"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 24. Mai 2012

Eltolták...

Köztudott, hogy Svájcban nagy szerepet jásztik a vasúti közlekedés, jól kiépített a vasúti hálózat, óramű pontosak és kiszámíthatók a vonatok és nagyon sokan előnyben részesítik az autóval szemben (amit mondjuk nem is csodálok, mert autóval közlekedni eléggé idegörlő tud lenni, főleg ha az ember sietne valahova...).

Folyamatosan bővítik is a hálózatot, így amikor kiderült, hogy Zürich Oerlikonban a tervezett két új vasúti sín pályáján egy régi gazdasági épület van, nem volt kérdés, hogy le kell bontani az épületet, helyet hagyva ezzel az új sineknek.
Igen ám, de az SBB nem számolt az ott lakók tiltakozásával. Szerintük vétek lenne lebontani az épületet, hisz Oerlikonnak és az ipari negyednek egyik meghatározó és műemlékvédelem alatt álló házáról van szó.

Nem is Svájc lenne, ha nem találtak volna valami más megoldást....ami pedig nem volt más, mint hogy "felemelik" és 60 méterrel odébb viszik a 6200 tonnás, 80 méter hosszú és 120 éves a házat!!!!


Közel egy évig tartottak az előkészületek, hogy aztán véghez tudják vinni Svájc és Európa legnagyobb ház-eltolását!

Először kiásták és lobontották a pincefalakat és acél tartó gerendákat tettek a ház alá, míg a ház teljesen csak ezen a gerendákon állt, "megemelve" ezzel a földtől. A ház alá erős betonlapokat tettek, amikre építették a sínt. Utána lebontották a tartógerendákat, egyiket a másik után, hogy a ház "ráüljön" a sínre. Aztán jöhettek a hydraulik-nyomók, amik cm-ről cm-re odébbvitték a házat.





Az egész művelet 19 órát vett igénybe, minden a legnagyobb rendben ment, a háznak nem lett semmi baja és a svájci pontosságot mutatja, hogy víszintesen 5 mm, függőlegesen 4 mm volt az eltérés az eredeti állapothoz képest!!!!!! (az egész házban elektromos szenzorokat helyeztek el, amik a legkisebb eltérést is azonnal jelezték). Hatalmas teljesítmény!

(azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az egész mulatság 12 millió frankba (!!!!!!!!) került, de ahogy már írtam, ez itt Svájc, itt van idő, lehetőség és pénz foglalkozni az élet igazán nagy problémáival.....)

Dienstag, 22. Mai 2012

Két keréken

Marcel még a keresztelőjére kapott keresztszüleitől egy szuper kis pedálos bicót, ami akkor még túlságosan nagy és nehéz is volt neki. Így 2,5 évesen a kismotor után a futóbicó lett a kedvenc, 10 perc alatt megtanult vele menni, nagyon szerette és különösen mióta rollerrel járunk utána, azóta száguldozik csak vele igazán.

A kis bicója meg ott porosodott a pincében, gondoltuk, lassan itt az ideje, hogy áttérjen a rendes kerékpárra :) Múlt héten ráült, de valahogy olyan szorosan voltak meghúzva a csavarok, hogy nem igazán tudott haladni vele, nem tudta tekerni, el is ment tőle a kedve. Gábor szétszedte és újra összerakta (nem hittem volna, hogy sikerül neki, mert ilyenekben nem egy nagy talentum ;), de végül minden csavarnak és láncnak meglett a helye, sőt a bicó is működött :)))

Tegnap aztán kimentünk a tópartra és hajrá :))) Az már látszott, hogy a futóbicónak köszönhetően az egyensúlyozással nem lesz gond, viszont mivel nála kimaradt a 3kerekű bicózás és ezzel a tekerő mozdulat, így ez ment neki elég nehezen.... pontosabban egy tekerés után leállt, azt gondolta, hogy úgy is megy a bicó :) Azért tettünk egy kisebb kört, nem ellenkezett és ez nála már jó jel :)))

Ma délután aztán újra mentünk, kezdett ráérezni az ízére, ha nem felejt el tekerni, akkor 50-60 métert is elbicózik szinte egyedül!!! Ja és pótkerék nélkül, csak két keréken!!!!!! Gondoltuk, egyszerűbb, ha rögtön így tanulja meg, hisz az egyensúly-érzéke tényleg megvan hozzá :)

Még azért nincs meg benne a hatalmas lelkesedés (ha lenne, akkor már simán tekerne :))), még eléggé ragaszkodik a futóbicóhoz, nem is erőltetem, de ha így folytatja, hétvégére simán bicózni fog :))) (feltéve ha olyan helyre megyünk kerekezni, ahol nincsenek számok, házszámok, rendszámok, parkolószámok, etc, mert bicózás közben is folyamatosan a számokat nézi, számokat keresi a szemével és nem előre néz :))

Mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, különösen azért, mert alapból ő nem az a típus, aki szeret gyakorolni valamit, addig nem csinálja, amig nem megy neki (ezt már többször is bebizonyította a kis életében, legyen szó akár a járásról, akár a szobatisztaságról vagy a beszédről:) és ha valami elsőre nem sikerült eddig, elég hamar fel is adta. Most viszont gyakorol, tanul, még nem tud, de nagyon jó úton halad :)))

Montag, 21. Mai 2012

Provance helyett

Pár hete beszélgettünk Ildiékkel, hogy a pünkösd előtti hosszú hétvégét (csütörtök itt munkaszüneti nap volt, Krisztus mennybemenetelének ünnepe) együtt kellene eltölteni valahol. Ildiék egyik ismerősének Provance-ban van egy villája és felajánlotta, hogy elmehetnénk oda négy napra! Persze rögtön igent mondtunk, egyrészt régóta szerettünk volna elmenni arra a környékre, másrészt csodás a villa (hatalmas, új, saját úszómedencével) és szinte ingyen lett volna :))
Nagyon készültünk, de 2 nappal az utazás előtt kiderült, hogy Zolinak be kell mennie hétvégén melózni (szabadság ide vagy oda), így aztán fájó szívvel lemondtuk az egészet. Sajnáltuk nagyon, de nem tudtunk mit csinálni.

Viszont itt volt 4 nap (mivel Gábor vett ki péntekre szabadságot, Marcelnek pedig szünet volt az oviban), amit szerettük volna értelmesen eltölteni.

Csütörtökön tűrhető idő volt, ezért megcéloztuk a következő várat és Sion felé vettük az irányt. Sion (németül Sitten) Wallis kanton székhelye,Rhône völgyében fekszik, Svájc egyik legszárazabb vidékén. Az átlagon felüli enyhe időnek köszönhetően Svájc harmadik legnagyobb borvidéke található itt és több vár is, amiket meg lehet mászni :)


Thuntól légvonalban talán 60 km, de közte vannak a nagy hegyek. Mivel nem akartuk megkerülni fél Svájcot, így Kandersteg és az autósvonat felé vettük az irányt, aminek persze Marcel nagyon örült :) Jó kitalálás ez, bár most kellett egy kicsit várni a vonatra, mert sokan voltak, de nagy rövidítést jelent.

Mielőtt "megtámadtuk" volna a sioni várakat, megálltunk St. Léonardban, hogy megnézzük Európa legnagyobb felületű, természetes barlangi tavát, a Lac souterrain-t. 1997ben, svájci túránk alkalmával már jártunk itt, igaz, sokra nem emlékeztünk belőle :)) De tudtuk, hogy lehet rajta csónakázni és gondoltuk, hogy talán Marcelnek is érdekes lehet. Nagy csónakokkal (kb. 30 személyes) viszik körbe a látogatókat, fél óra egy "menet" :) És habár hirdetik, hogy több nyelven is elkalauzolják a túristákat, nekünk nem volt szerencsénk, mert a mi csónakosunk csak franciául beszélt, így nem igazán értettük :( Kár, mert nagyon sok mindent mesélt a barlangról, a keletkezéséről, a történetéről. Összességében csalódás volt, persze más lett volna, ha értjük, amit mondanak, de pár kifaragott sziklán, néhány halacskán és tiszta vizen kívül sokat nem láttunk. Ha valaki épp erre jár nyáron és már nagyon melege van (és ért franciául:), akkor megér egy látogatást, de mi többre számítottunk.


Mivel fotózni bent nem igazán lehetett a kevés fény miatt, egy kis videót csináltam ízelítőül :) (franciául tudók előnyben, több helyen szerintem lehet érteni, hogy mit mesélt a vezető :)



Utána indultunk tovább Sionba. A két fővár (a Notre-Dame de Valère és a Tourbillon) már messziről uralja a tájképet, tényleg szép nagy dombokra építették őket.

Mivel ebédidő volt, megcéloztunk a város főterén egy olasz éttermet, ahol mint később kiderült, nem volt pizza, ráadásul a pincérek két nyelven beszéltek csak, olaszul és franciául :) Hihetetlen, hogy kb. 5 km-re a Németsvájctól már nem tartják fontosnak, hogy németül, vagy legalább angolul tudjanak. Vagy lehet hogy tudnak, csak nem hajlandók beszélni. És bár tudjuk ezt és sokszor tapasztaltuk is már, de még így is meglep minden alkalommal... Hisz nem léptük át az országhatárt, legalább is közigazgatásilag nem, de Francia-Svájcban minden olyan, mintha Franciaországban lenne az ember :)

Ebéd után aztán elindultunk, hogy megmásszuk a várakat. Javaslom mindenkinek, aki erre jár, hogy ne délidőben, nagymelegben induljon neki, mert sok árnyék nincsen, viszont igencsak magasra kell mászni :)

Mi először a magasabb várat, a Tourbillon-t céloztuk meg. A várat a 13. században építették, kezdetben a sioni püsüökség főszékhelye volt. A 14. és a 15. században többször megtámadták és lerombolták, de mindig újra is építették. 1788ban egy hatalmas tűzvész következtében leégett és politikai viszályok miatt akkor már nem építették újra. Így ma csak egy várrom marad, néhány várfal és a csodás kilátás. Marcel úgy gyalogolt felfelé, mint akit felhúztak, élvezte nagyon :) Viszont akinek tériszonya van, ne merészkedjen a várdomb végére, mert bár meseszép a kilátás az egész Rhone völgyére, de elég meredeken zuhannak alá a sziklák :)







Rálátás a másik várra és Sionra :)




Utána a másik várba, a Valère-be mentünk. Ehhez közel sem kell olyan magasra mászni és kevésbé meredek az út, mint az első volt. A várat a 12. században építették, igazi lakóvár volt, amit az évszázadok folyamán egyre jobban kibővítettek. A 13. században elkészült a bazilika is, melynek érdekessége, hogy itt található a világ legrégibb, még működő orgonája (a megmaradt festmények alapján építését az 1400-as évekre vezetik vissza).
A várban található a Történelmi Múzeum is, ahova nem mentünk be, Marcel addigra már eléggé elfáradt és az neki egyébként sem lett volna túl izgalmas.






Ha a várbelsőt tekintjük, akkor a lenzburgi vár mindenképp érdekesebb volt, viszont itt erősebb a "várat, sziklákat megmászni" élmény :)

(még több fotó ebben az albumban :))

Hazafelé nem akartuk, hogy Marcel elaludjon az autóban, így bevetettük az "apa-zenét", azaz Gábor kedvenc Heavy Metal cd-jét, ami pár hete Marcel kedvenc cd-je is :))) Igaz, nekem zsongott a fejem, mire hazaértünk, de a célt elértük és Marcelt sikerült ébren tartani :))



Hogy azért a hétvége ne teljen el úgy, hogy nem találkozunk Ildiékkel, szombaton elmentünk hozzájuk. Jó volt, mert Ildivel nagyon jót dumáltunk, és ez most igazán jót tett a lelkemnek. A pasik is kibeszélgették magukat, a gyerekek pedig egyre jobban eljátszanak egymással (most pl. a kedvenc játékuk az volt, hogy egy fluoreszkáló, sötétben is világitó labdával bezárták magukat a koromsötét fürdőbe, Marcel oroszlánként ijesztgette Petrát, aki pedig hangosan kacagott az egészen :)))

Öltöztetőnéni :))) (a kis pasa meg csak hagyja :))


Tegnap délelőtt pedig eljutottunk arra a szuper játszótérre, amiről Ildi már olyan sokat regélt, de eddig valami miatt még mindig kimaradt. Ez pedig nem más, mint a Signal de Bougy, egy hatalmas park, golfpálya, kalandpark, játszópark és állatsimogató! Mindez fent a hegyen, csodás kilátással az egész Genfi tóra és a szemközti nagy hegyekre, tiszta időben még a Mont Blanc is látszik.
A játszótér óriási és tényleg minden korosztály talál magának kedvére valót. Hatalmas mászóvár, függőhidakkal, alagúttal, csúszdákkal, mindenféle hinták, egyéb mászókák, egy labirintus és bébiknek való játékok. A gyerekek rettentően élvezték, szerencsénk is volt, mert korán mentünk és alig volt rajtunk kívül valaki, 11 körül aztán már kezdett megtelni, Ildi szerint egy-egy naposabb vasárnap megmozdulni sem lehet.



Lehet minigolfozni, ping-pongozni, gokartozni és vizi dodzsemezni, persze muszáj volt az is kipróbálni, de nem csak Marcel, hanem Ildi és én is imádjuk az ilyen dolgokat, szóval nem kellett nagy rábeszélés :)))

Vannak állatok is, kecskék, kacsák, malacok, egy külön parkban, szép környezetben. Van még egy látványpékség is, ahol régi kemencében sütik a finomabbnál finomabb kenyereket, péksüteményeket, mikor odaértünk, a bácsi épp akkor tolta be a kemencébe a kint a parkban, a napon megkelt kenyereket :)) A frissen sült kenyérillat mellett pedig senki nem tud úgy elmenni, hogy be ne térjen és ne vegyen egyet a még langyos cipóból :)

A hatalmas, ápolt füves területen pedig piknikelni, labdázni vagy csak úgy mélázni lehet, közben gyönyörködni a kilátásban :)

A kalandparkba majd legközelebb megyünk, gyerekek és pasik nélkül, az is izgatja a fantáziámat :))

Szuper hely, alig lehetett Marcelt elrángatni onnan (Petra hamarabb elfáradt, mivel Marcel hajnali 6kor egy fél órás ordítással felverte az egész házat, utána ő visszaaludt, de szegény Petra már nem tudott - így Ildi és én sem....:).

Ami viszont nagyon szembetűnő volt, hogy sokkal szebbek, helyesebbek a francia-svájci gyerekek (rengeteg a félvér közöttük), a nők és férfiak pedig sokkal jólöltözöttebbek, mint a mi környékünkön! Hiába, Svájcnak is vannak szegényebb és gazdagabb részei és a különbségek nagyon is láthatók és érezhetők!

Sajnáltuk az elmaradt provance-i kirándulást, de azért azt hiszem, így is kihoztuk a legtöbbet a hosszú hétvégéből :)

Freitag, 18. Mai 2012

Tandem IMS

Kedden délután Zürichben voltunk, hogy megnézzük a következő potenciális ovi/iskolát Marcelnek, a Tandem IMS-t.

A régi, de felújított épületbe 2 hónapja költöztek be, így még kicsit kaotikusnak tűnt nekem az egész. Az épület egy forgalmas utca mellett van, se udvara, se kertje, bár pár lépésre van egy park, játszótér, de a gyerekeknek ki kell menniük az utcára, ez nem tetszett annyira.

Az első szinten 3 ovis csoport van, egy légtérben, egy kicsit leválasztva egymástól, de igazából mintha együtt lenne a három csoport. Az egyikben 4-5, a másikban 5-6, a harmadikban 3-6 éves kortól vannak a gyerekek, nem tudom, milyen elgondolás és beosztás szerint. Nekem kicsit olyan volt, mintha az egész szint "stációkra" lenne felosztva, a gyerekek pedig egész nap "vándorolnának" :) Biztos van előnye is, de nekem nem volt annyira szimpatikus, olyan kaotikusnak tűnt az egész.
A második emeleten vannak az iskolások, 1-3. osztályig járhatnak oda a gyerekek, amit a jövőben ki akarnak bővíteni úgy, hogy a 6. osztályig legyen lehetőség ide járni. A 3 osztály egy tanteremben van, benéztünk, de itt sem láttam semmi rendszerességet, rendezettséget, itt is csak káosz volt (legalább is összehasonlítva az első iskolával, amit láttunk Pfäffikonban).
Ezen a szinten voltak a legkisebbek is (fél évestől 4 évesig), de ha bővítik az iskolát, akkor ezt a csoportot más épületbe helyezik át.

Hétfőtől csütörtökig van csak tanítás, hogy egyrészt a családok ki tudják élvezni a gyerekekkel a hosszú hétvégét, másrészt pedig hogy a tanároknak legyen idejük felkészülni a következő hétre!!!!!!!!!! (no comment.....). Azért van lehetőség, hogy pénteken is menjen a gyerek, az a francia nap, akkor csak franciául tanulna és még egy rakás pénzt kellene pluszban fizetni az eleve nagyon magas tandíjra (az összes iskola közül ez a legdrágább!).

Ami jó, hogy nincsenek német vagy angol napok, hanem a gyerekekkel két óvónő foglalkozik egyszerre, az egyik németül, a másik angolul beszél hozzájuk, a gyerekek pedig szimultán váltanak egyik nyelvről a másikra (akárcsak egy családban, ahol a két szülő különböző anyanyelvű).

A tetőtérben van egy kis étkező, két turnusban tudnak a gyerekek ebédelni, az ebédet hozatják és csak melegítik (ellentétben a pfäffikonival, ahol ott helyben főznek).

Jó volt megnézni, mert legalább láttuk, hogy hova NEM akarjuk Marcelt iratni :)) (ide szerintem még akkor sem szeretném, hogy járjon, ha nem kellene érte fizetni...).

Még van pár iskola, amit szeretnénk megnézni és mellette azért államiakat is, mert vannak jó állami ovik/iskolás is, csak meg kell őket találni....(viszont oda csak 5 éves kortól járhatna Marcel, szóval kicsit ördögi kör az, amiben mozgunk....).

Úgyhogy még egy milimétert sem jutottunk előbbre a döntésben, az idő viszont rohan, úgyhogy lassan fel kellene kötnünk a gatyánkat :)

Mittwoch, 16. Mai 2012

Földön, vízen, levegőben :)

Ez is lehetne a mottója a vasárnapi napunknak, amikor is Luzernbe kirándultunk, hogy végre megnézzük Svájc leglátogatottabb múzeumát, a Közlekedési múzeumot (Verkehrshaus der Schweiz).

A múzeum hatalmas területen, csodás környezetben, a Vierwaldstättersee partján helyezkedik el. Négy óriási csarnokból áll, amik kör alakban helyezkednek el és ahol témák szerint találhatók a különböző közlekedési eszközök. Az elsőben a vonatok, másodikban az autók, harmadikban a hajók és felvonók, negyedikben pedig a repülők és űrhajók. Középen egy hatalmas tér van, ahol közlekedési pályák vannak, lehet autót vezetni, rollerezni, bicózni, távirányítós hajót, kamiont vezetni, mini-építkezésen dolgozni vagy épp a kisvonattal körbemenni. A múzeumban van még egy mozi és egy planetárium is, ahova külön belépőjegyet kell venni. Gyerekeknek 4 éves korig ingyenes, a felnőtt belépő 30 frank, de rengeteg mindent nyújt a múzeum, mi 6 (!!) órán keresztül ott voltunk és még így is sok minden volt, amit nem láttunk, nem próbáltunk ki. Mert a legjobb benne, hogy interaktív, szinte minden méterén van valami, amibe bele lehet ülni, ahol lehet gombokat nyomogatni, vonatokat tologatni, fogaskerekeket tekerni, lebegni, kormányozni, játszani, tényleg (fiú)álmok válhatnak valóra, Marcel sem győzött betelni vele és eltekintve a holtponttól, mikor már majdnem összeesett a fáradtságtól, minden percét élvezte :)))



A vonatokkal kezdtük, mert mi is lenne Svájc vasút nélkül?? Ez a legnagyobb csarnok, telis tele hatalmas mozdonyokkal, láttuk a legrégibb, a legerősebb, a legnagyobb, a legkisebb (és még ki tudja milyen LEG...:) mozdonyokat, régi villamosokat, kocsikat. A csarnok közepén vitrinekben modellvasútak vannak kiállítva, de ezeket végigbogarászni egy hét is kevés lenne :) Persze itt is van modellvasút, a Gotthardbahn kicsinyített másán szemlélheti a látogató, hogyan is mennek a különböző vonatok fel a hegyre, alagútakba, hidakon át, hogy is van megszervezve a vasúthálózat Svájcban. Kb. 10 percet mennek a vonatok, Marcelnek persze nagyon tetszett, bár a Heimwehfluh-nál látott modellvasút a látványt és technikai effekteket nézve szerintem jobb volt.





A fiúk a sínkerékpárt is kipróbálták, bár Marcelnek nem ért le a lába, de nagyon tetszett neki :))



Itt meg épp villamost vezet :)




Ami ebben a csarnokban Marcelnek a favorit volt, az egy hosszú terepasztal, rajta sinek, kézzel állítható váltók és rengeteg kis színes vonat. Ha rajta múlna, még mindig ott állna, állítgatná a váltókat és húzná-vonná a vonatokat :)))


A következő csarnokban voltak az autók. Itt a legnagyobb mutatvány egy hatalmas nyitott polcos raktár, telistele régi autócsodákkal. A látogatók gombnyomásra kiválaszthatják kedvencüket, amit aztán egy hatalmas robot levesz a polcról és a látogató elé teszi :)



De láttunk baleset-szimulátort, versenyautópályát, hatalmas teherautót és mini matchboxokat és volt a gyerekeknek egy nagy autópálya-parkolóház-autómosó, ahol kedvükre játszhattak a régi autókkal. Nagyon sok infót is kap a látogató (már aki végigolvas minden táblácskát :) a közúti közlekedésről, nekem pl. egy "aha-élmény" volt az, hogy a nagy kerek, megengedett sebességet mutató táblák különböző méretűek, az autópályákon lévők kb. háromszor akkorák, mint a városban lévők. Persze ha végiggondoljuk, logikus, hisz minél gyorsabban megyünk, annál nagyobb kell hogy legyen valami, hogy jól látható legyen, de egymás mellett még nem láttam a táblákat, igy nem is gondolkodtam el a nagyságukról :)))) De ez csak egy kis példa volt, millió ilyennel találkoztunk a nap folyamán :)



Ezután jöttek a hajók és felvonók. Néznivaló itt is sok lett volna, pl. hogyan működik egy zsilip, egy tengeralattjáró, hogyan hajtja a gőzhajó a lapátkerekeit, hogyan néztek ki régen a hajók, etc. csak addigra Marcel eléggé elfáradt, így ez annyira nem hozta lázba. A kiállított felvonókba ugyan beleült, de az nem volt túl nagy szám, hisz rengeteg működő felvonóval is ment már :)




A repülőhangár elég zsúfolt, különböző típusú, korú és nagyságú repülők és helikopterek állnak a földön, lógnak a levegőben, szinte nem is tudja az ember, hova nézzen. Én még a mai gépekkel sem vagyok egy nagy repülés-rajongó, de elnézve a régi gépeket, amilyen rozogák és kicsik voltak, hát nem lett volna annyi pénz, amennyiért beszálltam volna valamelyikbe :))) De így kívülről szemlélni nagy élmény volt :) Van repülőgép és helikopter-szimulátor, de nagyon sokat kellett sorbanállni, így ezt most kihagytuk. Van egy űrhajós rész is, ahol bemutatják, milyen a súlytalanság állapota (ezt mondjuk kipróbálnám inkább :))), látható, milyen egy űrrepülő belűlről és milyen ruhákban utaztak az asztronauták a Holdra. Van még rengeteg szimulátor, reptereken lévő ellenőrző, csipogó-berendezés, tornádó-szelet csináló masina és regeteg más computer, mindegyik valami mást mutat be, valami mást lehet megtudni, tanulni belőle.










Kint nem túl sok időt töltöttünk, mert jeges szél fújt, de nem maradhatott el a kisvonatozás (amiért persze külön kell fizetni), kis markolózás a gyerek-építkezésen, én pedig ki tudtam próbálni a segway-t, ami nagy élmény volt, vicces egy járgány ez és egy perc alatt ráérez az ember, hogy hogyan működik, onnantól aztán lehet száguldozni :)




Összességében szuper nap volt, rengeteget nyújt a múzeum, de az is biztos, hogy aki megteheti, jobban jár, ha inkább többször megy és alkalmanként csak egy-egy hangárt, csarnokot, témakört bogarászik végig!!!! Délutánra már zsongott a fejünk a rengeteg élménytől, látványtól és infótól!! Marcel beszállt az autóba, csak annyit kérdezett, hogy elalhat-e, de még a mondat végénél sem járt és már aludt is :))))


Gyerekekkel és gyerekek nélkül is hatalmas élmény, különösen rossz idő esetén szuper program!!!!

(még több fotó ebben az albumban :)))