"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 29. März 2012

Kórkép-lezáró

Reményeim szerint egy ideig ez lesz az utolsó betegségről szóló poszt, szeretnék végre vidámabb témákról, tavaszról, húsvétról, kirándulásokról írni :))
A fejem 10 nappal az ájulás után is fáj és érzékeny, ahol beütöttem és bár más tünetem nem volt (se szédülés, se hányinger, se kettőslátás), a nagyszülők és barátok "unszolására" és magam megnyugtatására elmentem ma a veszprémi kórházba.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az ájulás utáni napon voltam én Thunban dokinál, akit igazán nem hatott meg a dolog, meg sem nézte a fejemet, semmit nem kérdezett a körülményekről, csak csinált egy EKG-t.... Hogy miért pont azt, és miért nem egy koponyröntgent vagy ct-t, hát nem tudom...mindenesetre a szívemmel minden rendben van :))) De megint csak az volt a tapasztalatom, mint Marcel balesetekor, hogy egy pillanatig nem éreztem úgy, hogy kompetens a doki, hogy igazán foglalkozna a bajommal és jó kezekben vagyok... Mindenzt annak ellenére, hogy rengeteg pénz kifizetünk havonta tb-re...

Ezek után mentem el ma itt dokihoz. Azért ért kellemes meglepetés is (igaz, hogy csak ez az egy :), elfogadták a svájci tb-kártyámat :)))) A karácsonyi tortúrából kiindulva, mikor Marcelt ellátni sem akarták, ez tényleg pozitívan érintett :)
Aztán vártam 2 órát, hogy utána egy flegma fiatal doki egy perc után "kidobjon", szó szerint ezzel a szöveggel, hogy "ne raboljuk már egymás idejét!!!" A lényeg az volt, hogy ha már 10 napja történt, akkor ha valami komolyabb lenne, már előjött volna, a röntgen csak törést mutat ki, ami biztos, hogy nincs és röntgen nélkül nem csinálnak ct-t sem... Éljen a magyar egészségügy....(bár ahogy írtam, a svájci sem jobb...).

Így most megnyugodtam (??), hogy minden rendben van és ha sok vizet iszom és sokat pihenek, akkor elmúlik a fejfájásom :)

Náthánk kikopóban, Marcel étvágya visszatérőben, apukám jó kedvében és remegő kéz nélkül, én pedig pihenőben, fodrászhoz és masszázsra is bejelentkezve, úgyhogy kezd rózsásodni a helyzet (még annak ellenére is, hogy szokásunkhoz híven, ha hazajövünk, elromlik az idő...:).

Dienstag, 27. März 2012

Hotel Mama :)

Mikor gyerek voltam, egy-egy nagyobb-hosszabb betegség után mindig nagyszüleimhez mentem lábadozni, erősödni, meggyógyulni. A "recept" mindig bevált, jót tett a levegőváltozás és a nagyszülői kényeztetés :)

Négy hét betegeskedés, kínlódás, nemevés és nemalvás után úgy döntöttem, hogy akkor most elég, fogom Marcelt és magamat és hazajövünk anyukámékhoz :))) Annál is inkább, mert az egész stresszt, rosszullétet megfejeltem (szó szerint) egy ájulással..... Én, aki soha életemben nem ájultam még el, egyik éjszaka, mikor vagy ötszázadszor keltem fel Marcelhez, összecsuklottam a konyhában... Hogy hogyan, arra nem emlékszem, valószínű, hanyatt eshettem, aztán először a konyhapultba, utána a kőpadlóba verhettem be a fejemet, mert két különböző helyen fáj(t) és jóóó nagy púp lett rajta. Utána nem voltam szerencsére rosszul, csak épp az elmúlt 3-4 nap esett ki teljesen.... Gábor szerint ijesztő volt, ahogy kérdezgettem, milyen nap van, mit csináltunk előző nap, miért van apukám kórházban, nem emlékeztem semmire, csak a régebbi dolgokra.. Szép lassan visszajött aztán minden, de beleborzongok, ha arra gondolok, milyen szörnyű lehet egy teljes amnézia...na ennyi elég volt, ekkor döntöttel el, hogy hazajövünk (és így legalább apukámat is meg tudjuk látogatni).

Mivel a repülőjegyet a húsvéti szünet miatt már aranyárban mérték, gondoltuk, kipróbáljuk a vonatozást. Kicsit tartottam, milyen lesz az út, hogy fogjuk bírni a nettó 8 órás vonatutat + az autózásokat, de le a kalappal Marcel előtt, egy nyikk nélkül végigcsinálta a 14 órás utazást. Reggel 6kor indultunk Thunból, Gábor elvitt minket Zürichbe, onnan 9 előtt indult a vonat. Szuper helyünk volt, egy négyes ülés, asztallal együtt (sőt, még az első osztály luxusát is megengedtük magunknak, amit egy percig nem bántam meg :). Marcel persze csak úgy ragyogott, élvezte, nézelődött és bár iszonyat fáradt volt, egy pillanatot nem aludt :) Nagyon szép tájakon jön a vonat, aki gyerek nélkül utazik, annak még élmény is lehet :))) Tényleg azt kell mondanom, gyorsan eltelt a 8 óra :) Volt egy idősebb néni, aki szintén Zürichből Bécsbe ment, a végén odajött hozzám és megdícsérte Marcelt, hogy mennyire jól bírta az utat, mennyire jól feltalálta magát, azért jól esett a lelkemnek (bár gondoltam, hogy nagyon be fog jönni a vonatozás Marcelnek :)




Bécsben anyukámék vártak minket, ahol az egész út legrosszabb része következett, ugyanis a tangenten, az S1-en és az A4-en összesen 4 baleset történt egyszerre, ami totálisan megbénította Bécs közlekedését, így másfél órába telt, amig kiértünk a városból. Marcel még ezt is szó nélkül bírta, az autóban sem aludt el, sőőőőt megérkezés után az itteni játékait vette birtokba és este 11ig bírta hajnali 6os keléssel :)) Kis duracell nyuszim :)) Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen jó partner volt végig :))

Mától aztán élvezzük anyukámék teljes panzióját, remélem, Marcel étvágya is visszatér lassan, jó lenne egy kicsit felhízlalni, nekem pedig egy kicsit aludni..:) Különösebb programokat most nem szerveztem, igazából a hazajövetel sem volt betervezve, de ha már így alakult, akkor itt készülünk a húsvétra :) És azért talán sikerül pár rokonnal, baráttal is találkozni :)

Samstag, 24. März 2012

Masszázs-babysitting póló :))

Ma van Gábor szüli- (és névnapja), de az előzmények, betegségek miatt nem tudtam rá annyira készülni, mint szerettem volna és az ünneplés is kicsit háttérbe szorult. De ez most úgy sem kerek szülinap, jövőre pedig csapunk majd egy nagy bulit :))

Az egyik ajándékot szerencsére már pár hete megcsináltam, az utóbbi napokban se energiám, se kedvem nem lett volna hozzá :)

Az egyik blogon láttam, nagyon megtetszett és szuper ötletesnek tartottam :))) A lényeg, hogy egy fehér póló hátára egy térképet rajzolunk, utakkal, házakkal, boltokkal, benzínkutakkal, képzeletünknek csak a fantáziánk szab határt :) Ezután a megajándékozott (apukának) már nincs is más dolga, mint magára vegye a pólót, hasra feküdjön, szóljon az "autóista" gyerekének és kezdődhet is wellness :) Azt hiszem, sok apuka képzeli el így az ideális gyerekvigyázást :)))))




Marcel azonnal használatba is vette, így Gábornak megvolt a reggeli masszázs :))) Persze azért nem helyettesíti a futkározást, rohangálást, focizást és bicózást a szabadban, de bentre nem rossz alternatíva :)))

Az elkészítése egyébként egyszerű, erről az oldalról kinyomtattam a "mintát", átírtam, átrajzoltam tetszés szerint, 4 A4-es papír lett, amit összeragasztottam és belehúztam a pólóba úgy, hogy átlátszódjon. Aztán alkoholos filccel megrajzoltam, kiszíneztem és kész is lett :))

Azért volt egy kis (csoki-trüffel) torta is gyertyával, amiből Marcel végre egy egész szelettel megevett :)))




Boldog szülinapot Kedvesem!

Mittwoch, 21. März 2012

Aggodalommal tele

Ha nagyon lassan is, de talán kezdünk kilábalni ebből a három hete tartó betegeskedésből. Nekem valamennyit javult a náthám, bár még tele a fejem és két órára bedugult a fülem attól, hogy felmentünk a barátainkhoz a közeli hegyre. De talán van remény...

Marcel sem lázas már, alig köhög és a náthája is múlóban, viszont ami most már kezd aggasztani, hogy szinte semmit nem eszik :(((( pár napja azt mondta, azért nem, mert amikor eszik, köhögnie kell és fél, hogy megfullad :(((( Doki szerint ez "normális", ha megint jól lesz, fog enni, de most már szegényem olyan gyenge, mint az őszilégy és pár falat kajánál többet nem tudok belediktálni :((( Adok neki mindenféle cseppeket, vitaminokat, erősítőket, de nem tudom, mivel próbálkozzak még, hogy megint elkezdjen enni.... Eddig sem volt az a nagy- és jóevő, most eléggé le is fogyott szegényem, húzza az ágy, napközben is alszik, ami azért nem volt annyira jellemző rá :( És tudom, hogy nem jó fenyegetni, zsarolni, mert annál inkább bezár, annál inkább nem eszik, de  most már nem tudom kivárni, amig magától mondja, hogy éhes...

Mellette apukámért is aggódok... Holnap agyműtétje lesz, elég hirtelen kapta meg az időpontot és a betegségünk miatt sem tudtunk hazamenni, így innen a messziből esz a tehetetlenség és az aggodalom, hogy minden jól menjen...Hiába tudom, hogy jó kezekben van, hogy vannak, akik bemennek hozzá, akik figyelnek rá, akik törődnek vele, de nekem (is) ott kellene lennem :(((( És tudom (remélem, hiszem), hogy tapasztalt az orvos, mert már 20 éve végzi az ilyen műtéteket, ahogy mondta, rutinműtét, de melyik műtét az és főleg melyik agyműtét?????

A hosszú tél után valami szebb tavaszt, egy szebb márciust álmodtam volna, de most ezzel kell megbírkóznunk....

Freitag, 16. März 2012

Még mindig lehet fokozni....

Én kis naív, azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem jöhet... hát tévedtem....

Szerdán elmentem dokihoz, arcüreggyulladás... Ok, kaptam gyógyszert, meg gőzöltem kamillával egész nap (az infralámpa inkább csak beleégette a cuccot az arcomba...) és turbó-gyógyulásra kapcsoltam, kihasználva a napot, hogy egyedül vagyok. És bár nem múlt el teljesen a fájdalom, mérföldekkel jobban lettem, mint előző nap.

Tegnap délutánra viszont Marcel belázasodott. Hurrrráááá.... Egész éjjel nem aludtunk, ma reggel irány a doki, bronchitise elmúlt, viszont sikeresen összeszedett valami újabb vírust. Nekem pedig visszajött a náthám...

Emellett Marcel 2 hete szinte semmit nem eszik, doki szerint "normális", én azért már nagyon szeretném, ha a napi egy joghurton és egy kekszen kívül más is kerülne a pocakjába...

Én pedig "gyenge" voltam és csakazértis megettem egy nutellás palacsintát.....

Mindenesetre a betegség-egészség minden variációját kimerítettük már, úgyhogy jó lenne lassan visszatérni a kiinduló állapothoz....

Dienstag, 13. März 2012

Van-e rosszabb annál...

..ha beteg az ember gyermeke???

Hát bizonyos értelemben igen... Ha az ember (lánya) saját maga betegszik le, persze már csak akkor, mikor a gyermeket az orvos gyógyultnak nyilvánította...

Adott tehát egy energiáktól szétrobbanó, másfél hét szobafogság után rohangászni, játszóterezni, fára mászni, ugrálni, futóbicózni akaró gyermek (hála istennek:), másik részről pedig egy bedugult orró, lüktető arc-és homloküregű, köhögő anya, aki utolsó energiáit mozgosítja, hogy túlélje a napot, aki semmi másra nem vágyna, csak egy olyan napra, mikor nem kell felkelnie az ágyból, de ehelyett sétálni, játszótérre és bevásárolni megy, mert semmi segítségre nem számíthat egész nap... Na most egy icipicit sajnál(tat)om magam, jóóóó? :) Azért mártír nem vagyok, csak beteg....

Holnap Marcelnek ovi (szerencsére:), úgyhogy talán van remény egy kis gyógyulásra... Jó lenne fittnek lenni, hisz itt a tavasz, 20 fok, napsütés, de egyelőre nem tudom élvezni...

Azért ha ránézek erre a képre, jobb kedvem lesz :)))


(egyébként arra gondoltam, hogy krónikus CS-vitamin-hiányban szenvedek, hisz 3 hete nem eszem csokoládét és igazából azóta náthás vagyok, ami most tetőzik...:D:D:D:D )

Freitag, 9. März 2012

Begolyózva...

... szó szerint és átvitt értelemben is :))

Marcel ugyanis a brutál köhögése és náthája mellé "nyert" még lázat is, ami miatt nem tudtam oviba vinni, sőt a lakásból sem mozdultunk ki már négy napja.
Aki egy kicsit is ismer engem, az tudja, hogy mennyire nem bírok megülni a popómon, nekem kínszenvedés egy olyan nap, mikor nem mehetek ki, nemhogy rögtön egy hét!!! Mellette Marcellel is nehéz, mert (szerencsére) nem annyira beteg, hogy csak gubbasszon, aludjon egész nap az ágyban, viszont zsémbes, semmi nem jó neki sehogy sem, egész nap harcolni kell vele, mindennel ellenkezik és egy pillanatra sem hagyhatom magára, egy másodpercig nincs el nélkülem. Ami szintén érthető, hiszen beteg, de egy-két perc "szabadság" (amikor legalább nyugodtan elmehettem volna wcre vagy megcsinálhattam volna a számtalan kávéim egyikét, szóval semmi nagy dologra ne gondoljatok...) nagyon jó lett volna... Mert az éjszakáink megint benne vannak a top10-ben - már ami a legrosszabb éjszakákat illeti-, ma éjjel 6szor (!!) kelt Marcel, ami kb. azt jelentette, hogy én semmit nem aludtam és már reggel 8kor nem tudtam, hogyan fogom túlélni a napot....
Persze a héten Gábornak is "menős" napjai voltak, hajnalban indult és késő este ért csak haza... Ilyenkor (is) nagyon tudom irigyelni azokat, akiknél közelben laknak a nagyszülők....Közben meg minden este lelkiismeretfurdalással teli feküdtem le, hogy milyen szaranya vagyok, aki pár perc "magányra" vágyik néha, ahelyett, hogy örülne annak, hogy egész nap a gyerekével lehet :((

Hogy mégse golyózzunk be teljesen, próbáltuk értelmesen eltölteni a hosszú órákat. És ha már egyszer úgy is a (be)golyózásnál tartottam, gondoltam, megcsinálhatnánk azt a golyópályát, amiről egyik blogban olvastam :))

Pár hónapja a Migrosban minden vásárláshoz adtak úgynevezett nano-kat, kis "bukfencező" babocskákat, amivel azon kívül, hogy viccesen néztek ki, sok mindent nem lehetett kezdeni. Ez a golyópálya viszont ideális ahhoz, hogy leguruljanak, lebukfencezzenek rajta a babok és mivel egyszerűen el lehet készíteni, tegnap belevágtunk.

Kell hozzá egy nagyobb karton (nekünk nem volt itthon, én négy kisebbet ragasztottam össze, így viszont szép színes lett:), sok konyhapapír- vagy még több wcpapír-guriga és ragasztó. Először a kartont ragasztottam fel gumi-ragasztóval a falra, aztán félbevágtam a gurigákat és kezdődhetett a ragasztás. Közben azért érdemes próbálgatni, hogy nem akadnak-e el a babok vagy nem gurulnak-e túl gyorsan és jó, ha van "kiesésgátló" is a kanyarokban, különben messzire repülnek a nanok :) A végére egy egész gurigát tettem, ezen a "csövön" keresztül esnek be aztán a kis dobozba. Aki igényesebb, ki is festheti a gurigákat, nekem ahhoz már kedvem sem volt és a színes háttér miatt nem is feltétlenül kell. Marcelnek nagyon tetszik, tényleg jópofa, ahogy bukfenceznek le a babok, úgyhogy egy darabig még biztos, hogy fent lesz a falon :)




Most már csak az kellene, hogy Marcel meggyógyuljon és mehessünk kifelé, élvezhessük a tavasz első igazi napsugarait....

Dienstag, 6. März 2012

Sóbarlangban

Marcel tegnap brutál módon elkezdett köhögni, olyan száraz, mélyről jövő, néha szűnni nem akaró köhögés volt, amikor már kevés a gyógynövényes weleda hustensaft, kevés a schüßler só és a mézes tea is. Karácsony előtt is pont így kezdte, amikor középfülgyulladás lett a vége, így inkább rögtön hívtam a dokit, hogy nézze-hallgassa meg. Csak ma reggelre kaptam időpontot, annyira tele voltak, de "megnyugtattak", hogy most ilyen vírus kering a levegőben és az óvodákban is...

Már előre láttam magunkat, ahogy egész éjjel fent leszünk és hallgatjuk Marcel köhögését.... Aztán jött a "felmentő sereg", kedves magyar barátnőm személyében, akik Thun felett, a hegyen laknak és pár hónapja családi házuk egyik vendégszobáját egy igazi sóbarlanggá varázsolt(att)ák át. Rögtön mondta, hogy menjünk fel, üljünk be egy órára sós levegőt szívni, az biztos, hogy jót tesz Marcel köhögésének.

Szuper a sóbarlang, nem nagy, de van benne két kényelmes napozóágy, lehet relaxálni, a gyerekeknek pedig, akárcsak a homokozóban, vödör, lapátok, dömper és más játékok (sőt még egy tévé is:), hogy ne legyen nagyon unalmas az egy óra :)



Marcel éjszaka egyetlen egyet nem köhögött!!! Reggel azért elvittem dokihoz, aki megállapította, hogy kicsit nehezen engedi ki a levegőt, nincs bronchitise, de írt fel egy köptetőt, hogy ne is legyen. Napközben hullámokban tört rá a köhögés, volt, hogy 1-2 órát nem köhögött, utána 5 percig folyamatosan. Délután megint felmentünk a sóbarlangba, azóta megint sokkal jobb a helyzet, már lehet hallani, hogy szakad fel neki. Remélem, hogy jó éjszakánk lesz és nem mászik bele még ennél is jobban...

Mindenesetre szuper, hogy van ez a lehetőség, hálásak is vagyunk érte és ki is használjuk, próbálunk a héten minden nap felmenni egy kicsit sós levegőt szívni :)) (és reménykedünk, hogy most nem fertőz meg minket Marcel....).

Sonntag, 4. März 2012

Top of Europe

Két héttel azután, hogy Svájcba költöztünk, ünnepeltük Marcel második szülinapját. Szerettük volna emlékezetessé tenni és mivel akkor még nem ismertük ki magunkat itt, viszont tudtuk, hogy van egy hegy, amit úgy hívnak, hogy Jungfrau, ahova kisvonat megy fel és ahol Európa legmagasabban fekvő vasútállomása található (3454 méter magasban :), gondoltuk, első kirándulásnak nem lenne rossz :) Aztán megnéztük a honlapon az árakat és azonnal kiábrándultunk, mivel 190 frankba kerül egy felnőtt jegy!!!! A szülinap így is emlékezetes maradt, a Jungfrau pedig azóta ott motoszkált bennünk, rengetegszer kirándultunk már a lába előtt, rengetegszer néztünk fel rá vágyakozva, a Sphinx-re, ami a Jungfraujoch jelképe, hogy milyen jó lenne, ha.....


Pár hete volt a Coopban (svájci bevásárlólánc) egy akció, miszerint aki 100 frank felett vásárol, kap egy bont, amivel a 190 frank helyett 53 frankért fel lehet menni a Jungfraura!!!! Az akció csak a helyi lakosokra vonatkozott, hiszen túrista jön rengeteg, a világ minden részéről (kb. 700.000 évente!!!!!!), viszont a helyiek nem nagyon engedhetik meg maguknak ezt kiruccanást.

Persze mondanom sem kell, hogy mi is lecsaptunk a bonra, ezt nem lehetett kihagyni, hogy majdnem negyed áron feljutunk Európa tetejére :))) Március 31-ig érvényes a bon, de mivel nekünk a március nagyon be van táblázva és azért itt tényleg fontos az is, hogy szép idő legyen, hogy az ember lásson is valamit, ha már felvonatozik olyan magasra, tegnap korán reggel, miután megnéztük az összes időjárás-előrejelzést és webcamerát, összepakoltunk és indultunk is :))

A Jungfraubahn idén ünnepli 100éves fennállását, 1912. augusztus 1-jén, 16 év építés után érkezett fel az első vonat a Jungfraujochra. (A Jungfraujoch a Mönch és Jungfrau csúcsokat összekötő hegygerinc legalacsonyabb pontja). A vonatok a Kleine Scheidegg megállótól indulnak és a közel 9,5 km alatt 1400 méter szintkülönbséget tesznek meg.



Az első megálló az Eigergleccser (2320 méteren), idáig még a szabad ég alatt jön a vonat, hogy aztán "eltűnjön" a hegy gyomrában és a maradék 7,2 km-t végig alagútban tegye meg!!! Még elképzelni is nehéz, hogy hogyan tudták több, mint száz évvel ezelőtt ezt a vasutat megépíteni, az akkori technológiával, akkori eszközökkel, szerszámokkal, dacolva a hideggel, a magaslati levegővel, a gleccserekkel, a sziklákkal. Hatalmas emberi teljesítmény!!

A második megálló az Eigerwand, 2865 méteren. 5 percet áll a vonat, ki lehet szállni, hogy az Eiger hatalmas északi falában vájt ablakain keresztűl csodás kilátásban legyen részünk. Lábunk előtt a Kleine Scheidegg állomása, mintha csak makett lenne, akárcsak Grindelwald falu, a szétszórt házaival.


A harmadik megálló az Eismeer, 3159 méter magasban. Itt szintén ki lehet szállni, kicsit komikus is, ahogy a rengeteg túrista kiözönlik a vonatból, megcélozza a hegy falába vájt ablakokat, ellő egy tekercs filmet és száll vissza a vonatba :))) De tény, hogy csodaszép látvány tárul a szemünk elé! Itt kezdődnek a gleccserek, a hatalmas, feltornyosult hó- és jégtömbök pedig úgy néznek ki, mintha habcsókok lennének :) Köztük a hatalmas gleccserhasadékok, félelmetes és lenyűgöző is egyben!


Kb. 40 perc után ér fel a vonat a Jungfraujochra. Azért mikor először olvastam, hogy ilyen sokat megy a hegy belsejében, akkor kicsit rossz érzés volt bennem, de mivel többször is megáll a vonat, közben pedig kivetítőkön mindenféle infókat mondanak és mutatnak be, így tényleg nagyon gyorsan elszalad az idő :) (a kínai szöveg tetszett legjobban Marcelnek - mert persze a "ferdeszeműek" a legnagyobb célközönség - a fél vonat halálra röhögte magát azon, hogy Marcel hogyan kacag rajta :))

A végállomás is a hegy belsejében van, kiszállás után mi először a Plateau-ra mentünk, vagyis inkább vánszorogtunk, mert igencsak mellbevágott az oxigénhiány :) Hiába, 3500 méteren már más szabályok vannak, sokkal ritkább a levegő, nehezebb a levegővétel és jobban meg kell küzdeni minden egyes méterért :) Nem beszélve a lépcsőkről, mikor nekiindul az ember, aztán a harmadik fokon meg kell állni, mert elfogyott a levegő :))) Saas Feeben voltunk már egyszer ilyen magasan, de ott sokkal kevesebbet mászkáltunk, csak beültünk az étterembe, így nem éreztük annyira az oxigénhiányt. Marcelt zavarta a legkevésbé, ő azonnal akklimatizálódott, mi bizony küzdöttünk fejfájással és szédüléssel is egy darabig.


De mikor kiértünk a Plateau-ra, minden bajunkat elfelejtettük :)) Mesés látvány tárult a szemünk elé, előttünk Interlaken, a Kleine Scheidegg és a Männlichen csúcsa (ami önmagában is magas, de most úgy néztünk le rá, mint valami kis alföldi dombocskára), jobbra-balra hatalmas hegyek, az Alpok vonulatai és hátunk mögött az Alpok legnagyobb gleccsere, az Aletschgletscher. Nehéz szavakba önteni, amit éreztünk, ott fent, Európa (majdnem)tetején :) Szinte meg kellett csípni magunkat, hogy igen, mi vagyunk azok és igen, itt vagyunk fent, ahova oly sokszor néztünk fel már vágyakozva :)))




Miután körbenéztünk a Plateau-n, a Jégpalotába mentünk, ami épp felújítás alatt volt, így elég keveset láttunk belőle, de a Saas Fee-i szerintünk összességében szebb volt.
Egyébként az egész barlang-rendszert felújitják, csinosítják, áprilisban adják át az új részeket, hogy aztán az augusztus elsejei 100 éves szülinapra minden csillogjon-villogjon :)


A Jungfraujochon 3 étterem van, egy elegánsabb és két önkiszolgáló. Az akció nem csak a vonatra, hanem az étteremre is érvényes volt, így megcéloztuk a Crystal nevű éttermet. Sajnos több, mint egy órát kellett volna várni, olyan sokan voltak, így maradt az önkiszolgáló, de így sem panaszkodunk, mert a kilátás ugyanolyan csodás volt és azért nem minden nap mondhatjuk el, hogy az Aletschgleccsert látjuk ebéd közben :)

Ebéd után aztán a hegy másik oldalán mentünk ki, direkt az Aletschgleccserhez :) (végiggyalogolva egy 230 méter hosszú járaton a hegy belsejében). A hegyek panorámájához már "hozzászoktunk", de gleccsert így, ilyen közelről látni, leírhatatlan, óriási élmény volt és vitathatatlanul ez tetszett mind a kettőnknek legjobban :) (Marcelnek az alagútak tetszettek a legjobban, azóta a kisvonatai csak az Eigerre, a Mönchre és a Jungfraura mennek :)))))




Utána Svájc leggyorsabb liftjével (!!!!) mentünk fel 120 métert a Sphinx obszervatórium kilátójához, 3571 méter magasba :) Az obszervatóriumban található Európa legmagasabban fekvő meteorológiai megfigyelőállomása. Tiszta időben el lehet látni a szomszédos országokig, Franciaország, Németország, Olaszország, tegnap délutánra sajnos egy kicsit befelhősödött, így "csak" a közelebbi hegyeket láttuk :) 



Az ajándékboltot is átépítik, így csak egy kisebb elárusító rész volt, de így is sikerült mindhármónknak találni valami megfelelő suveniert :)) (igaz, aranyárban, de a jegyen úgy is spóroltunk és ki tudja, eljutunk-e ide még egyszer :) Bár azért nyáron is megnézném :)))

Fél négykor indulunk lefelé vonattal, Marcel pontosan 7 másodperc alatt elaludt az ölemben :))) Az utasok 95%-val egyetemben, mert amig felfelé még mindenki fitt és tettvággyal teli, ugrál ki-be a vonatból, fotózik és viccelődik, addig lefelé, kimerülve a sok élménytől és főleg a kevés levegőtől, mindenki kókadozik és dől jobbra-balra :)


A Kleine Scheideggen és Wengenen keresztül fél hatra értünk le Lauterbrunnenbe, hat után haza, így több, mint 10 órás volt ez a "kis" kirándulás :)))

De egy életre szóló élmény!!


(ps. még több fotó itt :)

Freitag, 2. März 2012

A jövő síbajnoka :))

Lassan de biztosan vége van a télnek, így itt volt az ideje, hogy Marcel kipróbálja a síelést :))) Mikor unokahúgomékkal voltunk Wengenben, már akkor kacérkodott vele, ráállt a sífelvonóra és nézte a többi kisgyereket, ahogy bukdácsoltak a hóban :)

Tegnap aztán fogtuk magunkat, kihasználva a jó időt (hogy szép osztrákosan mondjam, "kaiserwetter" volt, ragyogó napsütés, kék ég, meleg :) és reggel elindultunk Wengenbe. Azt gondoltam, hogy először elég lesz, ha csak kölcsönzünk sílécet és a hozzávalókat, aztán csúszkál Marcel egy kicsit a gyerekpályán, nem fizetek be kapásból 150 frankot egy óra tanításért, csak legyen meg a feeling, lássuk, hogy reagál arra, ha csúszik a lába alatt a talaj :))) Aztán ha nincs ellenállás és tetszik neki, akkor jöhet a tanulás :)

Wengenben pont a gyereksípálya mellett is van egy kölcsönző, azt vettük célba. Szerencsére nem voltak sokan, így hamarosan Marcel már a passzoló piros síbakancsban és bukósisakban várta, hogy rákerüljön a léc a lábára :)

Aztán indult a móka :)))) Már ha azt annak lehet nevezni, hogy húzom-vonszolom magam után a gyereket, akinek mindig szétcsúszik a lába és elakad a kásás hóban, közben csuromvizesre izzadva magamat a sídzsekimben, mivel úgy tűzött a nap, hogy simán lehetett volna fürdőruhában is síelni :))))

Marcelt leginkább két dolog zavarta: az egyik a sícipő , mert hát ugye az sokkal merevebb, mint a normál cipők és nagyon nehezen tudott benne mozogni, szorította a lábát, a másik pedig a nagy meleg volt, szegény, rajta is csorgott a víz, pedig csak egy vékony poló volt a síruhája alatt, de így is izzadt. A sífelvonó nagyon tetszett neki, jó párszor felment rajta egyedül, ügyesen, aztán a lefelé csúszkálással már voltak gondok, vagy keresztbe tette a léceket vagy spárgázott velük, de volt olyan is, hogy szépen csúszott :) Kb. egy órát bírtuk a kiképzést, akkorra én leizzadtam legalább 10 kilót és Marcel lábát is nyomta már a sícipő. Elsőre elég is volt ennyi, összességében jó volt, nem volt benne (túl nagy:) ellenállás, de az biztos, hogy ha idén már nem is, de jövőre beiratjuk a sísikolába, magunkkal egyetemben :))) Este persze nagy büszkén mesélte Gábornak az élményeit :))) Hogy aztán lesz-e belőle síbajnok vagy sem, majd eldől, azért kezdetnek nem volt rossz :)))










"Jutalomként" (mert mind a ketten megérdemeltük :D:D:D:D, felmentünk egyik kedvenc hegyünkre, a Männlichenre felvonóval. Ott fent még csodálatosabb idő, álomszép hegyek, millió napozó sielő, tényleg nem tudtunk betelni a látvánnyal :) Marcel is nagyon jól érezte magát, olyan jó érzés, hogy már ilyen egész napos programokat, kirándulásokat is simán be lehet vele vállalni, nem nyüszög, nem nyavalyog, hanem élvezi a helyet, a havat, a túrákat :)

















Kicsit leégve és hulla fáradtan értünk haza, de ismét sok élménnyel gazdagodva :)) Tudom, már mindenki a tavaszt várja, ahogy én is, de 1-2 téliesebb beszámolóm lesz még ;))) De ígérem, utána hagyom a havat és jöhetnek a virágos mezők :))) És lassan készülhet az útikönyv is :)))) Nem beszélve a fotókönyvekről :D:D:D