"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 10. November 2011

Sportosan

Nagycsoportos voltam, mikor egy nap anyukám levelet kapott, benne egy felvételi tájékoztatóval és a sporttagozatos iskolába való felvételi időpontjával. Csodálkozott nagyon, mert nem tudott róla semmit, míg nem kiderült, hogy pár héttel azelőtt járt az oviban egy kedves néni, aki végigkérdezte a gyerekeket, hogy ki szeretne sportiskolába járni. Én is jelentkeztem, csak éppen anyukámnak felejtettem el szólni róla :))))
De ha már így volt, elmentünk a felvételire, amiből sokra nem emlékszem, csak arra, hogy egy kicsit labdázni kellett és hogy miután kiderült, hogy tudok olvasni (szeretett nagymamám tanított meg), jelentkezési lapok szövegét olvastatták velem :)

Aztán megjött a papír, felvettek :) Onnantól kezdve 8 éven át eléggé központi téma volt a sport az életemben. Az hamar kiderült, hogy szertornász nem lesz belőlem, se alakom nem volt hozzá, se pedig tehetségem. Annál inkább a labdajátékokhoz. Másodikos voltam, mikor kézilabdázni kezdtem (Veszprémben mi mást is lehetett volna :))), hajnalban és délutánonként edzésekre, hétvégeken tornákra jártunk. Kezdetben nagyon szerettem, nagyon lelkes voltam, mentem, csináltam, hidegben, melegben, hóban-fagyban, sötétben, de aztán klikkek alakultak ki a kézisek között, ment a rivalizálás és aki nem került be a kezdő csapatba, azt sokszor lenézték. Aztán nyolcadikosként választanom kellett, folytatom-e intenzíven a sportot és megyek az akkor indult sport-gimnáziumba vagy inkább a tanulásra koncentrálok és választom a neves Lovassy-t (ahova bátyám is járt és ahol apukám is tanitott). Szüleim ez utóbbi mellett szavaztak, mondván sportolni lehet ott is és hosszú távon jobban megtérül, ha színvonalas oktatásban van részem. Így viszont le kellett mondanom arról, hogy híres kézilabdás legyen belőlem :)))

A sport szeretete viszont megmaradt, még ha egy darabig háttérbe is szorult, hisz akkor más fontosabb dolgok voltak az életemben :)

Az egyetem alatt "visszatértem", volt, hogy heti 4-5ször is jártam különféle tornákra, edzésekre, mozogni, egyszerű volt, a sportcsarnok mellett laktam és egyetemistaként filléreket (na jó, groscheneket) kellett csak fizetnem egy-egy óráért. Próbálkoztam a futással is, bár az soha nem volt a kedvencem, de edzettem annyit, hogy még egy bécsi Frauenlauf-on is részt vettem :) Utána be is fejeztem, nekem az túl monoton volt :)

Aztán összeköltöztünk Gáborral és az alkalmi bicózáson, fallabdázáson és úszáson kívül megint nem sok sport volt az életünkben. Pedig régebben Gábor is sokat sportolt, szintén kézilabdázott meg focizott is, de aztán beszippantotta a sok munka és ő is elkényelmesedett. Míg nem 2004ben elkezdtünk túrázni-hegyet mászni, és rá kellett jönnünk, hogy nem sok kondink van.

Így beiratkoztunk egy fittness-stúdióba Gábor cége mellett és heti 3szor munka után edzeni mentünk. Szuper volt, végre megint éreztem, hogy vannak még izmaim és jó volt látni-érezni, hogy egyre fittebbek vagyunk :) 2005ben aztán megmásztuk életünk első majdnem 3000 méter magas hegyét a Dolomitokban és nagyon büszkék voltunk magunkra :)

2007ig nagyon sokat túráztunk, edzettünk, akkor tényleg jól éreztük magunkat a bőrünkben. Aztán terhes lettem és elkezdtünk pocakot növeszteni mind a ketten :)))

Marcel születése után ismét háttérbe szorult a sport, bár én mozogtam eleget, mivel őurasága sokáig csak babakocsiban volt hajlandó aludni, de csak úgy, ha ment a popója alatt a kocsi... Így volt, hogy naponta háromszor jártam körbe a schönbrunni parkot...(pedig milyen szépen elképzeltem, hogy kitolom a parkba a babakocsit, leülök egy padra, mint anno Sissi, előveszem a könyvemet és olvasok egy jót, amig kisded édesen szunyókál :))) De neeeeeem, mert ahogy megállt a kocsi, Marcel szemei kipattantak, én pedig fel a padról és ment tovább az (erőltett) menet... Emellett a karizmom is erősödött, igaz, csak a jobb, amivel cipeltem a gyermeket, de mostanra olyan bicepszem van, hogy csak na :)))) Ennél több mozgásra nem futotta, főleg úgy, hogy az első évben tényleg sokszor a túlélésre gyúrtam és örültem, ha egy-egy órára bezuhanhatok az ágyba... alvás terén sok minden nem változott azóta, de én hozzászoktam és kipihentnek érzem magam, ha alhatok 4-5 órát egyben :)))

Gábor is szerette a sportokat az elmúlt 3,5 évben ---- nézni :D:D:D:D:D  Na jó, az utóbbi évben sokat kirándultunk, de ezt azért nem lehet összehasonlítani azzal a hegymászással, amit Marcel nélkül csináltunk. Viszont Marcelen látszik, hogy sokat kirándultunk, hozzá van szokva a gyalogláshoz és ha olyan kedve van, nagyon sokat és ügyesen tud túrázni :))))

Na de hova is akartam kijutni???? Oda, hogy nagyon fontos a sport az életünkben és szeretnénk, ha Marcel is ezt látná, ezt tanulná, ebbe nőne bele. Így aztán 3 hónapos volt, mikor elkezdtünk vele babaúszásra járni (bezzeg a mi időnkben ilyen még nem volt, igaz, mi a Balatonon, a hajón nőttünk fel, apukám csak beledobott minket a vízbe, és máris volt babaúszás :)))) és ahogy kinéz, ebben a félévben sem fogunk ellustulni.

Keddenként muki-tornára (azaz Mutter-Kind tornára) járunk, próbálkoztam már tavasszal is, de akkor Marcel még nem volt kooperatív és nem tetszett neki. Most más helyet találtam, nagyon kedves vezetővel és kedves csoporttársakkal. Egy órás a foglalkozás, rengeteg ügyességi játék, ladbajáték, futkározós játék van benne, Marcel is egyre jobban és ügyesebben csinálja végig az akadálypályákat, csak azt nem bírja, mikor körben állunk és együtt csinálunk valamit. Fóbiája van, nem fogja meg más kezét, inkább elszalad, nem tudom, hogy mitől van ez, de egyszer csak kinövi :)

Aztán úszni is szerettem volna vinni, de pont akkor volt a szájbalesete, mikor kezdődött a neki való kurzus, így arról lekéstünk. Múlt héten teljesen véletlenül épp mikor az uszodában voltunk, kezdődött egy privát kurzus, elkezdtem beszélgetni a vezetővel, egy szintén nagyon kedves nővel, mondta, hogy bekapcsolódhatunk, van még hely :) És pont csütörtökön, ami nekünk a legjobb, így ma reggel már úszás-órán voltunk :) Itt szintén az a helyzet, mint a tornán, hogy a körbenállós feladatoknál Marcel teljesen kiakad és elúszik onnan, viszont a többi résznél nagyon ügyes, minden mást csinál szépen. Erőltetni nem akarom, nehogy elmenjen a kedve az egésztől, csak nem értem, hogy mi a baja ezekkel a dolgokkal. Ettől függetlenül tetszett neki, utána még egy órát ott maradtunk, többet volt víz alatt, mint víz felett, karúszó nélkül ugrált a mélyvízbe, felhozta a búvárkarikákat, úszott víz alatt, nagyon elemében volt :)

Közben pedig még lovardát is keresek, hátha el tudunk menni néha lovagolni is Marcellel, bár ahogy néztem az ajánlatokat, eléggé aranyárban vannak.. De szeretném, ha minél több mindent ki tudna próbálni, hogy aztán el tudjuk / el tudja dönteni, melyik az a sport, ami a legjobban tetszik neki :)

Mi pedig talán megint eljutunk fittnesselni, nyilt a közelben egy nagy bevásárlóközpont, ahol van egy szuper fittness terem, gépekkel, kurzusokkal, wellness-résszel, nem lenne rossz kipróbálni és egy kicsit saját magunkon is dolgozni :) Tegnap már elmentünk körbenézni, nagyon profi, már csak az időt kellene összeegyeztetni Gáborral.

És hát jön a tél, a síszezon és talán 15 év Ausztria és 1 év Svájcban élés után megtanulunk végre síelni is :))) (Marcelt mindenképp szeretnénk, aztán hogy velünk mi lesz, majd kiderül :))))

Úgyhogy csak semmi punnyadás, mert mozogni, sportolni jóóó :)) (csak nehéz elkezdeni :))

Kommentare:

Szitya hat gesagt…

Orsi, kedves!
Jó volt ezt olvasni! Hasonlóan vélekedünk a témáról! Csak az én Uram sosem kényelmesedett el, neki olyan ez a mozgás-dolog, mint egy "drog", amiről nem tud leszokni. És ráadásul, futás vagy foci után hihetetlenül dolgozik nála az endorfin, szinte nem ugyanaz az ember: jókedvű lesz, kisimulnak a vonásai... A környéken már "Az Őrült" becenevet kapta, mert eszeveszett tempóban rója a köröket a parkban :-), ha lehet, napi szinten.
És hát, ez a bolondéria öröklődött: Zita abszolút elvakult, és Emma is iszonyatosan teherbíró lett mostanság, no meg tenisz-lelkes. Az Ikrek? No, ott ezt még nem látom, de jön majd, az biztos. Addig is mozognak még sulin kívül is hetente 3-4-szer.. :-)
Én meg rákaptam a nordic walking-ra, amiről eleinte azt hittem, hogy kissé "öreges" sport, de mióta művelem, hát.... olyan izmokat fedezek fel magamon (az izomláz révén), amelyek létezéséről nem is tudtam!
Szóval, csak így tovább, és jó sportolást az egész családnak!!!
Puszi,
Szilvi

Tímea Palotai-Torzsás hat gesagt…

Szia Orsi!

Olvasom hogy Te is Lovassy-s voltál, mint az én férjem. Apukádat hogy hívják? Ha ott tanított, esetleg a férjem ismerheti. Nagyon-nagyon kicsi a világ :)

Üdv,
Timi