"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Mittwoch, 29. Februar 2012

Triominos

Karácsony után megfogadtam, hogy egy darabig NEM veszek Marcelnek semmilyen játékot, lassan így is nyithatnánk egy játékboltot, amennyi mindent már összegyűjtöttünk :)) Ráadásul mostanában kicsit háttérbe is szorultak a társasok, még mindig imád velük játszani, de nem olyan sokat, inkább a szerepjátékok mennek, a legózás no és a megunhatatlan vonatozás (amikhez olyan párbeszédeket talál ki, hogy sokszor csak ülök, hallgatom és nem unom meg :)))


No ezt a fogadalmamat nem tudtam tartani (nem úgy, mint a csokisat, már egy hetet kibírtam mindenféle csoki nélkül ;)), bár az is igaz, hogy nem szándékosan kerestem neki ezt a játékot, tényleg csak szembejött velem a migrosban :) (vagyis Gáborral szemben :)

De ahogy Marcel meglátta, rögtön lecsapott rá!!! Persze, hiszen számok voltak rajta :)))) A triominos ugyanis nem más, mint egy háromszögű "dominó", tehát nem kettő, hanem három szám van minden egyes - háromszög alakú - lapocskán (0-5ig vannak a számok). A játék menete hasonló, mint a dominóban, azzal a különbséggel, hogy itt egyszerre legalább két számot kell figyelni, keresni, hogy passzoljon a másikhoz. Lehet pontszámra is játszani, mikor a különféle alakzatokért plusz pontok járnak. Hat éves kortól ajánlják, de ez egy olyan szám-mániás gyerkőcöt, mint Marcel, hidegen hagy :) Hihetetlen gyorsasággal felméri a számokat és megtalálja a jó helyet. Persze taktikázni nem tud még, de így is nagyon tetszett neki :) És nekünk is, sokkal izgalmasabb és érdekesebb, mint egy sima dominó :)



Egyébként a számok iránti érdeklődése töretlen, naponta meglep valamivel, amit már tud és MINDENRE emlékszik, ami számokkal kapcsolatos!!!! Az elmúl időszak egyik legmegdöbbentőbb történése akkor volt, mikor mentünk pénteken Ildiékhez. Félúton azt mondja Marcel: "A 38-as kilométernél kell lekanyarodni az autópályárol!". Én akkor még nem hittem el, hisz közel fél éve nem jártunk arrafelé és én nagyságrendileg sem tudtam volna megmondani, hogy a 10-es, az 52-es vagy netán a 120-as km a "nyerő" (sőt, később Ildi is bevallotta, hogy ő 3 év után sem tudta volna :)))). Mindenesetre Marcelnek igaza volt, belevésődött a kis fejecskéjébe...

Mint ahogy a háromjegyű számok is...Szintén Ildiéknél, sétálunk, egyszer csak azt mondja: "Nézzétek, ott jön a nyolcszáztizenhetes busz!" És tényleg 817-es volt....Nem tanítjuk neki, ha kérdez egy-egy számot, akkor mondjuk neki, a többire meg rájön magátol?????? Mindenesetre most már a négyjegyű számok izgatják....

Pár napja németül számolt este a vacsoránál. Azt, hogy 30ig simán elszámol, tudtuk. Gábor viccből megkérdezte tőle, hogy mennyi az "einundsiebzig". Kapásból a válasz: 71 :)) Mi meg csak egymásranéztünk, hogy akkor ezt most már megint honnan tudja ez a gyerek??? :)

Aki a boltban minden más helyett egy cm-t választ, hogy vegyem meg neki, hogy tudjon mérni és számolni, aki naphosszat rakosgatja a kis számjait a mágnestábláján, számol a számológépen és akinek a szobaajtaja számos matricával van tele :))


Annyira kis okos és annnnnyira imádjuk :)))

Montag, 27. Februar 2012

Megtiszteltetés :)

A hétvégét Genf mellett lakó barátainknál, Ildiéknél töltöttük, akiket bár még csak két éve ismerünk, de nagyon sok szép emlék köt össze minket, az elejétől egy hullámhosszon voltunk és a kezdeti internetes (táv)kapcsolatból mára igaz barátság alakult ki közöttünk. Talán az lehet a titka, hogy ilyen különösen jól működik ez barátság, hogy nem csak mi csajok, hanem a pasik és a gyerekek is nagyon jól kijönnek egymással. A gyerekek  kezdenek szépen összenőni, Petra lassan két éves lesz, már nem csak rombol (ahogy Marcel mondaná :), most volt az első alkalom, hogy néha már egymással is játszottak egy kicsit :)

Nagyon jó hangulatban telnek az ilyen hétvégék, vannak nagy beszélgetések, rengeteg nevetés és isteni fondue :)))

Most még egy kis kirándulás is belefért, Annecybe mentünk el szombaton, az Alpok Velencéjének is nevezett francia kisvárosba. Nagyon hangulatos városka, a Lac d'Annecy partján, kis csatornák, szűk utcácskák, hidak és sok igazi kis francia vendéglő :) Tavasszal-nyáron biztos, hogy még szebb, de még így is megfogott, hogy nem voltak színes virágok és zöldellő fák :) Volt viszont az egész belvárost beterítő bolhapiac, szívesen elbogarásztam volna, de a gyerekeknek más véleményük volt :)



Szombat este (vagyis inkább éjjel :))) aztán jött a nagy meglepetés: Ildiék megkérdezték, hogy lennénk-e Petra keresztszülei :)) Nagyon meglepődtünk és igen nagy megtiszteltetésnek éreztük, hogy minket kértek meg, hogy minket választottak :) Persze igent mondtunk és rögtön koccintottunk is a barátságunkra, a keresztszülőségre és Petrára :) Még mindig meg vagyunk hatódva és nagyon örülünk ennek a "feladatnak" :)

Hát igen, ha két évvel ezelőtt nem kezdek el blogot írni (atya ég, már több, mint két éve írom és meg sem emlékeztem róla :), akkor nem találkozunk össze és kevesebbek lennénk egy mély barátsággal :) Az meg már csak a sors fintora, hogy Marcel keresztpapája francia, a mi keresztlányunk pedig hamarosan franciául fog tanulni/beszélni az oviban és az iskolában :)

Donnerstag, 23. Februar 2012

Már megint egy "őrültség" :)))

Adott egy szabadnap, mikor se ovi, se torna, se úszás, se más program, viszont csodálatos idő, napsütés, hát persze hogy nem tudunk megülni itthon, már megint mennünk "kell" :)

Mivel télen még nem igazán szánkóztunk, gondoltam, lassan jó lenne, mert aztán elolvad a hó és hoppon maradunk :) Körbenéztem a neten, de a közelben sehol sem írtak kifejezetten családi vagy gyerekpályát, mondjuk szerettem volna valami hosszabbat, hogy ne az legyen, hogy 10 másodperc alatt lent vagyunk, aztán mászhatunk fel újból.

Végül úgy döntöttem, hogy Wengen felé indulunk, fel a Kleine Scheideggre vonattal, onnan indul le egy szánkópálya, kb. 8 -10 km hosszú, de van a vonatnak több félállomása is, tehát nem muszáj végig szánkóval lejönni. A youtube-on találtunk egy videót, ami ott készült, Gábor csak annyit mondott, nem biztos, hogy ott kellene kezdeni, igaz ami igaz, a képek alapján volt benne néhány durva lejtő és kanyar :) Mindenesetre megvettem oda-vissza a vonatjegyet :))

Felfelé haladva csodás látvány tárult a szemünk elé, kék ég, napsütés, iszonyat mennyiségű hó, na és a hármasfogat, Eiger-Mönch-Jungfrau négyezresei, nem bírok betelni velük :)

A Kleine Scheidegg csak úgy nyüzsgött síelőktől, szánkózóktól, nem mi voltunk egyedül, akik ki akarták használni a szép napot :) Hát igen, azt hiszem, ez tényleg most egy nagy privilégium nekem, hogy fél óra autózás után ilyen helyeken lehetek és akár egy délután erejéig is de túrístának, telelőnek érezhetem magam :))

Kicsit nézelődtünk, persze meg kellett várnunk, míg elindul egy vonat fel a Jungfraujoch-ra (ez a kirándulás is érik már nagyon :))), aztán elindultunk lefelé :)) A szánkópálya szinte végig a vasút mellett vezet és egyben túristaút és sípálya is, tehát nem a legjobb megoldás, mert sokkal jobban kellett figyelni, kerülgetni a lassabb gyalogosokat és vigyázni, hogy hátulról ne jöjjön belénk egy gyorsabb síelő.
2100 méterről indultunk és úgy gondoltam, hogy a Wengernalp megállóig megyünk le, ami 1874 méteren van, tehát nem vészes a szintkülönbség. Csak egy helyen volt igazából veszélyes, mikor is egy sípályát kereszteztünk, ráadásul egy eléggé meredek szakasz után, ott nem volt más választásom, mint felborulni, máshogy nem tudtunk megállni :)) Szerencsére Marcel élvezte, kommentált végig mindent, pedig elég sok havat kapott az arcába menet közben is :)

A Wengernalpnál aztán pont előttünk ment el a vonat és mivel fél órát nem volt kedvem várni, mit csináltunk???? Persze, folytattuk lefelé az utat szánkóval :) Na ez a szakasz már közelsem volt méznyalás, itt már nem nagyon lehetett lazítani, szinte elkopott a hótaposóm sarka, annyit kellett fékeznem, hogy se a szakadékba ne essünk, se a kanyarokban ne szálljunk el, se pedig a fáknak ne menjünk neki :))) Itt is volt néhány borulásunk, pörgésünk, persze ha az ember már ismeri a pályát, akkor merészebben is neki lehet lódulni, én azért óvatosabb voltam :)

Az utolsó félállomásnál, Wengen-Allmend-nél már meg sem álltunk, gondoltam, az utolsó szakasz már nem lehet annyira vészes :) Nem is volt, sőt, mivel az egyik elágazásnál rossz felé kanyarodtam, így nem dirket a falu központjába, hanem egy nagy kerülőúton, ahol azért többször húznom is kellett a szánkót, értünk a falu végéhez... Na ott már eléggé el voltam fáradva, közben teljesen besötétedett (majdnem 2 órát jöttünk lefelé, 800 méter szintkülönbséget teljesítettünk, persze azért megálltunk közben), és már naggggyon szerettem volna a vonatban ülni :)
A lemenő nap csodásan megvilágította, narancsos-pirosra festette a hegycsúcsokat, csodás látvány volt a végére.

Jól elfáradtunk mind a ketten, nekem olyan izomlázam lett, hogy csak na, nem is gondoltam volna, hogy a szánkózás ilyen megerőltető is lehet :))) Persze más egyedül szánkózni és más gyerekkel, de összességében nagyon jól sikerült ez a kirándulásunk is :) Legközelebb azért ilyen utakat csak Gáborral együtt vállalok be :)))

Fotók helyett most jöjjön egy kis videó :))

Mittwoch, 22. Februar 2012

Lemondok...

Az újévi fogadalmakkal hadilábon állok, régebben mindig megfogadtam valami nagyon fontosat éjfélkor, a himnusz hallgatása közben, ami vagy kitartott pár hétig vagy sem, így aztán mostanában már nem is fogadkozok, ha valamin változtatni akarok, vagy változtatni kell, akkor az megy fix dátum nélkül is.

A hamvazószerdával más a helyzet. Bár nem vagyok nagy templombajáró és hívő katolikus, de meg vagyok keresztelve, bérmálkozva és templomi esküvőnk is volt Gáborral. Mivel az ő szülinapja mindig húsvéttal esik egybe (plusz-minusz pár nap), valahogy kialakult nálunk egy olyan szokás, hogy hamvazószerdától az ő szülinapjáig (vagy épp húsvétig) lemondunk valamiről, amiről azt gondoljuk, hogy nem is tudnánk nélküle élni. Ez a mi nagyböjtünk, ez a mi "megtisztulásunk".

Nálam mától 40 napig csoki-szünet van!!! Hogy most mindenki elkezd nevetni és kételkedni abban, hogy ÉN, a nagy csokifüggő kibírom ennyi ideig (ráadásul itt, Svájcban ;) csoki nélkül??  Nem mondom, nehéz lesz, főleg az elején, de 40 nap nem a világ :) A lelkemnek viszont jót tesz egy-egy ilyen alkalom, amikor is meg tudom mutatni magamnak, hogy tényleg csak agyban dől el minden és mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk...

És az sem hátrány, ha tavaszra kicsit formába jövök, ugyanis egyik itteni magyar barátnőm megkért, hogy legyek a tanuja az áprilisi esküvőjén :) Nagyon örültem a felkérésnek, nagy megtiszteltetés nekem, hisz tényleg nem olyan régóta ismerjük egymást :) Egy nagyon kedves párról van szó, igazi multi-kulti, hisz a lány magyar, a srác svájci, viszont Új-Zélandon ismerkedtek össze és csak nemrég költöztek Thunba :) (és ez jó alkalom arra is, hogy melepjem magam valami új ruhával :))))

Addig pedig nézegetem a csokipapírokat :)))

Sonntag, 19. Februar 2012

Tschäggättä :)

Még ha úgy is hangzik, ez nem valami káromkodás, hanem egy ősrégi, a Lötschental-hoz kötődő hagyomány neve.

A Lötschental a Berni Alpok déli részén található, egy 27 km hosszú, meseszép völgy, több, mint 20 háromezres csúccsal körülvéve, a végén pedig az Alpok területre és hosszra legnagyobb gleccsere, az Aletschgleccser. 4 kis falucska található a völgyben, ahol 1500 ember él, régi, hagyományos wallisi stílusú faházakban. Mintha egy kicsit megállt volna ott az idő, persze a túrizmus változtatott rajta valamit, de mivel nem az a felkapott túristaközpont, mint pl. Zermatt vagy Grindelwald, sokkal jobban megőrízte régies mivoltát.

Minden évben, a hamvazószerda előtti szombaton karneváli felvonulást tartanak a Wiler nevű faluban, aminek fő attrakciója a "tschäggättä"-k, azaz állati szőrökbe és ijesztőbbnél ijesztőbb famaszkokba öltözött emberek.

Mivel ebben a völgyben még nem voltunk, de régóta terveztük, az idő is csodás volt és a felvonulásra is kívácsiak voltunk, így nem volt kérdéses, hogy hova megyünk kirándulni :) Ráadásul autósvonattal kellett átmenni a hegyen (Kandersteg másik oldalán van a völgy), így Marcelt sem kellett sokáig győzködni, lelkes volt ő is :)

Csak azzal nem számoltunk, hogy Bern kantonban tegnap kezdődött a síszünet és a szombat eleve a turnusváltás napja, hozzá jött a rengeteg napi túrista, akik mind a ragyogó napsütést akarták kihasználni, így alig indultunk el itthonról, máris a dugóban álltunk :) A helyismeretnek köszönhetően tudtunk egy kis egérutat, így tudtunk haladni, de még így is több mint egy óra kellett, hogy elérjünk az autósvonatig.

Délre értünk oda és mivel a felvonulás csak 3kor kezdődött, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a völgyben található egyetlen felvonóval a Lauchernalpra. Pár perc alatt visz fel a felvonó 2000 méter magasba és mikor kiszálltunk, mintha egy téli mesevilágba csöppentünk volna. Mélykék ég, ragyogó (vakító) napsütés, méternyi hó, elszórva kis faházak, chalet-k, körben magas hegyek, tényleg mint egy álom :)))


Mivel ebédidő volt és éhes fiúkkal nagy túrákat tervezni nem lehet, így először kajálni mentünk. Kint a teraszon ültünk le, annyira jó idő volt, hogy egy szál pulcsiban is melegünk volt, hozzá a csodás kilátás és az igen finom ebéd (és ami ritkaság Svájcban, nagyon finom kávé :), el tudtam volna ücsörögni még egy darabig :)





De inkább nekiindultunk a hegynek, hogy túrázzunk is egyet :) Marcel nagyon élvezte, hisz nem volt hideg, volt viszont hóóóóó minden mennyiségben, csúszkált, hempergett a hóban, hógolyóztunk, hóembert építettünk és csodáltuk, hogy nem szakad be a házak teteje a több méter vastagságú hóréteg alatt :))























A legtöbb chalet kiadó vendégház, már meg is néztem párat a neten, annyira megtetszett a hely, a hangulata, el tudnék képzelni ott pár napot :) Csak feljutni macerás egy kicsit, mivel nem vezet fel út, mindent a felvonóval kell felvinni (utána pedig motoros szánnal el a házakig), és elképzeltem magunkat, amennyi cuccal mi szoktunk menni, szóval azt hiszem, inkább először nyáron próbáljuk majd ki, akkor azért mégis csak kevesebb ruha kell az embernek :)

Szívesen sétáltam volna még ott fent, de Marcel kezdett fáradni és hát lassan 3 óra lett, így lementünk, hogy ne maradjunk le a felvonulásról :)

Kicsit utánaolvastam, mik is pontosan ezek a "tschäggättä"-k, honnan jön a hagyomány és mit is jelent. Az eredetét a 11. századra vezetik vissza, mikor is a völgy északi, árnyékos részén élő "kitaszított" emberek maszkokba öltözve jártak át a napos oldalra lopni, rabolni, erőszakoskodni. Később, a 18. század környékén már inkább csak a nők és gyerekek ijesztgetése és a hatalom demonstrálása volt a fő szerep (csak nőtlen, felnőtt férfiak öltözhettek be), nem szervezetten, hanem egyesével vagy néha csoportosan járták a falukat, csak 12-19 óra között mutatkozhattak, volt, hogy hangoskodva, volt hogy settenkedve jártak és korommal vagy hóval szórták meg az útjukba állókat :)
Manapság, mivel a férfiak nagy része a völgyön kívül dolgozik napközben, inkább este öltöznek be (ma már a nős férfiaknak sincs megtiltva, sőt gyakran nők rejtőznek a maszkok alatt), napközben pedig kisebb tschäggättä-ket, gyerekeket lehet látni. És mint a legtöbb karneválnak, ennek is az a szerepe, hogy elűzze a telet és a gonosz szellemeket.

A tschäggättä-k legfőbb ismertetőjele a puha cirbolyafenyőből vagy hársfából faragott maszk (itteni nyelven "larve"). A fogakat állatfogakból vagy szintén fából faragják, végül kifestik a maszkokat. Két-két állatszőrt összevarrnak, közepén a fejnek lyukat hagyva, a vállukat pedig kipárnázzák/kipúpozzák, hogy még nagyobbnak és félelmetesebbnek hassanak. Kezükben vasvilla, botok és tehénkolomp, amivel igazán nagy zajt csinálnak. (Ha valaki többet szeretne megtudni róluk, ezen az oldalon rengeteg érdekes infót lehet találni :)))


















A felvonuláson sok más csoport is részt vett, több zenekar, akik a svájci és délnémet vidékeken elterjedt "guggenmusik"-ot játszottak, elég hangosan, de nagy hangulatot keltve :) De beöltöztek a helyi iskola diákjai, tanárai, volt macicsoport, voltak boszorkányok, hógolyónak beöltöztetett kisgyerekek, volt konfetti és cukorkadobálás és persze közben jártak-keltek-ijszetgettek a tschäggättä-k is :) Marcel elég jól bírta, a zene tetszett neki, de a végén nagyon belelendültek a maszkosok, azoktól elkezdett félni, mondjuk nem is csodálom, tényleg félelmetesek voltak :)))

Kis hangulat-részlet :))



És még ennél is több fotó ebben az albumban :))))))

Összességében nagyon nagy élmény volt, részt venni egy ilyen tradicionális felvonuláson, ilyen csodálatos környezetben :) És az is biztos, hogy nem utoljára jártunk ebben a völgyben :))

Freitag, 17. Februar 2012

Flúgos futam....

avagy egy kirándulás Wengenbe, két lökött nővel és három gyerekkel :)))))

Múlt vasárnap érkeztek hozzánk unokahúgomék, pontosabban amig a férje Stuttgartban volt fejtágításon, addig Zsuzsi a két gyerkőccel (a 3 éves Lilivel és a 9 hónapos Ádámmal) nálunk vendégeskedett :) Nagyon jól éreztük magunkat, én különösen örülök minden látogatónak, aki otthonról érkezik, Zsuzsi pedig boldog volt, hogy 3 év után végre ki tud szakadni egy kicsit a hétköznapi mókuskerékből :) Na nem mintha itt nem a gyerekek diktálták volna a programot, de azért mégis kicsit nyaralás telelés-feelingje volt a dolognak :)


Kedden elhatároztuk, hogy kirándulunk egyet, nem volt már annyira hideg és ha már egyszer itt voltak, Zsuzsi mindenképp szerette volna látni a hegyeket is :) Így megbeszéltük, hogy ebéd után nem fektetjük le a gyerekeket, Ádám úgy is aludt délelőtt, a két nagy meg fel lesz pörögve annyira a kirándulástól, hogy úgy sem fognak aludni :) Wengen volt az úticél, hogy ha egyszer lúd, akkor legyen kövér és legyen benne egy kis vonatozás is :)

Aztán mikor már lassan egy órája pakoltunk, készülődtünk, öltöztettünk, közben ötvenszer leizzadtunk, akkor kérdőjeleztük meg először Zsuzsival (a nap folyamán nem utoljára :))), hogy normálisak vagyunk-e, hogy elindulunk erre a túrára... Azért sikerült mindent és mindenkit bepakolni az autóba és végre elindultunk :)

Fél óra az út Lauterbrunnenig, ahonnan indul fel a kisvonat Wengenbe. A parkolóházhoz érve ez a kép fogadott bennünket :))))


Hát azt hiszem, a gyerekek valamit félreértettek vagy rosszul működött a kommunikáció, ők ugyanis azt hitték, hogy az a kirándulás, hogy autózunk egyet és addig lehet egy nagyot aludni :))))

Két választásunk volt, vagy hazajövünk, lesz 3 kipihent gyerekünk, akik délután szétszedik a házat és még a hegyekből sem láttunk semmit, vagy bevállalunk egy párperces (hahahahaha) ordítást és utána kirándulunk egyet :)))) Gondolhatjátok, hogy nem jöttünk haza :D:D:D:D:D (szerencsére Zsuzsi is olyan bevállalós, mint én, úgyhogy igazából nem is sokat gondolkoztunk a dolgon :) 

Na a következő negyedórát még füldugóval is nehéz lett volna elviselni :))) De ez van, ha gonoszanyuk felébresztenek három édesdeden alvó gyereket és próbálják elmagyarázni és meggyőzni őket arról, hogy milyen szuper dolog is lesz  felvenni a jéghideg overált és kimenni a minuszokba, ahelyett, hogy a pihe-puha meleg autósülésben aludhatnának :))) Igen, itt jött megint az egymásranézés és kérdőjelezés, hogy tényleg normálisak vagyunk-e :)))) De valahogy átestünk a krízisen és 20 perc múlva már a vonaton ültünk, leizzadval de három érdeklődve figyelő csemetével :) 


Ahol én javasoltam, hogy kicsit vetkőztessük le őket, nehogy túlságosan bemelegedjenek :) Persze a két nagyobb éhen akart halni, így előkerült a kölesgolyó és társai is :) Mire kényelmesen elhelyezkedtünk, jött a következő "sokk", hogy már oda is értünk Wengenbe :)) Nem tudom, máskor hosszabbnak tűnt nekem az út, de az is lehet, hogy most a vonat száguldozott gyorsabban :))) Mindenesetre egy pillanat alatt megint káosz lett, ugyanis a vonat ment tovább fel a hegyre, a Kleine Scheidegg megállóhoz, ami még nem is lett volna baj, de Wengenbe rengeteg síelő volt, aki azzal a vonattal akart felmenni a sípálya tetejére. Így aztán felnyaláboltuk a három félig levetkőztetett gyereket, a kabátokat, sapikat, kaját, és a babakocsival együtt próbáltuk magunkat a síelők áradatával szemben lefelé tuszkolni a vonatról :))) 
Újabb egymásranézés, de már nem is kérdőjeleztünk semmit, csak röhögtünk magunkon és a szituáción :)))

Szerencsére tényleg nem volt annyira hideg (legalábbis az elmúlt napok -20 fokjához képest), így a vonat mellett szépen fel tudtuk öltöztetni a csemetéket. Újabb 10 perc után mindenki menetkész, síruhák, sapik, kesztyűk, mindenki melegen beöltöztetve, mikor is Marcel megszólal: "Anya, kakilni kell!" :D:D:D:D:D

ÁÁÁÁÁÁÁÁ, persze mikor máskor :)))) Na akkor már kínomban nevettem :))) Szóval el a wcre, gyereket levetköztet, dolgot elintéz, gyereket (aznap már századszor) felöltöztet :))) 
Már majdnem eljutottunk odáig, hogy elinduljunk, mikor Lili is megszólalt: "Nekem meg pisilni kell!" :)) Még jó, hogy Ádámnak még pelus kell (szegénynek el is felejtettük egész délután kicserélni a pelusát, de hát nem szólt, hogy tele van :D:D:D

Azért valahogy csak sikerült elindulni, sétáltunk a faluban, csupa hó volt minden és bár kicsit felhős volt, de Zsuzsinak így is nagy élmény volt :) Aztán találtunk egy nagy hókupacot és lejtőt, ahol a gyerekek végre tudtak csúszkálni, havazni, na akkor már jól érezték magukat ők is :) Megnéztük a gyereksípályát, Marcel ki is próbálta "szárazon" a minifelvonót, nagyon tetszett neki az egész, úgyhogy már nagyon érik nála a síelés :))))
















Közben volt egy kis ijedtség is, Zsuzsi Ádámot a kezében vitte, mert kicsit hideg volt már neki a babakocsiban, mikor is elcsúszott az úton és együtt estek el. Szerencsére nem lett semmi baj, de azért kellett pár perc, mire megint összeszedtük magunkat. 

De mégis 2 órát kint voltunk jó levegőn, a nagyok élvezték a havazást és a vonatozást és Zsuzsinak is nagy élmény volt ott lenni, ahol a wengeni lesiklást tartják és amit eddig csak a tévében látott :) Visszafelé már semmi jelentős esemény nem történt, így összességében azt mondhatom, hogy jól sikerült délután volt :) Én pedig rég nevettem már annyit, még most is mosolyognom kell, akárhányszor rágondolok :))) Nem bántuk meg, gyerekek is kibírták, de azért naponta nem vállalnék be egy ilyen túrát :) 

Egyik délután a szemközti hegyre is felugrottunk, oda azért nem kellett annyira nekikészülni :))








Zsuzsiék tegnap sajnos hazamentek, de remélem, jönnek még :))) Addigra Ádám is nagyobb lesz és a tél is elmúlik, vele az öltöztetés-maraton, akkor már sokkal profibbak leszünk :)))