"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Dienstag, 30. September 2014

Életjel...

2,5 hónap kihagyás után nehéz újra megtalálni a szavakat... De mivel olyan sokan, kedvesen és aggódan érdeklődtetek, most már muszáj, hogy írjak.

Nem volt túl könnyű ez az elmúlt időszak, Szilvi eltűnése és halála nagyon megrázott és elindított egy lavinát bennem, kivetítve a saját életemre, amivel nagyon sok minden átértékelődött bennem. Igen, kicsit besokalltam a virtuális világból, vagy talán elvesztettem a hitemet benne, a távkapcsolatokból, a távbarátságokból és like-okból, skype-ból és telefonból, mégha fájdalmas is volt néha a fel- és beismerés, hogy ha valami baj van, igazából csak azokra számíthatunk, akik fizikailag is itt vannak velünk, mellettünk. Persze továbbra is vannak olyan távoli barátok, akikhez mély kötelékek fűznek és akikkel jó telefonálni, de sokszor ez a mindennapi életben kevés.. Ehhez párosult az, hogy heteken keresztül nem tudtam aludni, így a lelki teherhez jött az állandó fizikai fáradtság, ingerültség, türelmetlenség, rosszkedv. Jött még hozzá egy felejtős nyár, nyaralás nélkül, mikor szinte végig esett az eső és bár tudtam, hogy ezen változtatni nem tudok, ez sem lendített a hangulatomon.

Marcel is nagyon érzékenyen reagált, sok volt a veszekedés, konfliktus, hiszti és még ha nem is nagyon beszélt a történtekről, mélyen foglalkoztatta a dolog, hihetetlen ragaszkodó lett és nélkülem sehova nem akart menni, semmit nem akart csinálni, félelmei voltak, hogy nem lát többet.. Másrészről az ovikezdés akadályait viszont nagyon jól vette, sokkal önállóbb, mint a tavalyi évben, jön-megy barátokkal, büszke nagy, aki már egyre jobban kiismeri magát és többé-kevésbé lelkesen is jár. Pontosabban 6 hét ovi után már 10 napja élvezi otthon a nagyszülők kényeztetését, igen, ilyen sem volt még, hogy ilyen hosszú időre egyedül hagyjuk Magyarországon, de most ez volt mindenkinek a legjobb, Marcelnek a környezetváltozás és a nagyszülők, nekünk pedig egy kis idő csak magunkra, amiből igencsak kevés jutott az elmúlt években.

Még nem tudom, folytatom-e a blogot, persze tudom, évek múlva lehet hogy megbánnám, mert jó visszaolvasni, "visszalapozni", hogy mi minden is történt velünk, de most más prioritások vannak, máshol van a hangsúly, más alapora helyeztem az életet és más a fontossági sorrend.

Ja, közben megszállott kerékpáros lettem, szinte nem múlik el nap anélkül, hogy nyeregbe ne pattannék, persze kezdetben elátkoztam, hogy hegyen lakunk (néha még most is :), mert valahogy mindig felfelé kell tekernem, de most már 50-60 km-es hegyi túrákat csinálok, mindezt 1000 méter fölött és hihetetlenül élvezem. Különösen a száguldásokat lefelé a hegyekről :)

És bár fényképezőgépet nem nagyon vettem a kezembe mostanában, de hogy ne maradjon a blog fotó nélkül, pár képet a telefonommal készítettem :))

 

 



 

Kommentare:

G.Sz.Szilvia hat gesagt…

Szia Orsi!
Örülök, hogy azért végre csak jelentkeztél, ennyi hónap kihagyás után! Hát nem semmi biciklitúrákat csinálsz! Én is szeretek biciklizni, de egyenlőre ez nálunk még gyerekkel mögöttem lehetséges. És megértelek hogy besokalltál mindentől.Hidd el van ez másnál is így! Szép őszi időt nektek! Pussz!

Dominika hat gesagt…

Kedves Orsi!
Köszi az életjelet. Nagyon is átérzem, amit írtál!
Ölellek!

kedveslany hat gesagt…

Kedves Orsi!
Végre!!! Nagyon hiányoztál. Olyan jó újra olvasni Rólatok!Veled éreztem a nyáron, engem is nagyon megrázott és elgondolkodtatott a tragédia.Vigyáznunk kell mindarra ami a miénk.
Örülök, hogy Marci egyre önállóbb és szuper, hogy új hobbid van.De Te is vigyázz a gyors lejtőkön. Marci haza vár.Várom, hogy a hosszú őszi-téli esték meghozzák a kedvedet az íráshoz.

Móni hat gesagt…

Örülök, h újra irtál, Orsi!
Sok mindent átértékel,újraértékel ilyenkor az ember, remélhetőleg a fontos dolgok tényleg a helyükre kerülnek, és a hegek begyógyulnak.
Örülök, h találtál helyben barátnőt, ez nagyon fontos, és nagyon jó dolog, hogy ennyit bicajozol, jó kis hobbi!
sok puszi

Qualy hat gesagt…

Szia Orsi!
Végreee!!! Rengeteget gondoltam Rátok! Sejtettem az okát, amiért nem írsz és teljesen megértem, átérzem.
Marcel nagy fiú, biztos élvezi a nagyszülőket és Ti is megérdemlitek egymást.
Ügyes vagy, szuper lehet a hegyek között bicajozni. Én is találtam új hobbit, a félmaraton futást.
Nagyon remélem, hogy fogsz jelentkezni!
puszi, Eri

zsizzsik hat gesagt…

Úgy látszik, ez az év ilyen felforgató... De kellenek a változások, jó ha vannak még újragondolható gondolatok, megtalálható új hobbik, barátok, helyzetek.
Remélem, hogy minden jól fog alakulni és ez a mélypont kezdete lesz valami nagyon jónak!

julcsi hat gesagt…

Orsim nagyon örülök hogy írtál!!! ♥ Várlak vissza a blogvilágba (is) mert szeretlek titeket és azt is ahogyan írsz! ♥ Puszik!!!

Edina Hegedus hat gesagt…

Örülök, hogy végre eszembe jutott, hogy rákeressek a blogodra, hátha itt jelentkeztél. Annank ellenére, hogy nem ismerjük nagyon egymást komolyan aggódtam érted. Ha lenne kedved találkozni az offline életben szólj és elugrunk Thunba szivesen. Úgy néz ki, hogy maradunk Bernben...