"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 30. Oktober 2012

Sorozat

Mivel a fotós blogomra még egy kicsit várni kell, itt mesélek egy kicsit a múlt heti fotózásról :)

Akkor még jó idő volt, csodás ősz, így megbeszéltük Judittal, hogy bemegyünk Bernbe és próbálok pár fotót csinálni a gyerkőcökről. Van már pár kellékem is, vittük azokat is és mivel Marcelnek nem ovis napja volt, így jött velem ő is :) Bizonyos szempontból jó volt, mert született egy nagyon jó kis sorozat Marcellel és Lillávál, másrészről végig ott bohóckodott, nem hagyta, hogy fotózzak, vagy ha egyedül szerettem volna a másik két gyereket fotózni, ő is mindig odaült, belebeszélt, mutogatott :)) Mondjuk mivel barátokat fotóztam, nem volt gond, de azért ha majd élesben is beindul a dolog, akkor azért nem szeretném mindig magammal vinni :))

Először a belvárosi ház kis kertjében fotóztunk, praktikus volt, mert nem kellett a ládikókat messzire cipelni :) Azért már most látszik, hogy nem csak érzékekre, hanem karizmokra is szükség van, ha az ember fotózással szeretne foglalkozni :))

A gyerekek rengeteget bohóckodtak, én próbáltam a fényeket jól beállítani és néhány rossz lövés után egyre jobban belejöttem :)) A kinti fotózást nagyon élvezem, szeretem a természetességét, a napfényt, árnyékokat, természetes háttereket és mivel még nincs meg egy benti stúdióhoz a felszerelésem, így könnyebb is jó fotókat készíteni a természetben. Vicces volt, mert a kis kert rettentően ápolt volt, fűszálak szinte kisollóval méretre vágva, kavicsok kis fésűvel sorba rendezve, persze nem maradt ez sokáig így, a gyerekek elkezdtek játszani a kavicsokkal, szórták mindenfelé, persze pont akkor jött ki az egyik öreg nénike és árgus szemekkel figyelte, mit is művelünk a kis kertjében :))

Így aztán kimentünk a közeli Münster parkjába, ott viszont már nem nagyon volt a gyerekeknek kedvük a fotózáshoz :) Hát ez is benne van :)) Közben figyeltem, hogy a belvárosi árkádok alatt is szinte minden kapu jó lenne háttérnek, rengeteg a régi fa, kovácsoltvas, ami az árkádokkal nagyon jól mutat a fotókon, úgyhogy szeretnék majd visszamenni és ott it fotózni :)

Összességében nagyon élveztem, még ha néha nehéz is volt motiválni a gyerekeket és elkapni egy-egy jó pillanatot, amikor épp nem grimaszokat vágnak vagy bohóckodnak, de azt hiszem, sikerült pár egész jó fotót összehozni :)))











Szívesen fotóztam volna még kint, annyira szépek voltak az őszi színek, de most havas minden, nem tudom, lesz-e még rá alkalom idén...Mindenesetre a tököt, amit az őszi fotózáshoz vettem, vasárnap a hóban fotóztam :)))






Egyre nagyobb barátságban vagyok a gépemmel és egyre jobban élvezem, amit csinálok :)) Tele vagyok ötletekkel, csak a megvalósítás idő hiányában kicsit csúszik...

Sonntag, 28. Oktober 2012

Csupaköd

Október

Kifacsarta nedvét már az ősznek
az októberi csöndes búcsúzás
s a nyári álmok még-még elidőznek,
s köd lesz belőlük, foszló, semmi más.

Egy maradt meg tovább fenn ragyogva,
mit belénk sajtolt lobogva a nyár:
a reménység...s mintha szikra volna,
csöndesülve is lobbanásra vár.

/Egerszegi Ferenc/


Nagypapám eme verse jutott eszembe, mikor pár nappal ezelőtt elindultunk apukámmal kirándulni, a ködös-felhős Thunból, hogy megkeressük a napot, feljebb menjünk, ahol talán már eloszlott a köd, de sajnos nem mentünk elég magasra, így pont a köd-határra értünk, bele a legnagyobb tejfölbe, ahol még magunkat is alig láttuk.

A Thunersee körüli "Panoramaweg" túraútnak a második függőhídjához mentünk volna Sigriswilbe, amit október közepén adtak át és meg szerettük volna nézni. Csak nagyjából tudtam, merre van, egyszer már jártunk ott, akkor uralta a tájképet, de mivel most akkora volt a köd, hogy az orrunkig nem láttunk, így nezehebb volt megtalálni, mivel semmiféle jelzés, kiírás nem mutatja az utat. Végül egy helybeli kislánytól kérdeztük meg, merre kell mennünk, szerencsére elővette a szebbik német tudását és nem a helyi nyelven magyarázott, így hamar meg is találtuk a hidat.

Legalább is gondolom, hogy az volt, mert pár méternél többet nem láttunk belőle :))) Pedig a prospektus szerint 340 méter (!!!!!!) hosszú és 180 méter (!!!!) magasan húzódik egy szakadék felett!!! Két falut, Aeschlent és Sigriswilt köti össze, egyben iskolai út is, mikor odaértünk, épp akkor jött velünk szembe egy csomó gyerek, ki gyalog, ki bicóval. Én mondjuk így, hogy csupa köd volt és nem láttuk, mi van alattunk, talán át mertem volna menni, de hogy minden nap arra járjak??? Bár a híd elég stabilnak nézett ki, 1,2 méter széles, tehát tolókocsi, babakocsi is simán elfér rajta. Egyébként nem helyi lakosoknak 8 frankot kell fizetni az átmenésért, amit persze nem ellenőríznek, ott a kis ládika, oda kell bedobni a pénzt.








Azért sajnáltam, hogy nem láttunk többet belőle, ha egyszer jó idő lesz, szeretnék mindenképp elmenni oda, talán át is menni rajta, mert a fotók alapján csodás onnan a kilátás a Thunerseere és a környező hegyekre.

(fotó innen :)

Közben leesett a hóóóóó, úgyhogy lemondhatok az őszi fotókról, lesznek helyette téliek.... brrrrrr, azért október végén nekem még nagyon korai a nulla fok és fehér táj...

Freitag, 26. Oktober 2012

Normális vagyok????

Egy hetet még totál kiakadtam azon, hogy a boltokban az őszi dekorációt mindenhol felváltotta a téli, karácsonyi díszítés, mindenhol csillogó-villogó karácsonyfák, színes gömbök, világító fények, hópihék, csillagok, adventi kalendáriumok és rénszarvasok néztek vissza rám, a boltok tele csokimikulásokkal és karácsonyi sütikkel, erre ma mit csinálok????? Előveszem Marcel egyik nagyon aranyos (német) decemberi/karácsonyi cédéjét és egész nap azt hallgatom, dúdolom, éneklem :)))) És közben olyan jóóó érzés száll meg, olyan békesség, elő-öröm, persze tudom, hogy még 2 hónap van karácsonyig és nagyon nem kellene már októberben a karácsonyi hangulat, és azt is tudom, hogy mennyire fogom utálni az utolsó hetek stresszét, mire eljutunk a fa alá, de akkor is, ma egy picit örülök annak, hogy majd el lehet kezdeni készülődni, várakozni, dalokat hallgatni, illatozó sütiket, mézeskalácsot sütni, lakást, lelkünket dísziteni, takaróba bebugyolálva habos kakaót inni és ezt a hangulatot Marcellel megélni, neki átadni és boldog lenni, mikor versenyt ragyog a kis szeme a csillagokkal :))) És hinni benne, hogy ő még magáért a csodáért szereti a karácsonyt, hisz tegnap mondta, hogy nagyon várja már a decembert, mert akkor mehetünk haza Veszprémbe és biztos lesz megint olyan csillogó karácsonyfa, mint tavaly :)

Nem tudom, hogy a napok óta tartó csupaköd vagy az előrejelzés, miszerint holnap 15 cm hó fog esni, hozta-e ki belőlem ezeket az érzéseket, mindenesetre ez egy ilyen nemnormális nap :)) De jól esik :))))


(És hogy még régi karácsonyi fotókat is nézegessek???? Ez már tényleg a vég :)))))

Erdei délután

Már három hete volt, de azért szeretnék írni róla, hogy nyoma maradjon ennek a kis ovis kirándulásnak, erdei délutánnak is, amit Marcel ovija szervezett.

Egy közeli kis erdőben volt a találkozó, a buszmegálló végállomásánál már vártak az óvónénik, hogy aztán együtt menjünk el a tisztásig, ahol már minden elő volt készítve egy hangulatos délutánhoz. Marcel ovijában három csoport van, sajnos az ő csoportjából csak mi voltunk az egyetlenek, akik ott voltak, így aztán a nagy terv, hogy végre tudunk szülőkkel is ismerkedni, nem jött be... A másik két csoportból azért voltak szép számmal, sikerült is egy (német!!) anyukával összeismerkedni, beszélgetni :)

A "program" azzal kezdődött, hogy szépen libasorban, egy kötelet fogva végigvezettek minket az egész tisztáson, ahol különféle feladatokat, akadályokat találhattunk. Volt nagy labirintus, kalandparkra emlékeztető ügyességi pálya, de lehetett gyakorolni a kötélen egyensúlyozást is, egy másik helyen pedig mindenféle erdei termésből kicsi manókat, manóknak erdei lakot lehetett építeni.

A tisztás közepén már ropogott a hatalmas tábortűz, mellett kis asztalon már kikészítve a sütéshez valók: kétfajta nyers tészta és rengeteg féle mag :) Mert nyárson kenyérsütés volt, kezdetben kicsit bizalmatlanok voltunk, hogy milyen is lesz ez, de nagy élmény volt és isteni finom lett a kenyér, kettőt is sütöttünk, Marcelnek is nagyon tetszett és ízlett is :)

Minden pályát végigjártunk, leveleket, tobozokat gyűjtöttünk, az erdőkről beszélgettünk, Marcel rohangált, jól éreztük magunkat. Csak tényleg azt sajnáltuk, hogy az ő csoportjából nem volt senki más. De emléknek szép, a kis toboz-manó azóta is ott pihen Marcel szobájában, színes őszi levél-ágyon :))



Donnerstag, 25. Oktober 2012

Második próbálkozás

Tavaly ősszel már beirattam egyszer Marcelt úszótanfolyamra, ami nem volt túl nagy siker, hisz annak ellenére, hogy együtt voltunk, bojkottálta az egészet és nem volt hajlandó csinálni azokat, amit az "úszónéni" mondott és mivel nem akartam, hogy ez a víz-imádat hátrányára menjen, hanyagoltam a kurzust, csak eljártunk simán uszodába, aminek aztán az lett a következménye, hogy Marcel a nyáron levette a karúszót és nekiállt víz alatt úszni :) (de jó hosszú mondat lett :D:D:D
Na jó, az úszás kicsit túlzás, inkább kapálózásról volt szó, ezért mindenképp szerettem volna, ha megtanul végre rendesen úszni.

Találtam egy jó tanfolyamot az egyik közeli uszodában, ami bár nem túl nagy, de gondoltam ahhoz elég, hogy megtanítsák a gyerekeket úszni. Múlt héten volt az első (fél)óra, nagyon izgatottan mentünk, én azért, mert még élt bennem a tavalyi elutasítás, Marcel pedig azért, mert attól félt, hogy nem ért meg mindent, amit mondanak neki. Mert ez már bizony szülők nélküli úszásoktatás, azzal a könnyebbséggel, hogy a szülőknek nem kell kint maradniuk az öltözőben, hanem bemehetnek a medence partjára.

Az úszónénije első ránézésre is nagyon szimpatikusnak és kedvesnek tűnt és nem csak nekem, hanem ami még fontosabb, Marcelnek is. Az első óra előtt elég nagy volt a kavarodás, rengeteg a gyerek, mert mint később kiderült, a kis medencében egyszerre 3 kurzust tartanak és mindenzt félórás ritmusban, tehát az öltöző, a medence, az uszoda tele anyukákkal, gyerekekkel, kistesókkal, hatalmas volt a nyüzsgés és a hangzavar, amit Marcel nem visel túl jól (mit ne mondjak, a végére nekem is zsongott a fejem rendesen...), de ennek ellenére már az első pillanattól kezdve szépen megfogta a társak kezét és többé-kevésbé követte az úszónéni utasitásait. Előtte persze szóltam a nőnek, hogy nem biztos, hogy Marcel megért majd mindent, de ahogy láttam, ha mondott valamit és Marcel nem reagált, akkor odament hozzá és elmutogatta neki a dolgokat :)

Közben az is kiderült, hogy a kitöltött teszt alapján Marcelt a harmadik szintre sorolták, tehát olyanokkal volt együtt, akik már min. 2 kurzust végigcsináltak. Ettől függetlenül már első alkalommal ügyes volt, mondta az úszónéni, hogy egyébként mindig az első szinttel szoktak kezdeni, de látja, hogy mennyire jól mozog Marcel a vízben és hogy próbáljuk meg, hátha megy a nagyobbak között is :)
Kb. 20 percig jól bírta, utána már el-elkalandozott a figyelme és a nagy (és jóval hidegebb) medencébe már nem nagyon volt kedve belemenni, de összességében nagyon pozitívan csalódtam, hisz ahhoz képest, hogy tavaly velem együtt nem volt hajlandó gyakorolni, most nélkülem nagyon ügyes volt.

Ma volt a második alkalom, kicsivel kevesebben voltak az uszodában és a csoportjában is, ma csak négyen voltak és szuper ügyes volt!!! Mondhatom azt, hogy végig figyelt, végig csinálta, amit kellett, amit mondott az úszónéni, aki közben sokszor megdícsérte és semmivel sem volt lemaradva a többiekhez képest, akik mind nagyobbak és két kurzust elvégeztek már :) Sőt ahogy láttam, nagyon élvezte, persze az nem újdonság, hogy szereti a vizet, de hogy elfogadja egy idegentől, amit mondanak neki és még kövesse is az utasításokat, az új :))) Nagyon lelkes volt végig és utána is mondta, mennyire szeret úszni járni :)))

Nagy kő esett le a szívemről és hát már megint bebizonyosodott, hogy érdemes volt várni és nem erőltetni, nála minden működik akkor, ha ő a saját tempójában csinálhatja a dolgokat :)
















Remélem, kitart a lelkesedése, de az első két alkalom után tényleg nagyon pozitív a mérleg :))

Közben apukám ma hazarepült, jó volt, hogy itt volt, bár most a nagy kirándulások, túrázások kimaradtak, de legalább együtt voltunk egy kicsit. Ilyenkor mindig olyan üres tud lenni a ház.....Persze lesz majd beszámoló az elmúlt napokról és az első kisebb fotózásról is :))))

Freitag, 19. Oktober 2012

Marcel-duma :)

Néha szoktunk youtube-os videókat nézni, Marcel szereti az angol számolós-betűs kis dalokat, ahonnan aztán fonetikusan megtanulta az angol számokat. Pár napja hallom, ahogy énekel:
"Van, tú, triii, fór, fáááj, fáááj a lábam :))) "

Nagy konyhapapír-gurigávál játszottunk, ami néha távcső, néha dobütő, néha pedig szócső. Odatartotta a füléhez, én beleszóltam először magas, aztán mély hangon. Kérdeztem, melyik volt a jobb. Erre ő: "A kövérebb!" :))))

Otthon voltunk, el szerettem volna menni elintézni pár dolgot, Marcelnek mondtam, hogy addig maradjon ott szépen a nagyszülőkkel, sietek vissza. Nem nagyon akarta hagyni, kérte, hogy ne menjek. Kérdeztem, miért ne. Erre ő:
"Mert az NEM ÉLET, ha nem vagy itt, az NEM ÉLET, ha elmész nélkülem!" :))) Ilyenkor ne olvadjon el egy anyai szív :)))))

Imádom :)))








Bonuszfotó a thuni őszről :))))




Mittwoch, 17. Oktober 2012

Szárnyalok :))))

Na jól elhanyagoltam szegény blogot, de azért van rá mentségem, az otthoni egy hét sok mindenről szólt (bár leginkább a fotózásról :), csak arról nem, hogy leüljek a a gép elé és blogot írjak :)

A hazafelé utunk jó volt, a szokásos, Marcel nagyon jól bírta végig a 14 órás utat és 8 órás vonatozást, egy szavam sem lehetett rá :) A hét elején nagyszülőzés volt, Gábor anyukája is eljött Pécsről, hogy tudjon ő is egy kicsit unokázni, apukámmal is találkoztunk és persze a főhadiszállás megint anyukáméknál volt és mivel nem volt betervezve ez a mostani hazaút, annál jobb volt, hogy tudtunk egy kis időt otthon tölteni :) Én kihasználtam az időt, beszereztem Marcel őszi ruhatárát és egy halomnyi könyvet magamnak, ez kihagyhatatlan, ha otthon vagyunk, bár nem okoz gondot a németül olvasás sem, de szeretek bóklászni, nézelődni otthoni könyvesboltokban :) Persze jártunk a Balatonnál, ahol két hónapja még nagy nyüzsgés volt, most minden kihalt, de mégis olyan szép, nekem mindig szép :)

Aztán csütörtök reggel indult a kaland, Marcel maradt anyukámékkal Veszprémben, én pedig mentem Pestre fotós ismerősömhöz, hogy belevessük magunkat a fotózásba-tanulásba. Szombat estig aztán nem volt megállás, szívtam magamba a rengeteg infót, legyen szó világitástechnikáról, eszközökről, pózokról, hátterekről, záridőről és rekeszről, beállításokról és retusálásról. Minden percét élveztem, csak úgy repültek az órák, a legnagyobb élmény viszont mégis az volt, hogy fotózhattam én is 4 családot, akik épp azokban a napokban mentek ismerősömhöz fotózásra :))) Hihetetlen volt, nekem kicsit olyan, mintha álmodnék, hogy ott lehettem, fotózhattam, a gépet is egyre jobban kiismertem, a végére egészen jól belejöttem, persze rengeteget kell még gyakorolnom, de csak manuálisan fotóztam, amit eddig soha nem tettem, és rendesen növelte az önbizalmamat, hogy manuális beállítással is szuper fotók születtek :)

Jó volt bepillantani egy igazi "fotós-műhelybe", látni, hol és hogyan is készülnek a fotók és látni azt, mi minden kell még ahhoz, hogy el tudjam indítani saját kis studiómat :))

Nagyon hálás vagyok Szilvinek, amiért rám szánta a 3 napot, nagyon sokat tanultam és tényleg hatalmas élmény volt :))) Most tele vagyok ötletekkel, energiával, lelkesedéssel, szó szerint szárnyalok és alig várom már, hogy még többet és többet fotózhassak és szép lassan a honlapra is kerüljenek fel a fotók :))


Amit szívesen kihagytam volna, az a budapesti közlekedés...Hogy azért a szociális kapcsolatokat se hanyagoljam el, egyik este Szilvi barátnőméknél, Marcel keresztszüleinél aludtam, másik este pedig bátyáméknál és beleértve a harmadik, fotós helyszint, ez a három pont Budapest három legtávolabbi sarkában helyezkedik el... Így aztán naponta kétszer, a reggeli és az esti csúcsforgalmban kellett átmennem a városon, másfél-2 óra autózás, amiről szívesen lemondtam volna és örülök, hogy nem minden nap kell megtennem ezeket az utakat.. De jó volt így, találkozni, beszélgetni, kicsit kikapcsolni, örültem, hogy ez is belefért.

A visszafelé utunk pedig kicsit horror volt, 2 órát késett a vonatunk, út közben romlott el az egyik mozdonya, így át is kellett szállnunk a rengeteg csomagunkkkal, fejetlenség volt, tömeg, kapkodás, úgyhogy 16 órát jöttünk, éjjel egyre értünk haza, szerencsére apukám is jött velünk, itt lesz 10 napot, így azért könnyebb volt. Marcel hihetetlen volt, kis hős, egy mukk nélkül csinálta megint végig, csak Zürichből Thunba aludt el az autóban.... Nem tudom miért, lehet akármennyire fáradt, a vonatban nem tud aludni... én bezzeg anno, kiskoromban, ha buszon, vonaton utaztunk, akár állva is képes voltam elaludni, ha megindult a jármű a popóm alatt :)))

Most próbálom egy kicsit utolérni magam, hogy aztán teljes gőzerővel induljak neki az álmom megvalósításának :))))




(kicsit furcsa is, hogy most ősz van, minden az elmúlásról, a bezáródásról, hidegről, sötétről szól, az én lelkemben pedig tombol a tavasz, készülődök valami újra, valami jóra és ez szárnyakat ad :)))

Ja és persze lesznek majd otthoni képek is, csak odáig még nem jutottam el, hogy feldolgozzam őket :))