"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 14. Oktober 2011

Tényleg a világ végén :)

Tegnap délután Gábor egyik volt kollégájáékhoz mentünk vendégségbe. Már az kicsit vicces volt, ahogy a srác elmagyarázta, hogyan jutunk oda :) Először is felejtsük el a navigációt, azzal nem megyünk ott semmire :) Cím nincsen, a falu végén van egy alagút, az előtt tegyük le az autót, onnan vezet felfelé egy kis földút és 2-300 méter gyaloglás után el is érjük a házat :)

Alig negyed órányira voltunk Thuntól, de mintha egy teljesen más világ lett volna :) Az út is érdekes volt, pont akkor terelték haza a teheneket a legelőről, Marcelnek nagyon tetszett, ahogy az autók között hajtották őket, hát igen, ilyet Bécsben nem nagyon látott :))))




Megtaláltuk az alagutat, letettük az autót és elindultunk a földúton. A srác csak azt felejtette el mondani, hogy az a földút bizony nem sétaút, olyan meredeken ment felfelé, tényleg mintha teljesítménytúrán lettünk volna :) Belegondoltam, hogy itt kellene felcipelni az összes cuccot, amit vásárolunk, hááát le a kalappal mindenki előtt, aki ezt bevállalja :)

A házat a domb tetejére építették pár száz évvel ezelőtt, de néhány éve felújították, úgyhogy bizonyos részei elég modernek voltak. Hatalmas tornác meseszép kilátással, mindenfelé zöld, hegyek, dombok, legelők, csend, tényleg megnyugtatja az embert :) Azt hiszem, két napig bírnám is, de utána begolyóznék :D:D:D:D
Marcelnek nagyon tetszett, futkározott kint-bent, fel-le, virágot szedtünk, méhecskéket néztünk, kakast simogattunk és szívtuk a jó levegőt :)

kilátás a teraszról :) 

A srác német, a csaj svájci, de olyan szívélyesen és melegen fogadott minket, hogy el is csodálkoztam. Később aztán kiderült, hogy Indiában született, a szülei akkor a Vöröskeresztnél dolgoztak, aztán laktak ÚjZélandon, meg egy csomó más helyen a világban, így azért már érthető volt, hogy miért ilyen nyitott, barátkozó, nem az a magába forduló, felszínes svájci típus.

Nagyon jó hangulatban telt az este, finom vacsival készültek (még Gábornak is ízlett, pedig vegetáriánusok, így hús nélküli vacsi volt :), mindent a saját kertből, zöldségeket, almát, házitojást és hozzá saját szárítású fűszerekből nagyon finom teát :) Marcel egy idő után elvonult mesét nézni, mi pedig egy jót beszélgettünk.

Az biztos, hogy nem mindenki vállalná be ezt a fajta életet, mint ahogy én sem, bár vannak benne jó dolgok, a természet közelsége, a nyugalom, az ezer ragyogó csillag fent az égen, de azt hiszem, ebbe vagy beleszületik az ember vagy nagyon elhivatott, hogy így éljen. És Svájcban ez nem ritka, mivel elég kevés város van, a lakosságnak egy nagy része tényleg így él. Persze a komfortról nem kell lemondani, természetes, hogy van víz, villany, központi fűtés (legalább is a felújított házakban) telefonhálózat és internet is.

Közvilágítás viszont nincsen, így lefelé már inkább csak botorkáltunk a koromsötétben (ilyen sötétet városban nem lát az ember), még jó, hogy mindenre gondoló anyaként egy zseblámpa is volt a táskámban, amivel világitani tudtunk :))) (na jó, Márti Neked köszönhetem, hogy eltettem, de azért jól elő tudtam adni magam :))))

Összességében nagyon szuper este volt, tanulságos, beszélgetős, barátkozós és remélem, hogy többször összejövünk még.

1 Kommentar:

Anonym hat gesagt…

Hogy mondják ezt, "az ész a családban"(akár ezt is magadra veheted)??? :D:D:D
Azért jól hangzik a sok saját termés és hogy ilyen jó estétek volt!
Pusz,Lalumami