"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 30. Juni 2012

Balkonien

Van egy szép nagy teraszunk, vagyis inkább hosszú, de keskeny, amit eddig nem nagyon használtunk. Néha ugyan kiültünk, de csak két kis székünk volt, asztal nem is és inkább hasonlított egy raktárra, mint egy balkonra.

Most hogy itt is melegebb lett, viszont a tó víze még fürdeni nagyon hideg (legalábbis a nem bennszülötteknek :))) és nekem sincs mindig kedvem uszodába járni, kitaláltam, hogy vegyünk egy kis medencét a teraszra. Nem kell semmi nagyra gondolni, épp csak egy egy méteres kis pancsoló, de ahhoz épp elég, hogy ne a lakást kelljen naponta ötvenszer felmosnom a tocsogó vízből, mert hát ugye pancsolni muszáj és víz nélkül nem élet az élet :))

Marcel teljesen belelkesült és bár belefeküdni nem tud a kis medencébe, ahhoz már túl nagy (hatalmas, nem is tudom, hova nő még...), de rettentően élvezte a fürdést, a vizezést, a pancsolást, hiába, lételeme a víz :)) Persze ez nem egy Balaton, de neki tényleg mindegy (legalább is egy bizonyos szintig), a lényeg, hogy vizes legyen :))) Mondjuk az én derekam már annyira nem élvezte, hogy hordhattam bele a vizet a lakás legmesszebbi pontján lévő fürdőből, de hát ezért a jókedvért bármit ;)))









És ha már egyszer így felfedeztük, milyen jó is ez a kis terasz, gondoltuk, itt az ideje beruházni egy normális terasz-garnitúrába is. Teljesen véletlenül a szomszéd bevásárlóközpontban "szembejött" velünk a megfelelő, ráadásul 50%-kal leárazva!! Nem lehetett ott hagyni! Persze egyszer majd szeretnék egy igazi rendeset is, fából, de addig ide a teraszra ez tökéletes!

Igaz, kicsit megkínlódtam a hazahozatallal és az összerakással (Gábor épp nem volt itthon és nekem persze azonnal kellett :))), jobban mondva vért izzadtam, mire betuszkoltam az ajtókon, a liftbe és a lakásba a hatalmas dobozt, mert minden tartozéka egyben volt és majdnem a földhöz vágtam az egészet, mikor másfél óra után sem tudtam összecsavarozni az asztal lábát, hiába, a térlátásommal mindig is gond volt :))) De valahogy csak sikerült, annyira jó kis hangulata lett így a terasznak, most tényleg van kedvünk csak úgy kiülni, beszélgetni, élvezni a jó levegőt (csak ne lenne az a döner-szag és a dohányfüst az alsó szomszédtól...). Igaz, a medence most kicsit háttérbe szorult, de Marcel már alig várja, hogy kint ehesse meg a reggelijét :))



(az előző posztba betettem még egy videót is, hogy hallani-látni is lehessen, milyen egy igazi alphorn zene, hozzá pedig az elmaradhatatlan zászlóforgatás :))

Freitag, 29. Juni 2012

Júniusi hóóó...

Amikor már mindenki tengerpartról, kánikuláról, hőségriadóról és 26 fokos Balatonról beszél, akkor mi fogjuk magunkat, felvonózunk és hógolyózunk egyet :))))))) (bár mit ne mondjak, én inkább nyár-meleg-és nap-párti vagyok és mit nem adnék azért, ha már a Balatonban áztathatnám magam :)))

Sokan szídják a fészbúkot és egyéb internetes közösségi portálokat, persze megvan a veszély, hogy az ember teljesen elveszti a kapcsolatot a közvetlen, valós világgal és már létezni sem tud a virtuális világ nélkül, és az is biztos, hogy értelmesebb, értékesebb, ha a kevéske szabadidőnket valós barátokkal töltjük, nem pedig a net előtt ülve. Én nem töltök naponta órákat a FB-on, de bevallom őszintén, hogy szeretem, különösen azóta, mióta lett egy svájci magyarok és külön egy svájci magyar anyukák klubja is. Persze lehet(ne) más internetes portálon is "találkozni", de ha már egyszer itt vannak a csoportok, nem bánom. Annál is inkább, mert az utóbbi időben sikerült több ismerettségre is szert tennünk, több anyukával is találkoztunk már és megismerkedtünk egy kedves fiatal magyar párral is, akik egy hónapja költöztek Thunba.

Vasárnapra egy közös grillezést szerveztek, de mivel túl szép volt az idő, mi mindenképp kirándulni szerettünk volna menni. Tomiék mondták, hogy szivesen csatlakoznak ők is, hisz a környékből még semmit nem fedeztek fel, viszont a blogot már olvasták és látták, mennyi helyen jártunk már :)

Mivel vasárnap volt a Männlichen csúcson egy nyár-nyitó (ha ha ha:))  Bergfest, ahol tavaly is voltunk már, gondoltuk, nem lenne rossz első kirándulásnak, hisz lehet felvonózni, csodaszép a táj, a kilátás a négyezres hegyekre és több kisebb-nagyobb túraút is van, nem utolsó sorban a Felixweg a gyerekeknek, tele mindenféle feladatokkal, érdekes állomásokkal.

Grindelwaldban tettük le az autót, onnan megy fel a Marcel által csak Felixes felvonónak hívott felvonó a Männlichen csúcsra, 2230 méter magasra. Már a felvonóból láttuk, hogy lehet, hogy nyári ünnepség van fent, de bizony sokfelé még hó borította a vidéket.

Mikor felértünk, kicsit meglepődtünk, mert tavaly csak úgy hemzsegett a tömeg, rengetegen voltak, erre voltunk felkészülve, most viszont alig szállíngóztak az emberek, talán a hűvösebb időjárás miatt. Sokkal kevesebb fellépő csoport is volt, azért egy alpesi kürtös triót és egy zászlóforgatót láttunk, de ahogy össze tudtuk hasonlítani, tavaly sokkal nagyobb buli volt :)
Mondjuk nem bántuk, hogy nem volt tömeg, így kényelmesen meg tudtunk ebédelni, csodás kulissza előtt, sok várakozás nélkül.










Utána megcéloztuk a Felixweg-et, Tomiék csak sima sportcipőben, persze ők még csak most kezdték a túrázást, de ezen a viszonylag könnyű túraúton is látszott, mennyit jelent egy jó bakancs! Ráadásul olyan úton, ahol június végén is még hóóóó van!!!




Az út a felvonó felső állomásától vezet a félállomásig, 2230 méter magasról 1530 méterre, tehát 700 méter szintkülönbséget kell megtenni. 1,5-2 óra az út, de szerintem lehet belőle egy egész napos programot is csinálni, hisz több grillezőhely is van és egy-egy állomáson többet is el lehet időzni.

Az első állomás egy kis tónál van, amiben nyáron, ha igazán meleg van, még fürdeni is lehet :) Mi annyira nem vágytunk hűsítésre, hiszen az úton több helyen hófoltok, hóbuckák voltak, a nap is elbújt, néha kifejezetten hideg lett. A tó mellett van egy kis "fejő"-állomás, kis vízzel teli vályu, alatta három "tehén-tőgy imitátor", ahol ki lehet próbálni, milyen is tehenet fejni :)))




(bocsi, ezt a fotót nem hagyhattam ki, bár azt hiszem, sokba fog nekem ez kerülni, hogy feltettem :))))))

Aztán van kis hegyi hütte, az Eiger lenyűgözően magas, egyenes és félelmetes északi faláva szemben, van alphorn, amit ki lehet próbálni (bizony, nem olyan egyszerű ám megfújni, elég rendesen vörösödött a fejünk, mire sikerült valamiféle hangot kiadni belőle :))), van egy kis kilátó, magasles távcsövekkel, ahonnan mormotákat és egyéb állatokat lehet megfigyelni, van távolugrópálya, ahol össze lehet hasnolnítani, hogy melyik állatnál tudunk nagyobb ugrani, van egy mocsaras vidék és  egy rész, ahol a nyuszi-odúkat lehet megszemlélni. Mindenhol kis táblák információkkal, bizony, sokat lehet tanulni belőle!






Marcel a végére már elfáradt és rájöttünk, hogy vele a csak lefelé gyaloglás nem egyszerűbb, szinte nehezebben bírja, mint a felfelé baktatást! De az állomások tetszettek neki, tényleg érdekes volt, gyerekekkel mindenképp jó túra!!!

Tomiéknak is tetszett a kirándulás (legalább remélem, nem orroltak meg ránk, amiért elsőre rögtön ekkora túrára vittük őket:)), közben jót beszélgettünk és a grillezés sem maradt el, megkoronáztuk vele a napot :))

Kis ízelítő alphorn-fújásból :))

Mittwoch, 27. Juni 2012

Év-szám-fordulós sorsolás :))

Igen, már 2 éve...!!!! Hogy hol maradtak a hónapok, nem tudom, de ma két éve már, hogy megérkeztünk Svájcba és új időszámítás indult az életünkben!!!!!

Hogy milyen is volt ez a második év? Talán egy kicsit kevésbé küzdelmes, mint az első, legalább is napi szinten, mert már valamennyire megismertük az itteni szokásokat, jobban kiismertük magunkat a hétköznapok útvesztőiben, legyen szó akár hivatalos, fontos ügyek intézéséről, vásárlásról vagy programkeresésről és sikerült valamiféle rutint is kialakitani itt Thunban. Már nem döbbenünk le az árakon, nem számolunk át mindent euróra és nem hüldezetünk folyamatosan azon, hogy mi mennyibe kerül (de azért még mindig többször járunk át Németországba vásárolni :)))

Ugyanakkor még mindig sok olyan dolog van, ami miatt nehéz a szívem és még 2 év után sem érzem úgy, hogy igazán be tudtam volna illeszkedni...és még mindig nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon ebben az országban éljek...

Csodálatos maga Svájc, azt hiszem, elég csak végigpörgetni a blogot és megnézni a fotókat és sok előnye is van az itteni életnek, a nyugodtság, a közbiztonság, a szervezettség, a tisztaság, az, hogy a legtöbb dolog olajozottan működik, de mégis minél többet élek itt és minél jobban megismerem a svájciakat, annál kevésbé tudom azonosítani magam az itteni hozzáállással, mentalitással és a nyelvvel. Persze jó dolog, mikor mindenki mosolyog rám az utcán, köszönnek és kedvesek az emberek, de minden olyan felszínes, minden csak látszat és meg ne próbáljunk közelebb kerülni hozzájuk, mert nagyon féltik a kis privátszférájukat. Ez a fajta "bájcsevej" nem az én műfajom, én szeretem, ha a szemembe mondják azt is, ha valami bajuk van velem és szeretek inkább olyan emberekkel találkozni, együtt lenni, akikkel "elengedhetem" magam, akikkel mindenről lehet beszélgetni.

Az biztos, hogy sok függ attól is, melyik kantonban él az ember, Zürich, Genf, Zug sokkal nemzetközibb, ott sokkal nyitottabbak az emberek és jobban el(be)fogadják a külföldieket, mint ezen a vidéken.

Ami szintén nem sokat változott, az a nagyszülők, rokonok és barátok hiánya...Persze alakulgatnak itt is már a kapcsolatok, ismerettségek, barátságok, leginkább magyarokkal és külföldiekkel, van jó pár telefonszámom már, amit fel tudok hívni, ha valami bajom van, valami örömöm van, vagy csak beszélgetni szeretnék, vannak, akikkel kirándulni, grillezni tudunk menni, vannak szomszédaink, akikkel a beszélő viszonyon is már túl megy a kapcsolatunk, vannak emberek, akik társaságában nagyon jól érezzük magunkat, de ez még mindig messze van attól a szociális hálótól, ami szerintem kellene ahhoz, hogy igazán jól tudjam magam itt érezni. Bár lehet, hogy még mindig túl türelmetlen vagyok, hisz többen is mondták már, akik hosszabb időt töltöttek külföldön, hogy 3-4 év minimum kell ahhoz, hogy az ember teljesen otthon érezze magát egy idegen országban..

Gábornak azt hiszem, sikerült beilleszkednie, talán egyszerűbb is volt a dolga, hisz minden nap (svájci) kollégákkal van körülvéve és bár rá nem jellemző a nagyon pozitív gondolkodás, mégis ő az, aki leginkább csak a jókat látja és sorolja nekem, ha Svájcról van szó :)) Nagyon bevált a munkája, szereti, elismerik, értékelik, amit csinál, ez azért nagyban (és pozitívan) befolyásolja az országhoz való viszonyát :)

Marcel nagyon szeret itt élni, mondhatom azt is, hogy neki ez az OTTHONA, így csupa nagybetűvel, hisz élete felét itt élte le (az első felére, Bécsre meg már nem is emlékszik....). Szereti a kirándulásokat, a vonatozásokat, felvonózásokat, szereti ezt a lakást, a tavat, a várost és vannak kis barátai is.

De azért küzd ő is, leginkább az oviban, nehezen megy a beilleszkedés és bár nagyon sok mindent ért már és itthon többször is németül mond dolgokat, az oviban nem szólal meg. Ő, aki egyébként egész nap szövegel, magyaráz, mesél, kérdez, az oviban csak megfigyel és tudom, hogy frusztrálja, hátráltatja az, hogy nem tudja úgy kifejezni magát, nem tud úgy részt venni a játékokban, éneklésben, etc. mintha magyar oviba járna... Tudom, hosszú távon sokat nyer vele és könnyebb lesz neki, de most sokkal jobban kell küzdenie..

Hogy a következő évi beszámolót hol fogom írni, még nem tudom, hisz várnak ránk újabb döntések, újabb kihívások és feladatok, úgyhogy próbálunk előre nézni, az adott lehetőségekből a legjobbat kihozni és mellette persze kirándulni, túrázni, felfedezni, hogy legyen miből "táplálkozni" a nehezebb napokon :))

És ha már egyszer évforduló, akkor legyen sorsolás is!!!!! Pontosabb dupla forduló, hisz ahogy néztem a blog alján lévő számlálót, a mai napon el fogjuk érni a 100.000 kattintást!!!!!!!!

Tudom, hogy ebben a számban az én kattintásaim is benne vannak, de még így is hihetetlen, hogy nap mint nap ennyien olvasnak, ilyen sokan kiváncsiak arra, mi történt/történik velünk! Nem tudom elégszer leírni, hogy mennyit köszönhetek ennek a blognak, ismerettségeket, barátságokat, tippeket, tanácsokat, támogatást, örömöt és leginkább azt, hogy nyoma van az elmúlt 2 évnek, az életünknek és bizony jó dolog visszaolvasni, emlékezni a régi időkre :))) És talán én is tudtam adni valamit azoknak, akik olvasnak....

Szóval ünneplünk és sorsolunk, most kivételesen duplán, minden rendszeres olvasó (talán elérjük majd egyszer az ötvenet és előbújik néhány zugolvasó is :)) és kommentelő között!!!! Az ajándék mi is lehetne más, mint egy szép nagy csoki-csomag :))) (ha esetleg van olyan elvetemült, aki nem szereti a csokit, annak készítünk egy sajt-csomagot is :))

Magyarországra ismert okok miatt nem postázom, de hamarosan úgy is megyünk, akkor magunkkal visszük :))

Vasárnap, a házassági évfordulónkon lesz a sorsolás (ha lúd, akkor már legyen jó kövér :))), addig még fel lehet iratkozni és lehet kommentelni is :)))))


KÖSZÖNÖM!!!

Dienstag, 26. Juni 2012

Ha kedd, akkor...

...nem Belgium, hanem barátnőzés :))

Alízékkal Thunba költözésünk napján találkoztunk, teljesen véletlenül, egy játszótéren és nagyon nagyon megörültünk egymásnak :) Kislánya, Ana egyidős Marcellel, ráadásul egy oviba is járnak (bár sajnos nem egy csoportba) és az elmúlt majdnem két év alatt sok időt töltöttünk már együtt, ráadásul a gyerekek is jól kijönnek egymással.

Pár hónapja alakult ki az a "rendszer", hogy ha csak tudjuk és nem jön közbe semmi és senki, akkor a keddi napokat, amikor egyik gyerek sem megy oviba, együtt töltjük. Közös ebéd, játék és közben rengeteg duma :)) És persze jó "csak" itthon is is lenni, de mostanában többször tettünk kisebb kirándulásokat, csak itt a környéken, amit a gyerekek is élveznek és ilyenkor azért bírni is jobban lehet velük :)))

Múlt héten kitaláltuk, hogy menjünk el epret szedni Spiezbe. Ez egy szép kis város, Thuntól alig 10 percre, a Thunersee partján. Kinéztük, hogy hol van az eperföld és nekiindultunk. A gyerkőcöknek már az út is izgalmas volt, hisz busszal és vonattal mentünk, igy nagyon lelkesek voltak :)) A vasútállomástól azért kellett egy darabot gyalogolni, na akkor a lelkesedésük már alábbhagyott, nem úgy a miénk, már tervezgettük, milyen jó lesz együtt finom eperlekvárt főzni :)) Na a földet meg is találtuk, de kiderült, hogy pont kedden zárva vannak :((( Eléggé elszontyolodtunk, bár szerintem a gyerekek annyira nem sajnálták, hogy nem kell a melegben hajoldozva epret szedniük :)
Hogy azért megmentsük a napot, kitaláltuk, hogy jöjjünk vissza hajóval Thunba :) Hála a mobil internetnek, seperc alatt kiderült, hogy nemsokára megy is egy hajó, már csak le kellett jutni a kikötőbe. Rettentő sokan voltak, kirándulócsoportok, iskolások, ferdeszeműek, de azért felfértünk és persze a gyerekeknek is nagyon tetszett (bár Marcel első pillanatban kiakadt, hogy miért nem vonattal megyünk vissza, de végül hamar megvígasztalódott, mert hát hajózni is imád :)))


A mai nap kinti program szempontjából felejtős volt, egész nap szakadt az eső, hozzá volt vagy 16 fok (írtam már, hogy elegem van az itteni "nyárból"????), az egy szem játszóház ilyenkor használhatatlan, annyian vannak, így hát jött az újabb ötlet, menjünk el a St. Beatus barlangba :)

A cseppkőbarlang a Thunersee partján található, többször eljöttünk már mellette, de bent még soha nem voltunk. Az út mellett van egy házikó, mindig azt hittem, hogy ott kezdődik a barlang. De nem így volt, kb. 15 percet kellett felfelé gyalogolni, jó meredek erdei úton, mire felértünk a bejárathoz :)

A meredek sziklafalból dupla vízesés ömlik ki, fölé építették az épületeket, éttermet, bejáratot, nagyon impozáns! Persze ha nem szakadt volna az eső, hanem süt a nap, más lett volna, de így is látszik, milyen csodás hely.


A belépő nem túl olcsó, de szerencsére gyerekeknek 6 éves korig ingyen van. Óránként indulnak a csoportok, csak vezetővel lehet bemenni. A barlangrendszert kb. 14 km hosszan tárták fel, amiből 1 km van kivilágítva és járható be a látogatók számára 1904 óta. Hatalmas csarnokok, szűk szurdok, vízesések, kisebb-nagyobb tavacskák és szebbnél szebb cseppkövek, amerre a szem ellát :)

A mi vezetőnk egy kevésbé szimpatikus hárpia nő volt, aki egy perc alatt elsorolta a szabályokat, kezdve azzal a megnyugtató ténnyel, hogy a barlangban sokszor előfordul áramkimaradás, úgyhogy ne ijedjünk meg, ha netán hirtelen korom sötét lenne... De nem szabad megállni, nem szabad fotózni, nem szabad lemaradozni, ha szembejönnek, csak jobb oldalt lehet menni és különben is még levegőt se nagyon vegyünk, nehogy valami baja legyen a barlangnak.... Mindezt olyan hangnemben előadva, hogy csak lestünk.... Utána szó szerint berohant velünk a barlang belsejébe, de olyan tempót diktált, hogy nem hogy megállni, de még körbenézni sem tudtunk, hisz csak a sötét, csúszós útra és a gyerekekre koncentráltunk.. A végére olyan mérges lettem, már azt gondoltam, visszakérem a pénzt, de ezért egy fillért sem vagyok hajlandó adni...

A végén aztán visszafordult a nő és közölte, hogy akkor mindenki mehet kifelé... szerencsére visszafelé menet nem kellett a csoporthoz alkalmazkodni, mehettünk a saját tempónkban és végre tudtunk nézelődni, megállni, fotózni és csodálni a rengeteg cseppkövet, kristálytiszta patakokat, érdekes sziklaformációkat.




Tényleg csodaszép a barlang és ha tudtuk volna az elején, hogy visszafelé bőven lesz időnk nézelődni, akkor talán nem húzzuk fel magunkat annyira :)))) (kb. másfél órát voltunk bent).
Aki erre jár és van ideje, mindenképp megér egy kirándulást, gyerekeknek is élmény (kivéve egy szakaszt, ahol a barlang történetét mesélték el, sárkánnyal, félelmetes hangokkal, sötétben, na azt se Ana, se Marcel nem értékelte annyira :)))

Van egy kis kávézó és egy étterem is, csodás kilátással a tóra és a szemközti hegyekre (legalább is mi odaképzeltük, mivel minden felhőben volt:), van egy barlangi múzeum, kis játszótér és piknikelő-grillező hely is, ezek mind még a barlang bejárata előtt, tehát jegy nélkül is bejárhatók!


Persze a gyerkőcök kikönyörögtek egy fagyit, végül is mégis csak nyár van, vagy mi :))) (legalább is naptár szerint :)))


Mindenképp szeretnénk visszamenni még, de napos időben :)))

Montag, 25. Juni 2012

Kitalálós :)

Rendezgettem a kismillió fotómat, mert lassan akkora lesz a káosz, hogy már semmit nem találok és közben ezekre bukkantam :))



Azt hiszem, nem olyan nehéz kitalálni, melyik ff fotóból lett a croissant-mosolygós cserebogár, ugye? :))))

Freitag, 22. Juni 2012

Rossz hír

Az elmúlt 18 évben, amit külföldön töltöttem (tehát életem pont felében) soha egy pillanatra nem szégyenltem, nem titkoltam a magyarságomat, soha nem éreztem, hogy "ferdén néznek" rám amiatt, mert magyar vagyok, magyarul beszélek, még akkor is, ha legtöbben a gulyáson, a paprikán és a Balatonon kívül nem sokat tudtak Magyarországról (sokan még azt sem, hogy egyáltalán van ilyen ország...:).

No és persze ott volt még Puskás is, legnagyobb élményünk ezzel kapcsolatban Mauritiuson volt. Ülünk békésen a földi paradicsom közepén egy hófehér homokstrandon, arra jön egy kreol bennszülött, pólókat árul. Beszédbe elegyedünk, kérdezi, honnan jöttünk. Mondjuk, hogy egy olyan országból, amit biztos nem ismer, Magyarországnak hívják. Erre felderül az arca, széles mosolyra húzza a száját és felkiált: "ÁÁÁ, PUSKÁÁÁÁS!!!! (ezután megcsinálta az évszázad üzletét és eladott nekünk, balekoknak egy pólót kb. tízszer annyiért, amennyiért egy sima suvenir-boltban meg tudtuk volna venni, de ott és akkor nem sajnáltuk, mert büszkék voltunk, hogy tényleg még a világ végén is tudják, mi az, hogy Magyarország és lám milyen híres (és nem hírhedt..) is a mi kis országunk :).

Az utóbbi időben azonban nagyon megváltozott ez a kép... Kezdődött még januárban, mikor téliszünet után vittem Marcelt oviba és rögtön azzal "támadott le" az egyik óvónéni, hogy hallotta, micsoda politikai helyzet van Magyarországon és meséljek már róla, mi is folyik otthon.... mindezt úgy, hogy régebben Magyarország szinte soha nem szerepelt itt a hírekben, újságokban...

Onnantól kezdve többször volt olyan élményem, hogy ha valakivel találkoztam, elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy magyar vagyok, egyből az otthoni politikai és gazdasági helyzetről kérdezett. Mit ne mondjak, nem túl jó érzés...

Ma reggel fizioterápiára mentem a derekam miatt, egy kedves német sráchoz kerültem, aki mikor megtudta, hogy magyar vagyok, első mondata az volt: "Azért jó, hogy ebben a mostani politikai helyzetben nem Magyarországon laknak, nem?".

Hát most mit válaszoljak erre???? Fáj a szívem, hogy ilyen rossz, negatív híre lett a kis országunknak, hogy most már tényleg erre redukálódott a hírünk, az ország híre...

Kezdjem el bizonygatni, hogy pedig olyan szép az a kis ország, annyi kincsünk, annyi csodánk, annyi értékünk van, ami mind háttérbe szorul, amiről nem irnak, nem beszélnek, csak beskatulyáznak minket a politikai és gazdasági helyzetünk alapján... Úgy szeretném "megvédeni" a hazámat és rávilágítani a szépségeire is, de nehéz, amikor minden médiából csak a negatívum folyik Magyarországról.. És persze úgy is nehéz, hogy ennyire régóta nem élek már otthon, tudom, kicsit "letértem" a realitás talajáról, mert más mindig "vendégként" hazamenni pár hétre, mint otthon élni és át(túl)élni a mostani, nem könnyű világot, de nagyon reménykedek, hogy lesz még olyan, mikor jó hírnevünk lesz szerte a világban.

Mittwoch, 20. Juni 2012

Csak hogy passzoljon :)))

Véletlenül botlottam bele a neten ebbe a blog-háttérbe, de nagyon megtetszett és annyira illik a bloghoz is, mert visszanézve-olvasva még nekem is elképesztő, mennyi helyen jártunk az elmúlt két évben :))) (meg előtte is, csak annak nincs írásos nyoma :))

Néha persze vannak kételyeim és arra gondolok, hogy sok más helye is lett volna/lenne annak a pénznek, amit utazásra, kirándulásra költöttünk/költünk, de amikor végignézem a fotókat vagy csak gondolatban végigjárom azt a rengeteg csodás helyet, ahol megfordultunk, akkor elszállnak a kétségeim és csak hálát adok, hogy lehetőségünk volt/van ennyi szépet látni, ennyi élménnyel gazdagodni, ennyit tanulni a világból és mindezt egyre jobban és tudatosabban Marcellel is megosztani és átélni.

Egyébként már többször elképzeltem, hogy 70-80 évesen ülünk a kis szoba-konyhás bérlakásunkban fotóalbumokat nézegetve és régi kirándulásokat, túrákat, utazásokat felemlegetve, esetleg saját utikönyvet írva :))

Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy ez után a hosszú bevezető után miről is lesz szó ebben a posztban :))))) Hát persze, hogy már megint mentünk, megint kirándultunk és lassan kifogyok a jelzőkből, ha nem akarom ismételni magamat, de a vasárnapi túránkról megint csak áradozni tudok :)))

Az úticél kivételesen Gábor ötlete (általában mindig nekem jut az a hálás szerep, hogy kitaláljam, hova menjünk :), de telitalálat volt!!

Reggeli után Lenk felé vettük az irányt, ez egy kis zsákutca-falu a Gstaad-ba vezető völgy, a Simmental egyik végén. Azt hiszem, a környéket elég jól felfedeztük már, de ez a völgy eddig valahogy mindig kimaradt.

Már az odafelé út is csodás volt és bár szeretek vezetni, ilyenkor egy percet sem sajnálom, hogy nem nekem kell ülni a volánnál, tudok csak nézelődni és magamba szívni a sok szépséget.


A falu teljesen kihalt volt, egy pillanatra megfordult a fejünkben, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet oda menni vagy legalább előtte megnézhettük volna a neten, hogy milyen lehetőségek vannak, hisz még nem kezdődött el a nyári szezon, annak ellenére, hogy vasárnap kánikula és ragyogó napsütés volt.

Egyetlen felvonót találtunk, ami működött, de végül a felvonóállomáson szerzett térképet tanulmányozva úgy döntöttünk, hogy szakítunk a hagyományokkal és nem felvonóval indulunk neki, hanem gyalog :) Mert hát a túráink nagy része eddig azért arról szólt, hogy felvonózás(vonatozás)-ebéd a hegyen-visszafelvonózás (közben esetleg kis egészségügyi séta :)) Persze nem mondom, rengeteg szépet láttunk így, de mozgás szempontjából nem vittük túlzásba a dolgot :))

Most gondoltuk, kipróbálunk egy igazi hegyi túrát Marcellel :))

A térkép alapján rengeteg a túraútvonal, a kis hegyi sétától az igazi hegymászásig mindenki találhat magának megfelelőt. Mivel nagyon meleg volt, mi egy olyan túrát választottunk, ami végig a Simme folyó mellett halad, egészen a Simmenfälle-ig, azaz addig a völgy legvégén található vízesésig, ahol a Simme folyó (amiről a völgy is kapta a nevét), ered. A forrást Siebenbrunnen-nek hívják, mert hét forrásból zúdul alá és folyik össze végül a folyó, nyaranta 2.800 liter víz másodpercenként!!!

A tábla alapján egy órás az út, végén kis étterem, szépen kiszámoltuk, hogy pont ebédidő lesz, mire odaérünk és milyen jó is lesz majd ott ebédelni :)

Az út az árnyékos erdőben indult, végig a folyó mellett, közben rengeteg kisebb vízesést láttunk, nagy élmény volt. Aztán egyre inkább kapaszkodtunk felfelé, majdnem 500 méternyi szintkülönbség volt a parkoló és a völgy vége között. Marcel egy szó nélkül felgyalogolt, egy percet sem cipeltette magát, pedig voltak szakaszok, amik igencsak meredekek voltak és mikor kiértünk az erdőből, bizony a déli nap is könyörtelenül tűzött le ránk. Persze közben többször megálltunk, botot szedtünk, patakba köveket dobáltunk, patakon gázoltunk és hűsítettük magunkat :) (ez jó tipp a nyári túrákhoz, érdemes olyan útvonalat választani, ahol van patak vagy tavacska, nagyon kellemes tud lenni a hőségben egy kristálytiszta hegyi folyó vize!)






Marcel drágám gyűjtögető életmódot folytatott, így hiába fogyott a hátizsákból az elemózsia, a végén vagy két kilóval többet cipeltünk, mert minden szépnek kikiáltott kavicsot, követ, tobozt és társait haza kellett hozni :)))) Élmény volt vele túrázni, ahogy látom, egyre többet fog fel a természetből, egyre jobban érdekli minden, és bár az állatok eléggé hidegen hagyják, a növényeket, virágokat imádja, mindig valami újat fedez fel, kérdez, hogy melyik virágnak mi a neve (azt hiszem, be kellene szereznem egy kis növényhatározót, ha van még ilyen :)))), öleli a fákat és simogatja a virágokat! Akkora lelke van, teljesen el tudok ilyenkor (is) lágyulni tőle, közben pedig olyan jól esik a lelkemnek, hogy látom, sikerült vele megszerettetni a természetet, nem kínlódás neki a túrázás, nem nyavajog (vagy nyavalyog???), hogy már megint menni kell, hanem élvezi és szinte egybeolvad a természettel (húúúúúúú de szépen és csöpögősen írtam, de tényleg így van :))))


Nekünk végül másfél óra kellett felfelé, azt hiszem, elég szép teljesítmény volt, megveregethettük a vállunkat:) Aztán megláttuk az "éttermet" :) Egy igazi régi kis hütte, előtte néhány hosszú fapad és rozoga faasztal, belesimulva a tájba, a nagy hegyekbe, háttérzajnak pedig a vízesés morajlása :) Tiszta vadromantika :)))) Kicsit azért szkeptikusok voltunk, de nagyon pozitíval csalódtunk. A 3 féle meleg étel közül mi a sonkás omlettet választottuk és azt hiszem, elmondhatom, hogy életemben nem ettem még ennyire finom omlettet!!! Érződött rajta a hegyi levegő, az, hogy minden hozzávaló friss volt és benne volt az idős háziak minden kedvessége is! Marcel is csak úgy falta, hozzá frissen sütött házikenyeret, hát igen, nem kell ahhoz sokcsillagos michelin étterembe menni, hogy finomat egyen az ember :))






Közben persze nem győztünk betelni a látvánnyal :))

Ráadásnak jeges kávét kértünk, amit valódi tejszinnel hoztak (rahm), ami nem ám olyan műanyag volt, amit kinyomnak a tubusból és seperc alatt összeesik!!! Ebben megállt a kanál, olyan zsíros volt és teljesen istállóíze volt :))) Megmondom őszintén, én nem tudtam megenni, nem is az íze, inkább a zsírossága miatt.... hiába, az én gyomrom 2,5%-os pasztörizált tejhez van szokva :))))


Azért ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű ételt ettünk, nem volt olcsó, de szívvel-lélekkel készült és tényleg szuper finom volt, így nem sajnáltuk rá annyira a pénzt :)

Utána felgyalogoltunk még párszáz métert a forrásig, a vízesésig, hát az maga a csoda!!!!! Hatalmas fenyők, a hegy gyomrából kizúduló, aztán szétterülő folyó, virágos mezők, sütögetőhelyek, tényleg kis paradicsom :))) (nagyon sok család volt, hisz a túra tényleg a könnyebbek közé tartozik, sok Marcel korabeli és kicsit nagyobb gyerek, tehát teljesen ajánlható mindenkinek!!!).








Lefelé sem volt könnyebb az út, mindig eszembe jut egy idős déltiroli hegyi túravezető figyelmeztetése (még anno 2004-ből), hogy ne gondoljuk, hogy lefelé egyszerűbb, főleg ha nem vagyunk edzésben, mert az lehet, hogy a tüdőnket nem erőltetjük meg annyira, viszont garantált az izomláz a lábakban egy-egy lejtmenet után!! És most is milyen igaza lett :))) Marcel is elfáradt és mivel szorította a bakancs, lefelé nyomta a lábát, így Gábor kétszer felvette, de csak pár percre, aztán gyalogolt is tovább.

 (kedvenc fotóm a kis megfáradt vándorról, vajon mi járhatott a kis fejében??)

(azért még tudott mosolyogni is :))

Hajtotta a lelkesedés, mert kinéztük, hogy a faluban van egy hatamas, vadiúj csúcsszuper játszótér, kisvonattal, oda mindeképp szeretett volna elmenni :))

A játszóteret októberben adták át, 7000 m2-es területen, a Lenkersee partján található (AlpKultur a neve). Svájc köztudottan nem a játszótereiről híres, itt viszont sikerült egy hatalmasat alkotniuk!! Nagy függőhíd, igazi kis alpesi hütte, mászó-kapaszkodó-egyensúlyozó szerek, kneipp-kúrás parcours (na ezt nem tudom, hogy mondják magyarul :), labirintus, alagutak, nagy vizezős rész és körben a kisvonat. Mondanom sem kell, hogy Marcel teljesen feléledt, minden fáradtságát felejtve még vagy 2 órán keresztül meg sem állt. Legjobban persze a kisvonat és a vizezős rész tetszett neki, ahol szintén lehetett kavicsokat gyűjteni :))) Szuper hely, aki gyerekkel jár erre, ki ne hagyja!!!!







Összességében csak ajánlani tudom a völgyet, magát a falut, Lenket és a környéket is, mi már ki is néztük a következő túránk útvonalát :)))))

(még soksoksok fotó ebben az albumban :)))