"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 18. Mai 2012

Tandem IMS

Kedden délután Zürichben voltunk, hogy megnézzük a következő potenciális ovi/iskolát Marcelnek, a Tandem IMS-t.

A régi, de felújított épületbe 2 hónapja költöztek be, így még kicsit kaotikusnak tűnt nekem az egész. Az épület egy forgalmas utca mellett van, se udvara, se kertje, bár pár lépésre van egy park, játszótér, de a gyerekeknek ki kell menniük az utcára, ez nem tetszett annyira.

Az első szinten 3 ovis csoport van, egy légtérben, egy kicsit leválasztva egymástól, de igazából mintha együtt lenne a három csoport. Az egyikben 4-5, a másikban 5-6, a harmadikban 3-6 éves kortól vannak a gyerekek, nem tudom, milyen elgondolás és beosztás szerint. Nekem kicsit olyan volt, mintha az egész szint "stációkra" lenne felosztva, a gyerekek pedig egész nap "vándorolnának" :) Biztos van előnye is, de nekem nem volt annyira szimpatikus, olyan kaotikusnak tűnt az egész.
A második emeleten vannak az iskolások, 1-3. osztályig járhatnak oda a gyerekek, amit a jövőben ki akarnak bővíteni úgy, hogy a 6. osztályig legyen lehetőség ide járni. A 3 osztály egy tanteremben van, benéztünk, de itt sem láttam semmi rendszerességet, rendezettséget, itt is csak káosz volt (legalább is összehasonlítva az első iskolával, amit láttunk Pfäffikonban).
Ezen a szinten voltak a legkisebbek is (fél évestől 4 évesig), de ha bővítik az iskolát, akkor ezt a csoportot más épületbe helyezik át.

Hétfőtől csütörtökig van csak tanítás, hogy egyrészt a családok ki tudják élvezni a gyerekekkel a hosszú hétvégét, másrészt pedig hogy a tanároknak legyen idejük felkészülni a következő hétre!!!!!!!!!! (no comment.....). Azért van lehetőség, hogy pénteken is menjen a gyerek, az a francia nap, akkor csak franciául tanulna és még egy rakás pénzt kellene pluszban fizetni az eleve nagyon magas tandíjra (az összes iskola közül ez a legdrágább!).

Ami jó, hogy nincsenek német vagy angol napok, hanem a gyerekekkel két óvónő foglalkozik egyszerre, az egyik németül, a másik angolul beszél hozzájuk, a gyerekek pedig szimultán váltanak egyik nyelvről a másikra (akárcsak egy családban, ahol a két szülő különböző anyanyelvű).

A tetőtérben van egy kis étkező, két turnusban tudnak a gyerekek ebédelni, az ebédet hozatják és csak melegítik (ellentétben a pfäffikonival, ahol ott helyben főznek).

Jó volt megnézni, mert legalább láttuk, hogy hova NEM akarjuk Marcelt iratni :)) (ide szerintem még akkor sem szeretném, hogy járjon, ha nem kellene érte fizetni...).

Még van pár iskola, amit szeretnénk megnézni és mellette azért államiakat is, mert vannak jó állami ovik/iskolás is, csak meg kell őket találni....(viszont oda csak 5 éves kortól járhatna Marcel, szóval kicsit ördögi kör az, amiben mozgunk....).

Úgyhogy még egy milimétert sem jutottunk előbbre a döntésben, az idő viszont rohan, úgyhogy lassan fel kellene kötnünk a gatyánkat :)

Kommentare:

csilla hat gesagt…

most éppen nagyon anti-svájc passzban vagyok, de azért tényleg igaz amit irni fogok: elképesztő, hogy mennyi pénzért milyen keveset adnak itt... bármilyen szolgáltatásról legyen szó.. kitartás!

Anonym hat gesagt…

hű, azért ez tényleg elég fura suli. Ovinak még talán elmenne... Nelli-Nándi ovijában is kicsit hasonlóan kaotikus és szervezetlen az élet... de a pedagógusok nagyon jók voltak mindehhez. :)
Itt a 2 évesek voltak egy külön épületben, a 3-4 évesek egy nagy légtérben de két külön szobára elkülönitve, és az 5-6 évesek is néha együtt, néha külön egy helyiségen belül.
Szerintem tud ez működni, ha jól irányitják a gyerekeket a helyiség funkciói szerint körbe az óvó nénik, a festő sarokba, a kirakozós helyre, az éppen aktuális projektekhez, vagy betüt irni, vagy mesét hallgatni... De iskolának fura, ez tény.
NÉzelődjetek még egy darabig!!!
Egyébként Marcelt nem lehetne ugyanebben a KIKA-ban de a másik csoportba járatni, ahol több mindent csinálnak és szervezettebb az élet?!
szép hétvégét!
puszi, berry