"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Donnerstag, 21. November 2013

Erre jó a november...

Ez az a hónap, amit valahogy a legkevésbé szeretek, ami a leglassabban megy el, ami már nem ősz de még nem is igazán tél, amikor kinti programokhoz már sötét és hideg van, de mégis valahogy értelmesen kellene eltölteni a délutánokat. Így az elmúlt 1-2 hétben szépen előkerültek a dobozokból (még költözés óta nem pakoltuk ki :)) a kreatívos dolgok, beszereztem egy szuper, ovis gyerekeknek való kézműves tippekről szóló könyvet (persze sok ötletet merítünk a netről is, de néha kifejezetten jó lapozgatni egy ilyen könyvben, így Marcel is jobban ki tudja választani, mi is az, amihez kedve van megcsinálni :))

Íme néhány alkotásunk az elmúlt napokból :))) (még direkt nem karácsonyi dolgokat készítettünk, de lassan azok is sorra kerülnek majd :))

Elsőként egy színes halat nézett ki magának Marcel, aminek az előkészítése volt az érdekesebb :)) Ugyanis színes só kell a díszítéshez, amit krétapor segítségével állítottunk elő. Fehér lapra szórtuk a sót és a színes krétákkal különböző színűre "festettük" őket :)) Nagy móka, a gyerekeknek is érdekes látni, ahogy a fehér só megváltozik :)) Érdemes egyszerre nagyobb adagot készíteni, mert több mindenhez fel lehet használni :))

Aztán előrajzoltam Marcelnek egy halat és jöhetett a díszítés. Ragasztóval jó alaposan megkente Marcel a papírt, aztán tetszés szerint megszórta a színes sóval. Mi addig galacsinokat gyártottunk (mert addigra megérkeztek Alizék is, így Ana is nagy elánnal vetette bele magát a halgyártásba :)), ehhez fóliát és krepp papírt használtunk, amit aztán a gyerekek ráragasztottak a papírra és már készen is lett a remekmű :)) A felesleges sót, ami nem ragadt rá rendesen, szépen le lehet fújni, de érdemes műanyag "bugyiban" tartani a lapot, ha nem akarjuk, hogy az egész lakás színes sóval legyen tele :)))









Egyik délután a szomszéd kisfiú jött át játszani, a nagy autózás és vonatozás közben sikerült rávennem őket, hogy készítsünk egy légballont :)) Ehhez nem kell más, csak egy lufi, gyufáskatulya vagy másmilyen kis dobozka, egy kis madzag és díszítő matricák. Felfújtam a lufikat (ha olyan fajta, akkor a gyerekek is fújhatják, ez valahogy olyan vastag volt, hogy még nekem is nehezen ment), aztán a gyerekek kidíszítették (különféle színű pötty-matricákat raktam ki), addig én megfúrtam a dobozkák négy oldalát (amit előtte ki lehet festeni, hogy szebb legyen:), madzagot fűztem bele és rákötöttem a lufi végére. Aztán kezdődhetett is a móka, nálunk a nagy előny a galéria volt, onnan eresztgették le a fiúk lufiakt, volt, hogy üresen, volt, hogy emberkéket ültetve a kosárba vagy épp rohangáltak csak úgy vele a lakásban :) Fél óra nyugi nekem :)))))


 
Csináltunk egy rózsaszín is a szomszéd kislánynak :)
 

 
 
Készült papírsárkány is, Marcel egyiket az oviban csinálta, aztán persze itthon is kellett egyet gyártanunk, ügyesen mutatta, hogy egy A4-es papírt hogyan hajtogassak meg és hol kell kivágni a fejnek valót :)) Sokat hajtogatnak az oviban és legtöbbször olyan jól megjegyzi, hogy itthon meg is tudja mutatni :))



Mivel belejöttünk a hajtogatásba és anyukám múltkor a kis csomagban, amit küldött nekünk, origami papírt is csempészett, kipróbáltam egy 8ágú csillagot meghajtogatni, szerintem nem lett rossz az eredmény :)) Karácsonyi dísznek arany-ezüst vagy piros papírból is szép szerintem :)))


Hogy passzoljon az időhöz, a következő alkotásunk egy hóvihar volt :))) Ehhez nem kell más, mint egy nagy kék színű karton, vatta, arany-ezüst-piros papírból kivágott villámok és díszítő matricák kedv szerint :))

Két felhőt előrajzoltam Marcelnek, azt jól bekente ragasztóval, erre jött a vatta, eléggé szöszmötöl, szóval utána nem árt kezet mosni, aztán jöhetnek a villámok és a díszítés :))









A konyhában sem voltunk tétlenek, már karácsonyra gyakoroltunk, egy nagyon finom banános-zabpelyhes-sokdiós-mogyorós kekszet sütve :))


Aztán most megint előkerültek a társasjátékok, hiába, hosszúak a délutánok, de nem is bánom, én is szívesen játszom. Marcel legújabb szokása, hogy hat (!!) dobókockával dob egyszerre (persze csak az olyan játékoknál, amik hosszabbak, hisz különben két lépéssel véget érne az egész :)) és fejben szépen összeadja a hat számot!!!! Hát igen, a szám-mániája még mindig megvan :)))


Aztán hogy jótékonykodjunk is, készítettünk össze egy nagy cipősdoboznyi dolgot, amit ma majd elviszünk a falusi gyűjtőhelyre és reméljük, sikerül vele örömet szereznünk egy kisfiúnak vagy egy kislánynak :)) Marcel nagyon lelkesen segített, jó volt látni és melengette a szívemet, ahogy játékotat, plüssállatokat választott az övéi közül, ahogy megpuszilta a nyuszit és mondta, hogy akkor legalább másnak is lesz egy kis barátja és ahogy egy szó és követelődzés nélkül belepakolta a csokikat, kindertojásokat, ceruzákat is a dobozba!!!! Sokat beszélgettünk arról, hogy vannak olyanok, akiknek a mamája, papája ezeket a dolgokat nem tudná megvenni és biztos nagy örömet szerzünk vele másnak, nem tudom, a kis agyába ez hogy jut el, hogy megy át, de láttam rajta, hogy lelkesen és szerettel pakolgatta a csomagot :))



Aztán november ide, november oda, grillezni nagykabátban, esőben és három fokban is lehet a teraszon, a végeredmény számít :)))))


Azért volt néha szép idő is, amikor a szürkeséget felváltotta a fény és a nap :))

 
Egyik kedvenc fotóm, az őszi újászületésről :)))
 


Persze nem maradtak el a ködös napok sem.....


Ilyenkor jó behúzódni a meleg lakásba és istenien finom pralinékat kóstolgatni és fotózni (a csokikat Zsófi barátnőm készítette, aki szeretne egy szakácsköynvet kiadni és ahhoz próbálgatjuk a fotókat :)))




Megint jó hosszú lett ez a poszt és jó sok fotó is került bele szokás szerint :))) Azért szép lassan előkerülnek a karácsonyi díszek, készülnek a listák és ha kinézek a fehér tájra és a hóesésre, akkor lassan de biztosan kezd hatalmába keríteni az a bizonyos érzés, az a hangulat, ami melegséggel áraszt el és az öröm, hogy készülhetünk a karácsonyra :)) Ha minden jól megy, jövö kedden anyukámék is megérkeznek, amit már nagyon nagyon várunk, számoljuk vissza a napokat és külön öröm, hogy az első adventi gyertyát együtt tudjuk majd meggyújtani :)))))

Samstag, 16. November 2013

64 is elmúlt már :)

Azért a heti legalább egy posztot illene tartani és mivel az utóbb időben főleg utazásokról és kirándulásokról számoltam be, lassan ideje egy bejegyzést szentelni csak Marcelnek, Marcelről is :)) Persze nem teljesen véletlen, hogy nem írtam róla, egyre inkább úgy érzem, hogy védeni kell az ő személyiségét és nem boldog-boldogtalannak "kiteregetni" az életét, de mivel zárt blogról van szó és remélem, hogy csak a boldogok vannak itt és olvassák a blogot, így könnyebb és talán ő sem haragszik meg rám, ha majd egyszer elolvassa ezeket a bejegyzéseket :))) Közben rájöttem, hogy az öt éves beszámoló sem készült el, pedig milyen jó is visszaolvasni, hogy 1-2-3 évvel ezelőtt milyen volt, mi mindent csinált, mit szeretett és mit nem :)

 
Az őszi szünet után nem volt hatalmas a lelkesedése, hogy mehet megint oviba, amit valahol meg is értek, kezdettől fogva nem láttam érelmét, miért kell 5 hét ovi után, mire a gyerekek épp megszokták az új helyet, a ritmust, a korán kelést, az óvodai szokásokat és óvónéniket, 3 hét szünetet tartani. No és hát a Dubai-i emlékek is dolgoztak benne, nem is csodálom, nekünk is kellett egy kis idő, amig visszataláltunk a hétköznapokhoz és elraktároztuk azt a rengeteget élményt, amit az ott töltött 10 nap alatt átéltünk.

De szép lassan azért visszaállt a rend és ha nem is kitörő örömmel, de nyavalygás nélük megy reggelente oviba. Egyedül még mindig nem akar menni, a hazafelé út viszont nem gond, akkor jönnek szépen a szomszéd gyerekekkel. Tényleg nagyon jóba lettünk a szomszédainkkal, a mama francia svájci, tehát itt ő is valamilyen szinten idegennek számít, talán ezért is értjük meg egymást ennyire jól, a gyerekek is jól kijönnek, sokat játszanak együtt vagy nálunk vagy náluk, ezért is sokkol egy kicsit a hír, hogy januárban elköltöznek :(((( Olyan nehéz itt Svájcban kapcsolatokat kiépíteni, kevés az olyan ember, akivel tényleg nagyon egy hullámhosszon vagyunk és minden alkalommal nagy a csalódás, amikor megszűnik egy ilyen kötelék.... mert internetes/távkapcsolatok és barátnők vannak, de az nem helyettesítheti azokat, akik itt vannak a közelünkben, akikhez át lehet csak úgy ugrani, meginni egy kávét, dumálni és ahol a gyerekek is különösebb szervezés és utazás nélkül tudnak egymással játszani.... Na kicsit elkalandoztam Marceltől, mindenesetre elszomorított nagyon a hír, mert tényleg kialakulhatott volna valami mélyebb barátság is ebből a szomszédságból...

Az ovit alapjában szereti Marcel, persze már megvolt az első "dráma", mikor úgy jött haza, hogy azt mondták rá, hogy "blöd" és az egyik agresszív fiú egy kemény hógolyóval arcon dobta...A kommunikációval sajnos még mindig hadilábon áll, legalább is ami az ovit illeti, mert itthon gond nélkül vált a két nyelv között és itthoni környezetben, ha hozzánk jönnek vendégek, ragyogóan kommunikál németül. Ami roppant érdekes, hogy hochdeutsch-ul beszél, amit egyáltalán nem értem, hogy miért, mert az oviban a schwitzet nyomják ezerrel, amit most már gond nélkül megért, de talán emiatt is sokkal nehezebb a beszéd, hogy valójában a magyar mellett két idegen nyelvet kell tanulnia. Ami hatalmas dolog, mert végül is itthon csak magyarul beszélünk vele, tehát más a helyzet, mint a többnyelvű családokban, ahol más az anya- és az apanyelv. Azért már most látom, hogy fel kell kötni a gatyát, ha azt akarjuk (márpedig nagyon szeretném), hogy megtanuljon magyarul is írni és olvasni (pl. ha betűz vagy olvas szavakat, amiket magyarul írok neki, akkor a S-betűt mindig SZ-nek ejti ki). Néha keveri is a nyelveket, ha valami épp nem jut eszébe németül, akkor mondja magyarul, de német ragozással :) Pár napja a bolygókról akart valamit mesélni, németül beszélt és nem jutott eszébe a "Planeten" szó, erre azt mondta: "Bolygen" (mint a bolygó többes száma németül :)))

Most az a stratégia, hogy hozzánk hívunk meg ovis társakat, akikkel németül beszél, akkor talán az oviban is könnyebb dolga lesz majd. Mondjuk nem a legegyszerűbb "befurakodni" egy falusi közösségbe, akármennyire kedvesek is felszínen az emberek és sokkal közvetlenebbek, mint a városban, de hogy beengedjenek maguk közé, az sokáig tart (ha bekövetkezik egyáltalán...).

Az oviról továbbra is csak jókat tudok mondani (kivéve azt, hogy csak napi 3,5 óra...:)). Rengeteg mindent csinálnak Marcelék, szinte minden nap hoz valami kreatívos dolgot haza, sokat kézműveskednek, rajzolnak, mandalákat színeznek (ami nem volt az erőssége, de nagyon nagyon sokat fejlődött ebben is augusztus óta), könyvtárba járnak (úgyhogy a magyar mesék mellett most németül is olvasunk), aztán volt már, hogy kenyeret sütöttek, sajtot vagy almakompótot készítettek (ők hámozták, vágták az almát hozzá...), egyik délelőtt egy rendőrbácsi járt náluk, hogy a helyes közlekedést gyakorolják, mind elméletben és élesben, az utcán is (bár ettől nekem még mindig feláll a szőr a hátamon, ahogy látom, hogy jönnek, mit jönnek, rohannak hazafelé egyedül a 4-5-6 éves gyerekek, egymást lökdösve, kergetőzve és bármennyire is falu, ahol lakunk, mégis csak egy fő út mellett haladnak...), aztán egyik délelőtt egy úszónéni volt náluk, aki a víz veszélyeiről beszélt (mondjuk ennek tavasszal-nyáron nagyobb értelmét láttam volna, de a gyerekeknek érdekes volt :))), amit aztán szintén gyakorolhatnak élőben is, mert úszni is fognak majd járni.

Két hete pedig Marcel egyik ovis társáék gazdaságára kirándultak el, ahova én is elmentem, mert aznap Marcel egy félreértés miatt (Gáborral előtte beszéltünk arról, hogy esetleg hétvégén találkozom Ildivel egy kicsit csajos-dumcizós napra) azt hitte, hogy nem leszek otthon, mire ő hazaér az oviból így alapból oviba sem akart menni.. Annyira sírt és nem akart ott maradni, nem tudtam mire vélni, hisz tényleg nem fordult még ilyen elő ebben az új oviban... Így óvónénijével megbeszéltem, hogy ott maradok én is, ami tényleg jó megoldás volt, mert Marcel onnantól kezdve rám se hederített, viszont én is bepillanthattam egy istállóba (hát igen, itt falun nem gyárlátogatás van, hanem tehenek :)), fejhettem saját kézzel tehenet, kaptunk friss meleg bocitejet és túráztunk is egy jót. Nagyon sokat vannak kint egyébként a levegőn, már amennyi a délelőttbe belefér, a kertben minden nap, de hetente egyszer sétálnak / túráznak is, ami nem nehéz, hisz ha kilépünk a házból, már kezdődik is az erdő, sok túraúttal, így Marcel révén elég jól bebarangoltuk már a falu környékét, mert persze utána velünk is végig akarja járni, meg akarja mutatni, merre jártak. Nagyon sokat tud gyalogolni (nyilván kedv- és éhségfüggő is:), nemrég felfedeztük a csodaszép utat, egy szurdokban, ami levezet Thunba, 8 km háztól buszmegállóig és gond nélkül végig tudja menni :))










Azért gondolom ez sokat számít bele abba, hogy hála istennek eddig szuper jól megúsztunk minden betegséget (koppkoppkopp, remélem, nem most szólom el magam), de tényleg nagyon erős az immunrendszere.

Túl sokat nem szokott mesélni az oviról, sokszor úgy kell kihúzni belőle, hogy mit csináltak, hogy telt a délelőtt, azért remélem, hogy ha sikerüt egy-két barátot találnia, akkor még könnyebb lesz a beilleszkedés és nem közösíti ki a többi gyerek. Néha olyan jó lenne belelátni a kis fejébe, érzékeny lélek, ugyanakkor hihetetlen önuralma is van, legalább is amig oviban van.

Folytatódott az úszás is, most már a negyedik szinten van Marcel és az előző kurzushoz képest igencsak nagy volt az ugrás, már ami a követelményeket és tudást illeti. Ismét ő a legkisebb a csoportban, a legtöbben másodszorra, harmadszorra csinálják ezt a szintet, mert itt már komoly vizsga van. Persze voltak / vannak dolgok, amiket Marcel nem tud, hisz azért jár oda, hogy megtanulja. És épp itt van a probléma, hogy ő nagyon nem szeret tanulni, szereti azt csinálni, amit már tud....két hete kijelentette, hogy ő nem megy többet úszni, mert a hátúszás karmozdulatait nem tudja és egyébként is, miért nem úgy születik az ember, hogy már mindent tud..... azért azt hiszem, lesznek még összetűzéseink emiatt, mert a következő években elég sok olyan dolgot kell megtanulnia, amit még nem tud :))) Persze elment úszni és ha nem is túl vagányan, de csinálta és lám, sikerült, megtanulta azt a mozdulatsort is :))) Egyébként tényleg ügyes, a 25 méteres medencét hason egy megállással, háton, csak lábtempóval megállás nélkül végigússza :))) Amit most gyakorolnia kell, az a merülés, tehát egy víz alatti karikán átúszás, mert mély vízben, ahol nem ér le a lába, ott nem tud csak az úszással olyan mélyre lemenni. Ettől függetlenül továbbra is eleme a víz (most épp Gáborral pancsolnak valamelyik usziban :)), ha együtt vagyunk, vagányan ugrál az ugródeszkáról, rajtkőről a mély vízbe és tényleg egyre nagyobb a vízbiztonsága, aztán majd a szépen úszást is megtanulja lassan :))

Itthon továbbra is nagy kedvenc a (fa)vasút, hihetetlen, micsoda pályákat épít, kigondolja, eltervezi, több szinten mennek a sínek, váltókkal, magasvasúttal, állomásokkal, darukkal és hidakkal, a galérián "kitombolhatja" magát, azért ott nincs annyira szem előtt, mint a régi lakásban a nappali közepén :))) Ami persze nem azt jelenti, hogy a nappaliban nincs sín, a lego-vonatot állította most ott össze, mert a másik favorit most a legozás, leginkább a kis legokkal (azért a duplokat sem adtuk még el, mert abból is készülnek állomások, hidak, repülőterek), egyre kreatívabban és ügyesebben épít belőlük mindenfélét és már nem rinyál fél percenként, hogy nem tud rárakni vagy leszedni valamilyen darabot :))) A lépcsőnkön pedig felvonó van, az alsó és a felső fokon egy-egy felvonóállomás legoból, közte két kötél, úgyhogy tényleg birtokolja az egész lakást :))))

A számolás továbbra is hozzá tartozik a mindennapjainkhoz, magyarul összead (három-négyszámjegyű számokat is), kivon, egyszerűbb dolgokat szoroz és százig most már németül is nagyon tudja :) No és persze mindent, de mindent megjegyez, ami számokkal kapcsolatos :)))

Kezdi összeolvasni a szavakat, kicsit hezitálok, hogy ha már úgy is ismer minden betűt és érdekli a dolog, akkor lehet, hogy meg kellene addig tanítani olvasni magyarul, amig nem kezdi el németül az iskolát...Úgyhogy majd otthon próbálok beszerezni pár elsős tankönyvet, hogy legalább lássam, milyen ütemben, milyen szisztéma alapján haladnak, tanítanak. Nem tudom, mi a helyes megoldás..

Hétköznap minden reggel 6.50kor ébresztenem kell (bár este 9 előtt soha nem alszik el, de legalább az éjszakákat nagyjából végigalussza :)), viszont hétvégén általában 6.40kor megjelenik az ágyunk mellett.....

Még mindig válogatós, vannak is hisztik, mikor meglátja az ebédet, de azért több mindent eszik meg, mint régebben. Most megint ráálltunk a turmixra, kétnaponta nyomjuk, rengeteg zöldséggel, gyümölccsel, lenmagolajjal, kókusztejjel, szerencsére nem tiltakozik ellene :))

Sokszor kis bohóc :))



Esténként pedig színes zebra :))


Vagy épp színpadon bulizó guggen-musik-fan :)))))

 
Van egy hosszabb kiadás is, akinek tetszik ez a zene, érdemes végighallgatni ezt is :))
 

 
(múlt szombat este raclette-est volt az iskola tornatermében, este 6-11ig ott tomboltak, rohangáltak a gyerekek, Marcel alapból nagyon nem szeret idegenek előtt szerepelni és a középpontban lenni, de itt annyira jól érezte magát, még a színpadra is felment - na jó, felesett, mert már szinte járni nem tudott a fáradtságtól, integetett a közönségnek, tapsolt, táncolt, mintha nem is ő lett volna :)))

64 hónapos, 116 cm, 19-20 kg tömény szeretetgombóc, aki egyre önállóbb, egyre több véleménye van a világról,egyre nyitottabb és értelmesebb, no meg makacs is rendesen, de miért ne lenne, mikor anyja-apja is az :))) De így szeretjük, ahogy van, legjobban ezen a világon :))

Montag, 11. November 2013

Cabrioztunk :) (megint kicsit túl sok fotóval megspékelve :))

Igaz, ennek is három hete már, de úgy látszik, ez most ilyen időszak, kicsit késleltetve jönnek a beszámolók és posztok a blogra, de a lényeg, hogy megmaradjon az utókornak, úgyhogy gyorsan pótolom és írok arról, hogy milyen szép helyen jártunk megint :))

Kb. két évvel ezelőtt, mikor Luzernben sétáltunk, egyik utazási iroda kirakatában feltűnt egy hirdetés, miszerint hamarosan elkészül és működésbe lép a világ első cabrio felvonója, mégpedig a Nidwalden kantonban lévő Stanserhorn csúcsra. Már akkor nagyon megtetszett, tényleg szuper jól nézett ki és a maga nemében teljesen egyedülálló a világon. Tavaly májusban adták át, azóta többször terveztük már, hogy elmegyünk oda, de valahogy nem jött össze.


3 hete viszont kihasználva a csodás őszi időt végre nem volt más kifogás és célba vettük a cabriozást. A Stanserhorn csúcsa 1.898 méter magas és jelentős múltra tekint vissza, hisz 1893ban elkészült a kis sikló, ami a hegy tetejére vitt fel, ahol étterem és csodás kilátás várta már a XIX. században is a turistákat. Az alsó részen, Kälti félállomásig még mindig az eredeti síneken mennek a nosztalgia kisvonatok!! 1970ben egy tűzvész elpusztította a sikló felső szakaszát, amit végül nem építettek újra, hanem 1975ben felvonó váltotta fel, 2012 májusa óta pedig a világ első és egyetlen cabrio felvonója repíti fel a csúcsra a kirándulókat.

Már a nosztalgia siklóval való utazás is nagy élmény volt, hát még amikor megpillantottuk a felvonót :))) Az elmúlt 3,5 évben eléggé edzettek lettünk és megszámlálhatatlanul sok felvonóval utaztunk, de ez magasan vitte a pálmát!!!! A felvonó két emeletes, az alsó, zárt szint 60 személyes, a közepéből pedig egy csigalépcső vezet fel a felső, nyitott szintre. A védő plexi üveg elég magas, így biztonságos, nem lehet kiesni, de tériszonyosoknak nem nagyon ajánlott :))) Felejthetetlen élmény, ahogy elindul ez a hatalmas felvonó, süvít a szél, a tartó lábaknál (buciknál, ahogy mi hívjuk), hatalmas a kilengése, lent a lábunk alatt a színes erdők, tavak, városok és csak megyünk egyre feljebb és feljebb :))




A csúcson egy nagy forgó étterem van, nagyon jó konyhával, egyik legfinomabb ebédünket ettük, mióta járjuk a svájci hegyeket :)) Aztán teli hassal elindultunk, hogy túrázzunk is egy kicsit, rengeteg, különböző nehézségű túraút közül lehet választani, közben pedig élvezni a csodás kilátást, szemben a Pilatus, a Rigi, Luzern, háttérben a Berner Oberland 4ezres csúcsai és összesen állítólag 10 tó (bár mi csak hetet találtunk :)))))














Marcel nagyon élvezte a túrát, ő volt a vezetőnk, ráadásul elkunyerálta a kisebb fényképezőgépemet (hogy is van a mondás az almáról és a fájáról... ?? :)) és fotózott, videózott nagy lelkesen :))



















kis paparazzi :))
 
Lefelé a félállomásig cabrioztunk, aztán a sikló helyett a gyaloglást választottuk, kb. egy óra alatt értünk le az autóhoz, az út szinte végig a sínek mellett vezetett, úgyhogy a sikló vezetői a végén már ismerősként integettek nekünk :)))











Délutánra befelhősödött, de azért a videóból így is látszik a lényeg :))


Szuper túra volt, a cabrio felvonózás felejthetetlen élmény, tényleg csak ajánlani tudom, bár most egy kicsit várni kell annak, aki ki akarja próbálni, mert télen sajnos nem üzemel. De az biztos, hogy tavasszal megint ellátogatunk oda :)))