odavan Marcelért, mesélte az óvónéni, hogy minden nap megkérdezi, mikor jön Marcel :))) És még csak négy (fél)napot volt eddig oviban.... De hát ezeknek a szemeknek ki is tudna ellenállni? :))))



(persze Marcel nem aludt az oviban, csoda is lett volna, de pihent egy fél órát, aztán ment játszani, míg érte nem mentem :)

Tényleg a világ végén :)

Tegnap délután Gábor egyik volt kollégájáékhoz mentünk vendégségbe. Már az kicsit vicces volt, ahogy a srác elmagyarázta, hogyan jutunk oda :) Először is felejtsük el a navigációt, azzal nem megyünk ott semmire :) Cím nincsen, a falu végén van egy alagút, az előtt tegyük le az autót, onnan vezet felfelé egy kis földút és 2-300 méter gyaloglás után el is érjük a házat :)

Alig negyed órányira voltunk Thuntól, de mintha egy teljesen más világ lett volna :) Az út is érdekes volt, pont akkor terelték haza a teheneket a legelőről, Marcelnek nagyon tetszett, ahogy az autók között hajtották őket, hát igen, ilyet Bécsben nem nagyon látott :))))




Megtaláltuk az alagutat, letettük az autót és elindultunk a földúton. A srác csak azt felejtette el mondani, hogy az a földút bizony nem sétaút, olyan meredeken ment felfelé, tényleg mintha teljesítménytúrán lettünk volna :) Belegondoltam, hogy itt kellene felcipelni az összes cuccot, amit vásárolunk, hááát le a kalappal mindenki előtt, aki ezt bevállalja :)

A házat a domb tetejére építették pár száz évvel ezelőtt, de néhány éve felújították, úgyhogy bizonyos részei elég modernek voltak. Hatalmas tornác meseszép kilátással, mindenfelé zöld, hegyek, dombok, legelők, csend, tényleg megnyugtatja az embert :) Azt hiszem, két napig bírnám is, de utána begolyóznék :D:D:D:D
Marcelnek nagyon tetszett, futkározott kint-bent, fel-le, virágot szedtünk, méhecskéket néztünk, kakast simogattunk és szívtuk a jó levegőt :)

kilátás a teraszról :) 

A srác német, a csaj svájci, de olyan szívélyesen és melegen fogadott minket, hogy el is csodálkoztam. Később aztán kiderült, hogy Indiában született, a szülei akkor a Vöröskeresztnél dolgoztak, aztán laktak ÚjZélandon, meg egy csomó más helyen a világban, így azért már érthető volt, hogy miért ilyen nyitott, barátkozó, nem az a magába forduló, felszínes svájci típus.

Nagyon jó hangulatban telt az este, finom vacsival készültek (még Gábornak is ízlett, pedig vegetáriánusok, így hús nélküli vacsi volt :), mindent a saját kertből, zöldségeket, almát, házitojást és hozzá saját szárítású fűszerekből nagyon finom teát :) Marcel egy idő után elvonult mesét nézni, mi pedig egy jót beszélgettünk.

Az biztos, hogy nem mindenki vállalná be ezt a fajta életet, mint ahogy én sem, bár vannak benne jó dolgok, a természet közelsége, a nyugalom, az ezer ragyogó csillag fent az égen, de azt hiszem, ebbe vagy beleszületik az ember vagy nagyon elhivatott, hogy így éljen. És Svájcban ez nem ritka, mivel elég kevés város van, a lakosságnak egy nagy része tényleg így él. Persze a komfortról nem kell lemondani, természetes, hogy van víz, villany, központi fűtés (legalább is a felújított házakban) telefonhálózat és internet is.

Közvilágítás viszont nincsen, így lefelé már inkább csak botorkáltunk a koromsötétben (ilyen sötétet városban nem lát az ember), még jó, hogy mindenre gondoló anyaként egy zseblámpa is volt a táskámban, amivel világitani tudtunk :))) (na jó, Márti Neked köszönhetem, hogy eltettem, de azért jól elő tudtam adni magam :))))

Összességében nagyon szuper este volt, tanulságos, beszélgetős, barátkozós és remélem, hogy többször összejövünk még.