"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 29. September 2012

Köszönet!!!


Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek az előző poszthoz és emailekben írt kedves szavait, a szülinapi jókívánságokat és persze a sok sok támogatást és bízató szót, már ami a fotós tervemet illeti, nagyon nagyon jól esett!!!! Mert azért az önbizalmam még nem áll a helyzet magaslatán, de nagyon sokat segít, mikor ilyen hozzászólásokat olvasok!!!!

Lehet, hogy most kicsit kevesebb poszt lesz ebben a blogban, azért igyekszem nem elhanyagolni, de nagyon rákattantam a fotózásra, figyelek, nyitott szemmel járok mindenhol és persze tanulok, tanulok, tanulok, ismerkedem az új géppel, a felszerelésekkel, keresem a lehetőségeket, a fotóalanyokat, kellékeket, kiegészítőket és mindent, ami a fotózással kapcsolatos :)

Nagyon lelkes és elszánt vagyok, a fiúk egyelőre kevésbé, mikor mondta Gábor Marcelnek, hogy "Anya ezután még ennél is többet fog fotózni, mint most", Marcel csak értetlenül állt, gondolom nem nagyon értette, hogyan lehet még ennél is többet fényképezni :)) De majd meglátja :))))

És persze nagyon szívesen fotózok majd mindenkit, akivel találkozunk :)))


Mittwoch, 26. September 2012

I have a dream....

avagy gondolatok egy születésnap margójára :))

Nagypapám amellett, hogy csodaszép verseket és színdarabokat írt, kosarakat font, szőlőt termelt és borászkodott, nagyon szeretett fotózni is.

Sümegi házuk kis hátsó szobájában rendezte be a sötétkamráját és "fotóműhelyét" és gyerekkoromból még jól emlékszem arra, hogy milyen nagy izgalommal léptem be oda, ha nagy ritkán megengedte, hogy bepillantsak az ő kis titkos birodalmába. Emlékszem a nagy piros edényekre, amiben mindenféle folyadékok voltak és a hatalmas csodálkozásra, amikor egy papírt beletéve a folyadékba, egyre jobban kezdtek kirajzolódni a vonások és megjelent a fotó. Élénken él bennem a kép, ahogy csipesszel kiszedi a folyadékból a fotókat és felcsípteti a szárítókötélre.  Ott lógtak sorban, megannyi emlék, azóta már megsárgulva, összepöndörödve, kifakulva, de nem felejtve...

Anyukám is vonzódik a fotózáshoz, amennyire vissza tudok emlékezni, akármerre mentünk, egy fényképezőgép mindig ott volt velünk :) És milyen nagy izgalom volt minden alkalommal, mikor előhívattuk a fotókat, még a fotósnál gyorsan kibontottuk, annyira frissek voltak, hogy össze voltak ragadva, de muszáj volt átlapozni, végignézni őket :)) Hogy aztán együtt nevessünk fotókon, ahol lemaradtak a fejek vagy a lábak, ahol épp pislogunk vagy nagyonbuta arcot vágunk vagy valamit totál ferdén fényképeztünk. De minden alkalommal öröm volt kézbe venni és újra átélni az emlékeket.

1994ben Németországban töltöttem egy évet, akkor kezdtem el saját magam többet fotózni. Lelkesen hívattam elő és küldtem haza a fényképeket, mennyire más volt akkor, mint a mai digitális világban, amikor fotózok egyet, fél perc múlva már a gépen van a kép, két perc múlva pedig már csodálhatja is a nagyvilág :)))

A mai napig szívesebben nézegetek fényképeket fotóalbumban, mint digitálisan, habár (sajnos) egyre kevesebb fotót hivatunk elő, de teljesen más hangulata van számomra, ha kézbe is foghatom a képeket. A fotókönyv köztes megoldás, abból is van pár, viszont nagyon időigényes elkészíteni.

Aztán kezdtek megjelenni a digitális gépek. Utólag már nevetségesen hangzik, de 2001ben, mauritius-i nyaralásunk előtt nem mertünk digitális gépet venni, mert hogy ki tudja, milyen fotókat lehet vele csinálni és egyébként is maradjunk csak a jól bevált analóg gépnél :))) Így aztán cserélgettük a tekercseket a világ egyik legszebb helyén, a földi paradicsomban, a képek minősége is hagy némi kivánnivalót maga után, de legalább benne vannak egy albumban és végig tudjuk lapozgatni őket :))))

2004ben megkaptam életem első digitális gépét, egy canon ixust, ami első látásra szerelem volt és megpecsételte további sorsomat, már ami a kamera-választást illeti :))

Onnantól kezdve aztán nem volt megállás, ontottam a képeket, akármerre mentünk, mindig fotós szemmel figyeltem és kerestem az újabb és újabb témákat. Nagyon összenőttünk ezzel a kis géppel, sok sok szép emlék fűz hozzá és még annál is több fotó :)) Elsősorban természetfotók, hegyek, virágok, naplementék és napfelkelték voltak, amiket fotóztam. A fotózás mindig kikapcsolt, lelkes voltam és nagy volt bennem a vágy, hogy egyre többet és többet fotózzak.

bécsi napfelkelte :)

szintén Bécs :)

Tobago, naplemente :)

Gardasee :)

2006ban szülinapomra meglepett Gábor egy tükörreflexes fényképezőgéppel, ami nem is lehetett más, mint egy canon :)) A kis kompakt ixus gép után nagyon bonyolultnak és nagynak tűnt, bizony sokáig alig mertem a kezembe venni, állítgatni, nehogy elrontsak rajta valamit :) Aztán egyre jobban megszerettem, valamennyire kiismertem és rájöttem, mennyi lehetőség van benne, csak gyakorlás az egész és mennyivel más, szebb, hangulatosabb fotókat lehet vele készíteni. Akkor a tárgyfotózás volt az, amivel több időt töltöttem, szerettem kitalálni, előkészíteni, megvalósítani és boldog voltam, mikor valami úgy sikerült, mint ahogy elterveztem :))




Aztán megszületett Marcel :)))) Azt hiszem, nem nehéz kitalálni, hogy onnantól kezdve mi/ki volt a fő fotóalanyom :)) Elkezdtem babás fotós oldalakat nézegetni, ötleteket meríteni és csak fotóztam és fotóztam :)) Egyre nagyobb örömmel és egyre nagyobb lelkesedéssel (már amikor kiláttam a fejemből a sok nemalvás és fáradtság miatt :))

Mikor ideköltöztünk Svájcba, megint egy kicsit előtérbe kerültek a természetfotók, hisz muszáj volt megörökíteni, milyen csodás helyeken is jártunk. És közben végig ott motoszkált a fejemben, valahol hátul, hogy nekem ez az utam, erre kell mennem, ezzel szeretnék foglalkozni, ez az, ami örömet okoz, amiben ki tudok teljesedni, amiért tudok lelkesedni és amivel másoknak is tudok adni valamit.

Igen, az az álmom, hogy fotózhassak.... többet, professzionálisan, szívvel-lélekkel és most már azt is tudom, hogy leginkább gyerekeket, lurkókat, babákat, a mosolyukat, nevetésüket, első lépéseiket, ölelésüket, kis arcocskájukat, tappancsaikat, azt a pihe-puha hangulatot, ami csak a gyerekekből árad. És nem csak Marcelt, bár imádom őt fotózni és hálás vagyok a fényképekért, amiken csak úgy megszólal azokkal a hatalmas szemeivel, de érthető módon neki sincs mindig kedve modellkedni :) de ha van, akkor ilyen fotók születnek :)))








Most úgy néz ki, itt van rá az alkalom és a lehetőség..... Vagy most, vagy soha többet.... Szeretnék belevágni....Bár az önbizalmamat még kellene egy kicsit erősíteni, de a fejem már tele tervekkel, elképzelésekkel, ötletekkel...

A szülinapomra (csak hogy megmaradjon a sorminta :))) fényképezőgépet kértem. Megint canont és megint tükörreflexeset. És gyerekfotózásra jó objektíveket :))) Az első lépés megvan, jöhetnek a gyakorló fotók, a honlap, aztán remélem, hogy sok sok mosolygós baba-és gyerekfotó és még több boldog szülő :))

Kétségek? Persze vannak.....de valahol legbelül érzem, hogy ez az én irányom, erre szeretnék menni, ez az, amivel én is boldogan tudnék élni és a boldogságból másoknak is átadni... Azért egy kis szerencse sem ártana hozzá :))) És még rengeteg sok tanulás, hiszen a műszaki részéhez nem értek túl sokat...

Ez az én álmom......és igyekszem mindent megtenni érte, hogy élhessem is, ne csak álom maradjon....


Montag, 24. September 2012

Ha ősz, akkor betegség??

Marcel lassan 1 hónapja jár oviba, de eddig még szerencsére elkerülte minden betegség, nátha, megfázás (gyorsan le is kopogom és remélem, hogy nem most kiabáltam el..:) pedig aztán az ovistársai között voltak már olyanok, akiket igencsak betegen és mindenféle zöldes színű orrváladékkal vittek oviba...Nem tudom, otthon mennyire nézik ezt szigorúan, de mivel itt ebbe a privát, fizetős oviba, ami 5 éves korig van, tényleg legtöbbször csak azok iratják be a gyerekeiket, akiknek nagyon szükségük van rá, tehát mert dolgoznak és nincs kire hagyni a gyerekeket, így aztán elég nagy a "tűréshatár", amig nem szólnak az oviban. 

Bosszankodtam is rajta tavasszal eleget, mikor 2 hónapot végig betegeskedtünk, egyik vírusból ki, másikba be és hát nem csak Marcel, de mi is rendesen elkaptunk mindent. 


Okulva a rossz tapasztalatokból, idén elhatároztam, hogy felkészülök és felveszem a harcot (már amennyire lehet :) a bacilusokkal és az ovis vírusokkal :))) 

Utánaolvastam, barátnőkkel beszéltem, informálódtam és most megpróbálom összeszedni egy csokorba, hogy mit is teszünk a betegségek ellen és az immunerősítés érdekében :)) Persze nem vagyok orvos és a tudásom sem hiánytalan, de leírom, hogy nekünk mi vált be eddig! 

Elsőként persze legfontosabb a helyes táplálkozás, a sok gyümölcs és zöldség. Ahogy már írtam, szerencsére Marcel a reggeli műzlijébe elfogadja a turmixot, mostanában zöldet szoktam csinálni, tehát valamilyen sali is kerül bele (nüsslisalat, nem tudom, hogy mondják magyarul, de egészséges és egyáltalán nincs meghatárózó íze, mint pl. a ruccolának), aztán barack, szilva, füge, banán, alma, narancs, ami épp van itthon és egy kis mandula- vagy rízstejjel keverem össze. 

Aztán oviba is mindig almát is pakolok Marcelnek, a tízórait nekünk kell vinni és szépen meg is eszi mindig. Ha olyan kedvében van, akkor még délután is eszik egy almát vagy egy répát, úgyhogy nem lehet egy szavam sem :) Persze az lenne a legjobb, ha saját magunk tudnánk termeszteni, azért igyekszem megvenni a biot, de nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy minden bio, amire rá van írva...

Fontosak a jó olajok is, pl. az omega 3, szerencsére Marcel a lazacot is szereti, szóval hetente 1-2szer biztos van nálunk hal. Ezenkívül lenmagolajat is használok, no meg ha éppen mákom van és van itthon mákom (hahahaha), akkor többször csinálok finom mákos-almás muffint, amibe szintén szoktam egy kis aranylenmagot tenni :) 

Kifejezetten immunerősítőnek van itthon: echinacea, grape-cseppek és manuka méz. Egyik itteni barátnőm ajánlotta tavaly ezt az Új-Zélandról származó mézet, utánaolvastam, nagyon sok jó tulajdonsága van, mi minden nap eszünk egy kis kanálkát belőle, de pl. múltkor nagyon elvágtam az ujjamat, bekentem vele és sokkal gyorsabban gyógyult (na persze ez nem tartozik az immunerősítéshez, de erre is jó :)))
Aztán nagyon jó a csipkebogyó, éjszakára vízbe áztatni, rengeteg c-vitamin van benne :) 

Ha mégis beütne a krach:

Köhögés: Weleda köhögés elleni szirup (azt hiszem, lehet venni otthon is), Marcelnek és nekem is nagyon bevált, vagy pedig a vöröshagyma-szirup (1 fej vöröshagyma, 3 kanál méz, kis víz, összeforralni)

Nátha: ha már kicsit náthás, rögtön elkezdtem adni a Schüssler sóból a 3-as bogyót, aztán ha már sűrűbb, akkor jöhet a 6-os bogyó. Ha nem valami brutál nátha, akkor ezek mindig segítenek! Egyébként érdemes egy kicsit ennek is utánanézni, nagyon sokfajta schüssler só van és sok mindenre ajánlják! Nekem mostanában az arcüregemre szokott menni a betegség, sinupret forte mindig van itthon, gyógynövényes, de jól lehozta a cuccot...

Aztán nagyon sok fokhagymát használok mostanában, csupa jó a hatása, azon kívül, hogy minden büdös lesz tőle :)))

Végül én esküszöm a sok frissssss levegőre, ha esik, ha fúj, kint vagyunk Marcellel, ennél jobb immunerősítő nem is kell :))))


Tudom, hogy ez mind nem garancia arra, hogy nem leszünk betegek tavaszig, nem is kergetek híú ábrándokat, de ha már a felét megússzuk vagy hamarabb túl leszünk néhány víruson, már megérte :))) 

Kíváncsi lennét a Ti tapasztalaitokra, mit adtok a gyerkőcöknek (és Magatoknak) és mit tesztek az ellen, hogy elkerüljétek a betegségeket :)) 

Addig is pár fotó egy esős őszi sétáról :)








Freitag, 21. September 2012

Már 50 is elmúlt...

Marcel 4éves beszámolójával igencsak elmaradtam, most meg már 50 hónapos is elmúlt a mi kis-nagyfiúnk, így most mát tényleg itt az ideje, hogy írjak Róla egy kicsit többet, hisz olyan jó visszaolvasni, összehasonlítgatni, hogy mennyit fejlődött, változott a hónapok, évek alatt :))


Először a száraz adatok: 110 cm magas és 17 (+/-) kiló, attól függően, hogy reggel vagy este mérjük-e :) (3 évesen 102 cm volt és 15 kg :), 29es a lába, de bakancsban és téli cipőben (amit lassan muszáj lesz beszereznünk, hisz ma reggel is kemény 4 fok volt..) már 30as kell neki. Hihetetlen módon nő, a ruháin veszem észre, pár napja megint kiszanáltam a szekrényét és megállapítottam, hogy lassan megint kell egy teljes ruhacsere, a tavaly őszi-téli ruháit mind kinőtte...

Az evéssel még mindig hadilábon áll, rettenetesen válogatós és nagyon kevés dolog van, amit szeret...Nem tudom, hogy miért és hogyan alakult ez ki nála, 2 éves koráig tényleg mindent megevett, jó étvágya volt, aztán valami "bekattant" nála, onnantól kezdve minden megváltozott. Nem tudom, ez mennyire az én hibám, mit rontottam el, mit kellett volna máshogy csinálnom, nem egyszerű dolog. Reggel mindig müzlit eszik (előtte még félkómásan egy joghurtot :), és mostanra elértük azt, hogy ha teszek bele gyümölcs-turmixot, azzal is megeszi :) Igyekszem jó tartalmasra csinálni, sokféle gyümölcsből, zöldségből, ha máshogy nem is, így elfogadja :) Egyébként az alma-répa-banán combón kívül nem eszik mást nyersen, de ezeket legalább megeszi :)) Főételben nagyon válogatós, kedvencei a szójaszószos-kókusztejes "rizseshús", a grillezett húsok, a spenót hallal, a polenta és a levesek. Az oviban sajnos szinte alig eszik, pedig 4 napot ott ebédel és nem kevés pénzt fizetünk ki a kajára, van, hogy meg sem kóstolja az ételt, legtöbbször pedig pár falat után abbahagyja... aztán persze délutánra már farkaséhes...
Nem tudom, mit lehetne csinálni, hogy nyitottabb legyen az új ízek felé és jobban egyen. Ami persze mindig jöhetne, azok az édes dolgok és a kenyérfélék, zsemle, perec, kifli, ezekből minden mennyiségben enne :)
Inni leginkább vizet iszik (a gyümölcsleveket nem szereti), no meg tejet, tehéntejet, gabonatejeket, bár azért már közel sem annyit, mint régen.

Ami a legnagyobb dolog most, hogy kezdi megszeretni az ovit :) Az előző félévben csak másfél napot járt, ami azért nagyon kevés volt, sok rendszeresség nem volt benne és a nyelv szempontjából sem segített igazán sokat. Most volt rá lehetőség, hogy 4 napot járjon (2 fél és 2 egész nap) és ahogy látjuk, jó döntés volt. Bár az első héten ránk ijesztett, egyik nap, mikor mentem érte, össze volt harapdálva a kézfeje, először azt hittem, más harapta meg, de kiderült, hogy ő harapta meg saját magát :( Azt mondta, hogy szeretett volna mesélni, mondani valamit az egyik kis ovis társának, de nem tudott, mert nem tud németül és ezért inkább megharapta a kezét :((( Mintha kést döftek volna az anyai szívembe......Itthon aztán sokat beszélgettünk az oviról, a németről, arról, hogy ő miért nem magyar oviba jár és miért nem értik az óvónénik a magyar beszédet és arról, hogy mennyi mindent tud már ő németül mondani és ha szeretne beszélni, akkor ezeket a szavakat mondja :) pár napig azért gyomorgörccsel mentem érte az oviba, de szerencsére úgy néz ki, hogy ez csak egyszeri eset volt, mert látom rajta és mondja is, hogy egyre jobban szeret oviba járni és egyre jobban érzi magát. És ezt mondják az óvónénik is, hogy egyre inkább kezd megnyílni, egyre inkább részt vesz a játékokban, megszokta az új óvónőket is és ha nem is mondatokat, de szavakat azért mond németül :)
Tegnap azt mondta, hogy gyorsan szaladnak a napok az oviban, mert jó ott lenni és csak addig szomorú egy kicsit, amig elköszönünk és integet nekem, utána már nem :))) A délutáni alvásról teljesen leszokott, persze hiányzik neki, főleg ha mint tegnap, hajnali 5 után már kukorékol, de hatökrös szekérrel is nehéz ágyba vinni, annyira tiltakozik a délutáni alvás ellen.
Mindenesetre a 4 napos ovival sokkal rendszeresebb az életünk és örülök neki, hogy ő is egyre jobban érzi magát. Jövő augusztustól aztán kezdődik az egész előről, de addig még van idő...

Továbbra is a számok bűvöletében él, már az oviban is megállapították, hogy mennyire ügyesen számol, ha társasoznak, dobókockáznak, tehát már németül (vagy inkább schwitzül) is jól elboldogul :) a 3 jegyű számokat mind felismeri, de volt már olyan, hogy kiolvasott egy négyjegyű számot is... Mindent megjegyez, ami számokkal van összefüggésben, legyen szó parkolóhelyről, felvonószámról, rendszámról, buszszámról, aztán később egy pillanat alatt le tudja hívni a kis agyából, ha beszélgetünk róla :) Tízes átlépéssel összead, kivon, de tegnap pl. rávágta, hogy 72-2 az 70....hiába, kis zseni :D:D:D

Érdeklik a bolygók, a nap, a csillagok és olyanokat tud kérdezni, hogy csak ámulok. Átlátja az összefüggéseket, érdekli, hogy mi miből, hogyan készül (különösen a ballenbergi kirándulások óta:))) élmény vele beszélgetni, élmény hallgatni, ahogy beszél, ahogy mesél, ahogy magyaráz. És sajnos néha káromkodik is, tényleg jobban oda kell figyelnünk, hogy mit mondunk előtte, mert még csak arra sem foghatjuk rá, hogy az oviban tanulta más gyerekektől :D:D:D:D

Imád kint lenni, pár napja voltunk barátnőméknél, akik egy igazi kis tanyára költöztek ki, bár közel a városhoz, de mégis olyan, mintha a világ vége lenne :) Marcel és Ana kint játszottak egész délután, rohangáltak, bújócskáztak a régi fészerben, virágot locsoltak, almát szedtek, nyuszikat etettek, fűben hemperegtek, aztán mikor jöttük haza, Marcel azt mondta, hogy ő is szeretne egy ekkora kertet, mert hogy otthon  "csak" játszani és társasozni lehet, itt viszont annnnnnnnnyi minden más van és annyi sok jó dolgot lehet csinálni és külöben is kérdezzük meg Alizékat, hogy nem költözhetnénk-e be/ki hozzájuk :))) Ha kint vagyunk, egy pillanatig nem unatkozik és mennyire igaz az, hogy minek itthon a sok játék, a természet mindent ad, amivel a gyerekek eljátszanak. Most kezdődik a gesztenye-és levélgyűjtés, ebben is nagyon lelkes :))) Azért a sok kirándulás mégsem volt hiába, örülök neki, hogy ennyire jól érzi magát a természetben!!




A vizet továbbra is imádja, úgyhogy beirattam úszótanfolyamra, hogy tanuljon meg rendesen is úszni (kutyaúszással már elég jól elkapálódzik a víz alatt, de nem ártana, ha megtanulná a rendes úszásnemeket is :))) Kíváncsi vagyok, hogy csinálja-e majd a feladatokat, októberben indul a tanfolyam, addig még van idő felkészülni rá lélekben :))


Ha itthon vagyunk, akkor a lego és a vonat még mindig sláger, társasozni viszont mostanában nem szoktunk, pár hónapja nagyon nehezen viseli, ha nem ő nyer, komoly, ajtóbecsapós és kiabálós hisztik vannak ilyenkor... pedig régebben mindegy volt, hogy nyer vagy veszít, de úgy látszik, ebben is változott... Kint jól eljátszik gyerekekkel, viszont itthon kicsit önző módon eléggé félti a dolgait.

Amit nem szeret, az a rajzolás.... nem tudom, hogyan tudnám rávenni, hogy rajzoljon, színezzen (mondjuk se én, se Gábor nem voltunk egy Picasso...:), de lassan félek attól, hogy majd az iskolában gondjai lesznek az írással, mivel ennyire nem szivesen fog ceruzát a kezébe... Persze utánanéztem a neten, hogy egy 4-5 éves gyereknek mit "kellene" már tudni, na ahhoz képest ő teljesen le van maradva, nyilván nem rajzversenyről van szó és minden gyereket más érdekli, de azért ha van valami tippetek, ötletetek, hogyan szerettethetném meg vele a rajzolást, szívesen fogadom!!!
Gyurmázni, festeni szeret, mondjuk ott sem igazán kivehető, amit alkot.

Tévét továbbra is alig néz, néha reggel ovi előtt belefér még egy kis mese, most a Dora, Diego és umizoomi a nagy kedvenc :) Ja és persze Matuka meséi, kis rövid 3 perces, rettentő jópofa szösszenetek :)

Este még mindig APG vagy micimackó vagy valamilyen német mese, de nagyon szereti a kitalált történeteket, és a verseket is. No meg a kis nyári emlékkönyvét, ami végre elkészült, minden este végignézi és elmeséljük, mi minden történt a nyáron :)) Néha anyukám is mesél neki skypon keresztül, a régi jó vidám mesékből :)))

Idegenekkel szemben továbbra is inkább visszahúzódó, de ha valaki szimpatikus, kedves neki, akkor hamar feloldódik, bohóckodik, viccelődik, előadja magát :)))

Hatalmas szíve-lelke van, bár nem az a kimondottan bújós, pusziszkodós fajta, de ha akar, nagyon tud hízelegni. Ha délután megyek érte az oviba, sokszor ott a kis polcán egy virág, amit nekem szedett, mikor kint voltak az udvaron :))

Az akarata is hatalmas, ha valamit a fejébe vett, elég nehéz (néha lehetetlen) meggyőzni az ellenkezőjéről :) Már lehet vele vitázni és érvelni, bár ha elborítja a lila köd, akkor mindenki meneküljön :)))) Szerencsére nem sokszor van ilyen és hát mi is vele együtt tanulunk, fejlődünk, próbáljuk megfejteni és ahogy Ildi is írta, megpróbálunk lépést tartani az állandó változással.

És igazából nem számít, mit tud és mit nem, nekünk így tökéletes, így szeretjük, életünk legnagyobb kincse!!!!


(Ja, hogy az alvásáról nem is írtam?? :))) áááá, azzal untattalak már eleget Benneteket, de a játszmának még mindig nincs vége :)) Néha nyerek egy szettet, de most  megint ő van előnyben, azaz nemalvási fázisában, most épp amiatt ébred 3-4szer éjszaka, mert kitakarózik és fázik és akkor ugorjak és azonnal takarjam be :)) Ez van, volt már rosszabb is, remélem, lesz még jobb is :)))

Mittwoch, 19. September 2012

Félúton

Csillával gyerekkorunk óta ismerjük egymást, az ő vitorlásuk a miénk mellett ringatózott a füredi klubban, így gyerekként sokat találkoztunk, de mindig csak nyáron és mindig csak Füreden. Rengeteget fürödtünk, ökörködtünk, ugráltunk, bohóckodtunk együtt (és néha azért még vitorláztunk is), aztán múltak az évek, nagyobbak lettünk és vége szakadt a találkozásoknak, bár apukám révén hallottunk azért egymásról.

Míg nem jó egy évvel ezelőtt Csilla elkezdett érdeklőni Svájc iránt, újra felvettük egymással a kapcsolatot, ugyanis a férjét kihelyezték Svájcba, Veveybe, a Genfi tó parján lévő kisvárosba. Tavaly augusztusban költöztek ki, azóta már nagyon sokszor terveztük, hogy találkozunk, de valami mindig közbejött, betegség, munka, utazás, így mindig tolódott a találka.

Most viszont végre sikerült mindent összeegyeztetni és vasárnap egy csodaszép napot töltöttünk el Gstaadban. Az úticélt úgy választottuk, hogy kb. félúton legyen, hogy senkinek ne kelljen olyan sokat autóznia, viszont tudjunk egy jót kirándulni, felvonózni és a gyerekek is (Csilláék részéről a 7 éves Marci és az 5 éves Kata valamint Marcel) érezzék jól magukat.

Gstaadban eddig egyszer voltunk, Ildiékkel, akkor elég kihalt volt, bár a falu festői szépségű, csodás hegyekkel körülvéve és mivel a házakat chalet típusban építik (megspékelve rengeteg virággal), egyedi hangulata van. A gazdagok körében nagyon kedvelt és itt található Svájc második legdrágább és nagyon impozáns szállodája, a Palace hotel (azért szívesen megnézném egyszer belűlről is :)))


Gstaadból több felvonó is visz fel a közeli hegyekre, mi most a Rellerli-t választottuk, mert családbarátnak írták, ahol van játszótér, kötélcsúszda, kisvonat, trottibike és nem utolsó sorban bob is...(csak bírja az ember pénztárcája :D:D:D:D

Megrendeltük a jó időt is, ragyogóan sütött a nap, meleg volt, kék és és harapnivalóan zöld legelők, hiába, megvan a szépsége annak is, ha sokat esik az eső :))))


6személyes felvonók visznek fel 1833 méter magasba, ahonnan gyönyörű kilátás tárul a szemünk elé. Körben hegyek, távolabb hófödte csúcsok, a lábunk aladt pedig Gstaad (a kis privát repülőterével a gazdagoknak és szépeknek :))






A gyerekek persze rögtön megrohamozták a bob-pályát és ha rajtuk múlna, még most is ott rónák a köröket :)))) Bár az igazsághoz tartozik, hogy sok helyen boboztunk már Svájcban, de ennyire szuper pályán még soha!!! Ez volt a leghosszabb, a legkanyargósabb, buccanókkal tarkított pálya, ráadásul a gyerekeknek 8 éves korig nem kell fizetni, mivel egyedül nem mehetnek. És mivel Csilla önként és dalolva mondott le a bobozásról, így három felnőttre jutott három gyerek és indulhatott is a móka :) Mit ne mondjak, mi felnőttek is nagyon élveztük :))






Itt egy kis ízelítő a bob-pályáról (épp Katával mentem, aki mindent kommentált közben :)))

Svájci viszonylatban elég jó kis játszótér is van fent, van falmászó, körhinta, drótkötélcsúszda, régi kimustrált felvonók és egy kis sín-kocsi is, amit a gyerekeknek maguknak kell hajtaniuk. Na a bobozás után ez volt a másik sláger, igaz, a kocsik mindig leestek a sínről, a váltókat nehezen lehetett állítgatni, de ez a gyerekeket nem zavarta, lelkesen tekertek és szállították egymást és a rakományokat.








Mivel a társaság férfi tagjai kezdtek megéhezni, a lelki béke és a további jó hangulat érdekében megcéloztuk a hegytetőn lévő berghaus éttermét. Kint ültünk, a kilátás továbbra is csodás volt és a gyerekek is tudtak addig rohangászni és játszóterezni, amig hozták a kaját. Ismét rösztit ettünk (igen, erről is kellene már egy listát írnom, hogy hol milyen volt a kaja és megérte-e a pénzét:), nagyon finom volt és svájci viszonylatban nem volt egetverően drága (na jó, olcsó sem, de nem minden nap eszik az ember Gstaadban :)

Hogy azért túrázzunk és mozogjunk is valamit, ebéd után elindultunk, hogy megmásszuk a közeli kis dombocskát :) Na nem kell valami hatalmas teljesítménytúrára gondolni, bár elég meredek volt az út, de túl sokat nem kellett gyalogolni. A hegytetőre érve aztán ismét megpihentünk, leheveredtünk a fűbe, dumáltunk, élveztük a kilátást és a jó időt :)









Visszatérve még muszáj volt néhány kört bobozni, aztán mivel lefelé gyalog elindulni már túl késő lett volna és a gyerekek (főleg Marcel) addigra már elfáradt, így felvonóval mentünk le. Egyébként nagyon szép túra az is, nem túl meredek, ha előbb gondoltuk volna végig a napot, simán belefért volna. Ja és monster-trottival is le lehet száguldani a hegyről, de ahogy néztük, eléggé csúszkáltak az apró kavicsos úton, nem tudom, hogy bevállaltam volna-e :)




Összességében nagyon jó választás volt a hely, különösen gyerekeseknek tudom ajánlani a sok programlehetőség miatt, de szuper és különböző nehézségű túraútvonalból sincs hiány.

Csilláék aztán elindultak hazafelé, mi pedig kihasználva még a jó időt, bementünk Gstaad központjába, ettünk egy finom fagyit, Marcel játszóterezett még egyett, hogy aztán az autóban hazafelé 23 másodpercen belül elaludjon :)




(Svájcban még a mozdonyok is aranyból vannak :))))

Nagyon szép napot volt, jó volt a társaság, aranyosak voltak a gyerekek, remélem, most már gyakrabban tudunk majd találkozni!!!!