"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Samstag, 14. Juni 2014

Sokk

Tegnap reggel szokásos időben felkeltem, megcsináltam a kávémat, gyönyörködtem egy sort a kilátásban, kicsit néztem még ki a fejemből, aztán 6.45-kor mentem Marcelt ébreszteni. Bemegyek a szobájába, benézek az ágyba, üres az ágy. Lenézek az ágy alatti matraca (magas ágya van, alatta kis kuckó), üres... Visszanézek az ágyra, üres.... Tiszta pánik, különböző gondolatok cikáztak át az agyamon, kint nem lehet, hisz én kint voltam és nem láttam, az ablak zárva, tehát ott sem eshetett ki, akkor csak az lehetett, hogy az ajtón ment ki, egyedül, vagy elrabolta valaki??? És akkor most mit csinálok, szólok Gábornak, rendőrségnek, de hol keressük?????? Hol van Marcel??? Mindez egy másodperc tizedrésze alatt, szerintem tényleg ilyen lehet, mikor egy pillanat alatt lejátszódik az ember egész élete pl. egy balesetnél...

Tényleg csak egy másodperc volt, mert azzal a mozdulattal fordultam is ki a szobából, hogy szóljak Gábornak, erre az ajtó mögül előugrott Marcel..... Felébredt egy kicsit előbb, tudta, hogy jövök ébreszteni és gondolta, megviccel és elbújt.... Hát ezt a másodpercet senkinek nem kívánom... utána negyed órát remegett kezem-lábam, Marcel meg ott röhögött a kanapén.... Azért megbeszéltem vele, hogy ha nem akarja, hogy legközelebb egy ilyen miatt szívinfarktust kapjak, akkor ezzel hagyjon fel :)))

Ijesztgetni is szokott, múltkor ültem a gépnél, skájpoltam egyik barátnőmmel, fejemen fejhallgató. A gépem a galérián van, úgy, hogy háttal ülök a lépcsőnek. Marcel aludt (azt hiszem, talán beteg volt, mert egyébként nem szokott délután aludni), én meg békében telefonáltam. Egyszer csak ott áll a hátam mögött és rámkiabál egy nagyot.... Na ott majdnem összepisiltem magam  olyan szinten megijedtem, mert meg voltam győződve, hogy alszik és nem hallottam, ahogy feljött a lépcsőn, hogy első kézből úgy leordítottam a fejét, mint még szerintem soha életben :)))) Utána aztán normális hangon megbeszéltük, hogy ez nagyon nem volt vicces, de valahogy nem megy be az agyába, mert azóta többször csinálta már, de most már ha telefonálok, mindig fél szemmel lesem a lépcsőt :))))

Kisördög :)))

Keine Kommentare: