"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 10. November 2012

Mint egykor én is anyukámmal....

Első kép: úszás után szárítom Marcel haját a semmiresejó uszodai hajszárítóval. Szerencsére hamar végzünk, nemrég vágattam le a haját. Közben a bevillanás: anyukámmal ugyanígy állunk a veszprémi piros iskola tanuszodája öltözőjében, kint sötét, hideg, tél, már mindenki hazament, csak az én hajam vizes még, hisz majd derékig ér, hosszú és sűrű, sokáig tart, amig a langyos fuvallat megszárítja. De közben beszélgetünk, együtt vagyunk, aztán mikor már kezdik bezárni az iskolát, hazabuszozunk.

Második kép: gugolok  a fürdőszobában a mosógép előtt, Marcel mellettem áll egy kis létrán, én adogatom, ő pedig szorgalmasan dobálja rakosgatja a ruhákat a mosógépen álló szárítóba. Viccelődünk, nevetgélünk, szeretem, ahogy segít. Közben a bevillanás: kicsi panellakásunk még kisebb fürdőszobájában állunk anyukámmal, szárítógépnek még hírét, hamvát se hallottuk, én adogatom a vizes ruhákat, jól rázd ki, hogy ne legyen olyan gyűrött, mondja anyukám és teregeti a fürdőkád felett kihúzott szárítókötélre. Közben beszélgetünk, milyen jók is azok a percek és mérgelődünk, ha sokadszorra megint kimostunk egy papírzsebkendőt, mert régen azok még tényleg miszlikekre mállottak szét, nem úgy, mint manapság (szerencsére:)), mikor mosás és szárítás után is egyben marad a zsepi :))

Harmadik kép: botorkálok ki a konyhába, autopilótán, robot üzemmódban készítem össze Marcel reggelijét, tízóraiját, almát szelek, kenyeret kenek, kis meglepetéseket teszek a dobozkájába. Közben a bevillanás: kicsi panellakásunk még kisebb konyhájában anyukám (szintén robot üzemmódban:) keni a vajaskenyeret, sajtot kérek bele, mint már hónapok óta, kevés a pénzünk, azért futná felvágottra, de én szeretem csak úgy, sajtosan. Aztán becsomagolja szalvétába, akkor még nem volt divat az uzsisdoboz, néha jól beleragad a papír a kenyérbe, de az íze még most is a számban van.

Negyedik kép: hajnalban kattan Marcel ajtaja, átbotorkál, lehúzza a redőnyt a szobánkban (én nem szeretek korom sötétben aludni, ő nem tud világosban :), aztán befúrja, bekiflizi magát mellém, a meleg takaró alá, együtt szuszogunk, fogja a kezemet, bár vigyázz állásban fekszem és elgémberedek rendesen, de meg nem mozdulnék a világ minden kincséért sem, nehogy megzavarjam a világ legnagyobb kincsét. Közben a bevillanás: már iskolás vagyok, de minden reggel bekuckózom magam anyukám mellé az ágyba, hacsak pár percre is, mert készülődni kell, de jó még egy kicsit összebújni, átmelegedni, mielőtt indulna a nap, mielőtt menne mindenki a saját dolgára.

Pillanatok, bevillanások, érzések, illatok, foszlányok, gyengédség, boldogság, öröm, szeretet...


Most én vagyok a másik oldalon, amit gyerekként egyszer már átéltem, most Édesanyaként is megadatik nekem. Azt hiszem, nincs ennél szebb dolog a világon!!


ps. a fotó nem a legfrissebb, Marcel sokat öregedett azóta :D:D:D:D

Kommentare:

Szitya hat gesagt…

Így van, Orsi! Ez nagyon szép volt!!!

Dominika hat gesagt…

De jó volt ezt olvasni!!!

Ozsváth Szilvia hat gesagt…

Orsi, ez gyönyörű! Annyira szeretem, h benne van a lelked az írásokban!

Zsuzsi hat gesagt…

Szia Orsi!
Nagyon jó volt olvasni soraid - kora reggeli szívmelengetö.