"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 26. Februar 2013

Betegen

Kellett nekem annyit beszélni és lelkesedni amiatt, hogy Marcel milyen jól bírja ezt a telet betegség nélkül...

Pénteken megint Gábor ment érte az oviban, én fotózáson voltam (most kivételesen nem gyerekfotózás, hanem egy házassági évfordulós, félig esküvős, de maradok inkább a gyerekeknél :))), de már a telefonban mondta, hogy nincs túl jó passzban Marcel. Estére be is lázasodott, a szombati napot végigkínlódta szegényem, semmi és sehogy nem volt jó, igazából egész nap csak meséltünk neki vagy aludt. Vasárnap óta már nem volt lázas, az jó, hogy 1-2 napnál tovább szinte soha nincs láza, viszont brutálnáthás és nincs túl jól. Semmije nem fáj, nem lázas, csak a szemén látszik, hogy nem igazán van topon. És ha magától megy ebéd után (vagyis inkább ebéd helyett, mert túl sokat nem tudok belediktálni) az ágyába lefeküdni, hogy akkor ő alszik, az már jelent valamit.

Azért jó lenne, ha csütörtökig meggyógyulna, akkor kezdődik a következő úszótanfolyam és nem lenne jó rögtön hiányzással kezdeni. No meg azt is tudnám értékelni, ha mi sem kapnánk el, Gábornak szombat reggel indul egy nagy projektje, a héten nem sokat látjuk, annyit melózik, nekem itt vannak a fotózások, szóval nagyon nem jönne jól (most sem) a betegség.

Egyébként a honlapom elkészült, nagyjából végleges, azért nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam. De mivel több ezer frankot nem akartunk kiadni érte, Gábor pedig ért hozzá (csak épp ideje alig van), így ez lett, szerintem kihoztuk belőle a legtöbbet, alakítani majd még lehet rajta, de ezzel azért már el lehet indulni :))) Büszkék vagyunk rá :)))

A héten szeretném megcsinálni a szórólapokat is, bár a vázlat már készen, apró finomítások kellenek, aztán mehet az is a nyomdába, utána pedig már csak a megrendelőket kell várni, lehetőleg egészségesen :)) És akárhogy is döntünk (lsd. előző poszt), lassan kellene egy babysittert keresni, mivel más segítségünk nincsen és ha tényleg beindul a fotózás, akkor jó lenne, ha lenne valaki "kéznél", aki be tud ugrani és segíteni néha.

Egyébként itt még mindig tél van, nagyon hideg, a hétre/hétvégére még havas programokat terveztem, szánkózás, síelés (végre:), jó lenne, ha még ki tudnánk élvezni az utolsó havas napokat, hogy aztán lehessen várni a tavaszt :)))) Már csak azért is, hogy végre teljes legyen a fotó a kedvenc egyedülálló fámról :)))))

 
És még egy plusz collage az esküvői-évfordulós fotózásról :))
 


Kommentare:

julcsi hat gesagt…

Mielőbbi gyógyulást Marcellnak!!!♥
Gyönyörű a fotós honlapod Orsim,bizony büszkék is lehettek rá!!!♥

Dominika hat gesagt…

Marcelnek jobbulást!
És mennyire várom, hogy az utolsó fa is bekerüljön a többi három közé... Nálunk már viszonylag "meleg" van, de több napja esik...

Csilla Kulcsár-Szabó hat gesagt…

Gyógyulást a kisfiadnak!!!
Gyönyörű fotókat készítesz, a magányos fa sorozatod is csodálatos, egyből az jutott eszembe, milyen remekül nézhet ki egy nappali falán.

Phan hat gesagt…

Remélem, Marcel már meg is gyógyult!
A fotóid - mint mindig - csodásak. A fákat jó sokáig nézegettem, olyan megnyugtató látvány! :)

khase hat gesagt…

Hat az utolso fás fotora meg varni kell, most megint ezerrel esik a hooooooo....
Phan, szeretnem en is majd kinagyittatni a kepet, ha meglesz a tavaszi is :)))