"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 4. Juni 2013

Most Wanted :))))

Marcelnek hamarosan lejár az útlevele, immár a második, tehát esedékes volt egy hivatalos fotó készítése :)) Emlékszem, mikor az elsőt csináltattuk, pár hetes lehetett, még a fejét sem tudta tartani rendesen, csak nézett azokkal a hatalmas szemeivel :) Azóta ezt a fotót hordozom magammal a pénztárcámban, és szinte minden nap mosolygok rajta :))) A második már itt készült Svájcban, nem sokkal azután, hogy kijöttünk, nagyon nehéz időszak volt, Marcel sokat sírt és 1 méternél nem engedett messzebb magától, ez látszik a fotón is, kis ijedt bárányka volt :)
Most meg már komoly nagyfiú :)) Megbeszéltük, hogy miért kell a fotó, szépen odaült, forgatta a fejét, ahogy a fotós mondta és még egy kis szájszöglet-mosolyra is kapható volt :) (hát igen, a pózolást sokat gyakorolta már :))

A nagykövetségről pedig csak pozitívumokat tudok írni, pedig kicsit féltem, hogy majd órákat fogunk ott tölteni, de a legtovább a parkolóhely-keresés tartott!!! Szuper kedves volt mindenki, kitöltöttük, amit kellett, szerencsére minden fontos irat nálunk volt, így 10 perc alatt végeztünk is!! Úgyhogy Marcel hamarosan kézhez kapja a harmadik útlevelét :)))

Mondjuk elnézve a fotókat, nem csodálkozom, hogy a gyerekeknek két évente kell új útlevél :D:D:D:D


(azért az első fotón kéretik nem nagyon, csak egy kicsit röhögni :)))))

Kommentare:

Dominika hat gesagt…

:-)))

julcsi hat gesagt…

:)♥

Kártya hat gesagt…

Marcel felnőtt korában a családi összejövetelek fénypontja lesz a képek előkerülése. ;) Nagyon édes. A mi manóinkról is hasonló derűt kiváltó fotók készültek. ( bocs, h az előzőt töröltem, de telefonról pötyögök és volt benne helyesírási hiba)

G.Sz.Szilvia hat gesagt…

Tiszta Pasi! Mármint a legújabb képen. Az elsőn is édes:)

Lily hat gesagt…

Szívmelengető! :)