"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 13. September 2013

Fogorvosnál

Az első szülői értekezleten kaptunk egy papírt, miszerint minden kindergartent kezdő gyereknek évente egyszer kötelező fogorvosi vizsgálaton kell részt vennie. Hosszú listán sorolták fel a fogorvosok nevét, akik vállalnak ilyen vizsgálatot, egyrészt mert nem mindenki ért a gyerekek nyelvén, másrészt ez nem hoz olyan sok pénzt a számlára, nekünk ez ugyanis ingyenes, ellentétben a sima ("beutaló" nélküli) fogorvosi ellátással, aminek igencsak elkérik az árát (nem véletlenül szerveznek fogorvos-utakat Magyarországra....).

Itteni magyar barátnőm, akinek a kisfia most elsős, ajánlott egy nagyon kedves fogorvost, akihez Áron is jár. Hétfőn délutánra kaptunk időpontot és mivel aznap Áron épp nálunk volt, így együtt indultunk neki a kalandnak. Marcel egész jól tartotta magát, Áronnal viccelődtek, persze mikor beértünk a rendelőbe, akkor Marcel egyre csendesebb, Áron egyre viháncolóbb lett, úgy mondjuk könnyű, hogy nem neki kellett beülni a székbe :))

A fogorvos egy kb. két méter magas, nagy fekete szakállú "medve", de csak addig ijesztő, amig meg nem szólal :)))) Hihetetlen kedves (ráadásnak német, így még értettem is, amit mond :))), árad belőle a nyugalom és látszik, hogy nagyon szereti a gyerekeket :) Mondjuk akkor Marcel már eléggé be volt rezelve, de összességében sokkal jobban bírta, mint ahogy az előzmények miatt (2 évvel ezelőtti balesete) számítottam rá!!!

A rendelő persze csupa high-tech, a kényelmes, fekvésig dönthető széktől kezdve a tévén át (amin persze mesecsatorna volt beállítva:) az eszközökig, kicsit más volt, mint nekünk régen az iskolai fogászat....


Kicsit azért én is izgultam, épp a baleset miatt, mert bár szépen visszajött a becsúszott fog és elszineződés sincs rajta (annak ellenére, hogy anno ki akarták húzni ezt a fogat, de milyen jó is, hogy nem hagytuk....), de hát egy fogorvos csak más szemmel nézi :)

Szerencsére minden a legnagyobb rendben van Marcel fogaival, a doki szerint a becsúszott fog stabil, semmi elszineződés, semmi jele a balesetnek, viszont azt mondta, hogy azt nem lehet kizárni, hogy a nagy ütéstől a csontfog csírája valamilyen módon sérült, de ez csak akkor derül ki, ha kibújik a maradandó fog. Lehet rajta egy kis barnás pont, lehet, hogy más színű lesz a zománca vagy a legrosszabb esetben a foggyökér és a fog rossz szögben áll, de ezt előre nem lehet tudni. Ezért mindenképp be kell jelenteni a biztosítónál (nem emlékszem pontosan, hogy abban a zűrzavaros időszakban bejelentettük-e), mert ha később valami korrekciót kell rajta elvégezni, netán implantátumot beültetni, akkor az mivel balesetből eredően történt, állja a biztosító... persze reméljük, hogy minden rendben lesz :))

Azért itt látszik, mekkora a különbség és milyen szép kis fogai vannak most Marcelnek :))) (még ha most a tejbajusza kicsit nagyobb is :)))


Szóval nagyon ügyes volt Marcel, jutalomnak pedig megkapta a galériás ágyat :)) Na persze nem extra a fogorvos miatt, de pont aznap jött meg a megrendelt matrac, így gyorsan össze is raktuk neki az ágyat :)) Iszonyatosan boldog volt, egész este szó szerint öröm-táncot járt, aztán birtokba vette, berendezte, annyira fel volt dobva, öröm volt látni az örömét :)))) Alulra beraktuk a régi matracunkat, így jó kuckós lett, mese-játszósarok, fent pedig végre van hely neki is a sok alvós barátja mellett :))) Mondjuk így azért kicsit "összement" a szobája, de még így is van elég hely játszani, no meg aztán úgy is sokat játszik a nappaliban és a galérián is :) Azért még kicsit elveszik ebben a nagy ágyban, tegnap éjszaka keresztben aludt, még úgy is elfér rajta :)) De nagyon élvezi a magaslati levegőt :))) Most már fel lehet rakni a képeket is a falra, úgyhogy lassan de biztosan szép kis otthonunk lesz :))


Keine Kommentare: