"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Mittwoch, 1. Februar 2012

Napsütés-díj

Pár napja kaptam egy blogos díjat egyik kedves blogolós ismerősömtől, Szityától, akivel bár még nem találkoztunk személyesen, néha olyan érzésem van, mintha már évek óta ismernénk egymást.

Kedves szavakkal írt Rólam és arról, hogy hiányoznak már neki a vidám, napsütéses svájci beszámolóim :) Így muszáj volt összekapnom magam, hogy aztán én is tovább tudjam küldeni a napsütést és mosolyt más blogolóknak is :))

A díj szabályai:

1.Vedd át a díjat (Köszönöm, átvettem, nagyon örültem neki :)

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad (Szilvi, itt és most még egyszer köszönöm, hogy gondoltál Rám!)

3.Tedd ki a blogodra


4.Add tovább másik 4 blognak

5.Írj magadról 3 dolgot

Hát ez utóbbi elég nehéz lesz, mert már szinte mindent leírtam és felfedtem magamról ebben a blogban :) (persze csak ami publikus :))) De azért megpróbálom :)
 
1. Két éves voltam, mikor apukám eltörte a lábamat. Na persze nem szándékosan, de elég jól sikerült. Bicóval vitt haza a bölcsiből, akkor még nemhogy bukósisak, de gyerekülés sem volt. "Kislányom, tedd szét jól a lábad" volt az utasítás, ahogy döckölődtem a csomagtartón ülve, de mivel én gyerekkoromban MINDIG elaludtam, ha ment a popsim alatt valami (akár busz, vonat vagy kerékpár), akkor sem volt ez másképp. Viszont alvás közben nehéz volt arra koncentrálni, hogy széttegyem a lábam, így az annak rendje és módja szerint beakadt a küllők közé, miközben apukám tekert tovább.... spirálisan tört el a sipcsontom, de az egészből csak arra emlékszem, hogy ülünk a mentőautóban és visznek a kórházba. No meg arra, hogy mindig meg akartam rúgni a bátyámat a gipszes lábbal és ő mindig a parkettára menekült, mert tudta, hogy oda nem megyek, mert csúszik a gipsz :)))
12 évesen aztán kézilabdázás közben törtem el a lábam és nem tudom, hogy a két törés miatt-e, de a bal lábam kb. egy számmal kisebb, mint a jobb :))
 
2. Kielben voltam, babysitterként, mikor egyik este egy egész doboz (36 db) négercsókot ettem meg egyszerre... utána 3 napig fel sem tudtam kelni, annyira beteg lettem tőle, azóta nemhogy megkóstolni nem tudom, már attól rosszul vagyok, ha ránézek vagy rágondolok :))) Nem hittem volna, hogy nem múlik el ez az érzés, de ahogy kinéz, akkor egy életre elege lett a szervezetemnek belőle :)))
 
3. 17 éves voltam, mikor gimis kiránduláson, nyelvi táborban 2 hetet töltöttünk a Côte d’Azur-ön. Akkor láttam életemben először a tengert, de a mai napig tisztán él bennem a pillanat... Már akkor magával ragadt, a hangulata, az illata, a morajlása és a megunhatatlan naplementék...nem tudok betelni vele...

A díjat szeretném továbbadni Csillinek, aki szövegével mindig megnevettet és pozitív szemléletével és örök optimizmusával sokunknak példa lehet (és akivel szupppper trampulinon ugrálni és hülyéskedni :))), Ildinek, akire ráfér most egy kis napsütés, Juditnak, aki előtt leveszem a kalapom, mert hihetetlen, ahogy menedzseli a trikrek életét és ha már nem találkozunk, legalább ilyen formában csaljak mosolyt az arcára és Beának, akinek élmény olvasni az úti beszámolóit és aki annyira szép naplementés fotókat készített nem is olyan régen :))

Kommentare:

Bea hat gesagt…

Köszönöm a díjat:)
A naplementés képek igazán nem az én érdemeim, hozott anyagból dolgozom:)
Érdekes dolgokat írtál magadról, mindegyikről eszembe jutott egy saját kalandom, nekem pl. egyszer ráfagyott a csizma a lábamra szánkózás közben:) Amikor pedig koleszos voltam Veszprémben, akkor meg egy egész doboz konzervkukoricát ettem meg, én is rosszul lettem tőle, és aztán évekig a szagát sem bírtam elviselni a kukoricának. Mostanra csitulni látszik az undorom, úgyhogy van remény, hogy egyszer még eszel négercsókot:)
A Cote d'Azur-t nagyon irigylem. Csodaszép lehetett!!!!

Csilli hat gesagt…

Köszönöm!:) Majd igyekszem összeszedni a gondolatokat is:)))

khase hat gesagt…

Bea, es mi lett a rafagyott csizmaval? gondolom, nem a labaddal együtt vagtatok le? :) A Cote d'Azur csodaszep, elmennek megint :)

Csillikem, tudom, Te is szinte mindent leirtal mar Magadrol, de azert 3 dolog nem a vilag :)))

Ferilka hat gesagt…

Köszi Orsi, hogy gondoltál rám :-) Igyekszem teljesíteni a teljesítendőket :-) Puszi

Szitya hat gesagt…

Jaj, Orsi! Olyan jópofákat és érdekeseket írtál le magadról, hogy már ezért megérte díjakat kapni-adni!

Bea hat gesagt…

Nem,nem vágtuk le, még ma is látom magam előtt ahogy egy lavór meleg vízben álldogálok a nagyapámék konyhájában:)

Judit hat gesagt…

Orsikám, nagyon köszönöm a díjat! Aranyos vagy, hogy gondoltál rám és nagyon jól esik! Már gondolkodom, mit írjak magamról, én is úgy érzem, mindent kitettem már, ami publikus az életemröl, de ezek a régi történetek megmozgatták a fantáziámat, eszembe jutott egy és más!Puszillak