"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Sonntag, 2. Oktober 2011

A svájci egészségügyről

avagy itt sem minden arany, ami fénylik.....(vigyázat, hosszú lesz!!)

Mióta itt vagyunk Svájcban, sok gondunk szerencsére nem volt az egészségüggyel, egyszer voltunk Marcellel gyerekorvosnál, egyszer pedig a kificamodott bokája miatt az ügyeleten, de azért azt gondoltam, ha egyszer ne adj isten történik valami, akkor jó kezekben vagyunk itt. Hát megmondom őszintén, sok mindenben csalódnom kellett...
Az elmúlt másfél hét alapján azt állapítottam meg, hogy az egészségügy olyan, mint maga Svájc, kívülről takaros, rendes, szép, de hogy mi van alatta, mögötte, azt jobb, ha nem tudja meg az ember...

A litánia az ügyeleten kezdődött. Tudtam, hogy itt Thunban nincs a kórháznak gyerekrészlege, de azért reménykedtem, hogy ellátják Marcelt. A központi ügyeleten csak ránézett egy orvos Marcelre és átirányított minket a "háziorvos-ügyeletre" (addig azt sem tudtam, hogy van ilyen és máig nem tudom, mi a különbség a kettő között...). Ott azzal fogadtak minket, hogy igen, össze kell varrni, meg is próbálják, de előtte ki kell tölteni mindenféle papírokat.... Kérdezem, nem lehetne-e utána, itt a kezemben a vérző szájú, síró gyerek, én remegek az idegességtől, egy betüt nem tudok egyenesen leírni, egyébként is itt a biztosítási kártya, amin minden adat rajta van és a számítógépben is benne van minden, de nem, rend a lelke mindennek, töltsem ki nyugodtan (???!) a papírokat, aztán majd foglalkoznak velünk... Hát az biztos, hogy elolvasni nem nagyon lehetett, amit írtam...
Onnantól kezdve azért már ment minden, persze a szerencsén múlik, hogy épp ki az ügyeletes, de végül is kedvesek voltak és ott tényleg nem az számított, hogy szimpatikus-e nekem a doki vagy sem, csak hogy végezze jól a dolgát és varrja össze úgy Marcel sebét, hogy lehetőleg a legkevésbé szenvedjen és a nyoma se nagyon maradjon meg...
2 napja aztán megkaptuk a számlát is (itt nincs TB, mindenki magának fizeti a biztosítást, orvosi ellátás után nekünk küldik a számlát, amit aztán nekünk kell továbbküldeni a biztosítónak és bizonyos részét kifizetik), hihetetlen precízséggel fel van sorolva minden tétel, így most már legalább tudom, mennyibe került a konzultáció, az ügyeleti díj 6 év alatti gyereknek, mennyibe került az az idő, amig az orvos dokumentál és az is kiderült, hogy még a cérnát is külön számolták fel :))) Viccelődtünk is Gáborral (mert most már egy kicsit azt is tudunk...), hogy ha ne adj isten legközelebb történik valami ilyen, viszünk magunkkal cérnát és akkor 8 frankkal kevesebbet kell majd fizetnünk :)))


A történet aztán Bernben folytatódott a gyerekkórház ügyeletén. Csütörtök délután fél 4re értünk be, akkor Marcel már 30 órája nem evett, nem ivott, egyre gyengébb volt, de így is 4 órát (!!!!!!) vártunk, mire végre megkapta az infúziót!! És nem azért, mert sokan voltak, hanem mert a dokiknak az volt az elképzelésük, hogy ha telenyomják Marcelt fájdalomcsillapítóval, akkor majd fog inni!! Ez lehet, hogy egy felnőttnél működik, de hogy magyarázd meg egy 3 évesnek, akinek egy napja varrták össze a száját és már akkor is sír, ha csak ránézünk, hogy az már nem is fáj???? 7kor végre eldöntötték, hogy infúzió, de még utána több, mint fél órát vártunk, mire történt valami!! Na ott már ordítani tudtam volna, Marcelen látszott, hogy egyre rosszabbul van, már csak lógott keze-lába, szürkés-sárga és beesett volt az arca, de ránk se bagóztak....
Fél nyolc után végre foglalkoztak már velünk is, itt megint csak megmutatkozott, hogy a "külsőségekre" mennyit adnak, hoztak egy mobil tévét, hogy Marcel tudjon addig mesét nézni, amig bekötik neki az infúziót! Ja és megjegyezték, hogy igen, a véréből kimutatható, hogy kezd kiszáradni!!! Mondtam köszi, de már 4 órája arra várunk, hogy történjen valami, erre csak hümmögtek.

Lefolyt 3 adag, látszott, hogy töltődik fel Marcel, de mondták, hogy egész éjszaka kell még adni neki, így ott alszunk. Az ágyát előkészítették, de mivel a gyerekosztályt épp felújítják és átmenetileg a nőgyógyászaton rendezték be, így egy teljesen más épületbe kellett menni. Gábor megkérdezte, hogy jöhet-e ő is, erre a nővér: "Hát muszáj lesz, mert én egyedül nem tudom áttolni az ágyat...". így aztán este fél tízkor vagy negyed órát bolyongtunk mindenféle földalatti folyosókon, kezemben Marcel, akibe folyt az infúzió, Gábor pedig az ágyat tolva...

Mikor odaértünk, megint szembetűnőek voltak a külsőségek: folyosókon mindenhol játéksarkok, szuper fajátékokkal, mintha egy játszóházban lenne az ember, hatalmas, szép szoba, bent wc, fürdő, mindennel felszerelve (törülköző, pelenka, penaten fürdetőcsalád, etc), nekem ágy kikészítve, Marcel meg is állapította, hogy olyan, mint egy hotel, mert még száma is van a szobának :) Persze kényelmesebb volt, mintha egy széken kellett volna virrasztanom Marcel mellett, de akkor tényleg nem az számított. A kaja is finom volt, bár azt szintén nem értettem, miért hoznak egy olyan gyereknek, aki még vizet sem tud inni, friss ropogós zsemlét és friss ananászt reggelire, de legalább én nem maradtam éhen :))))

A gyerekosztályon tényleg kedves nővérek és orvosok voltak, az empátiával nem volt gond, de valahogy nem éreztem mégsem jó kezekben Marcelt. Leginkább azért nem, mert az igaz, hogy az osztályra kiszáradás miatt vették fel, de SENKI nem foglalkozott a szájával, a sebével, a fogaival, csak olyan szinten, hogy ránéztek és szörnyülködtek egy sort, hogy milyen csúnya és mennyire fájhat neki...Én "erőszakoskodtam", hogy meg szeretném nézetni egy fogorvossal.
Péntek délután jött egy nővér, hogy mehetünk át a fogklinikára, várnak minket, megnézik Marcel fogát. Hoztak egy tolószéket is, mivel messze van az épület (kb. 500 métert kellet utcán gyalogolni, mert az nincs összekötve a többi épülettel, gondoltam, még szerencse, hogy süt a nap és meleg van, nem pedig az eső esik), de Marcel valami miatt nem volt hajlandó beleülni, így megint csak cipeltem.

A fogklinikán állítólag senki nem tudott rólunk, hogy megyünk....ráadásul mire odaértünk, Marcelnek beriasztott az infúziós ketyeréje, így odahívtam egy nővért, hogy nézze már meg, mi a baj. Kelletlenül odajött, nézegette, mondta, hogy ő bizony ilyen készüléket még nem látott, de van rajta egy OK gomb, nyomjuk meg azt.....Na ott megint felment a pumpám....Megnyomta a gombot, elhallgatott a riasztás, de gondoltam, hogy ezzel nincs megoldva a dolog... persze 2 perc múlva újra kezdte és ez végig így ment a 2 óra alatt, amig ott vártunk!!! Senki nem értett hozzá, én meg már halálosan ideges voltam, hogy most valami rosszul megy a vénájába vagy történik vele valami, de csak húzogatták a vállukat és nyomogatták az ok gombot....
2 órát vártunk, Marcel már iszonyat nyűgös volt, mire végre behívtak egy vizsgálóba. Jött egy doki, aki két szót nem beszélt németül.... persze nem tudott semmit arról, kik vagyunk és miért vagyunk ott, így neki megint előadtam, mi történt. Marcel csak fúrta a kis fejét a nyakamba és nagyon sírt, erre doki csak annyit mondott tiszta lelketlenül: "Ha így sír a gyerek, nem tudom megvizsgálni!". Na ott majdnem behúztam neki egyet, kérdeztem, mit vár el tőle, hogy beüljön a székbe és nyissa ki nagyra a száját, azok után, amin keresztül ment???????
Épp akkor bejött egy másik doki is, szó szerint menet közben fél szemmel rápillantott Marcelre és köszönés minden nélkül annyit böffentett nekem oda: "Ez nem is olyan csúnya és úgy sem lehet vele semmit csinálni!"....Na ott lett elegem, fogtam Marcelt és elindultam vele vissza a gyerekosztályra...

Ott persze rögtön kérdezte egy kedves nővér, hogy mi volt, mit mondott a fogorvos, elmeséltem neki, hát ő is csak hüledezett, hogy ez nem eljárás, egyrészt le volt fixálva, hogy megyünk, másrészt meg hogy lehet így viselkedni egy gyerekkel... azt mondta, írjunk egy panaszlevelet, hát nem tudom, van-e értelme, mindenesetre jó pár hajszálam kihullott a két óra alatt.
Ja és Marcel már nagyon fájlalta  kezét, a ketyere meg csak csipogott, a nővér rögtön megnézte, mondta, hogy elmozdult a kanül és nem folyt rendesen az infúzió, szegénynek meg is dagadt egy kicsit a keze miatta :(((( szerencsére másikat már nem kötöttek be, így legalább megkíméltük még egy szúrkálástól...

De előtte bejött egy nővér, hosszú percekig magyarázta, hogy miért is lenne jó még egy infúzió, én rábólintottam, aztán 10 percre rá jött egy doki, ő pedig megmagyarázta, miért is ne kössük be neki...és tőlem várták a döntést....persze szép és jó dolog a demokrácia, de azért vannak olyan helyzetek, amikor nem működik...

Szombaton aztán már elég szépen evett Marcel joghurtot és pár kanál vizet is, látszott, hogy jobban van, így mondta a nővér, hogy vizit után hazamehetünk. 9kor kezdődött a vizit, de mivel az egész gyerekosztályra 1 (azaz egyetlenegy) doki jutott, így délután 4re ért el hozzánk. Akkor a kezünkbe nyomta a zárójelentést és jöhettünk haza... Egyébként hihetetlen sokat dokumentálnak, nekem úgy tűnt, hogy több iroda van, mint betegszoba és mindig csak írtak, írtak, írtak, Gábor szerint biztos a Gyűrűk Urát másolták :)) hiába, ez Svájc, itt rend a lelke mindennek....És az is Svájc, hogy többet költenek a külsőségekre, arra, hogy szép legyen a kórház, hogy hiper-szuper legyen a berendezés, ugyanakkor arra már nem marad pénz, hogy legyen elég (lelkiismeretes, jól képzett) orvos és nővér....

És az már csak hab a tortán, hogy amikor kedden felhivtam a gyerekorvost, hogy elmennék megmutatni Marcel száját, üzenetrögzítő volt csak, hogy a héten szabin van a doki....Előtte 4 nappal voltunk nála, amikor megbeszéltük, hogy majd ő veszi ki a varratokat, de egyetlen szóval nem említette, hogy szabira megy...így egy helyettes orvos vette ki a varratokat..

Biztos, hogy érzékenyebben reagáltam én is dolgokra, mert a gyerekemről volt szó, de azért sok minden tény és összességében nekem azok után, amennyit kifizetünk biztosításra, csalódás volt az egész orvosi ellátás....most már csak abban reménykedek, jobban, mint eddig, hogy ne kelljen orvoshoz mennünk és ne történjen semmi baj...

Kommentare:

zsizzsik hat gesagt…

Szerintem megér egy panaszlevelet. Ha már annyira adnak a külsőségekre, biztosan kivizsgálják az ügyeteket.
Az meg biztos, hogy a magyar orvosok nagyon szívesen mennének megoldani az orvoshiányt.
Az infúzió miatt nekem is fel ment volna a pumpám, nem lehetett volna áttelefonálni a másik osztályra valakinek, aki ért a ketyeréhez? Akármi is történhetett volna, elképesztő.

Csilli hat gesagt…

Ez a no komment kategória... Szomorú, hogy csak a külsőségekkel vannak elfoglalva, az meg pláne, hogy vagyonokat kell fizetnetek mindezért:( Minden szavaddal egyetértek, én tuti ugyanígy kiakadtam volna.

Agi hat gesagt…

:-( őszintés sajnálom ami veletek történt. Én fix, hogy odaőrültem volna... Úgy tűnik nem mind arany ami fénylik arrafele sem.

Anonym hat gesagt…

Én sem ilyennek képzeltem a svájci egészségügyet! És még a magyart szidják!
Döniz a fogtechnikai laborban megkérdezte az oktatót, hogy 3 éves gyereknek csinálnak-e fogpótlást? Az illető azt mondta, ha a hiányzó fog mellett mindkét tejfog kinn van, akkor nem lehetetlen.Majd, ha kihúzzák Marcel beteg fogát, talán meg lehetne próbálni a pótlást.
Üdv.: Andi

Goldilocks hat gesagt…

Majdnem elsírtam magam amíg olvastam a postod :(
Nekem itt az AKH-ban vannak nagyon rossz élményeim- volt már, hogy nem bírtam lábra állni és Apa nem jöhetett be velem a röntgenszobába, az ápoló meg csak annyit mondott, hogy ott az ágy, oda feküdjek- és otthagyott :(
Remélem azért Marcel már jobban van és Te is túl tudod magad tenni lassan a történteken <3
Nagy puszi Bécsböl, Bogi

khase hat gesagt…
Dieser Kommentar wurde vom Autor entfernt.
khase hat gesagt…

Zsuzsa, hat lehet, hogy irunk majd levelet, egyelöre a rengeteg szamlat kell intezni, meg mindenfele papirokat a biztositonak kitölteni, de meg forr bennem a dolog rendesen...

Csilli, Agi, hat igen, az a baj, hogy nagyon sokat adnak a külcsinre, de hat ez tenyleg egesz Svajcra jellemzö... elegge felszinesek, csak az szamit, ami latszik..mindenesetre egy jo darabig szeretnek elkerülni mindenfele orvost es korhazat..

Andi, köszönöm, hogy Döni megkerdezte a fog-dolgot, hat majd irok erröl az egeszröl is egy posztot, lassan tenyleg nem tudom, mi a jo, mit lehet es mit nem... mindenesetre mielött kihuzzak a fogat, jo par helyen meg körbekerdezem a lehetösegeket... azert nagyon nem szeretnem, ha nem lenne mas megoldas..

Bogica, nem is tudtam, hogy Te is irsz blogot :))))
Hat igen, az AKH sem az empatiajarol hires, persze ez inkabb szerintem orvos-növerfüggö. Azert tenyleg hihetetlen, hogy a gyerekek milyen gyorsan gyogyulnak, 2 hete törtent az egesz es szerintem Marcel teljesen tul van rajta... bar azert foglalkoztatja, sokat kell meselni neki a korhazrol, tegnap pedig mikor gyömöszölgettem egy kicsit, mondta, hogy vigyazzak, nehogy leessen es beüsse az arcat... de ahogy latom, a felelemerzete nem lett nagyobb szerencsere :)))
Sok puszi Neked is!!!