"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 31. Januar 2013

Hogy tudja????

Az elmúlt napokban már megint volt Marcelnek pár olyan dumája, amit muszáj leírnom, na nem (csak) azért, hogy fényezzem, hogy mennyire okosügyeszseni, inkább azért, hogy írásos nyoma maradjon és évek múlva is emlékezzünk majd rá :))))

Pár hete elfogyott az egyik kedvenc fogkréme, amit még Németországban vettünk vagy egy évvel ezelőtt. Az első meglepetés akkor ért, mikor azt mondta: "Anya, el kell mennünk Zürichbe, ahol néztük az egyik ovit, mert ott mellette volt egy biobolt, ahol láttunk ilyen fogkrémet, nem emlékszel?" :)) Na ez tavaly májusban volt, tényleg így történt, az ovilátogatás előtt beugrottunk a bioboltba és bár fogkrémet nem vettünk, úgy látszik, megfigyelte, hogy volt olyan. Ezzel azonban még nincs vége.... Sikerült Thunban vennem az egyik bioboltban (én azt gondoltam, hogy) egy ugyanolyan tubust és nagy örömmel mutattam neki, mikor mentem érte az oviba. Erre ő totál kiakadva: "De Anya, én csak azt szeretem, aminek egyenes a teteje és nézd, ez nem is olyan, mint a régi!". Na pufffff, nekem semmi különbség nem tűnt fel, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz, így aztán kikukáztam a szemetesből a régit (szerencsére a fürdőszobait nem kell olyan gyakran üríteni, így még benne volt) és lám, neki volt igaza....OK, minden nap most fogat, de hogy így figyeljen még az ilyen apró részletekre is????


Egyik este nézegettük a régi fotókat, van egy nagy kedvenc, amikor Marcel egy egyedül álló fához megy felfelé egy lépcsőn. "Ezt ugye Lenzburgban fotóztad?" kérdezi. Igen, mondom neki, már ezen meglepődve, hisz ott is több hónapja voltunk már és azóta is készült néhány (ezer) fotó róla :)))
"Az 81 km-re van Berntől" mondja ő, "mert a 81-es km-nél kell lekanyarodni az A1-es autópályáról!".....én meg csak hümmögök, hápogok, nem tudom, mit is mondjak, mit szóljak, persze nekem fogalmam sincs, hányas km-nél van a lejáró, mire Gábor, aki azért heti szinten jár arrafelé, kiabál a fürdőszobából, hogy igen, már megint igaza van a kis lurkónak :))) Én meg csak hitetlenkedek, persze tudom, számok a mindene, de hogy fér bele ennyi a kicsi fejébe és hogy tud ennyi mindent megfigyelni, megjegyezni és az adott pillanatban rögtön előhívni?????

Két napja megyek érte az oviba, nézem, olyan kis finom puha és illatos a pofija. Mikor hidegben sétálni vagy udvarra mennek, mindig bekenegetik őket, ami szerintem nagyon jó dolog. Mondom Marcelnek, hogy másnap majd megkérdezem az óvónénit, hogy milyen kenőccsel kenték be az arcát, hogy mi is vegyük olyat. Erre ő: "Nem kell megkérdezned, nivea volt, elolvastam!" :)))

Hát azt hiszem, felköthetem a gatyámat :D:D:D

(csak zárójelben írom, hogy ma vége lett az első úszós kurzusának, minden feladatot szépen megcsinált, egyik kedvence, a "seerose", olyan ügyesen lebeg háton, hogy csak ámulok :))) megkapta a kis jelvényt, "seepferdchen" azaz csikóhal, február közpétől aztán jöhet a következő fokozat :)) nyárra talán már víz fölött is tud majd úszni :)))


Dienstag, 29. Januar 2013

Kínok völgye

Voltak már termékenyebb időszakaim is, már ami a blog-írást illeti, a heti egy poszt nem nevezhető igazán gyakorinak, de most kicsit eltolódtak a határok, más lett a fontossági sorrend, más lett a munka, a nap viszont továbbra is csak 24 órából áll :)

Így aztán elmaradt a beszámoló a múlt hétről, arról, hogy mivel Gábor Ausztriában volt, kihasználva az alkalmat, egyik nap pizsamapartit tartottunk, Alizék jöttek el, Ana Marcellel egy oviba jár, jól megértik egymást, egész délután játszottunk, volt nagy fürdés és soksoksok diavetítés, nekünk meg Alizzal hajnalig tartó dumálás, ami nagyon jót tett a lelkemnek (a másnapnak már nem annyira, de ez egy másik kérdés :)))
Aztán arról, hogy Marcel milyen ügyes már az uszodában, gyorsan be is jelentkeztünk a következő tanfolyamra, mert ennek a héten vége van.
Arról sem írtam, hogy megkaptuk a borítékot, miszerint Marcel augusztustól "kindergarten"-köteles, tehán szorít az idő, nyakunkon a döntéskényszer és mint egy fenyegető pallos a fejünk felett a költözés...
És végül de nem utolsó sorban arról sem, hogy hogy halad a saját projektem, a fotózás, de erről hamarosan úgy is egy saját poszt következik.

Amiről viszont most mindenképp beszámolok, az a szombati szánkózásunk, ami igencsak száguldósra sikeredett :))

Mivel csodaszép idő volt és a héten nem sokat voltunk kint, már nagyon vágytunk egy kis friss hegyi-havas levegőre (vagyis a fiúk annyira nem vágytak rá, az elindulás mindig egy kínszenvedés, annyit össze bírnak szenvedni, hogy aztán a végén olyan jól érezzék magukat, hogy haza se akarjanak jönni :))))

Sokat autózni nem akartunk, viszont a szemközti hegy 20 méteres szánkópályájánál valami komolyabbat szerettünk volna kipróbálni, így találtam rá Kiental-ra, ami a Kandersteg felé vezető széles völgy egyik kis mellékvölgye végén fekszik és még soha nem jártunk ott. Alig fél óra az út autóval és van egy "családi"-nak hirdetett, 7 km hosszú szánkópályája.

Keskeny, kanyargós út vezet fel a majdnem ezer méter magason fekvő kis faluig, ahol kitárul a völgy, körben magas, havas hegyek, kisebb sípályák, elszórt házak, tényleg a világ vége :))) Ahhoz képest elég sokan voltak, persze viszonyítás kérdése, mert nem lehet összehasonlítani egy-egy felkapottabb sítereppel, mint Zermatt, Wengen vagy Grindelwald :) Aminek megvolt az előnye, hogy nem kellett sorban állni a felvonónál és bár elsőre soknak tűnt az autó, tömeg sehol nem volt.


Először megnéztük a térképet és lechekkoltuk a terepet. Az már látszott, hogy a pályán Marcel egyedül nem tud lejönni, így a bobot hagytuk az autóban és a faszánkónk mellé béreltünk még egyet, ami ha napi jegyet vesz az ember, nem kerül semmibe.

Felvonó visz fel közel 1500 méter magasra és habár Marcel már rengeteget felvonózott, de eddig mindig csak kabinos felvonóval, ez viszont nyitott ülőfelvonó volt, ami már eleve nagy élmény volt neki :)) Bár elég hideg volt, -6 fok körül, úgyhogy én örültem, hogy csak pár percet kellett ücsörögni, kitéve magamat a jeges elemeknek :)))


A felvonóból néztül a szánkópályát, első látásra nem tűnt se túl gyorsnak, se túl veszélyesnek, ami azért csak részben volt igaz.

Marcel azt mondta, hogy inkább velem csúszik és mint nem sokkal később kiderült, ez egy bölcs döntés volt. Még kérdeztem Gábort, hogy tud-e szánkózni, amire egy felháborodott "perszehogyigen" volt a válasz :) ő indult először, hogy aztán rögtön az első kanyarban ezerrel neki is száguldjon a palánknak... mentségére legyen mondva, hogy iszonyat meredeken indult a pálya és azt a kanyart szinte senkinek sem sikerült bevennie :))))) Ráadásul ő ment a bérelt szánkón, ami sokkal nehezebb volt és a súlypontja is alacsonyabban volt, így ment mint a szappanozott villám :))) Kicsit félelmetes volt, szegény a lábával támasztotta ki magát, azzal csapódott a palánknak, a hirtelen megállástól pedig megrándult a térde. Akkor még nem fájt neki annyira, felállt és folytatta az utat. Egészen a második kanyarig :D:D:D:D  amit szintén nem sikerült bevennie, de ott szerencsére nem palánk volt, hanem háló, amibe bár teljesen belegabalyodott, legalább nem ütötte meg magát :))) Sajnáltam, de kívülről annyira viccesen nézett ki, most is mosolyognom kell, ha rá gondolok :)) Na ott bevillant az augusztusi kirándulásunk Gábor félöccsével, mikor is monstertrottival akartunk lejönni a hegyről. Bálint is azt állította, hogy tud rollerezni, ahhoz képest 2 méter után, az első kanyarban már esett is egy nagyot és onnantól kezdve kínszenvedés volt a lejutás.

Hát az első két kanyar után igencsak elkezdtem kételkedni abban, hogy mi a szánkoval élve egyben lejutunk a hegyről :))) De aztán egyre jobban belejöttünk :) A szánkópályán két véglet volt, vagy olyan meredek volt, hogy száguldoztunk és lekoptattuk a csizmánk talpát a sok fékezéssel, vagy pedig sima volt, hogy húzni kellett a szánkót :)))
Mindehhez jeges hideg is társult, néha olyan érzésem volt, mintha ezernyi tűvel szurkálnák az arcomat. Így aztán kicsit kínkeservesen, fájós térddel, szétfagyott, vörös arccal és kézzel érkeztünk le a pálya aljára, de legalább még egyben voltunk:)))) Marcel nagyon élvezte, neki semmi baja nem volt, vigyorgott végig :)))

Gondoltuk, ezt nem szabad annyiban hagyni, a második kör csak jobb lehet, mint az első :)))) Újra felmentünk, de mivel eléggé át voltunk fagyva, beültünk a hüttébe ebédelni. A szokásos rösztit ettük, nem volt semmi különös, de ár-érték arányban nem volt rossz :) Marcel még egy fagyit is bevállalt :))

A második körben már tényleg nagyon jól mentünk, Gábor is jobban tudta irányítani a szánkót és mi is rájöttünk Marcellel a helyes technikára, így a hidegtől eltekintve az már tényleg élvezetes volt :) Hát igen, nem lehet összehasonlítani a kis helyi dombocskával, ahol az ember 3 másodperc alatt lecsúszik és kész :) Itt kb. 20 perc alatt értünk le, jó kis móka volt. Az egyetlen hátránya a völgynek, hogy elég hamar elbújik a nap a hegyek mögé, 3 után már szinte sötét volt és még hidegebb, így aztán több kört nem akartunk bevállalni, no és Gábornak is elkezdett rendesen fájni a térde, úgyhogy inkább hazajöttünk.




Azért a kínok hamar elmúltak, úgyhogy nincs kizárva, hogy 7végén megint megcélozzuk a Kiental-t egy újabb szánkópartira :)) Bár a kulissza miatt lehet, hogy a Kleine Scheideggre kellene menni, ahol tavaly voltunk Marcellel, jó lenne hármasban is csúszni egyet :))

Addigra talán Gábor térde is helyrejön és elmúlik az izomláz a combunkból, mert kérem szépen a szánkózás nem olyan egyszerű dolog ám, olyan helyen is érzek izmokat, ahol nem is tudtam, hogy vannak :D:D:D:D

Montag, 21. Januar 2013

Amikor a gyerek az alibi :))

Marcel másfél nap alatt pikk-pakk lerendezte a lázat, amilyen gyorsan leverte, szerencsére olyan gyorsan túl is lett rajta :)) Se előtte, se utána semmi baja nem volt, úgyhogy a három hetes otthonlét és kényeztetés után én azért gyanakszom egy gyenge lefolyású  "mégegykicsitnemakarokovibamenni" vírusra is :)))) De a lényeg, hogy meggyógyult, persze ki is élvezte minden percét annak, hogy csak rá figyelek és csak vele foglalkozom :))

Hétvégén aztán új családtaggal bővült a kicsinynek eddig sem mondható vasút-állomány. Ígérem, egy darabig nem fogok írni a vonatokról, de mit csináljak, nálunk most ez megy a nap 48 24 órájában :))))

Szóval történt ugyanis, hogy Gábor 2 hete meglátott a játékboltban egy kezdő Märklin vasút-készletet, 50%-kal leárazva (ha valaki nem tudná, mi ez a márka, itt utánanézhet :))) egyébként Európa legnagyobb, piacvezető modellvasút-gyártója :))) Már karácsony előtt is pedzegette, hogy bizony lassan el kellene kezdeni az IGAZI síneket és vonatokat beszerezni, persze kizárólag Marcelnek :))) Nekem az volt a véleményem, hogy ő még remekül elvan az ikejás és brios fa sínjeivel és vonatjaival és különben is utána jöhet a legos vonat, az már távirányítós és komolyabb, de mégsem csillagászati árban adják :)

De már késő volt, mire visszajöttünk, ott lapult a szekrény tetején a nagy doboz... Tegnap délután aztán nekiálltak összeszerelni a fiúk, nem tudom, melyikőjük szeme csillogott jobban :)))))) Marcel nem tudta abbahagyni a vigyorgást, Gábor meg... hát azt hiszem, kezdi megvalósítani gyerekkori álmát :))) Meg kell hagyni, szuper, a minősége, a formája, a sínek, a vonatok, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy a fa sínnel sokkal kreatívabban tud játszani a gyerek :)) Kérdés persze, hogy melyik gyerekről van szó :))))) Marcel egyelőre hanyagolja a távirányítót, jobban szereti saját maga tolni a vonatokat. És mivel a kezdő készlet nem túl nagy, simán elfért még mellé egy fasín-pálya is, így most együtt játszik a kettővel :)) Nem tudom, meddig tart ez a korszak, de néha azért szeretném a nappalit nappalinak is használni és néha nem ártana takarítani sem, ami ugye elég nehézkes, ha kb. 20 m2-en sínek vannak kirakva :))

 




Az biztos, hogy a sok közül az egyik legjobb dolog, ha az embernek gyereke van, az, hogy saját maga is újra gyerek lehet egy kicsit :)))

Ezt aztán kint is kamatoztattuk és szuper jót szánkóztunk hétvégén és ma is :) Szombaton azért óvatosabb voltam, nem akartam nagy túrát tervezni, hisz nem tudtam, Marcel hogy fogja bírni a láz után, de mivel tényleg semmi baja nem volt, így egy órás levegőzés belefért. Annyira élvezte, hogy sírt, mikor elindultunk hazafelé, hogy ő mennyire maradna még :))


Boltzárás előtt nem sokkal még beszereztünk egy bobot és egy sisakot Marcelnek, amit rögtön fel is avatott :)))


Tegnap aztán élesben is bevetésre kerültek az új cuccok, megint csak a közeli hegyre mentünk, nem volt kedvünk sokat autózni és ahhoz tökéletes volt, hogy meglegyen a szánkózás élménye :)) Marcel hamar ráérzett a bobozás ízére, nagyon belejött, ugratott, kanyarodott, csak a felfelé húzást unta meg elég hamar :)

 
Ma, kihasználva még az utolsó szabadnapot, bár sajnos már Gábor nélkül, megint szánkóztunk egy jót. Éjjel esett egy kis hó, a pálya szuper volt és mivel rajtunk kívül nem volt senki, miénk volt a terep :))) Nem vagyok egy tél-rajongó, de a havat, a szánkózást szeretem :)))) És már most várjuk a hétvégét, talán síelni is eljtunk végre :))))

Donnerstag, 17. Januar 2013

Kitúrva...

Mivel Marcel tegnap este elég bágyadt, lázas volt, megbeszéltük, hogy aludhat velem a nagyágyban, én is nyugodtabb voltam úgy és neki is szüksége volt egy kis anyai ölelgetésre... Gábornak ugyanis közbejött egy berlini projekt, úgyhogy a héten sajnos egyedül maradtunk :( (és ha azt veszem, hogy Marcelt sem oviba, sem pedig úszásra nem tudtam vinni, akkor ennyi erővel otthon is maradhattunk volna még egy hetet, persze utólag már mindig okosabb az ember...). De legalább már én meggyógyultam valamennyire, mert a tavaly márciusi betegségsorozat még mindig élénken él bennem és nem kívánnám még egyszer...

Az éjszakánk nem volt rossz, Marcel 10 órát aludt, de mivel este héttől, így már hajnali ötkor ébresztőt fújt és kivert engem is az ágyból azzal, hogy éhen hal, ha nem kap enni :))) Bizakodtam, mert nem éreztem melegnek, de aztán a reggel folyamán szépen felment megint a láza. Persze ez is murphy, hogy ilyenkor vagyunk egyedül, így kénytelen voltam lázas gyerekkel boltba menni, mivel semmi kajánk nem volt, a nagybevásárlást hétvégére terveztem...

Ebédre egy (magához és a betegséghez képest) jó nagy adag pipilevest evett, sok sok zöldséggel, aztán aludt 4 (!!) órát. Láztalanul és nagyon jó kedvvel ébredt és mivel tegnap este óta nem kapott lázcsillapítót, reménykedtem, hogy talán megúsztuk ennyivel. De sajnos nem.... Estére megint felment a láza, nem tudom, milyen nyavalya lehet, hisz más baja nincsen, nem köhög, nem folyik az orra, a torkát fájlalta kicsit reggel, de napközben már azt sem...

Így aztán ma este megint bevackolta magát az összes kis és nagyobb alvós barátjával, párnájával, takarójával a nagyágyba, odafeküdtem mellé és szorosan fogta a kezem, úgy aludt el. Annyira szeretem, amikor ott szuszog mellettem, de mivel legtöbbször elég nyugtalanul alszik, forgolódik, mocorog, a vele egy ágyban alvás nem túl pihentető. Pár perce aztán furcsa hangokat hallottam a hálóból (miután elaludt, még kijöttem csinálni a dolgomat), benéztem, hát úgy horkol őurasága a nagyágy közepén, mint egy kis vaddisznó :))


Úgyhogy azt hiszem, ha aludni szeretnék ma éjjel, akkor marad a vendégszoba, holnap aztán megjön végre Gábor és visszamehet mindenki a saját helyére :))

Azért remélem, holnapra jobban lesz Marcel és utána egy darabig elfelejthetjük a betegségeket, mert nem sok minden másról szólt eddig még ez az év......

Mittwoch, 16. Januar 2013

Közelebb az öthöz...

Január 11-én volt 4,5 éves :)) Csak kapkodom a fejem, hogy hova tűnt el az én kisbabám, mikor lett ekkora és néha kétségbe esem, hogy úristenhamarosanötéveslesz :))))


Ha két szóval kellene jellemezni a mostani időszakot (persze miért is kellene, mikor regényeket tudnék megtölteni vele :), akkor azt is mondhatnám, hogy SZÁMOK és VONATOK :) Így, csupa nagy betűvel, mert ez a két dolog az, ami most leginkább foglalkoztatja, ami a legjobban leköti és ami a kis életének nagy részét kitölti :)

A számolás mindig is az erőssége volt és bár tudjuk, hogy szeret számolni és rettentő fogékony mindenre, ami a számokkal kapcsolatos, még így is szinte minden nap meglep és elkápráztat minket és a hallgatóságot valamivel! Már nem gond neki a három- és négyszámjegyű számok felismerése, tizes- sőt huszas átlépéssel fejben összead, kivon, ötösével, tizesével számol. Mértékegységeket átvált, tudja, hogy egy méter az 100 cm, egyik kedvenc "játéka" a zollstock, mindent megmér és kommentál, mint pl. "ez 128 cm, azaz 1 méter és 28 cm" :))

Ismeri az órát, mikor ma mentem érte az oviba, hitetlenkedve kérdezte az óvónéni, hogy tudja-e Marcel, hány óra, mivel nem sokkal előtte odaszaladt az órához, megnézte és mivel tudta, hogy 4-re megyek érte, már várt a folyosón :) A digitális órákkal teljesen tisztában van, a számlaposokon is egyre jobban kiismeri magát. Egy példa: 13.22-kor mondom neki, hogy "Marcel, készülődj, mert kettőkor indulunk!". Erre ő: "De addig még van 38 percünk!" :)) Az óra-perc átváltás is megy, egyik alkalommal mondtuk neki, hogy 2 óra 10 perc, amig jön Mami, erre ő: "Az 130 perc!".......
Mindent, ami számokkal kapcsolatos, megjegyez és nem is érdemes vele vitatkozni, mert a végén úgy is kiderül, hogy neki van igaza.... (hajjjjjajjjaaaaj, mi lesz még később?? :D:D:D:D)

Hihetetlen, néha pedig félelmetes..... drága kis bogaram, egyik este azt mondja: "Tele van a fejem számokkal!" :))


No és a vonatok... hát igen, azt hiszem, levihetnénk az összes többi játékát a pincébe, rájuk sem hederít, a szobájába csak aludni megy be, hisz a hatalmas sínpályát a nappaliban építette fel (előző posztban már mutattam róla fotókat :) Kitalál valamit, gondolkodik, összeszedi a hozzávalókat, megtervezi és olyan síneket, emelkedőket, viaduktokat, lábon álló szakaszokat, váltókat épít, hogy öröm nézni :))) Aztán kezdődhet a szerepjáték, mert persze kell, hogy valaki ott legyen és utazzon, onnantól kezdve be nem áll a szája és csak dumál és dumál :))

Ja igen, vicceseket is szokott mondani, rég írtam már, most eszembe jutott kettő:)

Nézegeti a legújabb lego-katalógust. Végiglapozza, majd visszatér a szuper lego-city vonathoz és szétáradó mosollyal azt mondja: "Ilyet szeretnék kérni az angyaloktól!" Mondjuk neki, hogy az angyalok most a következő karácsonyig pihennek, addig nem lehet tőlük kérni semmit. Erre ő: "És megvenni nem lehet az angyaloktól?" :))))) Hát elég racionálisan gondolkodik, az biztos :)))

Másik gyöngyszem: Vacsorázunk, még anyukáméknál, ő már előbb végzett, játszik a nappaliban. Egyszer csak szalad oda kezében hoz valamit és azt kiabálja: "Valaki elvesztette az egyik mogyoróját" :D:D:D:D:D (talált a földön egy szem sós mogyorót, azt hozta, hát mindenesetre majd megszakadtunk a röhögéstől :))) szegényem először nem értette, miért nevetjük ki, de aztán ő is elkezdett hahotázni :))

Szeret festeni, rajzolni, bár nem túl gyakran ül le, akkor is leginkább repülőket és síneket rajzol, vagy ír, betüket, számokat, szavakat :)






Repülő és rakéta :) (ez azért is tetszik különösen, mert több színt használt :))


 U-bahn vagyis ubán vagyis metró (a lényeg, hogy vasút legyen :))


Anyukámat szólítja az Ágnesből Ágának :))
 


Nagyon jól alszik, otthon sokszor még délután is lefeküdt, magától, ami nagy szó és minden éjszaka 9-10 órát aludt egyben :))) Isten tartsa meg jó szokását :)))

Karácsony óta diafilm-függő lett, mondjuk én is imádtam gyerekkoromban a vetítést, most ő is nagyon rákapott, úgyhogy gyűlnek szépen a filmek :)) (mi pedig nem bánjuk, hogy végre kiszabadulunk egy kicsit APG meséiből :))

Evése kritikán aluli, bár otthon nem evett nagyon rosszul (ha épp a 3 kaja közül az egyik volt, amit megeszik), az oviban viszont szinte semmit nem eszik...nehéz kitalálni, hogy mit adjak neki, ami tápláló és laktató is, az a baj, hogy legtöbbször meg sem akarja kóstolni, ha nagy nehezen elérem, hogy bevegye a szájába, akkor legtöbbször ízlik neki a másfajta étel is....

Nagyon kis makacs tud lenni (vajh kitől is örökölhette ezt a tulajdonságot:)), ha valamiről van egy elképzelése, akkor annak csak úgy szabad lennie. Nagy hisztik most nincsenek, azért látszik, hogy nő, fejlődik, okosodik, egyre inkább és egyre több dolgot meg lehet vele beszélni, megérti és (legtöbbször) elfogadja az érveket.


Továbbra sem megy kitörő lelkesedéssel oviba, bár megszokta, alapból szereti, csak nagy gátlás még mindig a nyelv. Pedig rengeteg mindent megért és itthon beszél, rengeteg szót tud, schwitzül dalokat énekel, de az oviban nem tud megnyílni. Megfigyel, szív magába mindent, aztán majd ahogy az anyanyelvével tette, amikor már mindent tud, megszólal.

Ja és még a száraz adatok: 111 cm, 17-18 kg, 28-30-as cipőket hord, 116-122-es ruhákat, bár a nadrágjai kisebbek.

Ragaszkodó, tele van szeretettel, rettentő érzékeny lelkű kis csibész, minden nappal csak jobban és jobban szeretjük és nem tudunk elég hálásak lenni, hogy van nekünk.


(friss: kibírta az otthoni három hetet egészségesen, úgy, hogy körülötte mindenki kidőlt, erre 2 nap ovi után ma este egyik pillanatról a másikra ledöntötte a láz :(((((( se nátha, se köhögés, egyszer csak eldölt, azt mondta, hogy "nem vagyok beteg, csak mindenem fáj" és szinte már aludt is :(((( Lehet, hogy még otthonról hoztunk valami vírust, hisz hasmenése is volt, de az is lehet, hogy az oviban kapott el valamit, a lényegen sajnos nem változtat, de remélem, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is megy a betegség.....). Mindenesetre kíváncsi vagyok, milyen éjszakánk lesz......

Montag, 14. Januar 2013

Otthonról haza

Tegnap éjjel rendben visszaértünk Thunba, az út most nagyon jó volt, bár háztól házig 14 óra, de valahogy gyorsan eltelt az idő. Végül 9 csomagunk lett + Marcel + a két nyuszija, de nem volt semmi gond, a vonaton nem voltak sokan, nagyon jó helyünk volt. Ráadásul decemberben átadtak egy 44 km-es új sín-szakaszt, Bécstől St. Pöltenig, ahol a vonat 230-cal (!!!!!!!) döngetett, szinte végig alagútban, kicsit azért félelmetes érzés volt, de több, mint fél órával csökkent így a menetidő!! A búcsúzás megint nehéz volt, Marcelen is láttam és mondta is, hogy szomorú, hogy hazajövünk, maradt volna még Veszprémben, persze aztán nagyon örült Gábornak és az itthoni játékainak :)


A vonatozást szokás szerint szuperül bírta, míg világos volt, addig nézelődtünk, aztán játszottunk, legóztunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, sétáltunk, tényleg annyira jó vele utazni, semmi kínlódás nincs benne. Szerencsére Marcel hasmenése nem volt vészes, csak egyszer kellett wc-re mennie.


Egyébként Alma kérdésére válaszolva azért döntöttünk most (is) a vonat mellett, mert a) sok cuccunk volt, sok mindent vettem fotózáshoz, így repülőre ennyi csomaggal nem tudtunk volna felszállni, b) mivel nagyon náthás voltam/vagyok, a fülemnek nem tett volna túl jót egy repülés, c) sokkkkal olcsóbb volt, mivel ha repülünk, Marcelnek is teljes áru jegyet kell venni, vonaton viszont ingyen utazik (és zárójelben d) még mindig nem szeretek repülni, különösen nem havas-jeges-téli viszonyok mellett :)))

A mai nap a kipakolás jegyében zajlik, szerencsére Gábornak ma itthoni munka(fél)napja volt, így déltől már együtt tudtunk lenni és amig én pakoltam, addig ők játszottak, vetítettek, Marcel pedig egy hiperszuper sínpályát épített, hihetetlen, miket kitalál és megvalósít, megépít, élvezet nézni :))


A hó itt is szakad, a hegyek már csodaszép fehérek, úgyhogy várjuk a hétvégét, hogy mehessünk szánkózni, síelni és Ildiékkel találkozni :))) Marcelnek holnaptól ovi, kíváncsi vagyok, hogy fog neki menni 3 hét kihagyás után :))

Én pedig egy kis szomorkodás után belevetem magam a fotózásba :))))

Samstag, 12. Januar 2013

Nem egészen így képzeltem...

Holnap megyünk vissza Svájcba, lejárt a "szabadság", amit - ha lenne munkaadóm, akkor azt is mondhatnám, hogy jó munkavállalóhoz híven - végig betegen töltöttem :(( És mivel nagy valószínűséggel fertőző is volt a betegség, így le kellett mondanom az összes programot és betervezett találkozót barátokkal, ismerősökkel, nem jutottam el Pestre és ami leginkább elszomorított, Bécsbe sem :(( A jó a rosszban, hogy legalább itthon voltam, anyukám főzött és figyelt Marcelre, sőt Gábor mamája is nálunk töltött pár napot, úgyhogy Marcel körbe volt ugrálva és kényeztetve is rendesen :))

Hát ez most így alakult, nem vagyok túl boldog, azért az itthonléteinkhez nagyon hozzátartoznak és lelkileg nagyon sokat számítanak ezek a baráti találkozások, különösen, mert olyan ritkák és elszomorít, hogy most olyan sok minden kimaradt/elmaradt....

Most már csak abban reménykedek, hogy végre elmúlik a betegség és abban, hogy jó utunk lesz holnap. Vonattal megyünk, összesen 8 csomaggal, remélem, nem lesz semmi galiba :)

Marcel is szomorkás, ma alig lehetett a szavát venni, persze Gábor hiányzik neki, de nagyon jól érzi magát itthon.

Egy balatoni búcsúsétára még lejutottunk, ilyenkor csak állok a parton és olyan nehéz a szívem.... még ennyi idő után sem könnyű a búcsúzás.....



 
 
ps. azért ezt még lehet fokozni, Marcel végigcsinálta a 3 hetet mindenféle nátha, köhögés, etc nélkül, pedig bombázva volt bacikkal, erre ma estére hasmenése lett....... naggggyon remélem, hogy csak azért, mert túl sokat evett a frissen sült aranygaluskából és még jobban remélem, hogy a holnapi napunknak nem a vonat wc-jében fogjuk tölteni........

Montag, 7. Januar 2013

Szilveszter és társai :)

Igaz, már egy hét eltelt az Új Évből, de azért szeretnék pár szót írni róla, hogy megmaradjon az utókornak :)))

Bátyámék hívtak minket, hogy ünnepeljünk együtt, úgy is olyan ritkán találkozunk, az unokatesók se túl sokat látják egymást, így örömmel igent mondtunk. 31-én délután mentünk fel hozzájuk Szigetszentmiklósra, Marcel annyira izgatott volt az egész buli miatt, hogy semmivel nem tudtuk rávenni, hogy aludjon egy kicsit az autóban. Pedig mióta itthon vagyunk, tényleg szuper jókat alszik, sokszor délután magától megy fel a szobájába és éjjel is sokat húzza a lóbőrt, de szilveszter napján túl fel volt pörögve ahhoz, hogy el tudjon aludni. Már az autóban is készült a bulira :)))


Bátyáméknál aztán nagyon jóóóó hangulatban telt az este, két másik baráti család is volt náluk, rengeteg gyerekkel, úgyhogy sokat nem is fotóztam, jobbnak láttam a gépet valami biztos helyre, vissza a táskájába tenni, mielőtt valami baja lett volna :)))
Marcel és a vele majdnem egykorú szomszéd kisfiú legjobb játéka egy ugató-sétáló-ivó-pisilő kutya volt, komolyan azt gondoltam, már kinőttek ebből a korból, de nem, több mint egy órán keresztül vizet hoztak, itatták, pisiltették szegény blökit és közben akkkorákat kacagtak, hogy élmény volt hallgatni :)))


Volt persze sok más játék, trombitafújás, golyólövöldözés, póker és petárdák és sok sok nevetés. Marcel nem is az éjfélt szerette volna megvárni (valahogy a tüzijátékkal még mindig hadilábon áll), viszont mindenképp szerette volna lefényképezni magának a 23.23 órát :))) De mivel napközben nem aludt, 11 felé már alig bírta nyitvatartani a szemét. Végül sajnáltam, mert 23.20kor beájult, egész egyszerűen kiütötte magát, olyannyira, hogy éjfélkor a füle mellett elsütött petárdákra sem ébredt fel.


Aztán mikor már minden gyerek elment aludni, kezdődhetett a póker-parti :))))) Ahhoz képest, hogy életemben először játszottam, úgy megnyertem az egészet, hogy csak na :)))) (persze a fiúk kommentje: hülyének is kedvezhet a szerencse :)))

Elseje délután pakolással telt (mondjuk valahogy olyan érzésem van, hogy mi mindig pakolunk valamit :))), Gábornak már vissza is kellett mennie Svájcba és hát itt volt a csomó ajandék, könyvek, fotós kellékek, amivel megint sikerült megtömni az autót :))

Harmadikán megint Pestre mentünk, Szilviékhez, Marcel keresztmamájáékhoz. Móniék is jöttek, így megint együtt volt a kis csipet-csapat :)) Bár tényleg csak félévente találkozunk (jó esetben...), de mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk és olyan, mintha hetente találkoznánk. És ami külön szuper, hogy a gyerekek is nagyon hamar megtalálják a hangot egymással, gyorsan felengednek és régi barátként játszanak egymással. Meg is állapítottuk, hogy most már milyen jól tudunk beszélgetni mellettük is, míg régen két szót nehéz volt váltani vagy meg kellett várni, míg alszanak, addig most simán tudtunk dumálni úgy is, hogy ők a nappaliban játszottak :))



Vicces volt, mert Marcel kirakta az uno lapjait sorrendbe, és az öt gyerek öt különböző nyelven tudta felsorolni a számokat :) Loláék franciául, Nelliék angolul és spanyolul, Marcel németül és persze mindenki magyarul :)) Hát igen, sok nyelv, sok kultúra, három ország, két kontinens, de a barátság mindig ugyanaz :)))

Én az Új Évre nem kívánok sok mást, csak egészséget, pár napja megint totál ledöntött a nátha, megfázás, köhögés, így egyelőre minden programot le kellett mondanom, pedig még be van tervezve sok minden erre a hétre, csak meg kellene gyógyulnom....

Freitag, 4. Januar 2013

Nagykorú

18 évvel ezelőtt egy szál rózsával búcsúztunk el egymástól a kapuban... Én másnap indultam vissza Kielbe, hogy befejezzem az au-pair-évemet, ő maradt Veszprémben és járt immel-ámmal nagy szorgalommal az egyetemre. Oda, ahova bátyám is, mert ő volt akkor a legjobb barátja és ő volt az, aki egy unalmas előadás közben megadta neki az én németországi címemet. Akkor persze teljesen felháborodtam, hogy mit képzel, hogy az én beleegyezésem nélkül "kiad" valakinek és játssza a kerítő szerepét :))

Az első személyes találkozást néhány kézzel írott levét előzte meg, hol volt akkor még internet, mobil, sms, skype és társai...Beszélgettünk, de mivel akkor én jól éreztem magam pasi nélkül is és tudtam, hogy pár nap múlva megint hosszabb időre külföldre megyek, nem akartam túl sokat ettől a kapcsolattól. Ő viszont nagyon kitartó volt :)) Telefonfülkéknél állt sorba, leveleket írt és 1995 márciusában minden szülői figyelmeztetés ellenére bátyámmal meglátogatott Kielben. Mivel egyik (fél)unokabátyám is azon a környéken volt abban az időben, négyesben akkora bulikat csináltunk és annnnnyit nevettünk, hogy azóta is mosolyognom kell, ha rágondolok.
De nekem még mindig volt 4 hónapom Kielben... akkor már én is elkezdtem vásárolni a telefonkártyákat, egy hatalmas kötegnyi össze is gyűlt és izgultam, hogy a megbeszélt időpontban sikerüljön üres telefonfülkét találnom :))

Az erdeti tervem az volt, hogy ott járok egyetemre, nagyon megszerettem a vendég-családot és a várost is, már megvolt a felvételi papírom és a kollégiumi szobám is, de a szívem hazahúzott. Viszont az álmom megmaradt, hogy német nyelven végezzek el egy egyetemet, így jött a lehető legközelebb, Bécs. De mivel akkor ő már Veszprémben dolgozott, így maradt az ingázás, a hétvégi találkozások és hétközbeni vágyakozások. Bevallom, én nem vagyok se híve, se jó gyakorlója a távkapcsolatoknak, ahogy visszaemlékszem, soha nem veszekedtünk annyit, mint annak idején, mikor csak hétvégeken, pár órákra találkoztunk.

1999 novemberében elkezdett dolgozni Bécsben, végre össze tudtunk költözni, együtt lakhattunk és elkezdhettük a nagybetűsen KÖZÖS életünket, amit 2000ben a házasságkötéssel koronáztunk.

Nagyon sokat utaztunk, rengeteg helyre eljutottunk és még több csodás élményben volt részünk. 2004ben terhes lettem, sajnos az a baba úgy döntött, hogy hagy nekünk még pár évet kettesben.. így utólag visszanézve nem voltak rossz évek azok, kapcsolatunk csak erősödött és sok szépet éltünk át, mikor viszont benne voltunk, akkor a baba utáni vágy eléggé meghatározta a hangulatomat és rányomta a bélyegét sok mindenre.

Igen, jó volt kettesben, de igazán család, igazán teljes 2008 júliusában, Marcel születésével lettünk :))

Most pedig már nagykorú lett a kapcsolatunk, 18 év még kimondva is nagyon sok :))) Voltak benne hullámvölgyek- és hegyek, rengeteg csoda, szerelem, gyengédség, békesség, reménység, viták és boldogság, féltékenység és bizalom, vágyakozás, beteljesülés, csalódás és hit, barátság, öröm és bánat, őszinteség, egészség, betegség, fájdalom, jókedv, aggodalom, család, tanulás, munka és pihenés, elfogadás és megértés, együttérzés, sok jó és kevesebb rossz, szeretet és hihetetlenül sok élmény. Azt hiszem, lesz mit mesélnünk majd az unokáinknak :)))))

Most koccintanánk egyet, ha már egyszer hivatalosan is nagykorúak lettünk, de sajnos csak virtuálisan tudunk, mert 1200 km választ el egymástól bennünket. De bepótoljuk :D:D:D




(most tűnt csak fel, hogy minden fotón micsoda csokrom van :))) azért kéretik nem nevetni azon, hogy néztünk ki annnnnyi sok évvel ezelőtt :)))