"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 6. September 2012

Tököm Lököm Kupa :))

Ahogy már többször írtam, gyerekkorom nyarainak nagy részét a Balatonnál, Füreden töltöttem. Volt egy kis vitorlásunk, semmi komfort, még ma is csodálkozom, hogyan tudtunk anno abban a kis hajóban négyen aludni, élni, anyukám kis kemping-gázon ott főzött, a pelenkáink (hisz már egész kicsi korunktól kezdve vízen voltunk) pedig a hajó után kötve mosódtak a Balatonban :))) Mennyi vajas kiflit etttünk, hozzá zacskós kakaót ittunk és szeltük a habokat vagy épp fürödtünk a Balaton közepén :)

Imádtam vitorlázni, leginkább a hajó orrában vagy a hátuljáról a lábamat a vízbe lógatva és sajnáltam azokat, akik a strandokon fürödtek, hogy bezzeg ők nem is tudják, mi a jó :)

Akkor még a klub is máshogy nézett ki, nem voltak hosszú stégek, számozott hajóhelyekkel, hatalmas tengerjáró vitorlásokkal és sok újgazdaggal, de volt egy kis nádas, nyílt víz, ahol a hajók bójákon kikötve ringatóztak a vízen, voltak hajószomszédok, akikhez át lehetett kiabálni vagy akár a szomszédos hajóig versenyt úszni, volt a füttyszó, amivel jeleztük, hogy megérkeztünk és a stég végén várjuk a csónakon, hogy kivigyen minket a vitorlásig. És volt egy jó társaság, egy nagy család, akik mind magáért a vitorlázás öröméért voltak ott, nem azért, hogy a státuszszimbólum-listán ezt is kipipálhassák.

Megváltozott a hangulat, főleg hétvégeken rengeteg idegen lepi el a klubot és a vitorlástáborok sem a régiek már, a gyerekek többsége muszájból vitorlázik, mert anyu, apu befizette, de alig várják már, hogy kint legyenek a szárazföldön és nyomogathassák az ájfonjukat.

Azért évente egyszer összejön a régi mag, kiegészítve a kevéske lelkes fiatalsággal, hogy megrendezésre kerüljön a Tököm Lököm Kupa. Már a nevéből is látszik, hogy egy igencsak komoly versenyről, megmérettetésről van szó :)))

A verseny lényege a következő: különböző kategoriákban lehet nevezni, a cél, kis optimist vitorlással eljutni A-ból B-be. A haladás érdekében minden segédeszköz igénybe vehető, mint pl. evező, vödör, esernyő és társai, a fordulónál pedig igazolni kell egy stampedli (kiskorúaknak szigorúan cola) elfogyasztását :))

Közben pedig folyamatos a versenyzők zavarása, motorcsónakból, partról érkeznek a vödör vizek, de slagos támadásra is kell számítani :))

Egyszóval jó muri, ahol sem szem, sem száj, sem ruha, sem hajó nem marad szárazon :))




Első körben a seniorok indultak, apukám elég jól haladt, de aztán egy motoros támadása miatt felborult :) Ez anno velem is megesett, képes voltam szélcsendben felborulni (bár lehet, hogy csak elegem volt a vitorlázásból és fürdeni akartam inkább :))) Így ő végül az előkelő utolsó helyet csípte meg :)



 indulnak a seniorok :)

 evező használata javasolt :)

 jön a víííz :)

 Segítség, felborultam!!

Állítsák már fel azt a hajót!


Utána jött a családi kategória, ahol mi indultunk Marcellel. Na akkorra már minden hajóban állt a víz, ugyhogy csurom vizesen indultunk neki, ami nem is volt baj, mert nagyon meleg volt. Sajnos az evezőnket elvesztettük, csak a (nemlévő) szélre hagyatkozhattunk, szemben a versenytársainkkal, akik tényleg mindenféle segédeszközt bevetettek, hogy mielőbb célba érjenek. Marcel egészen addig élvezte, amig kb. fél méterről egy hatalmas vödör vizet az arcába nem loccsantottak, az annyira nem jött be neki... De ahhoz képest, hogy ő volt a legfiatalabb versenyző, nagyon ügyes volt :)) És még csak utolsók sem lettünk, igaz, a dobogóhoz sem volt elég a helyezés, de Marcel már szorgalmasan gyakorolta, hogyan kell felállni a dobogó legmagasabb fokára :))




vajon mire gondolt közben? :)

mert megérdemelte :))

Apukám külön örült, hogy ott voltunk, mert aznap volt a 70. szülinapja és így még emlékezetesebb marad.

Jó lenne többet vízen lenni, szeretném, ha Marcel is tudna majd valahol vitorlázni, ahogy láttam, nagyon tetszett neki. Persze lehet a Thunerseen is vitorlázni, de azért Balaton és klub csak egy van :))))

Kommentare:

Anonym hat gesagt…

ez de jó lehetett!:)

Dominika hat gesagt…

Hát ez nagyon tetszett!!! Micsoda kaland! Marcel egy hős, hogy végigcsinálta!!!