Grüezi, avagy Isten hozott Svájcban

Már megint egy "őrültség" :)))

2012-02-23T12:30:00.000+01:00

Adott egy szabadnap, mikor se ovi, se torna, se úszás, se más program, viszont csodálatos idő, napsütés, hát persze hogy nem tudunk megülni itthon, már megint mennünk "kell" :)

Mivel télen még nem igazán szánkóztunk, gondoltam, lassan jó lenne, mert aztán elolvad a hó és hoppon maradunk :) Körbenéztem a neten, de a közelben sehol sem írtak kifejezetten családi vagy gyerekpályát, mondjuk szerettem volna valami hosszabbat, hogy ne az legyen, hogy 10 másodperc alatt lent vagyunk, aztán mászhatunk fel újból.

Végül úgy döntöttem, hogy Wengen felé indulunk, fel a Kleine Scheideggre vonattal, onnan indul le egy szánkópálya, kb. 8 -10 km hosszú, de van a vonatnak több félállomása is, tehát nem muszáj végig szánkóval lejönni. A youtube-on találtunk egy videót, ami ott készült, Gábor csak annyit mondott, nem biztos, hogy ott kellene kezdeni, igaz ami igaz, a képek alapján volt benne néhány durva lejtő és kanyar :) Mindenesetre megvettem oda-vissza a vonatjegyet :))

Felfelé haladva csodás látvány tárult a szemünk elé, kék ég, napsütés, iszonyat mennyiségű hó, na és a hármasfogat, Eiger-Mönch-Jungfrau négyezresei, nem bírok betelni velük :)

A Kleine Scheidegg csak úgy nyüzsgött síelőktől, szánkózóktól, nem mi voltunk egyedül, akik ki akarták használni a szép napot :) Hát igen, azt hiszem, ez tényleg most egy nagy privilégium nekem, hogy fél óra autózás után ilyen helyeken lehetek és akár egy délután erejéig is de túrístának, telelőnek érezhetem magam :))

Kicsit nézelődtünk, persze meg kellett várnunk, míg elindul egy vonat fel a Jungfraujoch-ra (ez a kirándulás is érik már nagyon :))), aztán elindultunk lefelé :)) A szánkópálya szinte végig a vasút mellett vezet és egyben túristaút és sípálya is, tehát nem a legjobb megoldás, mert sokkal jobban kellett figyelni, kerülgetni a lassabb gyalogosokat és vigyázni, hogy hátulról ne jöjjön belénk egy gyorsabb síelő.
2100 méterről indultunk és úgy gondoltam, hogy a Wengernalp megállóig megyünk le, ami 1874 méteren van, tehát nem vészes a szintkülönbség. Csak egy helyen volt igazából veszélyes, mikor is egy sípályát kereszteztünk, ráadásul egy eléggé meredek szakasz után, ott nem volt más választásom, mint felborulni, máshogy nem tudtunk megállni :)) Szerencsére Marcel élvezte, kommentált végig mindent, pedig elég sok havat kapott az arcába menet közben is :)

A Wengernalpnál aztán pont előttünk ment el a vonat és mivel fél órát nem volt kedvem várni, mit csináltunk???? Persze, folytattuk lefelé az utat szánkóval :) Na ez a szakasz már közelsem volt méznyalás, itt már nem nagyon lehetett lazítani, szinte elkopott a hótaposóm sarka, annyit kellett fékeznem, hogy se a szakadékba ne essünk, se a kanyarokban ne szálljunk el, se pedig a fáknak ne menjünk neki :))) Itt is volt néhány borulásunk, pörgésünk, persze ha az ember már ismeri a pályát, akkor merészebben is neki lehet lódulni, én azért óvatosabb voltam :)

Az utolsó félállomásnál, Wengen-Allmend-nél már meg sem álltunk, gondoltam, az utolsó szakasz már nem lehet annyira vészes :) Nem is volt, sőt, mivel az egyik elágazásnál rossz felé kanyarodtam, így nem dirket a falu központjába, hanem egy nagy kerülőúton, ahol azért többször húznom is kellett a szánkót, értünk a falu végéhez... Na ott már eléggé el voltam fáradva, közben teljesen besötétedett (majdnem 2 órát jöttünk lefelé, 800 méter szintkülönbséget teljesítettünk, persze azért megálltunk közben), és már naggggyon szerettem volna a vonatban ülni :)
A lemenő nap csodásan megvilágította, narancsos-pirosra festette a hegycsúcsokat, csodás látvány volt a végére.

Jól elfáradtunk mind a ketten, nekem olyan izomlázam lett, hogy csak na, nem is gondoltam volna, hogy a szánkózás ilyen megerőltető is lehet :))) Persze más egyedül szánkózni és más gyerekkel, de összességében nagyon jól sikerült ez a kirándulásunk is :) Legközelebb azért ilyen utakat csak Gáborral együtt vállalok be :)))

Fotók helyett most jöjjön egy kis videó :))

Lemondok...

2012-02-22T16:23:00.000+01:00

Az újévi fogadalmakkal hadilábon állok, régebben mindig megfogadtam valami nagyon fontosat éjfélkor, a himnusz hallgatása közben, ami vagy kitartott pár hétig vagy sem, így aztán mostanában már nem is fogadkozok, ha valamin változtatni akarok, vagy változtatni kell, akkor az megy fix dátum nélkül is.

A hamvazószerdával más a helyzet. Bár nem vagyok nagy templombajáró és hívő katolikus, de meg vagyok keresztelve, bérmálkozva és templomi esküvőnk is volt Gáborral. Mivel az ő szülinapja mindig húsvéttal esik egybe (plusz-minusz pár nap), valahogy kialakult nálunk egy olyan szokás, hogy hamvazószerdától az ő szülinapjáig (vagy épp húsvétig) lemondunk valamiről, amiről azt gondoljuk, hogy nem is tudnánk nélküle élni. Ez a mi nagyböjtünk, ez a mi "megtisztulásunk".

Nálam mától 40 napig csoki-szünet van!!! Hogy most mindenki elkezd nevetni és kételkedni abban, hogy ÉN, a nagy csokifüggő kibírom ennyi ideig (ráadásul itt, Svájcban ;) csoki nélkül?? Nem mondom, nehéz lesz, főleg az elején, de 40 nap nem a világ :) A lelkemnek viszont jót tesz egy-egy ilyen alkalom, amikor is meg tudom mutatni magamnak, hogy tényleg csak agyban dől el minden és mindenre képesek vagyunk, ha akarjuk...

És az sem hátrány, ha tavaszra kicsit formába jövök, ugyanis egyik itteni magyar barátnőm megkért, hogy legyek a tanuja az áprilisi esküvőjén :) Nagyon örültem a felkérésnek, nagy megtiszteltetés nekem, hisz tényleg nem olyan régóta ismerjük egymást :) Egy nagyon kedves párról van szó, igazi multi-kulti, hisz a lány magyar, a srác svájci, viszont Új-Zélandon ismerkedtek össze és csak nemrég költöztek Thunba :) (és ez jó alkalom arra is, hogy melepjem magam valami új ruhával :))))

Addig pedig nézegetem a csokipapírokat :)))

Tschäggättä :)

2012-02-19T13:38:00.001+01:00

Még ha úgy is hangzik, ez nem valami káromkodás, hanem egy ősrégi, a Lötschental-hoz kötődő hagyomány neve.

A Lötschental a Berni Alpok déli részén található, egy 27 km hosszú, meseszép völgy, több, mint 20 háromezres csúccsal körülvéve, a végén pedig az Alpok területre és hosszra legnagyobb gleccsere, az Aletschgleccser. 4 kis falucska található a völgyben, ahol 1500 ember él, régi, hagyományos wallisi stílusú faházakban. Mintha egy kicsit megállt volna ott az idő, persze a túrizmus változtatott rajta valamit, de mivel nem az a felkapott túristaközpont, mint pl. Zermatt vagy Grindelwald, sokkal jobban megőrízte régies mivoltát.

Minden évben, a hamvazószerda előtti szombaton karneváli felvonulást tartanak a Wiler nevű faluban, aminek fő attrakciója a "tschäggättä"-k, azaz állati szőrökbe és ijesztőbbnél ijesztőbb famaszkokba öltözött emberek.

Mivel ebben a völgyben még nem voltunk, de régóta terveztük, az idő is csodás volt és a felvonulásra is kívácsiak voltunk, így nem volt kérdéses, hogy hova megyünk kirándulni :) Ráadásul autósvonattal kellett átmenni a hegyen (Kandersteg másik oldalán van a völgy), így Marcelt sem kellett sokáig győzködni, lelkes volt ő is :)

Csak azzal nem számoltunk, hogy Bern kantonban tegnap kezdődött a síszünet és a szombat eleve a turnusváltás napja, hozzá jött a rengeteg napi túrista, akik mind a ragyogó napsütést akarták kihasználni, így alig indultunk el itthonról, máris a dugóban álltunk :) A helyismeretnek köszönhetően tudtunk egy kis egérutat, így tudtunk haladni, de még így is több mint egy óra kellett, hogy elérjünk az autósvonatig.

Délre értünk oda és mivel a felvonulás csak 3kor kezdődött, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a völgyben található egyetlen felvonóval a Lauchernalpra. Pár perc alatt visz fel a felvonó 2000 méter magasba és mikor kiszálltunk, mintha egy téli mesevilágba csöppentünk volna. Mélykék ég, ragyogó (vakító) napsütés, méternyi hó, elszórva kis faházak, chalet-k, körben magas hegyek, tényleg mint egy álom :)))

Mivel ebédidő volt és éhes fiúkkal nagy túrákat tervezni nem lehet, így először kajálni mentünk. Kint a teraszon ültünk le, annyira jó idő volt, hogy egy szál pulcsiban is melegünk volt, hozzá a csodás kilátás és az igen finom ebéd (és ami ritkaság Svájcban, nagyon finom kávé :), el tudtam volna ücsörögni még egy darabig :)

De inkább nekiindultunk a hegynek, hogy túrázzunk is egyet :) Marcel nagyon élvezte, hisz nem volt hideg, volt viszont hóóóóó minden mennyiségben, csúszkált, hempergett a hóban, hógolyóztunk, hóembert építettünk és csodáltuk, hogy nem szakad be a házak teteje a több méter vastagságú hóréteg alatt :))

A legtöbb chalet kiadó vendégház, már meg is néztem párat a neten, annyira megtetszett a hely, a hangulata, el tudnék képzelni ott pár napot :) Csak feljutni macerás egy kicsit, mivel nem vezet fel út, mindent a felvonóval kell felvinni (utána pedig motoros szánnal el a házakig), és elképzeltem magunkat, amennyi cuccal mi szoktunk menni, szóval azt hiszem, inkább először nyáron próbáljuk majd ki, akkor azért mégis csak kevesebb ruha kell az embernek :)

Szívesen sétáltam volna még ott fent, de Marcel kezdett fáradni és hát lassan 3 óra lett, így lementünk, hogy ne maradjunk le a felvonulásról :)

Kicsit utánaolvastam, mik is pontosan ezek a "tschäggättä"-k, honnan jön a hagyomány és mit is jelent. Az eredetét a 11. századra vezetik vissza, mikor is a völgy északi, árnyékos részén élő "kitaszított" emberek maszkokba öltözve jártak át a napos oldalra lopni, rabolni, erőszakoskodni. Később, a 18. század környékén már inkább csak a nők és gyerekek ijesztgetése és a hatalom demonstrálása volt a fő szerep (csak nőtlen, felnőtt férfiak öltözhettek be), nem szervezetten, hanem egyesével vagy néha csoportosan járták a falukat, csak 12-19 óra között mutatkozhattak, volt, hogy hangoskodva, volt hogy settenkedve jártak és korommal vagy hóval szórták meg az útjukba állókat :)
Manapság, mivel a férfiak nagy része a völgyön kívül dolgozik napközben, inkább este öltöznek be (ma már a nős férfiaknak sincs megtiltva, sőt gyakran nők rejtőznek a maszkok alatt), napközben pedig kisebb tschäggättä-ket, gyerekeket lehet látni. És mint a legtöbb karneválnak, ennek is az a szerepe, hogy elűzze a telet és a gonosz szellemeket.

A tschäggättä-k legfőbb ismertetőjele a puha cirbolyafenyőből vagy hársfából faragott maszk (itteni nyelven "larve"). A fogakat állatfogakból vagy szintén fából faragják, végül kifestik a maszkokat. Két-két állatszőrt összevarrnak, közepén a fejnek lyukat hagyva, a vállukat pedig kipárnázzák/kipúpozzák, hogy még nagyobbnak és félelmetesebbnek hassanak. Kezükben vasvilla, botok és tehénkolomp, amivel igazán nagy zajt csinálnak. (Ha valaki többet szeretne megtudni róluk, ezen az oldalon rengeteg érdekes infót lehet találni :)))

A felvonuláson sok más csoport is részt vett, több zenekar, akik a svájci és délnémet vidékeken elterjedt "guggenmusik"-ot játszottak, elég hangosan, de nagy hangulatot keltve :) De beöltöztek a helyi iskola diákjai, tanárai, volt macicsoport, voltak boszorkányok, hógolyónak beöltöztetett kisgyerekek, volt konfetti és cukorkadobálás és persze közben jártak-keltek-ijszetgettek a tschäggättä-k is :) Marcel elég jól bírta, a zene tetszett neki, de a végén nagyon belelendültek a maszkosok, azoktól elkezdett félni, mondjuk nem is csodálom, tényleg félelmetesek voltak :)))

Kis hangulat-részlet :))

És még ennél is több fotó ebben az albumban :))))))

Összességében nagyon nagy élmény volt, részt venni egy ilyen tradicionális felvonuláson, ilyen csodálatos környezetben :) És az is biztos, hogy nem utoljára jártunk ebben a völgyben :))

Flúgos futam....

2012-02-17T10:17:00.000+01:00

avagy egy kirándulás Wengenbe, két lökött nővel és három gyerekkel :)))))

Múlt vasárnap érkeztek hozzánk unokahúgomék, pontosabban amig a férje Stuttgartban volt fejtágításon, addig Zsuzsi a két gyerkőccel (a 3 éves Lilivel és a 9 hónapos Ádámmal) nálunk vendégeskedett :) Nagyon jól éreztük magunkat, én különösen örülök minden látogatónak, aki otthonról érkezik, Zsuzsi pedig boldog volt, hogy 3 év után végre ki tud szakadni egy kicsit a hétköznapi mókuskerékből :) Na nem mintha itt nem a gyerekek diktálták volna a programot, de azért mégis kicsit ~~nyaralás~~ telelés-feelingje volt a dolognak :)

Kedden elhatároztuk, hogy kirándulunk egyet, nem volt már annyira hideg és ha már egyszer itt voltak, Zsuzsi mindenképp szerette volna látni a hegyeket is :) Így megbeszéltük, hogy ebéd után nem fektetjük le a gyerekeket, Ádám úgy is aludt délelőtt, a két nagy meg fel lesz pörögve annyira a kirándulástól, hogy úgy sem fognak aludni :) Wengen volt az úticél, hogy ha egyszer lúd, akkor legyen kövér és legyen benne egy kis vonatozás is :)

Aztán mikor már lassan egy órája pakoltunk, készülődtünk, öltöztettünk, közben ötvenszer leizzadtunk, akkor kérdőjeleztük meg először Zsuzsival (a nap folyamán nem utoljára :))), hogy normálisak vagyunk-e, hogy elindulunk erre a túrára... Azért sikerült mindent és mindenkit bepakolni az autóba és végre elindultunk :)

Fél óra az út Lauterbrunnenig, ahonnan indul fel a kisvonat Wengenbe. A parkolóházhoz érve ez a kép fogadott bennünket :))))

Hát azt hiszem, a gyerekek valamit félreértettek vagy rosszul működött a kommunikáció, ők ugyanis azt hitték, hogy az a kirándulás, hogy autózunk egyet és addig lehet egy nagyot aludni :))))

Két választásunk volt, vagy hazajövünk, lesz 3 kipihent gyerekünk, akik délután szétszedik a házat és még a hegyekből sem láttunk semmit, vagy bevállalunk egy párperces (hahahahaha) ordítást és utána kirándulunk egyet :)))) Gondolhatjátok, hogy nem jöttünk haza :D:D:D:D:D (szerencsére Zsuzsi is olyan bevállalós, mint én, úgyhogy igazából nem is sokat gondolkoztunk a dolgon :)

Na a következő negyedórát még füldugóval is nehéz lett volna elviselni :))) De ez van, ha gonoszanyuk felébresztenek három édesdeden alvó gyereket és próbálják elmagyarázni és meggyőzni őket arról, hogy milyen szuper dolog is lesz felvenni a jéghideg overált és kimenni a minuszokba, ahelyett, hogy a pihe-puha meleg autósülésben aludhatnának :))) Igen, itt jött megint az egymásranézés és kérdőjelezés, hogy tényleg normálisak vagyunk-e :)))) De valahogy átestünk a krízisen és 20 perc múlva már a vonaton ültünk, leizzadval de három érdeklődve figyelő csemetével :)

Ahol én javasoltam, hogy kicsit vetkőztessük le őket, nehogy túlságosan bemelegedjenek :) Persze a két nagyobb éhen akart halni, így előkerült a kölesgolyó és társai is :) Mire kényelmesen elhelyezkedtünk, jött a következő "sokk", hogy már oda is értünk Wengenbe :)) Nem tudom, máskor hosszabbnak tűnt nekem az út, de az is lehet, hogy most a vonat száguldozott gyorsabban :))) Mindenesetre egy pillanat alatt megint káosz lett, ugyanis a vonat ment tovább fel a hegyre, a Kleine Scheidegg megállóhoz, ami még nem is lett volna baj, de Wengenbe rengeteg síelő volt, aki azzal a vonattal akart felmenni a sípálya tetejére. Így aztán felnyaláboltuk a három félig levetkőztetett gyereket, a kabátokat, sapikat, kaját, és a babakocsival együtt próbáltuk magunkat a síelők áradatával szemben lefelé tuszkolni a vonatról :)))

Újabb egymásranézés, de már nem is kérdőjeleztünk semmit, csak röhögtünk magunkon és a szituáción :)))

Szerencsére tényleg nem volt annyira hideg (legalábbis az elmúlt napok -20 fokjához képest), így a vonat mellett szépen fel tudtuk öltöztetni a csemetéket. Újabb 10 perc után mindenki menetkész, síruhák, sapik, kesztyűk, mindenki melegen beöltöztetve, mikor is Marcel megszólal: "Anya, kakilni kell!" :D:D:D:D:D

ÁÁÁÁÁÁÁÁ, persze mikor máskor :)))) Na akkor már kínomban nevettem :))) Szóval el a wcre, gyereket levetköztet, dolgot elintéz, gyereket (aznap már századszor) felöltöztet :)))

Már majdnem eljutottunk odáig, hogy elinduljunk, mikor Lili is megszólalt: "Nekem meg pisilni kell!" :)) Még jó, hogy Ádámnak még pelus kell (szegénynek el is felejtettük egész délután kicserélni a pelusát, de hát nem szólt, hogy tele van :D:D:D

Azért valahogy csak sikerült elindulni, sétáltunk a faluban, csupa hó volt minden és bár kicsit felhős volt, de Zsuzsinak így is nagy élmény volt :) Aztán találtunk egy nagy hókupacot és lejtőt, ahol a gyerekek végre tudtak csúszkálni, havazni, na akkor már jól érezték magukat ők is :) Megnéztük a gyereksípályát, Marcel ki is próbálta "szárazon" a minifelvonót, nagyon tetszett neki az egész, úgyhogy már nagyon érik nála a síelés :))))

Közben volt egy kis ijedtség is, Zsuzsi Ádámot a kezében vitte, mert kicsit hideg volt már neki a babakocsiban, mikor is elcsúszott az úton és együtt estek el. Szerencsére nem lett semmi baj, de azért kellett pár perc, mire megint összeszedtük magunkat.

De mégis 2 órát kint voltunk jó levegőn, a nagyok élvezték a havazást és a vonatozást és Zsuzsinak is nagy élmény volt ott lenni, ahol a wengeni lesiklást tartják és amit eddig csak a tévében látott :) Visszafelé már semmi jelentős esemény nem történt, így összességében azt mondhatom, hogy jól sikerült délután volt :) Én pedig rég nevettem már annyit, még most is mosolyognom kell, akárhányszor rágondolok :))) Nem bántuk meg, gyerekek is kibírták, de azért naponta nem vállalnék be egy ilyen túrát :)

Egyik délután a szemközti hegyre is felugrottunk, oda azért nem kellett annyira nekikészülni :))

Zsuzsiék tegnap sajnos hazamentek, de remélem, jönnek még :))) Addigra Ádám is nagyobb lesz és a tél is elmúlik, vele az öltöztetés-maraton, akkor már sokkal profibbak leszünk :)))

Az én Bécsem :)))

2012-02-10T20:54:00.000+01:00

Másfél éve már, hogy elköltöztünk a városból, ahol 15 évet éltem és ha Magyarországon vagyunk, akkor természetes, hogy mindig ellátogatok, visszatérek Bécsbe is pár napra.

Érdekes dolog ez, mert ha Svájcban vagyunk, akkor bár még mindig sokat gondolok Bécsre, de nem érzem azt a hasogató fájdalmat, honvágyat, mint régen (legalábbis ami a városra vonatkozik, a barátok hiánya még mindig nagyon fájdalmas:( Ez azonban rögtön megváltozik, mihelyst közelebb kerülök hozzá, alig tudom kivárni, hogy megint ott legyek és mikor autózok, sétálok vagy épp kávézom Bécsben, minden olyan ismerős, minden olyan "jószagú", olyan puha, biztonságot nyújtó, olyan OTTHONos....

Szeretem Bécset és akármerre is sodor minket az élet és a sors (azért remélem, egyszer vissza Bécsbe:)), nekem mindig is egy különleges város marad, hisz életem nagyon jelentős 15 évét itt éltem le, rengeteg csodás élmény köt ide, sok jó barát és végül de nem utolsó sorban legnagyobb csodánk, Marcel születése is!

Mióta elköltöztünk, Marcel nem volt Bécsben, de most mindenképp szerettem volna, ha eljön velem. Kíváncsi voltam, emlékszik-e valamire is élete első két évéből, van-e olyan hely vagy épület, ami ismerős neki, emlékszik-e Schönbrunnra, a mókusokra, a helyekre, ahol oly sokat sétáltunk. És persze a bécsi barátok is szerették volna már látni Marcelt másfél év után :)

A régi házunk parkolójában álltunk meg és mivel a kódot még mindig tudom, így be tudtunk menni a lakóparkba is :) Megmutattam Marcelnek a házat, ahol laktunk, a volt szobája ablakát, a kertet, az utcát, Schönbrunnt, de nem emlékezett semmire... Persze hogy is gondoltam volna, 2 éves sem volt, mikor utoljára járt ott és az elmúlt másfél évben annyi sok élmény, annyi minden más, annyi sok inger érte, hogy szép lassan kitörlődött minden az emlékezetéből.... Bevallom, kicsit csalódott voltam, de talán egyszer majd lesznek olyan emlékei is Bécsről, amiket nem felejt el :)

Sajnos nem fogtunk ki túl jó időt (pontosabban ömlött az eső és hideg volt), így egy nagy schönbrunni sétáról letettem, viszont Marcel nagy örömére metróztunk egyet :) Így aztán össze tudta hasonlítani két főváros metróját is :)

És mivel nincs Bécs kávézás nélkül, muszáj volt egy jó kis wiener melange-ot innom :)

De a legjobb az volt, hogy megint találkoztunk bécsi barátokkal :)) Juditékhoz mentünk és bár Marcel elaludt az autóban, így elég kómás volt, mikor odaértünk, de pár perc alatt feltalálta magát a lányok között és onnantól kezdve ment a buli estig :) Mártiék is becsatlakoztak, Laluval teljes volt a csapat, négy lány és egy pasi :))) A trikrek pár hónaposak, bébik voltak még, mikor Marcel utoljára látta őket, de jó érzés volt látni, hogy milyen jól eljátszanak egymással (és közben szakadt meg a szívem, ha arra gondoltam, hogy milyen ritkán találkozunk és milyen nagy haverok lennének már, ha Bécsben maradtunk volna...). A hatalmas hangzavar ellenére mi csajok is elég sokat tudtunk dumálni és mivel úgy elszaladt az idő és késő este lett, nem indultunk már haza, hanem menedéket kértünk Mártiéknál :)

Marcel annyira jól bírta, tényleg olyan flexibilis voltam vele, mintha egyedül mentem volna, mindenhez alkalmazkodott, ügyesen nagyfiúsan meg tudtam vele beszélni mindent, de gondolom az is hozzájárult, hogy ő is nagyon jól érezte magát :) Hiába, a vérében van :))))

Lányok, még egyszer köszönünk mindent, nagyon jó volt Veletek, Nálatok és azt hiszem, a mi esetünkben tényleg igaz az, hogy mindegy, milyen messze élünk egymástól, mindegy, milyen sokáig nem találkozunk, a barátságunk örökké megmarad!!! De azért piszkosul hiányoztok..... (na már megint jó szentimentális lettem a végére, hiába, most megint nosztalgikus hangulatba kerültem...).

Inkább mutatok fotókat, ha ezeket nézem, mindig jobb kedvem lesz :))))

Budapesti kalandozásaink

2012-02-09T18:15:00.000+01:00

Januárban többször is eljutottunk Budapestre, rokonokat, barátok meglátogatni és kiélvezni minél többet azokból a lehetőségekből, amit egy nagyváros nyújt :)

Egyik vasárnapon anyukámékkal mentünk fel a fővárosba. Opa Pesten nőtt fel, nagyon szereti a várost és ahogy Marcel is, imádja a villamosokat, vonatokat és metrókat. Jól beoltották egymást, előtte napokig metrós videókat néztek a youtube-on és alig várták már, hogy együtt metrózhassanak :)

Első utunk azonban a Gellért hotelbe vezetett, ahol minden vasárnap brunch van és már régóta szerettem volna oda elmenni. Nagyon finomakat ettünk, hangulatos környezetben, közben pedig gyönyörködtünk a panorámában, lábunk alatt a Duna, mellettünk a Gellérthegy, messzebb a Budai Vár, Marcelnek pedig leginkább a sárga villamosok és a hidak tetszettek :) Most biztos sokan mosolyogtok, főleg akik Pesten laktok és akiknek mindez természetes, de mi olyan ritkán járunk ott, hogy ez nekünk nagy élmény, egy kicsit túristáskodni a saját fővárosunkban :)

Utána jött a nap fénypontja, legalább is Marcelnek és Opának :) A Deák tértől metróztunk egyet, látni kellett volna Marcel lelkesedését, neki mindegy volt, hogy iszonyatosan fújt a szél, hogy hangos volt a metró és kicsit (nagyon) rozsdás is :) Hiába, a hegyekhez, felvonókhoz, hegyi vasutakhoz és túrákhoz hozzá van szokva, neki az a mindennapos, ez viszont újdonság és hatalmas élmény volt (akkora, hogy az otthon töltött 5 hétből a saját elmondása alapján ez tetszett neki a legjobban :))

A Csodák Palotája már régóta izgatta a fantáziámat, most végre oda is eljutottunk és nem csalódtunk :) Bár zárás előtt másfél órával értünk oda, így mindenre nem is jutott idő, de arra elég volt, hogy lássuk, ide is vissza kell még mennünk :) Amit tudtunk, kipróbáltunk, Marcelnek legjobban a tükrös "szoba", a meleg-kamera és a négyzet-kerekű autó tetszett, de én is szívesen elidőztem volna ott még egy kicsit :) Tetszik, hogy tényleg szinte minden korosztálynak érdekes, a nagyobbak persze már jobban megértik, hogy melyik trükk miért, hogyan működik, de a kisebbeknek is rengeteg a felfedeznivaló :) Nem beszélve a felső szinten ülő felnőttekről, akik mindenféle logikai játékokat és ördöglakatokat próbálgattak megoldani :)

Csilláékkal a Sugár játszóházban találkoztunk, a gyerekek rögtön belevetették magukat a rengeteg játékba, nekem pedig "csorgott a nyálam" és irigykedtem egy sort arra gondolva, hogy itt Thunban milyen is a játszóháznak csúfolt sufni....Nagyon jól éreztük magunkat, a három gyerek legtöbbször háromfelé szaladt, mi pedig tudtunk dumálni, sőt kipróbáltuk a trampulint, szupereket ugráltunk és hatalmasakat nevettük, közben próbáltuk ignorálni a többi "anya-társ" rosszalló pillantását :))) De nem hagytuk elrontani a kedvünket, vicces pár órát töltöttünk ott :)

Közben persze sokat autóztunk Pesten, Marcel is nagyon figyelt, hiába, az APG könyvekből sok mindent hallott már és mindig felderült az arca, ha valami ismerős helyet, ismerős épületet mutattunk neki :)

Azt hiszem, nem tudnék (szeretnék) Pesten lakni, nem laktam ott soha, de egy-két napra mindig nagyon szívesen megyek és akkor szívom magamba a hangulatát, innen a távoli "falumból" pedig irigykedek a rengeteg programlehetőség miatt :))))

Gasztro-kitérő :)

2012-02-08T09:38:00.002+01:00

Nem, az én blogom soha nem lesz gasztro-blog, ahhoz nem vagyok eléggé konyhatündér, van sok dolog, ami sokkal jobban érdekel, viszont az utóbbi napokban több mindent sütöttem-főztem, amit szeretnék megosztani Veletek (pontosabban már többen rágják a fülemet, hogy a FB-ra feltett fotóknak tegyem már közzé a receptjét :))))

Akkor mutatom a vasárnapi ebédünket :))

Csináltam minestrone levest (receptet azt hiszem, nem kell írnom, tényleg egyszerű összedobni), aztán sütöttem sokmagos rozskenyeret, mert elegem lett az itteni felfújt fehér vagy barnának csúfolt, egy nap után megszáradó kenyerekből, hozzá pedig almás-mákos muffint és gesztenyelisztes palacsintát. E két utóbbinak leírom a receptjét :)

Almás-mákos muffin (mákimádóknak, mert elég tömény :)

Hozzávalók:
20 dkg darált mák
2 teáskanál sütőpor
8 - 10 teáskanál porrá őrölt nyírfacukor (lehet sima porcukor is bele), ki mennyire édesen szereti
25 dkg reszelt alma
őrölt fahéj
2 tojás
és annyi narancs-almalé, hogy jól keverhető massza legyen (én narancslével csináltam, nagyon finom pikáns lett tőle!!)

Elkészítés:
Roppant bonyoltul, MINDEN hozzávalót összekeverünk, muffin-formába töltjük és 200 fokon 25-30 percig sütjük :) A vége felé érdemes odafigyelni, mert a mák miatt nem látszik, ha kicsit megégne!!
Az íze kb. olyan, mintha a mákos beigli töltelékét enné az ember muffin formában, csak az alma miatt kicsit lazább, könnyebb :) Nagyon nagyon finom :)))

Gesztenyelisztes palacsinta (köszönet Szilvi-keresztmama barátnőmnek a receptért és a tippért)

Hozzávalók:
4 tojás, 10 evőkanál gesztenyeliszt, kicsi só, kicsi cukor és annyi víz (én bubis ásványvízzel csináltam), hogy sűrű palacsintatésztát kapjuk.

Sima palacsintánál vastagabb palacsinták lesznek, roppant finom az ízük, mi házi meggylekvárral ettük :)))

Tegnap vendégváró vacsira pedig mexikói picadillo-t csináltam, pirított mandulával és tortillachips-szel :)

Hozzávalók:
olivaolaj
kb. 1 kg darált marhahús
1 hagyma
3-4 fokhagyma
2 alma
250 g hámozott paradicsom
10 dkg mazsola
fahéj, só, bors
és aki erősen szereti: 2-3 apróra vágott jalapeno-chili

Elkészítés:
A hagymát, fokhagymát a megforrósított olajban üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a darálthúst és jól átsütjük. Közben meghámozzuk és apró kockákra vágjuk az almát. A többi hozzávalóval és fűszerekkel együtt a húshoz keverjük. Fedő nélkül 20-25 percig főzzük, néha keverünk rajta egyet, de nem kell folyamatosan kevergetni.
Tálalás előtt megpirítjuk a mandulát, megszórjuk vele a picadillo-t és tortillachips-szel vagy taco-ban tálaljuk :) Szintén nagy sikert aratott :)))

Rájár a rúd

2012-02-07T13:38:00.000+01:00

mostanában szegény kicsi autónkra....

Kezdődött a karácsony előtti balesettel, amikor tényleg jól összetört a hátulja és bár a csomagtartóban néha kattog valami, összességében sikerült egész jól megjavítani.

Aztán vasárnap megint Grindelwaldba mentünk, előző nap annyira tetszett a táj, a hó, a levegő, hogy meg akartuk ismételni a kis kirándulást. Egyik helyen volt egy útépítés, ahol egy kicsit nagyobb "dobbantót" hagytak meg az aszfaltban, Gábor nem ment gyorsan, de mivel a BMW nem egy magas építésű autó, így mikor leérkeztünk, egy nagy csattanást hallottunk, aztán elkezdett valami kattogni az autó alján... na köszi, gondoltuk, volt egy kipufogónk...Megálltunk, szerencsére nem tört le, csak kiugrott a felfüggesztésből, amit vissza tudtunk akasztani :)

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a következő nagy kanyarban egy lefelé jövő jeep kicsúszott és ezerrel jött felénk keresztbe a mi sávunkban.... Gábor elrántotta a kormányt jobbra, a jeep kb. fél centire elcsúszott mellettünk, mi pedig pufffff, neki az út szélére tolt jeges hófalnak....Mivel nem mentünk gyorsan, így a sérülés is kisebb, a lökhárító tört össze, de ami a legbosszantóbb az egészben, hogy a másik autó nem állt meg, hanem továbbhajtott!!!! Miután felmértük a kárt, visszafordultunk, hátha lejjebb mégis megállt, de sajnos már nem találtuk... és mivel a rendszámát nem láttuk, így bizonyítékunk sincs, hogy ő volt a hibás...Az autóval lehet közlekedni, csak ez most megint macera, utánajárás, szervíz és nem utolsó sorban pénz....Az út egyébként csont száraz volt, ragyogóan sütött a nap, szóval biztos, hogy túl gyorsan ment bele a kanyarba és azért csúszott ki a hátulja...

De nem hagytuk, hogy ez az intermezzo nagyon elrontsa a kedvünket, szerencsére nekünk nem lett bajunk, ez a legfontosabb, azért ilyenkor arra gondolok, hogy milyen jó, hogy egy biztonságos, kéttonnás autóban ülünk, amit törhetnek előről, törhetnek hátulról, de mi bent alig érzünk valamit...

A kis túránk azért jól sikerült és bár -20 fok volt, a szép napsütésben és szélcsendben alig lehetett érezni a hideget :)

A kedvünket nem szegték (még) a balesetek, bár most már 3szor is meggondolom, hogy menjünk-e 7végén valahova, úgy látszik, most vonzzuk a balszerencsét..

Azért pár szép fotót sikerült készítenem :))

Ami hiányzott...

2012-02-04T20:37:00.002+01:00

Nagyon jól éreztem magam otthon, szuper volt az 5 hét, tele programokkal, barátokkal, nagyszülőkkel, igazából csak egy dolog volt, ami az itteni barátokon kivül már egy kicsit hiányzott Svájcból: ez pedig nem más, mint a hegyek :)))
És habár nem vagyok egy nagy tél-rajongó, nem szeretek fázni, nem szeretem a hideget, de a havas-napos-téli táj mindig lenyűgöz és mostanra nagyjából tudom, hogyan kell felöltöznöm ahhoz, hogy élvezni is tudjam a téli túrázásokat, kirándulásokat (és hogyan kell Marcelt felöltöztetnem, hogy ő is konfortosan érezze magát és ne akarjon 2 perc után visszaszállni az autóba :)

Mióta visszajöttünk, hegyeket nem láttam, végig felhős-párás volt az idő, mellé a nagy hideg, de ma már nem bírtam és a fiúk nem túl nagy lelkesedése ellenére délutáni programnak beterveztem egy grindelwaldi mini-kirándulást :) Gábor morgott egy kicsit, hogy nem túl rentábilis másfél órát készülődni és két órát autózni azért, hogy kint legyünk 20 percet, mert hogy többet úgy sem bírunk a nagy hidegben. Marcel pedig inkább itthon vonatozott volna és kapásból kijelentette, hogy ő -9 fokban nem jön sehova (pedig akkor még nem is tudta, hogy ahova megyünk, ott -14 fok van :D:D:D

Grindelwaldban ragyogóan sütött a nap és látszott, hogy az elmúlt hetekben rengeteg hó esett. A falu végén tettük le az autót, mondjuk nem volt egyszerű Marcelt teljes "harci díszbe" (azaz síruhába) öltöztetni az autóban, hogy közben én se fagyjak szét és ne is izzadjak le, de sikerült :)

Elindultunk a téli túraúton fölfelé, pár percig még fázott a kezem, de aztán a hegymenettől jól kimelegedtünk, és onnantól kezdve nem volt gond (kesztyű nélkül fotóztam(!!!) és nem fagyott le a kezem!) És bár a hőmérő tényleg csak -14 fokot mutatott, de mivel nem fújt a szél és ragyogóan sütött a nap, nem lehetett érezni a nagy hideget, sokkal rosszabbra számítottunk.
Marcel pár perc után belelendült, aranyosan bandukolt a hóban, síneket húzott, havat túrt, nagyon tetszett neki :)
A látványtól és attól, hogy tényleg nem volt farkasordító hideg, Gábor is megbékélt, így szuper hangulatban, csodáltos, téli mesevilágban sétáltunk egy órát :) Marcel még ment volna, de azért úgy gondoltuk, hogy ennyi elsőre elég lesz :)

Elég volt ahhoz, hogy lássuk, nem kell megijedni a hőmérőtől, ha jól fel van öltözve az ember, akkor bizony élmény is lehet egy ilyen téli kirándulás. És az is biztos, hogy ha holnap is marad a napos idő, akkor megyünk megint :))))

És akkor jöjjenek az elmaradhatatlan fotók :))))

Marcelmondta :)

2012-02-03T10:53:00.001+01:00

Jövünk hazafelé Juditéktól, kérdezi, miért van három rácsos ágy a lányok szobájában. Mondom neki, hogy ők (tr)ikrek, egyidősek, együtt voltak Judit pocakjában és egyszerre születtek. Erre ő: "Akkor Juditnak három púp volt a hasán?" :)))))

Autózik a kanapén, egyszer csak leesik az egyik autó! Erre ő: "Nézd anya, beleesett a zuhadékba!" (vagyis bezuhant a szakadékba, csak összevonva :))

‎"Anya, ma nem volt jó nap!" - mondja Marcel tegnap a lefekvésnél.
De miért? Kérdezem én, hisz egész nap játszottunk, meséltünk, együtt voltunk.
"Mert olyan rövid volt!!!!!" - jött a válasz :) Hát igen, az ilyen mondatokért érdemes élni :))))

Megszólalt :))

2012-02-02T14:12:00.001+01:00

Tegnap volt Marcel első ovis napja 6 hét után és bár sokat beszélgettünk közben is az oviról, sokat emlegette ő is és mondta, hogy várja már, nem voltak hiú ábrándjaim arról, hogy majd vidámam dalolva fog bemenni reggel a csoportba.

Nem is így történt, eléggé pityergett, mikor ott hagytam. Kicsit rossz érzés volt, mert persze alapjában nagyon anyás és nehezen szakad el tőlem, de tudom, hogy az "alapbaj" az, hogy nem tud az anyanyelvén kommunikálni.

Délután aztán kicsit félve mentem érte (tegnaptól járhat 2 egész napot, így szerdán is hosszú napja van:), de aztán minden aggodalmam elillant. Mosolyogva futott hozzám, úgy nézett ki, mint egy kis eszkimó, arca csillogott, vastagon be volt kenve zsíros krémmel, mert előtte kint voltak az udvaron :) Rögtön mesélte, hogy hóembert építettek, szánkóztak (van egy kis domb az udvaron, így nem kellett messzire menniük), hogy nem aludt ebéd után, mert nem volt ott Hawin, aki mellette szokott aludni és mondta, hogy van egy új óvónéni is, aki nagyon aranyos (később én is találkoztam vele, tényleg nagyon szimpatikus, kicsit idősebb és német, tehát szépen érthetően beszél :), mindenesetre Marcel teljesen elfogadta.

Aztán jött Nicole, a "főóvónéni" és csak áradozott, hogy Marcelnek milyen jó napja volt, nagyon hamar megnyugodott és onnantól kezdve játszott, csinált mindent együtt a többiekkel, élvezte a kintlétet és ami a legnagyobb dolog, hogy megszólalt németül!!!!!! Először történt, hogy ott az oviban megköszönt valamit, és nem magyarul, hanem németül (na jó, schwitzerdeutschül :)!!!! És mindezt 6 hét kihagyás után!!! Nicole szerint is nagyon sok mindent megért már, úgyhogy reménykedek, hogy ha most 2 teljes napot jár egy héten, akkor hamarosan beindul majd a némettel is, ami megkönnyíti a kommunikációt és jobban fogja magát érzeni :)) Mindenesetre este azt mondta, hogy szeretne 5 napot járni, mert olyan jó az oviban :)))

Nagyon büszkék vagyunk rá :)) És így azért az én lelkemnek is könnyebb egy kicsit, ahogy látom, hogy kezd feloldódni idegen nyelvű környezetben is :)

Napsütés-díj

2012-02-01T14:49:00.000+01:00

Pár napja kaptam egy blogos díjat egyik kedves blogolós ismerősömtől, Szityától, akivel bár még nem találkoztunk személyesen, néha olyan érzésem van, mintha már évek óta ismernénk egymást.

Kedves szavakkal írt Rólam és arról, hogy hiányoznak már neki a vidám, napsütéses svájci beszámolóim :) Így muszáj volt összekapnom magam, hogy aztán én is tovább tudjam küldeni a napsütést és mosolyt más blogolóknak is :))

A díj szabályai:

1.Vedd át a díjat (Köszönöm, átvettem, nagyon örültem neki :)

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad (Szilvi, itt és most még egyszer köszönöm, hogy gondoltál Rám!)

3.Tedd ki a blogodra

4.Add tovább másik 4 blognak

5.Írj magadról 3 dolgot

Hát ez utóbbi elég nehéz lesz, mert már szinte mindent leírtam és felfedtem magamról ebben a blogban :) (persze csak ami publikus :))) De azért megpróbálom :)

1. Két éves voltam, mikor apukám eltörte a lábamat. Na persze nem szándékosan, de elég jól sikerült. Bicóval vitt haza a bölcsiből, akkor még nemhogy bukósisak, de gyerekülés sem volt. "Kislányom, tedd szét jól a lábad" volt az utasítás, ahogy döckölődtem a csomagtartón ülve, de mivel én gyerekkoromban MINDIG elaludtam, ha ment a popsim alatt valami (akár busz, vonat vagy kerékpár), akkor sem volt ez másképp. Viszont alvás közben nehéz volt arra koncentrálni, hogy széttegyem a lábam, így az annak rendje és módja szerint beakadt a küllők közé, miközben apukám tekert tovább.... spirálisan tört el a sipcsontom, de az egészből csak arra emlékszem, hogy ülünk a mentőautóban és visznek a kórházba. No meg arra, hogy mindig meg akartam rúgni a bátyámat a gipszes lábbal és ő mindig a parkettára menekült, mert tudta, hogy oda nem megyek, mert csúszik a gipsz :)))
12 évesen aztán kézilabdázás közben törtem el a lábam és nem tudom, hogy a két törés miatt-e, de a bal lábam kb. egy számmal kisebb, mint a jobb :))

2. Kielben voltam, babysitterként, mikor egyik este egy egész doboz (36 db) négercsókot ettem meg egyszerre... utána 3 napig fel sem tudtam kelni, annyira beteg lettem tőle, azóta nemhogy megkóstolni nem tudom, már attól rosszul vagyok, ha ránézek vagy rágondolok :))) Nem hittem volna, hogy nem múlik el ez az érzés, de ahogy kinéz, akkor egy életre elege lett a szervezetemnek belőle :)))

3. 17 éves voltam, mikor gimis kiránduláson, nyelvi táborban 2 hetet töltöttünk a Côte d’Azur-ön. Akkor láttam életemben először a tengert, de a mai napig tisztán él bennem a pillanat... Már akkor magával ragadt, a hangulata, az illata, a morajlása és a megunhatatlan naplementék...nem tudok betelni vele...

A díjat szeretném továbbadni Csillinek, aki szövegével mindig megnevettet és pozitív szemléletével és örök optimizmusával sokunknak példa lehet (és akivel szupppper trampulinon ugrálni és hülyéskedni :))), Ildinek, akire ráfér most egy kis napsütés, Juditnak, aki előtt leveszem a kalapom, mert hihetetlen, ahogy menedzseli a trikrek életét és ha már nem találkozunk, legalább ilyen formában csaljak mosolyt az arcára és Beának, akinek élmény olvasni az úti beszámolóit és aki annyira szép naplementés fotókat készített nem is olyan régen :))

3,5

2012-01-31T13:29:00.002+01:00

Igaz, lassan 3 hete volt, de mivel már úgy is régen írtam csak Marcelről és ez azért mégis csak egy kerekebb forduló, így ez a poszt az övé lesz :))

Közhely, de nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, nagyon jót tesz neki, ha otthon vagyunk, sokkal nyitottabb, barátságosabb idegenekkel is, rengeteg más inger éri és csak úgy szívja magába a világot. És ami a legszembetűnőbb és aminek a legjobban örülök, hogy semmi baj nincs a szocializálódásával, az első 5-10 perc megfigyelés után szuperül eljátszik, kommunikál saját korabeli vagy idősebb gyerkőcökkel, feltéve ha azonos nyelvet beszélnek :)) Szereti, ha magyar nyelvet hall maga körül :)))

Az elmúlt fél év legnagyobb változása, hogy elkezdett oviba járni, igaz, csak két napot egy héten, de legalább gyerektársaságban van és ismerkedik a (számomra még mindig érthetetlen) schwitzerdütsch-csel. Kezdetben sokat beszélt magyarul az oviban, de aztán rájött, hogy nem értik és szerintem kezdi zavarni. Az biztos, hogy egyre több mindent megért, de mivel őt nem értik meg, nem kommunikál... Soha nem fogom megtudni, milyen lett volna, ha magyar oviba kezd járni, de az elmúlt 5 hét tapasztalata alapján biztos, hogy nyitottabb lenne és jobban érezné magát... Azért reménykedek, hogy idővel megszólal majd németül is, mert otthon sok szót mond már és sokat kérdez, hogy mi mit jelent, de az oviban még nem beszél.

Mióta oviba jár, sokkal többet halandzsázik, gondolom ez is az érthetetlen német nyelv miatt van. Bezzeg itthon be nem áll a szája, dumál, mesél, beszél és folyamatosan kérdez, második "miért-korszakát" éli :)

Egyre választékosabban beszél, helyesen használja a múlt-jelen-jövőidőket, néha a feltételes múltba belekeveredik, nagyon vicces mondatok születnek olyankor. Van pár mássalhangzó, amiket nem tud tisztán kimondani (k, g, r), de én imádom, ahogy beszél :)

Összességében nagyon könnyű és egyszerű most vele, persze feszegeti a határait és vannak még hisztijei, de sokkal kevesebb és csak otthonra és nekem tartogatja :) Ha máshol vagyunk vagy nálunk vannak mások, mindig a mosolygós, barátságos marketingarcát mutatja :)) Nagyon sok mindenben már partner, élvezet volt vele Bécsbe menni (részletek hamarosan ;), Pestre menni, programokat megbeszélni, szervezni, élmény vele utazni, közben beszélgetni, kapható már viccelődésre és lehet vele együtt nevetni is :) Nagyon jól bírta a sok utazást, idegen helyeken alvást, sok programot, de azért az látszott rajta, hogy napi 2-3 program már sok volt, egy ilyen este, mikor odabújtam mellé, azt mondta: "Anya, ma nem volt olyan jó nap, mert túl sok helyen voltunk" :)

Az evés még mindig mumus, eléggé válogatós és rosszevő, a reggeli műzlijét még csak-csak megeszi, de ebédre már nagyon trükközni kell, hogy olyan kerüljön a tányérjára, ami kénye-kedvének megfelelő :) Van 3 kedvenc kajája, azokat variálom, az újdonságokat legtöbbször visszautasítja.

Az alvásról külön már nem írok, ez a mi kis harcunk, hol ő nyer, hol pedig én vesztek, azért majd talán lesz még egy olyan éjszaka az életemben, amit végig tudok aludni :))))

Mesében még mindig nagy kedvenc az APG, de most már végighallgat Andersen vagy Grimm meséket is :) Tévét nem néz, dvd-t is keveset, szerencsére eddig még nem szippantotta be teljesen a virtuális világ :)

Továbbra is szám-mániás :))) 300ig felismeri a számokat, de százasával 1000ig is elszámol. Kisebb számokat összead, kivon, keresztmamájáéktól kapott mágneses számokat, azóta az a nagy kedvenc :) Tisztában van a mínusz jelentésével is, és egyik kedvenc autós időtöltésünk, hogy mondok két 3jegyű számot, ő pedig megmondja, melyik a kisebb vagy a nagyobb :) Ismeri a páros-páratlan számokat, előre és visszafelé is elmondja őket.

Fejében van a naptár, ismeri a hónapokat, napokat (ezek már németül is jól mennek), emlékszik dátumokra, amivel sok mindenkit ledöbbent :) pár napja nagynénémnek (aki véletlenül pont matektanár, tehát van rálátása a dolgokra és számokra) magyarázott valamit, kb. így: "Tudod, az december 31-én volt, akkor, amikor volt a tüzijáték" :)
De vicces volt, mikor egy ruhaboltban elkezdte mondani a méreteket, kb. így: "Nekem 104-es kell, de nézd, ez itt csak 74-es, az túl kicsi, ez meg 156-os, az meg akkor lesz jó, ha már 10éves leszek :)" Összeszaladt a fél bolt, hogy honnan is tudja így a számokat, persze nekem nem újdonság, de ilyenkor (is) látom, mennyire nem természetes.. Hát ez van, ő már ilyen kis szám-zseni, hihetetlen memóriával :)

Ismeri az összes nagy- és a legtöbb kisbetűt is (kivéve a kettős betűket). Ha egyszerűbb szavakat írok le neki, azokat szépen elolvassa :)) Szereti a térképeket bogarászni, és ismerkedik a bolygókkal is :) Számomra is lenyűgöző, ahogy kezeli az i-phone-omat, ahogy beírja a kódot és kiválasztja a kis játékait (innen egyébként a bolygó-imádat is, mert az egyik játékban bolygó-puzzlet kell összerakni). Most lehet rám vetni a súlyos köveket, hogy a gyerekem 3,5 évesen okostelefonnal játszik, de kizárólag ha úton vagyunk vagy étteremben és szeretnék nyugiban megenni egy ebédet...Egyébként pedig csak számos és betűs játékok vannak rajta, amiből még tanul is :)))

Itthon pedig megy a nagy játszás, persze 5 hét elvonás után a kisvasút volt a legnagyobb sláger, de megint előkerült a lego is (bár azzal inkább csak akkor játszik, ha van ott valaki vele), szerepjátékokhoz a pénztártgép és az orvosi táska (haláli volt, ahogy unokahúgom 3 éves kislányával doktorbácsisat játszottak :), no és persze vannak az új társasok, a számos zingo, a carcassonne gyermekei (imádjuk!!!!!), ami szintén megunhatatlan :))

106 cm, 16 kiló és a 29-es lába :)))) Imádjuk és hálásak vagyunk, hogy van nekünk és minket választott szüleinek :)))

Visszaráz(k)ódás

2012-01-30T14:05:00.000+01:00

Tegnap este rendben visszaértünk Thunba, azért 5 hét otthonlét után furcsa volt, mit nem mondjak...

Az út jó volt, mert megaludtunk Németországban, így a kétszer 5 óra kibírható :) A szombat este azért egy kicsit kalandosra sikeredett, mikor beértünk a kisvárosba, ahol foglaltuk a szállást, már gyanús volt, hogy minden olyan sötét... a hotelhez érve láttuk, hogy feketék az ablakok, a recepción pedig gyertyák világítanak :))) Totál áramkimaradás volt az egész városban, így bechekkolni sem tudtunk rendesen, mivel nem működtek a számítógépek sem. A szobába egy kis zseblámpával botorkáltunk fel, Marcel persze élvezte a szitut :)
A hotelnek szuper étterme van, máskor is megaludtunk már itt és most is azért esett erre a választás, mert azon kívül, hogy tényleg pont félúton van, irtó finomakat lehet kajálni. Már előre örültünk neki, Gábornak már csorgott a nyála egy jó kis steak-re, és én is elképzeltem már valami finom ételt, korgott a gyomrunk, mikor odaértünk, de közölték velünk, hogy no áram, no kaja.....mindezt este nyolckor...
Egy helyen láttunk villanyt, a McDonaldsban, így a kényelmesen, szép környezetben elköltött finom vacsi helyett olajos hideg sültkrumplit ettünk íztelen szendvicsekkel szalvétáról...

Ettől eltekintve eseménytelen volt az út, egyik határon sem állítottak meg minket sem autócsempészésért, sem pedig más áruk csempészéséért (erről hamarosan részletesen írok!!!), Marcel is jól bírta és a végén már majd kiugrott a bőréből örömében, annyira várta már, hogy itthon legyen :)))
Már csak a 34 db (!!!!!) cuccot kellett felcipelni a garázsból, azt hiszem, nekünk lassan egy pótkocsis teherautó sem lesz elég :)))) Bár az is igaz, hogy ha otthon vagyunk, tényleg igyekszem mindenből bevásárolni, könyvek, ruhák, élelmiszerek, na nem mintha itt nem lehetne kapni, de azért árban van egy kis különbség... (de mindig mosolyognon kell azon, hogy ha hazafelé megyünk, akkor tele az autó cailler csokival és gruyère sajttal, visszafelé pedig jön a túró, túrórudi, pilótakeksz és sportszelet :) na meg persze a sok finom házi kaja, amivel anyukám lát el minket :)))

Marcel nagyon boldog, neki mégis csak ez az otthona és bár tényleg nagyon jól érezte magát Magyarországon, szerette a pörgést, a sok embert, a sok programot, de az utolsó héten már nagyon számolta a napokat visszafelé :)
Nekem nehéz, persze minél többet vagyok otthon, annál nagyobb a honvágy, annál jobban hiányoznak a rokonok, család, barátok...

Most át kell állítani magam az itteni életre, szerdán már ovi (ha csak nem lesz betegebb Marcel, mert hogy keretes szerkezetet adjunk a téliszünetnek, betegen volt, mikor hazaértünk és kicsit most is meg van fázva, de remélem, semmi komoly...), aztán belevetjünk magunkat az itteni kapcsolataink ápolásába :)))

No és persze a blogírásba :)))))

És hogy fotók nélkül addig se legyetek, teszek fel pár balatoni naplementéset, ilyen arcát mutatta, mikor elbúcsúztunk tőle...

Vége

2012-01-26T21:35:00.000+01:00

Lassan lejár a téli szünet, mind ami a magyarországi látogatásunkat, mind ami pedig a blogírást illeti.

Nagyon sűrű volt a programunk, rengeteg helyen jártunk, még több baráttal, ismerőssel, rokonnal találkoztunk (persze sajnos megint volt, aki kimaradt), voltak nagy beszélgetések, Marcelnek mindig volt társasága, jàtszópajtása, volt sok utazás, játszóházak, pancsolások, metrózások, jó kajálások, még jobb masszázsok, a Libri és az Alexandra kifosztása (kb. 20 kilónyi könyvet vettem ;), nagy családi összejövetelek és rengeteg játék.

Mindenről lesz majd részletes, képes beszámoló, persze kis matekzsenim 3,5 éves összefoglalója sem maradhat ki.

Marcelnek egyébként már nagyon hiányzik Thun, hiába, őt több minden köti oda és sok volt már neki ez az öt hét. Nekem viszont most megint nagyon nehéz lesz visszamenni, visszaszokni, megint lemondani nagyszülőkről, barátokról, itthonról....

Lassan visszatalálok a bloghoz is, jól elhanyagoltam a kis bébimet az elmúlt hetekben, de már bizseregnek az ujjaim, hogy írjak megint :)))

Szünet

2012-01-04T20:11:00.000+01:00

Kicsit hosszabb lesz ez a mostani téli szünet, legalábbis ami a blogírást illeti...

Az emúlt hetekben történt pár olyan dolog, ami kicsit kibillentett az egyensúlyomból, amire még a folyamatosan tartó betegeskedés is rátesz egy lapáttal.

Ha rendbeszedtem magam testileg és lelkileg, akkor írok majd megint, hisz elmaradt a múlt év összegzése és sok más dolog is, amit szeretnék lejegyezni. Mert nagyon fontos nekem ez a blog, de most úgy érzem, hogy muszáj egy kis szünet...

Még mindig betegen :(

2011-12-30T15:28:00.001+01:00

Azt hiszem, az idei Karácsony nem kerül be a legszebb karácsonyaink közé, de hogy emlékezetes marad, az biztos.

Kezdődött az egész az összetört autóval, aztán Marcel betegségével, amiből 24-re azért kezdett kigyógyulni, így mivel láza nem volt és Thunban semmiféle karácsonnyal nem készültünk (se fa, se díszek, se kaja, se ajándékok), úgy gondoltuk, hogy elindulunk 24-e este hazafelé. Hát szebb dolgot is el tudtam volna képzelni Szenteste, mint autópályákon végigautózni fél Európát (viszont legalább elmondhatjuk, hogy szent Karácsony éjjelén négy országban is jártunk:), de összességében ez volt a legjobb megoldás, mert Marcel szinte végig aludt és forgalom sem volt, voltak olyan szakaszok, hogy 15-20 percig egyetlen autóval sem találkoztunk. Így egész jó időt futottunk és mivel nagyszülőknek nem mondtuk meg, hogy elindultunk (nehogy túlságosan izguljanak :), így hatalmas volt a meglepetés és még nagyobb az öröm, mikor 25-én reggel 7kor beállítottunk Veszprémbe :))))

Marcel rögtön kiszúrta a feldíszített fát, de az ajándékozással meg akartuk várni az estét, hogy szebb hangulat legyen. Napközben aludtunk egy kicsit, aztán délután nagynénéméknél voltunk, mint minden évben, ott is volt egy kis karácsonyozás. De Marcelt már alig lehetett visszatartani, nagyon szerette volna már a saját kis ajándékait kipakolni :))
A 25-e este nagyon jó hangulatban telt és hiába voltak tele már másfél hónapja a boltok feldíszített karácsonyfákkal, az itthoni, a saját mégis elbűvölte Marcelt, versenyt csillogtak a szemei a csillagszórókkal és a gyertyákkal :)

Az ajándékok közül telitalálat volt a bolyongolyó, az erdei útkereső és persze a számos zingo :) Néhány játékot még nem adtunk neki oda, tanulva az elmúlt évekből, mikor is látszott, hogy a túl sok játék megzavarja és csak félredobálja őket. Így pont jó volt és persze mindegyiket ki is kellett próbálni :)

Mivel Marcel 26-án már egészen jól volt (legalábbis látszólag..), így gondoltuk, hogy bevállaljuk a pécsi utat, hogy tudjunk a másik nagyszülőkkel is karácsonyozni, annak ellenére, hogy addigra már Gáborral mind a ketten elkaptuk Marceltől, így köhögősen, náthásán vágtunk neki az útnak. Aztán este 7kor Marcel elkezdett sírni, hogy mennyire fáj a füle (akkor már se lázas, se náthás nem volt és nem is köhögött), így a 26-a estét a pécsi füll-orr-gégész-ügyeletén töltöttük....

Hamar kiderült, hogy a nátha ráment Marcel fülére és kezdődő gennyes középfülgyulladása lett :(( Soha életében nem volt fülfájós, igaz, még ennyire beteg sem... Így közel 3,5 évesen megkapta élete első antibiotikumát...De az nem ment olyan gyorsan, mert mikor a doki (aki egyben az asszisztens is volt) meglátta, hogy svájci tb-kártyát nyújtok neki, kiakadt, hogy miért nem szóltunk előre és ha ezt tudja, nem is lett volna köteles ellátni Marcel!!!!!!!! (no comment...). Aztán nagy nehezen talált a számítógépen egy olyan programot, ahova a külföldi biztosításos eseteket lehet felvenni, de a kitöltés sem ment olyan egyszerűen, a gép besokallt attól, hogy hogyan lehet egy magyar állampolgárnak, aki ráadásul Ausztriában született, svájci tb-kártyája.....(amin viszont rajta van, hogy EURÓPAI, nem pedig EU-s tb-kártya...). Végül azért sikerült összehozni és este 10kor Marcel megkaphatta végre a gyógyszert.

Azért Pécsen is volt egy kis karácsonyozás, Mami nagyon örült, hogy végre megint láthatta a kisunokáját :)

27-én visszajöttünk Veszprémbe, én akkor már nagyon szarul voltam, ennyire már vagy 15 éve nem voltam beteg, nátha, köhögés, minden, ami ezzel jár. És ez kitart a mai napig is, bár valamit javult már, de még mindig messze vagyok az egészségestől... A jó a rosszban, hogy itthon vagyunk, nem kell bajlódnom vásárlással, főzéssel és bár Marcel most is szinte végig rajtam lóg, azért többet tudok pihenni is.
A rossz a rosszban, hogy minden programunkat le kellett mondani, amit két ünnep közöttre terveztünk, pedig annyira vártuk már a találkozást rokonokkal, barátokkal :((((

De legalább ma egy kicsit össze tudtunk futni bátyámékkal, láttuk a legifjabb családtagot és végre együtt volt - ha csak rövid időre is - a négy unokatesó :))

Úgyhogy én első körben nem is kívánok semmi mást az új évre, csak végre egy kis egészséget és kicsivel több békességet...

Békés Ünnepeket!

2011-12-23T22:29:00.000+01:00

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorúan nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen

S ne csak így decemberben.

Békés, áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánunk sok szeretettel!

(mi sajnos még nem jutottunk haza, Marcel még ma is lázas volt, megszakad a szívem, hogy nem lehetünk otthon Szenteste, de majd eltoljuk a karácsonyt és ünnepelünk, ha meggyógyult Marcel...)

Csilli kedvéért :)))

2011-12-22T10:57:00.001+01:00

Csillikém, tessék, itt vannak a pralinék, nem nagyon akartam feltenni róla fotót, mert nem lettek valami szépek, de ahhoz képest, hogy életem első bonbonja, nem is olyan rossz :))) Ja és az íííízeeee valami mennyei :))) Maradt egy kis töltelék, Gábor olyan élvezettel pusztította el, öröm volt nézni :))))

Mákkrémmel töltött fehércsokis pralinék :)

Kicsit sok lett a csoki körülötte, de most már tudom, mire kell majd figyelni :))

(bréking nyúz: autónk készen lesz holnapra, viszont Marcel beteg, lázas, náthás és nagyon csúnyán köhög, nem tudom, hogy utazzuk így vele végig fél Európát??? :((

Egymillió kalória :)

2011-12-20T22:08:00.000+01:00

Elkészült a karácsonyi sütik egy része, készítettem egy tálat, amit holnap az óvónéniknek viszünk ajándékba, feltéve, ha megy Marcel oviba, mert belázasodott és köhög, persze mikor máskor, ha nem karácsony előtt?? Ááááááááá, nem tudom, mi jön még, de remélem, hogy most is hamar túl lesz rajta, mint ahogy szokott...

De inkább mutatom a sütiket :))

Készült isler (már a második rakat, az első még az adventben sem tartott ki :), aztán mézes puszedli, vaníliás kifli, citromos-mandulás keksz, csokis-mogyorós félhold, kétszínű linzercsiga, gyömbéres-ánizsos kifli, marcipánnal töltött datolya, kókuszcsók, grappába áztatott mazsolával töltött marcipános csokigolyó és a lelkiismeretem megnyugtatására répás-diós kókuszgolyó :)) Ez utóbbi kivételével eddig mindegyik nagy sikert aratott :)))

Nem tudom, mi fér bele még az időmbe, ez most főleg attól függ, hogy Marcel hogyan lesz holnapra, de még van néhány süti, amivel kacérkodom :) Hiába, egész évben nem sütök, de ilyenkor elkap a hév és nem bírom abbahagyni :))

Heti egypercesek

2011-12-19T20:27:00.000+01:00

Ezt a posztot igazából tegnap szerettem volna feltenni, csak közbejött a baleset :( Az autónk a szervízben, ha minden klappol (vétkes biztosítója vállalja és fizeti a költségeket, vannak alkatrészek, megszárad a festék, etc), akkor van esély arra, hogy péntek délutánra készen legyen az autó.... Szerdán tudják megmondani, úgyhogy addig még bizonytalan minden... És ha péntek délutánra készen is van, akkor sem tudom, hogy lenne a legjobb, péntek éjjel vagy szombaton menni??? Ha nem lesz kész, akkor vagy bérelünk autót vagy megyünk repülővel, és bátyám is felajánlotta, hogy eljön értünk, szóval valahogy csak hazajutunk Szentestére :))) De nem is mi lennénk, ha nem a legeslegutolsó pillanatban dőlne el már megint minden :))

Azért múlt héten sem unatkoztunk, pár szösszenet az elmúlt napokból, csak hogy nyoma maradjon ezeknek is :))

1. A közeli bevásárlóközpontban egy igazán hangulatos téli mesevilágot rendeztek be, fenyőfákkal, műhavas dombokkal, fényekkel, erdei állatokkal, befagyott tavacskával és közte - mert hogy Svájcban vagyunk :) - körbe-körben megy egy kisvonat. A mozdonyvezető már ismer minket, Marcel annyira szereti ott lenni, hogy megszámolni sem tudom, hányszor vonatozott már. Szerencsére - és meglepő módon, mert hogy Svájcban egyébként mindenért fizetni kell - ingyenes, így tényleg annyit mehet, amig meg nem unja (vagy a mozdonyvezető el nem kezd rosszalló pillantásokat vetni ránk, hogy ugyan már, hadd üljön végre más gyerek is a vonatba :))

2. Szerdán Gábor autóval ment dolgozni, este aztán még egy céges vacsorára volt meghívása, ahonnan majdnem elkésett, ugyanis valaki befékezett előtte, ő még meg tudott állni, de a kettővel mögötte menő már nem, és rátolta a mi autónkra a közöttük lévő autót... A két másik autóban elég sok kár keletkezett, szerencsére a miénk megúszta és Gábornak sem lett semmi baja, azon kívül, hogy egy órát álldogált és szétfagyott a hidegben, míg felvették a jegyzőkönyvet. Most nagyon nem hiányozna egy szervíz, remélem, már nem történik semmi addig, mig megyünk haza. (hát igen, ezt szombat este írtam......lehet, hogy nem kellett volna....).

3. Egyik délben megyünk át a bevásárlóközpontba ebédelni, békésen állok sorban kajáért, mikor nevetve odajön hozzám egy idősebb nő és elkezd matatni a nyakamnál, a kapucnimban. Nem tudtam mire vélni, míg elő nem húz egy vállfát "belőlem" :)))) Sikerült ugyanis úgy elindulnom otthonról, hogy nem vettem észre, hogy a kabátban bent maradt az akasztófa :D:D:D:D:D Hát mit ne mondjak, nem mertem nagyon körbenézni, hogy hány ember röhögi halálra magát rajtam, de elég sokan voltak :)))) Hülyülök, ez van :)))

4. Nagy orkánszéllel megjött a hideg és a hó, igaz, még csak a hegyekben, de Marcel végre hógolyózhatott, trappolhatott kedvére a hóban, már nagyon várta :)) Én annyira nem, nekem még mindig túl hideg, majd ha egyszer valaki kitalálja a meleg havat, akkor talán jobban meg tudok vele barátkozni :) Szépnek szép, de inkább csak bentről a meleg szobából szeretem nézni :))

5. Írtam már többször is, hogy Marcel vonatmániás :)) Nemrég sikerült ebayen a már meglévő készlethez egy hatalmas kosárnyi sínt, váltót, hidakat és egyéb kellékeket beszereznem, nagyon baráti áron, így most már az egész lakásban mindenhol futnak a sínek :))) Még szerencse, hogy ekkora a nappalink, így tényleg szuper pályákat lehet építeni, néha még engem is elkap a hév, és fél napokat görnyedek a földön, hogy minél izgalmasabb sineket építsek :) Viszont innentől kezdve sín-stop van, most már tényleg több mint elég, ami van itthon :))

6. Szombat délelőtt megint itt volt barátnőm kislánya, aki annyi idős, mint Marcel és egy oviba járnak. Mielőtt teljesen szétszedték volna a lakást, játszótereztünk egyet a szállingózó hóban és jeges hidegben, jól lefáradtak a gyerkőcök. Marcel mostanában egyre jobban szereti, ha van nálunk valaki (olyan, akit már ismer :), ha van társasága, úgyhogy ezért is várom már nagyon, hogy otthon legyünk, hogy tudjon unokatesókkal, barátokkal találkozni. Mondjuk rendesen be vannak már táblázva a napok, szóval lehet, hogy a végére majd besokall egy kicsit, de az elején élvezni fogja, az biztos :))

7. Voltam dokinál a nyakam miatt, mert még mindig nem százasan mozog és van ott egy csomó, ami azért idegesített egy kicsit. Doki szerint a két dolog nem függ össze, szerinte az a csomó valami más, mert ahogy kitapogatta, úgy érezte, hogy valamilyen folyadékkal töltött, a bőr felszíne alatt lévő, elmozgatható csomó, amit most figyelni kell és ha januárban nagyobb lenne, akkor ki kell venni... hát remélem, nem lesz, mert nem szeretném, ha felvágnák a nyakamat.... bár akkor rögtön bele lehetne akasztani a vállfát :D:D:D:D

8. És hogy szép emlék is maradjon a negyedik adventről, megtartottuk évadnyitó szánkózásunkat :) Adelbodenbe mentünk (persze inkább maradtunk volna a seggünkön, akkor most nem kellene azon agyalni és izgulni, mi lesz az autóval és a hazaúttal....), ahol legalább 30-40 cm hó esett :) Csodaszép volt, ezt a fajta telet azért szeretem, mikor ropog a lábunk alatt a puha friss hó és minden csupa fehér :) Viszont úgy néz ki, hogy Marcel az én fagyosságomat örökölte, bár szánkózás közben nem szólt, de jeges hideg volt keze-lába, mikor beültünk az autóba, úgyhogy még ki kell találni, hogy milyen öltözéket adjak rá, hogy ő is élvezze a téli kintléteket :)

A héten lesz még két ovis nap, pár ajándékvétel és csomagolás, néhány baráti találkozás és sütisütés és persze drukkolás, hogy rendben és időben hazaérjünk :))) (annál is inkább, mert Marcelnek az ÖSSSZES karácsonyi ajándékát otthonra rendeltem :)))

Összetörték

2011-12-18T17:19:00.001+01:00

az autónkat ma délután, ezerrel belénk csúszott a havas úton egy fiatal csajszi a golfjával, de annyira, hogy a bal hátsó rész totálkáros lett :((((((

Szerdán már Gáborral történt egy hasonló, akkor is befékeztek előtte, ő még meg tudott állni, de a kettővel mögötte jövő nem és rátolta a köztes autót a miénkre. Akkor nem lett semmi kár és még mondtuk is, hogy micsoda szerencsénk volt és mennyire nem hiányozna most az, hogy valami baj történjen az autóval és ne tudjunk hazamenni :(

Erre ma ugyanaz történik, csak most összetört az autó :(((( Pedig olyan szép délelőttünk volt, szánkóztunk, élveztük a havat, a hóesést és már hazafelé jöttünk, mikor történt :(( Persze legfontosabb, hogy nem lett bajunk, iszonyat nagyot csattant, azért eléggé megijedtünk, de most teljesen összedőlt a rendszer és nem tudjuk, mikor és hogyan tudunk hazamenni.

Holnap reggel Gábor elviszi a szerelőbe, talán akkor majd többet tudunk, hogy egyáltalán megcsinálják-e és ha igen, mikor lesz készen....

Jaaaajjjj, miért kell, hogy mindig történjen valami baj??? :((((((

Már negyedik alkalommal...

2011-12-15T13:41:00.001+01:00

...pózolt nekem Marcel, így karácsony előtt, teljes "harci díszben", ünneplőbe öltöztetve, gömbökkel és egyéb kellékekkel felszerelkezve, én meg már megint csak hüledeztem, hogy mekkorát nőtt, hogy mennyit változott, hogy eltűntek a babavonások és hogy milyen kisfiús már.

(ennél a fotónál már nem volt hajlandó felvenni egy nadrágot, de azért a különbség így is látszik :)))

Szerencsére a megfázást magam mögött tudhatom, és bár a nyakam még mindig nem az igazi, de így is nagy élvezet volt a tegnap délután. Felforgattuk az egész lakást, hogy megfelelő háttér és jó fények legyenek, egymás után kerültek elő a különböző díszek és Marcel tényleg nagyon kooperatív volt (csak egy kindertojás bánja, szerintem egészen jó arány, ahhoz képest, hogy majdnem két órát elbohóckodtunk :)))) Persze volt, mikor megunta és elszaladt, vagy felmászott az asztal tetejére vagy a hátteret húzta magára, de legtöbbször csinálta, amit kértem, pózolt, mosolygott (grimaszolt:) vagy csak nézett rám azokkal a hatalmas barna szemeivel :))

A végén még lett volna pár ötletem, de 2 óra elég volt, azért leizzadtam rendesen :) talán még belefér egy másik sorozat is, ha nem, akkor sem bánom, szerintem nagyon jól sikerültek a tegnapiak is :)

Mivel nem nagyon tudtam választani, így jöjjön sok sok fotó :)

(egyébként tavaly is pont december 15-én raktam fel ilyen fotókat, , hát igen, nagyot nőtt azóta a mi kis csodánk :)))

(többen szóltatok, hogy nem tudjátok rendesen olvasni a blogot, mert a háttér becsúszott középre :( a szolgáltató állított át valamit, egyelőre nem tudom megváltoztatni a designe-t, valami hibaüzenetet ír ki, amit nem értek, így muszáj lesz a személyes rendszergazdámat megvárni, talán este tud tenni valamit az ügy érdekében :))

Lerobbanva...

2011-12-12T13:54:00.000+01:00

Lehet, hogy nem kellett volna az előző posztban annyi jó dologról írnom, tudhatnám már, hogy a sok jó után mindig betör a krach...

A nyakam nem javult, egy nagy kemény izomcsomó van benne, alig tudom mozgatni, most melegtapasszal próbálkozom, de ha holnapra sem lesz jobb, irány az orvos.

Mellé sikerült jól megfáznom, így éjjel nem sokat aludtam, mert nem találtam olyan pozitúrát, ahol a nyakam sem fájt és még valahogy levegőt is kaptam volna az orromon :(

Gábor is náthás, Marcel szerencsére jól van, túl jól is, ilyenkor különösen hiányoznak a nagyszülők, akik 1-2 órára be tudnának ugrani segíteni....

Azért kúrálom magam ezerrel, már amennyire egy örökmozgó gyerek mellett ez lehetséges, mert rohamosan közeleg a karácsony és nagyon hosszú még az addig elintézendő dolgok listája...

(A 7vége viszont szuper volt, itt voltak Ildiék, nagyon jól éreztük magunkat, isteni fondue-t ettünk, hála Ildinek és Zolinak és nagyon jót dumáltunk :)

Jódolgok

2011-12-10T10:39:00.000+01:00

Számolni a napokat vissza karácsonyig, vagyis inkább addig, míg megyünk haza és találkozhatunk nagyszülőkkel, barátokkal, ismerősökkel. Mézeskalácsot és vaníliás kiflit sütni, közben karácsonyi dalokat hallgatni. Marcelt reggel oviba vinni és utána nyugiban meginni egy kávét és egyedül bevásárolni (takarítani, mosni, vasalni, sütni, főzni, lakást díszíteni, kedvenc zenémet hallgatni). Marcelért oviba menni, megint magamhoz ölelni és utána együtt a karácsonyi vásárban sétálni (játszani, lakást díszíteni, sütni, kedvenc zenéjét hallgatni, vele együtt táncolni). Meggyújtani a gyertyákat és mécseseket, felkapcsolni a fényeket. Kinézni az ablakon és csodálni, ahogy a nap megsüti a havas hegycsúcsokat. Karácsonyi ajándékokat készíteni. Régi fotókat nézegetni, válogatni és hálát adni, hogy ennyi csodaszép helyre eljuthattunk, ennyi csodát láthattunk. Interneten vásárolni, megspórolva ezzel rengeteg időt, energiát és tömeget. Segíteni egy barátnak és vigyázni a kislányára, amig neki dolgoznia kell. Barátokat várni. Készülni a fondue-vacsira és a forralt borra. Örülni Marcel örömének, mikor reggel szalad az adventi kalendáriumhoz és boldogan mutatja, aznap milyen kis apróságot tett be neki az angyalka. Mesélni neki a télapóról, az angyalokról, a karácsonyról. 5 órát egyben aludni. Este fürdés után összebújni és a világ nagy dolgairól beszélgetni. Elolvadni, amikor azt mondja: "Anyócám, én annnnnnnyira szeretlek!". Nézni, csodálni ahogy alszik, hallgatni a szuszogását és beszivni az illatát. Terveket szőni. Álmodozni. Szeretni és szeretve lenni.

(mindez egy fokkal jobb lenne, ha nem feküdtem volna el két napja a vállamat, úgy, hogy csak derékból tudok fordulni, mint egy robot, se hajolni, se jobbra-balra nézni, de csak elmúlik valamikor...)

3-2-1...ugráááás :))

2011-12-08T21:31:00.002+01:00

Ma megint uszodában voltunk és kivételesen a gépemet sem felejtettem itthon, így fel tudtam venni, mi mostanában Marcel legkedvesebb szórakozása :) Medence szélére ki, mélyvízbe beleugrás, karúszó nélkül, elmerülés, kis úszás víz alatt, aztán felbukkanás :) És ezt vagy ötvenszer :) (persze az elején számolni is kell, mert mindig mindehol számol :)

Viszont úszásra kár járnunk, SEMMIT nem csinál, amit mond az oktatónéni, pedig ő tudná a legjobban az egész csoportból, de annyira kis önfejű, hogy inkább kiül a padra, mintsem megcsinálja a feladatokat.... persze mikor vége az órának és átmegyünk a másik medencébe, akkor megcsinál mindent, amit látott....Nem tudom, mi benne ez a hatalmas ellenállás, pár hete különösen rossz a helyzet, szerintem az ovival függ össze és azzal, hogy nem érti, amit mondanak neki és őt sem értik meg...Mikor 7végén vendégeink voltak, meg is mondta, hogy azért nem érzi jól magát, mert németül beszélünk... :( Ahogy látom, egyre inkább bezár az idegenek felé, nélkülem semmit nem mer csinálni, legszivesebben belém csimpaszkodna egész nap... De érdekes, mikor Gáborral vannak kettesben, sokkal nyitottabb idegen helyen is, szóval lehet, hogy egész csak nekem szól???? Az ovit megszokta, bár napközben nem vagyok ott, nem látom, mit csinál, hogyan viselkedik, de szinte mindig jókedvű, mikor megyek érte és mesél is az oviról itthon.

Kicsit tanácstalan vagyok, nem tudom, mi a jobb ebben a helyzetben, továbbra is járni pl. úszásra, "erőltetni" (bár tényleg nem arról van szó, hogy odalököm valahova, hanem végig ott vagyok vele és nagyon jó a csapat is) vagy hagyni az egészet, eltolni, hogy talán pár hónap múlva jobb lesz a helyzet?? Mert azt nem szeretném, ha megutálná a vizet, egyelöre nem áll fent ez a veszély, elnézve ezt a videót is és ezért is maradunk ott még a kurzus után is, hogy legyen egy kis "szabadság" is a kötelező" után.

Vagy később még nehezebb lesz majd neki közösségben akármit is csinálni és a kötöttségekhez hozzászokni??? Nehéz kérdés...

Mikimikimikulás

2011-12-06T12:53:00.001+01:00

Tegnap este Marcel ovijába jött a Mikulás, úgy volt meghirdetve, hogy mindegy, milyen idő lesz, az ünnepséget kint tartják meg. Jól beöltöztünk és azt gondoltuk, hogy biztos hangulatos lesz az egész, kint a kertben, fények, gyertyák, lámpások majd mindenhol és jó kis műsor is lesz... De nem így volt, mikor odamentünk, a kert egyik sarkában tömörült mindenki a korom sötétben, aztán megjött egy fáradt és unott Mikulás a szamarával, akit alig tudott kikötni egy fához, aztán volt egy ének, amiből egy szót sem értettünk, utána motyogott a Mikulás pár szót a szakálla alatt és unottan kiosztotta az ajándékokat... Volt utána egy kis süti és gyerekpuncs, de a hangulaton ez sem emelt. Bár a gyerekeknek élmény volt, azért szerintem nagyon szervezetlen és kezdetleges volt az egész.

Ma tornászni mentünk, múlt héten nem voltunk, mert itt voltak anyukámék, így lemaradtunk róla, hogy ma nem lesz torna, a teremben szépen megterített asztal fogadott minket, mindenki szép ruhába öltözve, mi meg beállítottunk melegítögatyában és pólóban :)))) áááá kicsit sem volt égő....oda is jött Mikulás, vicces volt, ahogy bejött az ajtón, az egyik kislány felkiáltott: "Szia Apa!!!" :))) De itt legalább nem csoki volt a csomagban, hanem csupa egészséges dolog :))

Azért nálunk is járt a Mikulás, tegnap este kollektív cipőpucolás volt, reggel pedig nagy öröm, mert Marcel egy tavirányítós "krokodil" mozdonyt kapott, azóta ki sem lehet szedni a kezéből :)))

Tegnap pedig ~~bohócót~~ mikulást csináltunk magunkból és fotózgattunk itthon egy kicsit, szerintem ez egész "mikulás-hadjáratban" ez volt a legviccesebb :)))))

Advent - második felvonás

2011-12-05T13:57:00.000+01:00

A második adventi hétvégénk is jól telt, bár a napsütésnek vége lett és lassan de biztosan megjön a tél is, de programunk így is volt :)

Szombaton Interlakenben mentünk, hallottuk, hogy ott is híres és szép az adventi vásár (érdekes, a legtöbb helyen itt Svájcban nem karácsonyi vásárnak hívják és nem is több héten keresztül tartanak ezek a vásárok, hanem a nagyobb városok kivételével mindig csak egy-egy hétvégére korlátozódnak). Ez sokkal nagyobb volt, mint amit múlt héten láttunk Brienzben, 200 kiállító volt. És amig Brienzben egyetlen egy helyen sem árultak "bóvlit" made in China, itt azért akadt olyan sátor is, ahol ugattak és táncoltak a rémes műanyag kutyák és egyéb játékok. De azért a legtöbb helyen szép dolgokat árultak (horribilis árért - igaz Interlaken soha nem az olcsóságáról volt híres :).

Volt egy hatalmas terepasztal, 3-4 nagy vonat mindig ment rajta körbe, Marcelnek ez tetszett a legjobban, ha rajta múlna, még mindig ott állnánk :)) Annyira elvarázsolják a vonatok, a legapróbb részletekig mindent megfigyel azokkal a hatalmas szemeivel, amik csak úgy csillognak a csodálkozástól :)

Persze itt is találkoztunk a mikulással (most már nem félt tőle annyira Marcel, mint Brienzben, már rá mert nézni és az ajándékot is elvette tőle, közben pedig megállapította, hogy ha ilyen gyorsan eljutott egyik városból a másikba a mikulás, akkor biztos, hogy BMW-je van :D:D:D:D), megint volt körhinta és raclette-sajtos kenyér is:) Meg tömegnyomor is, úgyhogy az a 2,5 óra pont elég is volt, amit ott töltöttünk.

Tegnap pedig új magyar-svájci-újzélandi barátaink voltak nálunk, meggyújtottuk a második gyertyát az adventi koszorún, mézeskalácsot sütöttünk (tudjátok, a jóóóól bevált régi recept szerint és megint elvétettem, annyira finom és már most puha :)), forralt bort iszogattunk, beszélgettünk, társasoztunk, jó kis hangulatban zártuk a hetet.

Bizalom...

2011-12-02T19:51:00.002+01:00

Út szélén kis fabódé....fabódéban fenyőágak, faragott gyertyatartók, házi almalé, sajt, hagyma, krumpli, zacskókban kiporciózva...mindegyiken rajta az ára...eladó nincs... pontosabban van, de lehet, hogy épp a teheneit feji vagy süt-főz a közeli tanyán...becsületkassza (csak odatéve, nyitva és nem lelakatolva)...kis számológép...pár kedves sor, amiben a család megköszöni, hogy aki (el)vett valamit, azt becsületesen ki is fizette...

Nem egyedi eset, gyakran lehet látni ilyet az utak mentén, hol sütőtököt, hol virágot, hol tojást árulnak, főleg persze a falukban - kisebb városokban, mert azért nem hiszem, hogy pl. Zürichben ez működne... bár ki tudja... itt alapból bíznak az emberekben... meg sem fordul a fejükben, hogy valaki csak úgy elvesz valamit és nem fizeti ki... és meg sem fordul a fejükben elvenni valamit csak úgy, hogy nem fizetnek érte...még akkor is, ha senki nem látja...

Feltétel nélküli bizalom...jó érzés és hatalmas kincs ez a mai világban...

Forró-jeges :)

2011-12-01T18:38:00.002+01:00

A mai napunk kicsit kontrasztosra sikeredett, délelőtt beindult a karácsonyi sütőműhelyünk, készültek a kekszek és izzadtunk a meleg sütő mellett, délután pedig a városi jégpályát próbáltuk ki magyar ismerősökkel, fagyoskodtunk egy sort, pedig tényleg jó idő volt és Marcel lábán életében először volt korcsolya :))

A múlt 7végi sütéskor felmerült, mi lenne, ha megkérdeznénk az oviban, hogy lehet-e bevinni sütit a gyerekeknek. Marcel nagyon szeret tésztát gyúrni, formázni, kiszúrni, ezért nagyon fellelkesedett az ötleten :) Tegnap megkérdeztem az óvónénit, nagyon örült neki, mondta, hogy akkor legalább egy délután nem nekik kell uzsonnáról gondoskodni :)))) Emlékszem, a bécsi oviba, ahova Marcel pár hetet járt, még szülinapra is csak bolti tortát volt szabad vinni, amire rá volt írva, mi minden van benne. Azt is megértettem, mert lehet, hogy van olyan gyerek, akinek valami allergiája van, de úgy látszik, itt egyáltalán nem csinálnak ebből gondot :) (azért majd felírom, melyik sütiben mi van :)

Így ma délelőtt készült vailiás kifli, isler-tészta alapú keksz (egyik fele kakaós) és mogyorós-narancsos-kókuszos golyócskák :)

Persze Marcelnek valahol félúton alább hagyott a lelkesedése, én pedig legközelebb háromszor is meggondolom, hogy nekiállok-e egyedül vele a sütésnek :))) A végére teljes volt a káosz, nyerstészta-liszt-kókuszreszelék mindenhol és a gyerek se látszott ki a maszatból :) De azért élvezte :) A sütik pedig nagyon jól sikerültek, kíváncsi vagyok, mit fognak szólni az oviban :)

Mivel még volt egy kis idő, hogy induljunk korizni, nekiálltam egy popcorn-karácsonyfának :))) Egyik blogon láttam egy hasonlót, nagyon megtetszett. A lényeg az, hogy egy nikecel-kúpra szúrkáltak rá színes gombokat, az összhatás szuper volt. Hát én végigkutakodtam a fiókjaimat, kb. 30 gombot találtam, ami semmire nem lett volna elég. És mivel 2 frankot egy gombért nem volt kedvem kiadni (annál is inkább, mivel 150-200 darab kell hozzá), így kitaláltam, hogy veszek pattogatott kukoricát, megfestem ételfestékkel és jöhet a szurkálás :)) Csak abba nem gondoltam bele, hogy a gombok jóval nagyobbak, így mikor elfogyott két doboznyi színes fejű gombostű és még a felénél sem jártam, akkor elátkoztam magam, hogy miért nem a kisebbik kúpot vettem meg :D:D:D:D Még szerencse, hogy velünk szemben a bolt, így átugrottunk és vettünk még két dobozzal, ami épp elég lett. Nagyon tetszik, de azt hiszem, még egyszer nem állnék neki :))

Szóval miután kellőképp lefárasztottuk magunkat és egymást, indultunk korizni :) Marcel nagyon lelkes volt, de akkor még nem tudta, mi vár rá :) Béreltünk korit, de először csak Marcelre adtam rá, annyira én sem mozgok otthonosan a jégen, bár volt már a lábamon korcsolya, de rég volt az már és gondoltam, talán így jobban meg tudom akadályozni, hogy nagyokat essen Marcel, különben csak egymásra esünk :)
Rátettem a jégre, teljes ledöbbenés és nagy komolyan így szólt: Anyócám, ez nagyon csúszik!!! Pedig felkészítettem, de azért mégis más az érzés :))) Szerencsére volt egy keret, amibe lehetett kapaszkodni, úgy elég jól tudtunk haladni, de aztán inkább visszavette a cipőjét és úgy csúszkált a jégen. Én élveztem, mert végül felvettem a korcsolyát, csak egy bajom van a téli sportokkal, hogy nagyon fázos vagyok, hiába mozgok, a kezem és lában nagyon hamar lefagy, onnantól kezdve meg inkább kínszenvedés mint élvezet... Elnéztem az anyukákat, akik ott dideregtek a lelátón, amig a gyerekeik edzettek és arra az elhtározásra jutottam, hogy inkább járjon úszni Marcel és ücsörgök a meleg uszodában, mint a jeges jégpálya szélén :)))
Másfél órát bírtuk, de teljesen átfagytunk. Azt hiszem, beszerzek neki egy kétélű korcsolyát és megkeresem a sajátomat majd otthon, mert így bérelni azért elég húzos. Élménynek nem volt rossz, de jó volt hazajönni a meleg, karácsonyi süti-illatú lakásba :)))

Elrohant

2011-11-29T10:33:00.000+01:00

az idő, gyorsan elillant ez az öt nap és anyukámék már Zürich felé robognak :((((

Nagyon jó volt velük találkozni, szerencsére semmi baleset nem történt, viszont nagyon sok program volt, csodás, napsütéses idő hozzá, de a legjobb az volt, hogy együtt voltunk, nagyokat beszélgettünk és együtt tudtuk meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún. Marcel is nagyon örült a nagyszülőknek, persze mire összemelegedtek, addigra már vége is volt a villámlátogatásnak, de már csak négy hét és megyünk haza :)))

Két olyan program volt, amiről mindenképp szeretnék hosszabban írni :)

Kinéztük az interneten, hogy hol nyíltak meg adventi vásárok, kettőt találtunk, Baselben (ami nagyon hangulatos, de odáig nem akartunk autózni) és Brienzben, ami annyira nincs messze és eddig még mi sem voltunk ott.

A Brienzersee a Thunersee "párja", nagyon régen egy tó volt a kettő, de évezredek alatt a hegyekből lejött törmelék feltöltött egy földnyelvet, kettéválasztva ezzel a tavat. A földnyelven van Interlaken (innen ered a neve is), a két tavat pedig az Aare folyó köti össze.

Brienz a Brienzersee északkeleti partján fekszik, egy nagyon hangulatos kis városka. Az adventi vására pedig minden várakozásunkat felülmúlta!!! Az egész város csodásan ki volt díszítve, a kis fa bódékban helyi specialitásokat kínáltak, rengeteg fafaragott díszt, gyertyatartót, saját szövésű sapikat, pulcsikat, isteni finom sajtos (raclette-es) kenyeret és forraltbort :) Egyáltalán nem volt "csili-vili", talán ettől volt még nagyobb hangulata, elképzeltük, hogy 50-60 évvel ezelőtt is így nézhetett ki :)) Voltak zenészek, kisvonat, kis gőztraktor kocsikkal, körhinta, sőt még mikulással is találkoztunk :))) Közben meseszép naplementét is láttunk, ami megkoronázta a napot.

Tegnap pedig Bernbe mentünk, november negyedik hétfőjén van ugyanis az "évi rendes" hagymavásár, a Ziebelemärit. Tavaly is voltunk Marcellel, akkor ebben a posztban írtam róla :)
Most délelőtt mentünk, gondoltam, hogy talán kevesebben vannak, mint délután és jobban körbe tudunk nézelődni.... hát tévedtem :))) Ekkora tömeget itt még nem láttam, csak úgy hömpölygött a nép a sétálóutcákon, a standokhoz szinte nem lehetett hozzáférni. Egy darabig mi is sodródtunk a tömeggel, vettünk hagyományos szines "nyakláncot" és persze a konfetti sem maradhatott el, ugyanis a hagymavásárhoz hozzá tartozik a konfettidobálás (hogy hogyan passzol össze a kettő, nem tudom, de biztos van rá valami magyarázat :)))). Marcel is nagy lelkesen szórta, őt is szórták, itthon még a gatyájából is konfetti hullott :))) Nagyon hangulatos, de tényleg olyan nagy tömeg volt, hogy egy idő után fel kellett vennem Marcelt a nyakamba, ha nem akartam, hogy eltiporják. Anyukáméknak nagy élmény volt, de én azt hiszem, jövőre kihagyom (vagy Marcel nélkül megyek :))))

Advent első vasárnapjára elkészült az isler is (megint sikerült "elvéteni" és isteni finom lett), hozzá anyukám készítette házi pralinékat ettünk, Bach Karácsonyi Oratóriumját hallgattuk (amit Marcel végigtáncolt :))), égett a gyertya, előkerült a dobozból a betlehem, a fények, az adventi díszek és melegség járta át a szívünket :) Jó volt együtt lenni :))

Meghitt, békés adventi időszakot kívánok Mindenkinek!!!!

Nem vagyok babonás...

2011-11-23T20:54:00.000+01:00

....de most Marcelt legszívesebben valami burokba dugnám, hogy holnapig ne történjen vele semmi baj :) Holnap délután jönnek ugyanis anyukámék és még igen élénken él bennem a szeptemberi megérkezésük, amikor a felrepedt-vérző szájú Marcellel fogadtuk őket....Akkor másról szólt a látogatásuk, nem olyan sok örömünk volt benne.

De most reméljük, hogy semmi nem fogja elrontani azt az 5 napot, amit itt töltenek. Nagyon várjuk már őket, kinéztem, hol nyitnak már adventi vásárok, milyen progamok lesznek és aminek külön örülök, hogy az adventi koszorún együtt gyújthatjuk meg az első gyertyát :)

Kisebb balesetekből a hétre már úgy is kijutott, először a mosógép+szárítógép-torony tetejéről esett Marcel fejére a hajszárító, szép nagy búbot hagyva rajta, tegnap pedig a tornán esett le egy 8fokú lépcső tetejéről hanyatt a fejére-hátára, szerencsére félig el tudtam kapni, de azért egy kis ijedtség így is volt. Remélem, holnap úszáson nem fulladunk bele a vízbe :D:D:D:D

Most már csak az kell, hogy anyukám is túlélje a repülést, ő sem arról híres, hogy nagyon szeretne repülni :)) De az unokájáért mindent :)))))

(a képekből látszik, milyen szuper idő van még mindig, napközben ragyogó napsütés, kék ég, 12-14 fok, szóval eddig egy szavunk sem lehet az őszre :)))

Ajándék-ötletek

2011-11-22T13:38:00.002+01:00

Kapcsolódva az előző poszthoz, a díszítések-kreatívoskodás mellett elkezdtem kicsit keresgélni, nézelődni a neten, hogy milyen ajándék is várja Marcelt a karácsonyfa alatt. Most "csak" játékokat nézegettem, könyvet nem tudok interneten vásárolni, nekem kézbe kell fognom, bele kell lapoznom, hogy eldöntsem, megveszem-e, így ez megmarad karácsony utánra :)

És mivel eddig minden évben teljesen hiába fogadtuk meg, hogy csak egyetlen egy dolgot veszünk Marcelnek, mert egyszerre úgy is csak egy valamivel tud játszani és már így is kezd hasonlítani a szobája egy kisebb játékboltra, valahogy mégis mindig több lesz belőle, mert nem tudok csak egy valamit kiválasztani :))))

Akkor jöjjön pár ötlet, lehet belőle mazsolázni :)) (a képre kattintva előjön a honlap, ahol találtam a játékot)

3D közlekedés dominó :) (Marcel nagyon szeret dominózni, akár képes, akár számossal is, de szerintem ezt még jobban élvezné az autók miatt :)

csavaros építő :) (szerintem jó kis dolgokat lehet belőle építeni és mégis más, mint a lego)

Ezt az érzékszerveket fejlesző játékot is nagyon jónak találom, viszont az árán ledöbbentem és szerintem házilag is simán el lehet készíteni!!!

Az előtte-utána fakirakó is tetszik, persze ha van az embernek egy kis ideje es affinitása, ezt is nagyon könnyen meg el lehet készíteni itthon :))

Van a közeli boltban egy játszósarok, ahol van egy fogaskerekes játék, Marcel imádja, nem beszélve az igazi vasúti fogaskerekekről, úgyhogy szerintem ez a fogaskerék-építő is tetszene neki :))

Társasjátékok közül nagyon tetszenek az Orchard Toys játékok, Marcelnek legjobban talán ez a buszos jönne be: ))

Zingoval már játszottunk barátainknál, Marcelnek tetszett az is, most van egy új, számos változata is, nyerő lehetne ez is neki:))

Ez az építős játék is tetszik:

Tetszik ez a Találd meg a helyes ösvényt társas is :)

Amerikában élő barátnőm regélt a japán papírszínházról, a kamisibai-ról izgatja nagyon a fantáziámat, már végigbogarásztam a honlapjukat, nagyon igényes, tetszenek a mesék, csak jó lenne valahol először megnézni, kipróbálni, hogy tetszik-e Marcelnek, mert ahhoz elég borsos az ára, hogy aztán csak porosodjon a polcon...

Végül a favorit, ami Marcelnek is nagyon tetszik (az oviban van hasonló, imádja és pár napja látott egyik játékboltban egyet összerakva, vagy fél órát állt előtte:), kreatív, vicces, ügyességfejlesztő és tényleg jó játék az egész családnak, az a cuboro golyópálya-rendszer :) (ezzel csak egy baj van, hogy az ALAPkészlet kerül 170 frankba és akkor a többiről még nem is beszéltünk...).

Egyelőre ennyi, már ezekből is nehéz lenne csak egyet kiválasztani és annyi annyi jó dolog van még :))) (ja azért főleg olyat keresek ám, amivel én is szeretnék játszani :D:D:D:D:D
Aztán majd szenteste kiderül, mi lett a befutó :)

Adventi kreatívos-készülődős :)

2011-11-21T13:10:00.000+01:00

Lassan minket is beszippant az adventi-karácsonyi hangulat, bár október közepe óta tele vannak a boltok karácsonyi díszekkel, fényekkel, ajándékokkal, mostanra már bennem is kezd valami mocorogni, kezd megszállni valami kellemes bizsergés, ami a várakozással, az adventi-karácsonyi időszakkal függ össze. Vasárnap már első advent, Marcel is készül rá, sokat beszélgetünk róla és meglepően sok mindenre emlékszik a tavalyi évből.

Ha éppen nem oviban-tornán-úszni-kirándulni vagyunk (mert ki kell használni ezt a csodás arany-őszi napsütéses időt :), akkor kreatívkodunk is egy kicsit :) Bár Marcelt mostanában nem köti le annyira, az elején még lelkes, de utána rám marad minden, ő pedig megy vonatozni :)))

Tegnap délelőtt családi festés volt, lábfestés, aminek következménye lett a mi kis pingvincsaládunk (és három fekete talp, mert megint sikerült olyan festéket választanom, ami persze nem jött le a lábunkról :)))) még jó, hogy a talpunkat senki nem nézi, elképzeltem, mi lett volna, ha ma Gábornak feketére festett tenyérrel kellett volna munkába mennie :D:D:D:D:D

Szerintem nagyon jól sikerült, miután megszáradt a talp-lenyomat, utána festettem rá a csőröket, tappancsokat, sapit, sálat :)

(eredeti ötlet innen van :)

Ötletes és hangulatilag idevaló a tenyér-mikulás és tenyeres-talpas rénszarvas is :))

Ha már a tenyérnél tartunk, Marcel kezét körberajzoltam, aztán zöld-bordó kartonból kivágtam 7-7 darabot, összeragasztottam, szalag rá és már kész is az adventi koszorús faldisz :)

És mivel még a mikulást is várjuk, készítettem Marcelnek egy kis táblát, rajta a dátumokkal (hogy azért számok is legyenek rajta :), mosolygós és szomorú fejecskével. Ide gyűjtheti a piros és fekete pontokat, eddig nagyon lelkes, tetszik neki és eddig elég jól hatott is rá :) minden este kihúzunk egy napot és minden este megszámolja, mennyit kell még aludni, hogy jöjjön a mikulás :)

Hamarosan jön még több alkotás :)))

90

2011-11-20T13:49:00.001+01:00

Tegnap volt Marcel ovijának a 90 éves fennállása. Ebből az alkalomból "szülinapi buli" volt az oviban, mindennel, mi hozzá tartozik, lufikkal, tortákkal, ugrálóvárral, bábszínázzal, arcfestéssel és rengeteg más játékkal. Hárman indultunk el, de Gábor eléggé meg van fázva, nem érezte túl jól magát, így ő hamar hazajött. Az ovi nagyon szépen ki volt díszítve, látszott, hogy az óvónénik készültek a nagy eseményre.

Az egész ovit körbe lehetett járni, így legalább a szülők is megnézhettek mindent, bár Marcel csoportjában volt felállítva a bábszínház, így az kicsit át volt rendezve, de a többi csoportot is végignéztük. Marcelnek túl sok volt az ember, tényleg hemzsegett az ovi, rengeteg szülő-nagyszülő is volt, néha alig lehetett megmozdulni. Megmutatta, hol van a padlás (3 szintes az ovi, minden szinten egy-egy csoport és van még a tetőtér, ahova a nagyobb gyerekekkel szoktak felmenni néha, ott olyan játékok vannak, amik a kicsiknek veszélyesek), ott nagyon szeret lenni, valahogy olyan különleges alkalomnak éli meg :)

Nagyon szuper volt az arcfestés is, Marcel is kiválasztott egy jó képet, kétszer álltuk ki a sort, de mindig mikor ő következett volna, mégsem akarta :)) Viszont sokat gyurmázott és építkezett :) De végig mellettem volt, nem tudott annyira felolódni, sőt ha beszélgettem az óvónénikkel, rögtön pánikba esett, hogy biztos ott hagyom egyedül...
Pedig tényleg ügyes az oviban (legalább is az óvónénik elmondása alapján), egyre több mindent megért, a többi gyerek is nagyon jól "befogadta", de azért ő még sokszor inkább csak megfigyel. Biztos egyszerűbb lenne, ha értené a nyelvet és azért a másfél nap, amit ott tölt, nem olyan sok, és azt is tudom, hogy ő az a típus, aki nehezen oldódik fel, nehezen enged közel magához embereket. Tényleg két arca van, az örökmosolygóst, a felszabadultat, a csacsogót megtartja azoknak, akiket ismer, akiket a szívébe zárt, a többiekkel visszafogottabb. De azt látom, hogy az óvónénik mindent megtesznek, hogy jól érezze magát, tényleg nagyon kedvesek :) És itthon ő is sokat mesél az oviról, sokszor ovisat játszik, szóval alapjában jó helye van, csak épp az a baj, hogy én nem vagyok ott vele :))))

Gondoltam, hogy esetleg pár szülővel meg tudok majd ismerkedni, de nem volt rá lehetőség, mindenki el volt foglalva a saját gyerekével, saját családjával, hát majd legközelebb...

Mutatok pár képet az oviról, bent nem tudtam igazán fotózni, mert rengetegen voltak és át is voltak rendezve a csoportok, de majd lesznek onnan is képek :)

Az ovi a kert felől:

Bejárat:

A hatalmas kert (az ugrálóvár nincs mindig ott :))

Marcel csoportja (sárga csoport :)

Itt alszanak :)

Érdemes megnézni a neveket :))))

A játszókuckókban :)

És továbbra is meg vagyok győződve, hogy jó ovit választottunk, előbb-utóbb Marcel is feltalálja majd magát, de az biztos, hogy kellett már neki a közösség, az, hogy rajtam kívül mást is lásson, más gyerekekkel is játszon és hallja-tanulja a nyelvet, ami ragad rá, az biztos, mert mint egy kis szivacs, úgy szív magába mindent :)))) (egyébként már készül a poszt arról, mi minden változott meg jó és rossz irányba, mióta Marcel oda jár :).

Még egyszer a fogakról

2011-11-16T11:12:00.001+01:00

8 hete történt Marcel balesete és ma lett volna a napja, hogy kihúzzák a fogát..

Amikor a fogorvos közölte velem, hogy más megoldás nincs, semmi jóval nem bíztatott és szinte kész tények elé állított, akkor eléggé elkeseredtem. Mert persze "csak" egy tejfogról volt szó, de megszakadt a szívem, amikor arra gondoltam, hogy több éven keresztül foghíjas lesz az én kis mosolymanóm és aggódtam is, hogy ha üres lesz a foghely, hogyan fog majd kijönni a rendes fog.

Aztán több fogorvossal való konzultálás és utánaolvasás után eldöntöttük, hogy semmiképp nem hagyjuk, hogy kihúzzák a fogát (ebben a posztban írtam róla:). A termint lemondtuk és milyen jól tettük!!! A gondviselés velünk volt, hisz szinte teljesen "visszajött" a becsúszott kis fog és 8 hét után sem látok rajta elszineződést. Úgyhogy reménykedünk nagyon, hogy tényleg nem sérültek sem az idegek, sem pedig a maradandó fog csírája, de ahogy most kinéz, talán tényleg megúsztuk ennyivel :)))

Azt hiszem, bármilyen szomorú is, de itt megint csak a pénzről lett volna szó, hisz a fogorvosnak ez 800 frankot jelentett volna, de mi "elrontottuk" az üzletét....

Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól alakultak a dolgok és azt hiszem, a fotók magukért beszélnek :))))

(a jobb oldali kép 6 nappal a baleset után volt,

ott látszik, mennyire be volt csúszva az egyik középső foga)

Beszólás :)

2011-11-15T20:28:00.000+01:00

Két perce:

Marcel már ágyban, folyamatosan dumál, számol, pedig egész nap nem aludt, hulla fáradt (legalább is én úgy gondolom :)) Egyszer csak kikiabál a szobájából:
"Kétszer tíz az mennyi?"
Visszakiabálok neki, hogy húsz.
Erre ő: "Akkor jól számoltam!" :))))))

Hát nem csodálom, hogy nem alszik éjszaka, az a rengeteg szám pörgeti az agyát rendesen....

Megint egy tökéletes :)))

2011-11-14T13:08:00.001+01:00

A gasztro-blog műfajtól igen messze vagyok, de néha azért leírok egy-egy receptet, amikor valami tényleg nagyon jól sikerült és amiről azt gondolom, hogy más is szívesen megcsinálná :)))

Ilyen volt most a szilvásgombóc :))) Persze tudom, hogy mindenkinek van egy jól bevált receptje (akárcsak a karácsonyi mézeshez vagy a beiglihez :), de ez most annyira finom lett, hogy muszáj megosztanom Veletek :))) Olyan igazi nagymama-szilvásgombóca, illatozó fahésjas-cukros szilvával és pihekönnyű-laza tésztával :)

Igaz, nincs már annyira szilvaszezon, de Gábor egyik nagy kedvence a szilvásgombóc és a nagyon fárasztó múlt hete után gondoltam, meglepem vele :) Keresgéltem neten recepteket, de persze ahány recept, annyiféle hozzávaló, annyiféle arány, annyiféle gombóc :) Anyukám volt a "telefonjoker", végül az ő bevált receptje mellett döntöttem és milyen jól tettem :)))

Akkor a hozzávalók:

1 kg burgonya, kb. 20-30 dkg liszt (attól függ, mennyire lisztes a burgonya, az enyém az volt, így talán ha 15 dkg liszt kellett), egy jó kanál búzadara, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, só és persze szilva és fahéjas cukor :)

Elkészítés:
A héjában megfőtt és áttört burgonyát kicsit kihűtjük, aztán elkeverjük a zsiradékkal, liszttel, darával, megsózzuk és egy tojással összegyúrjuk. Jól sodorható legyen, de ne legyen túl kemény (én direkt kissé ragadósra hagytam, nehezebb dolgozni vele, de a végeredmény jobb :)) Lehet belőle nudlit, szilvásgombócot csinálni. A szilvásgombóchoz kb.1/2 cm vastagságúra nyújtjuk ki a tésztát, négyzeteket vágunk belőle, belerakjuk a szilvát (amit előtte jól leitatunk szárazra, hogy ne legyen nyálkás belül a gombóc, a mag helyére pedig fahéjas cukrot teszünk) és lisztes kézzel gombócokat formálunk belőle. Sós, forrásban lévő vízbe tesszük a gombócokat, megvárjuk, amíg feljönnek a víz tetejére, aztán még pár pecet közepes tűzön forraljuk, szűrőkanállal kiszedjük pirított zsemlemorzsába. A víznek folyamatosan forrni kell, különben eláznak a gombócok!

Ebből az adagból 18 gombóc lett és kb. 3-4 adag nudli :) A nudlit lehet zsemlemorzsa helyett mákba forgatni, úgy is nagyon finom :)))

Nem egy diétás kaja, de a novemberi szürkeségben néha megengedhető és tényleg isteni!!! :)))

Lélekmelengető

2011-11-11T19:52:00.000+01:00

Őszi bíztató

Hát újra csak a földre dobja lombját

az erdő megőszült fája, bokra;

november járja furcsa, vad bolondját

széttépve nyarunkat darabokra.

Óh, hányszor láttam már e haláltáncot!

Amint az évek egymásra hulltak,

a szívem is halkabban viháncolt,

s szép telet ígért a megjavultnak.

De lemondhat-e már az új csatákról,

ki küzd még bíztató reménnyel,

s megjárt útja ködlő távolából

feleselget a közelgő téllel?!

Én megtanultam sok bolondos őszön:

kiben a láng cseppet is világolt,

érdemes volt, hogy útján elidőzzön,

mert a ködből mégiscsak kilábolt.

Hát így tovább! Az őszi köd csak pára.

Telet sugall bár, de tavaszt teremt.

S nem azé lesz, ki megdermedve várja,

százszor inkább, ki bátran érte ment.

/Egerszegi Ferenc/

(A vers megint nagypapámtól származik, a fotókat pedig ma délután készítettem, elindultam felfelé, ki a ködből, hogy napot lássak, fényeket, csodát és megtaláltam :) Mintha egy mesében lettem volna, olyan misztikus hangulata volt a tájnak. Bizony úgy van, hogy a felhők fölött MINDIG süt a nap :))))

Sportosan

2011-11-10T14:11:00.000+01:00

Nagycsoportos voltam, mikor egy nap anyukám levelet kapott, benne egy felvételi tájékoztatóval és a sporttagozatos iskolába való felvételi időpontjával. Csodálkozott nagyon, mert nem tudott róla semmit, míg nem kiderült, hogy pár héttel azelőtt járt az oviban egy kedves néni, aki végigkérdezte a gyerekeket, hogy ki szeretne sportiskolába járni. Én is jelentkeztem, csak éppen anyukámnak felejtettem el szólni róla :))))
De ha már így volt, elmentünk a felvételire, amiből sokra nem emlékszem, csak arra, hogy egy kicsit labdázni kellett és hogy miután kiderült, hogy tudok olvasni (szeretett nagymamám tanított meg), jelentkezési lapok szövegét olvastatták velem :)

Aztán megjött a papír, felvettek :) Onnantól kezdve 8 éven át eléggé központi téma volt a sport az életemben. Az hamar kiderült, hogy szertornász nem lesz belőlem, se alakom nem volt hozzá, se pedig tehetségem. Annál inkább a labdajátékokhoz. Másodikos voltam, mikor kézilabdázni kezdtem (Veszprémben mi mást is lehetett volna :))), hajnalban és délutánonként edzésekre, hétvégeken tornákra jártunk. Kezdetben nagyon szerettem, nagyon lelkes voltam, mentem, csináltam, hidegben, melegben, hóban-fagyban, sötétben, de aztán klikkek alakultak ki a kézisek között, ment a rivalizálás és aki nem került be a kezdő csapatba, azt sokszor lenézték. Aztán nyolcadikosként választanom kellett, folytatom-e intenzíven a sportot és megyek az akkor indult sport-gimnáziumba vagy inkább a tanulásra koncentrálok és választom a neves Lovassy-t (ahova bátyám is járt és ahol apukám is tanitott). Szüleim ez utóbbi mellett szavaztak, mondván sportolni lehet ott is és hosszú távon jobban megtérül, ha színvonalas oktatásban van részem. Így viszont le kellett mondanom arról, hogy híres kézilabdás legyen belőlem :)))

A sport szeretete viszont megmaradt, még ha egy darabig háttérbe is szorult, hisz akkor más fontosabb dolgok voltak az életemben :)

Az egyetem alatt "visszatértem", volt, hogy heti 4-5ször is jártam különféle tornákra, edzésekre, mozogni, egyszerű volt, a sportcsarnok mellett laktam és egyetemistaként filléreket (na jó, groscheneket) kellett csak fizetnem egy-egy óráért. Próbálkoztam a futással is, bár az soha nem volt a kedvencem, de edzettem annyit, hogy még egy bécsi Frauenlauf-on is részt vettem :) Utána be is fejeztem, nekem az túl monoton volt :)

Aztán összeköltöztünk Gáborral és az alkalmi bicózáson, fallabdázáson és úszáson kívül megint nem sok sport volt az életünkben. Pedig régebben Gábor is sokat sportolt, szintén kézilabdázott meg focizott is, de aztán beszippantotta a sok munka és ő is elkényelmesedett. Míg nem 2004ben elkezdtünk túrázni-hegyet mászni, és rá kellett jönnünk, hogy nem sok kondink van.

Így beiratkoztunk egy fittness-stúdióba Gábor cége mellett és heti 3szor munka után edzeni mentünk. Szuper volt, végre megint éreztem, hogy vannak még izmaim és jó volt látni-érezni, hogy egyre fittebbek vagyunk :) 2005ben aztán megmásztuk életünk első majdnem 3000 méter magas hegyét a Dolomitokban és nagyon büszkék voltunk magunkra :)

2007ig nagyon sokat túráztunk, edzettünk, akkor tényleg jól éreztük magunkat a bőrünkben. Aztán terhes lettem és elkezdtünk pocakot növeszteni mind a ketten :)))

Marcel születése után ismét háttérbe szorult a sport, bár én mozogtam eleget, mivel őurasága sokáig csak babakocsiban volt hajlandó aludni, de csak úgy, ha ment a popója alatt a kocsi... Így volt, hogy naponta háromszor jártam körbe a schönbrunni parkot...(pedig milyen szépen elképzeltem, hogy kitolom a parkba a babakocsit, leülök egy padra, mint anno Sissi, előveszem a könyvemet és olvasok egy jót, amig kisded édesen szunyókál :))) De neeeeeem, mert ahogy megállt a kocsi, Marcel szemei kipattantak, én pedig fel a padról és ment tovább az (erőltett) menet... Emellett a karizmom is erősödött, igaz, csak a jobb, amivel cipeltem a gyermeket, de mostanra olyan bicepszem van, hogy csak na :)))) Ennél több mozgásra nem futotta, főleg úgy, hogy az első évben tényleg sokszor a túlélésre gyúrtam és örültem, ha egy-egy órára bezuhanhatok az ágyba... alvás terén sok minden nem változott azóta, de én hozzászoktam és kipihentnek érzem magam, ha alhatok 4-5 órát egyben :)))

Gábor is szerette a sportokat az elmúlt 3,5 évben ---- nézni :D:D:D:D:D Na jó, az utóbbi évben sokat kirándultunk, de ezt azért nem lehet összehasonlítani azzal a hegymászással, amit Marcel nélkül csináltunk. Viszont Marcelen látszik, hogy sokat kirándultunk, hozzá van szokva a gyalogláshoz és ha olyan kedve van, nagyon sokat és ügyesen tud túrázni :))))

Na de hova is akartam kijutni???? Oda, hogy nagyon fontos a sport az életünkben és szeretnénk, ha Marcel is ezt látná, ezt tanulná, ebbe nőne bele. Így aztán 3 hónapos volt, mikor elkezdtünk vele babaúszásra járni (bezzeg a mi időnkben ilyen még nem volt, igaz, mi a Balatonon, a hajón nőttünk fel, apukám csak beledobott minket a vízbe, és máris volt babaúszás :)))) és ahogy kinéz, ebben a félévben sem fogunk ellustulni.

Keddenként muki-tornára (azaz Mutter-Kind tornára) járunk, próbálkoztam már tavasszal is, de akkor Marcel még nem volt kooperatív és nem tetszett neki. Most más helyet találtam, nagyon kedves vezetővel és kedves csoporttársakkal. Egy órás a foglalkozás, rengeteg ügyességi játék, ladbajáték, futkározós játék van benne, Marcel is egyre jobban és ügyesebben csinálja végig az akadálypályákat, csak azt nem bírja, mikor körben állunk és együtt csinálunk valamit. Fóbiája van, nem fogja meg más kezét, inkább elszalad, nem tudom, hogy mitől van ez, de egyszer csak kinövi :)

Aztán úszni is szerettem volna vinni, de pont akkor volt a szájbalesete, mikor kezdődött a neki való kurzus, így arról lekéstünk. Múlt héten teljesen véletlenül épp mikor az uszodában voltunk, kezdődött egy privát kurzus, elkezdtem beszélgetni a vezetővel, egy szintén nagyon kedves nővel, mondta, hogy bekapcsolódhatunk, van még hely :) És pont csütörtökön, ami nekünk a legjobb, így ma reggel már úszás-órán voltunk :) Itt szintén az a helyzet, mint a tornán, hogy a körbenállós feladatoknál Marcel teljesen kiakad és elúszik onnan, viszont a többi résznél nagyon ügyes, minden mást csinál szépen. Erőltetni nem akarom, nehogy elmenjen a kedve az egésztől, csak nem értem, hogy mi a baja ezekkel a dolgokkal. Ettől függetlenül tetszett neki, utána még egy órát ott maradtunk, többet volt víz alatt, mint víz felett, karúszó nélkül ugrált a mélyvízbe, felhozta a búvárkarikákat, úszott víz alatt, nagyon elemében volt :)

Közben pedig még lovardát is keresek, hátha el tudunk menni néha lovagolni is Marcellel, bár ahogy néztem az ajánlatokat, eléggé aranyárban vannak.. De szeretném, ha minél több mindent ki tudna próbálni, hogy aztán el tudjuk / el tudja dönteni, melyik az a sport, ami a legjobban tetszik neki :)

Mi pedig talán megint eljutunk fittnesselni, nyilt a közelben egy nagy bevásárlóközpont, ahol van egy szuper fittness terem, gépekkel, kurzusokkal, wellness-résszel, nem lenne rossz kipróbálni és egy kicsit saját magunkon is dolgozni :) Tegnap már elmentünk körbenézni, nagyon profi, már csak az időt kellene összeegyeztetni Gáborral.

És hát jön a tél, a síszezon és talán 15 év Ausztria és 1 év Svájcban élés után megtanulunk végre síelni is :))) (Marcelt mindenképp szeretnénk, aztán hogy velünk mi lesz, majd kiderül :))))

Úgyhogy csak semmi punnyadás, mert mozogni, sportolni jóóó :)) (csak nehéz elkezdeni :))

Nemszeretem-nap

2011-11-09T10:31:00.001+01:00

Napok óta ködös az idő, szemerkél az eső, korán sötétedik, hideg van, Marcel péntek óta náthás, rosszul alszunk éjszaka és ma nem akart oviba menni, fáradt volt már reggel, rossz kedve volt és sírt, ilyenkor lelkiismeretfurdalásom van, hogy mégis "belököm" és olyan rossz érzés ott hagyni :(((

Valahogy a november nem az én hónapom, a téli időszámítással megjön a bezártság érzése, ilyenkor még jobban hiányoznak a nagyszülők, a barátok, a nagy beszélgetések és megint csak rádöbbenek, hogy hiába lakunk itt több, mint egy éve, a barátságok nagyon lassan és döcögősen alakulnak ki...Lehet, hogy bennem van a hiba, pedig ismerkednék én, még ha nem is a játszótéren, de ovis szülőkkel, vagy a tornán, vagy úszáson (ezekről írok nemsokára), és bár látszólag nagyon kedvesen befogadnak minket mindenhol, nagyon szívélyesek velünk, de ez csak a felszín, és legtöbbször azon kívül, hogy megkérdezik, milyen nyelven is beszélünk és honnan jöttünk, nem nagyon jut tovább a társalgás...talán azért sem, mert a nyelvüket még mindig nem értem és bár van, aki megpróbál hochdeutschot beszélni, a többség azért a dialektusnál marad..

Pár hete olvastam egy felmérést, a Svájcban élő külföldieket kérdezték (de gondolom ez igaz lehet más országban élő külföldiekre is), hogy melyek azok a tényezők, amik miatt maradnak/letelepednek egy idegen országban. Az első helyen persze a jó munka/megélhetés állt, de szinte egy sorban vele az, hogy ha sikerül barátokat szerezni és kialakítani egy jó baráti társaságot, akkor könnyebb lemondani a "hazáról" és könnyebb beilleszkedni egy másik társadalomba.

Jó lenne egy kis közösséghez tartozni, jó lenne pár hasonló gyerekes család, ahol mi szülők is jól megértjük egymást, ahol lehetne közös programokat szervezni, kirándulgatni vagy csak beszélgetni, játszani, de egyelőre nem sok esélyt látok rá...tudom, hogy az elején nekem kell(ene) sokkal sokkal több energiát belefektetni minden új kapcsolatba, hisz én vagyok itt a "kivülálló", az idegen, de ha a másik féltől nem nagyon jön visszajelzés, akkor egy idő után belefáradok én is...de azért csak alakul majd valami, nem adom fel :))))

Na jó negatívra sikeredett ez a poszt, talán az olyan napokon, mikor sírva hagyom ott Marcelt az oviban, nem kellene géphez ülnöm :)))

A vérében van :)

2011-11-06T21:05:00.000+01:00

Pénteken mikor mentem Marcelért az oviba, mesélte az óvónéni, hogy délelőtt cirkuszban voltak a gyerekekkel. Pontosabban nem a cirkuszban, hanem a cirkusz melletti kis állatkertben, ahol a cirkuszi állatokat lehet megnézni. Marcel eddig nem nagyon rajongott az állatokért és bár a Schönbrunni állatkertbe bérletünk volt, de ott mindig jobban érdekelte őt az állatkerben körbemenő kisvasút, mint az állatok :))

Ezért is csodálkoztam, mikor lelkendezve mesélt róla, hogy milyen jó volt :) Annyira, hogy szombaton ebéd után azt kérte, hogy megint oda menjünk :) Kíváncsi voltam, emlékszik-e az útra, így az ovijától indulva végig ő mutatta az utat! Egyszer sem tévesztette el, pedig közel 2 km és legalább 10 kereszteződés, körforgalom van út közben! Ráadásul mi autóval mentünk és úgy azért más a perspektíva is, mint gyalog, de mindenre emlékezett, folyamatosan kommentálta is, hogy "itt mentünk a sinek mellett", "itt néztem a színes számokat", "itt zörgött a lábunk alatt a sok levél", "itt mentünk át a zebrán", szóval pontosan tudta, merre mentek (azért nem csodálom, hogy pénteken k.o. volt a gyerek, jó nagy túra volt és hát ugye most nem volt ott Gábor, aki felvette volna útközben a nyakába :))))

A cirkuszba nem mentünk be, 75 frankot kicsit sok(k)alltunk egy jegyért...Persze a kis állatkertért is kellett fizetni, bár az állatkert kifejezést kicsit túlzásnak tartom...Kb. 10 féle állat volt, azért ahogy láttuk, a körülményekhez képest jól tartva, szép nagy ketrecekben, de én még így is nagyon sajnáltam őket... leginkább a három elefántot, akik a fellépések között sem pihenhettek, hanem a látogatókat szállitották a hátukon...

Ami miatt viszont érdemes volt elmenni, az a lovaglás volt! Marcel nyáron a sümegi várnál ült először lovon, már akkor nagyon tetszett neki. Aztán egyszer Thunban, egy nyári ünnepségen szintén volt lovaglás, persze oda is befizettük.

Most pedig alig tudtuk leszedni a lóról :))) Látszott rajta, hogy rettentően élvezi, vigyorgott, kacagott és közben úgy ülte meg a lovat, mintha mást sem csinált volna egész életében :)) Hiába, le sem tagadhatja, hogy lovas nemzeti vér csörgedezik az ereiben :D:D:D

Ma ebéd után sétálni indultunk...ragyogóan sütött a nap, csodás fényben csillogtak a szebbnél szebb színes levelek, tényleg gyönyörű most az ősz :) Fényképezőgéppel felszerelkezve elterveztem, hogy amig a fiúk az avarban futkároznak, én addig "művészkedek" és fotózgatok egy kicsit. Ehhez képest hol lyukadtunk ki???? Hát persze, a cirkusz állatkertjében :)))) Marcel addig rágta a fülünket, hogy ő ma is lovagolni szeretne, hogy nem tehettünk mást, arra vettük az irányt. Ma még jobban élvezte, mint tegnap, három különböző lovon is ült és csak úgy ragyogott a kis arca :)))) Mit nekem egyel több vagy kevesebb őszi tájfotó, mikor ilyen örömöt és lelkesedést láthatok kicsi fiam arcán, az mindennél többet ér :)))

Úgyhogy azt hiszem, keresek egy lovardát a közelben :)))))

Marcel-duma :)

2011-11-03T11:59:00.000+01:00

Reggeli párbeszéd :)
M: Milena azt kérdezte délután tőlem, hogy megyek-e holnap oviba.
Én: Németül?
M: Igen.
Én: És megértetted?
M: Nem! :D:D:D:D:D

Este fekszik az ágyában és számol:
"Ha 7 almából megeszem kettőt, akkor marad öt. Ha ötből megeszem ötöt, akkor csak egy narancs marad :)))))

Szintén este, a szokásos kifogás-program megvolt (azaz éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell, fázom, melegem van) és még mindig nem alszik. Kérdezem tőle, hogy miért nem tud végre elaludni. A válasz: "Mert nincs hálózat a szobámban!" :)))

Megyünk kirándulni, mutatjuk a hegyeket apukámnak, mondom, az ott az Eiger-Mönch-Jungfrau hármas. Erre Marcel: "Az nem Jungfrau, hanem Jungfaru, mert van egy fara!" :))))

A szárítógép kijelzője 2.07 percet mutat. Marcel ránéz és azt mondja: "Anya, én szeretem a 207-es számot, mert amikor voltunk Pápán pancsolni, akkor az volt a szekrényünk száma!!!!" Na puff, én már azon lehidaltam, hogy felismerte ezt a számot, de hogy ennyire emlékezzen arra, hogy nyáron az uszodai szekrénynek is ez volt a száma!!!

Bár nem is tudom, miért csodálkozom, mindenre emlékszik, de különösen azokra a dolgokra, amik a számokkal függenek össze.... Tudja szinte az összes hegycsúcs nevét, ahol jártunk (és ez bizony nem kevés..), tudja, hogy melyikre megy fel kisvonat, melyikre felvonó, emlékszik arra, milyen színű és hányas számú felvonóval mentünk (de még az egy évvel ezelőttiekre is!!!), tudja az autópályák számát, a rendszámunkat és a hotelszobáink számára is emlékszik..Ha parkolóházban állunk meg, mindig megjegyzi a parkoló számát és soha nem téveszti el. De emlékszik arra is, hogy hányas kaputól indult a gépünk, mikor repültünk legutóbb haza (és nem csak a számra, a betűre is!).

Tényleg mint egy szivacs, olyan az agya és egyre több német szó is kerül bele, pedig csak másfél napot jár a héten oviba! Tegnap mesélte: "Ebédkor megkérdezte az óvónéni, hogy "wasser"-t vagy "tee"-t kérünk-e inni." És te mit kértél?- kérdeztem. "Teát, mert a vizet nem szeretem" :)
Reggel mikor indultam el az oviból, odafordult hozzá az óvónéni és azt kérdezte tőle, hogy odamegy-e az ablakhoz integetni nekem. Marcel bólogatott és már indult is az ablakhoz....
Gyakrabban hozza a német mesekönyveit és nagyon sok szót kérdez nap mint nap, mit is jelent.

És amit egyszer hall, azt megjegyzi... még ha nem is neki mondjuk és látszólag nem is ránk figyel :) szóval vigyázni kell lassan, mit is mondunk :)))))

Őszből a nyárba

2011-11-02T12:40:00.004+01:00

Ha adott egy hosszú hétvége és egy pihenni, lábat lógatni (és főleg nem főzni, háziasszonykodni) vágyó anya/feleség, akkor jó apa/férj hotelt keres, lefoglal, gyerek pedig már pakolja is a kis piros kofferját és örül annak, hogy megint "fotelben" aludhat :)))

Eredetileg Németországba szerettünk volna menni valamilyen kinder-hotelbe, de rá kellett jönnünk, hogy mivel a Mindenszentek ott is ünnepnap, így két nappal a 7vége előtt már egy szabad szobájuk sincsen (legalább is azon a környéken, ahova mentünk volna). Így maradt Svájc és mivel a hegyek most nem vonzottak annyira, ezért Luganora szavaztunk és ismét nagyon jó választás volt.

A hotel a hegyoldalban volt, a szobából csodálatos kilátás nyílt Luganora és a tóra! Elsőként persze a medencét céloztuk meg, bár nem volt kifejezetten gyerek-része, de Marcel így is nagyon élvezte. Este bementünk a városba, egy nagyon hangulatos pizzériában ettünk és megint megállapítottuk, hogy ez a város annyira más, annyira olasz, annyira pezsgő, annyira jó hangulata van, annyira mások az emberek, mint ha nem is Svájcban lennénk :)

(kilátás a szobából :)

A finom (pizza)vacsi után a csodásan kivilágított tóparton sétáltunk vissza a hotelbe, ahol Marcel egyik pillanatról a másikra elkezdte fájlalni a torkát, éjszakára pedig totál belázasodott.... Na szuper, lázmérő nem volt nálunk (minek is, hisz ez a gyerek soha nem beteg...), szerencsére lázcsillapító igen, így éjjel adtam neki, mert elég meleg volt, de aludni nem tudott... persze a hordozható dvd-lejátszónk pont most tört össze, így 2 órán keresztül meséltem neki, miközben majd kifolyt a szemem az álmosságtól.... de hogy is volt az, én akartam pihenni, én akartam valahova elmenni 7végén, tessék, meg is kaptam... Majd talán egyszer rájövök, hogy ha pihenni akarok, akkor OTTHON kell maradni és nem mindig utazni valahova.... (bár az meg már nem is én lennék :))))

Mindenesetre hosszú éjszakánk volt (ráadásul egy órával hosszabb is), Marcel lázasan ébredt, így megfordult a fejünkben, hogy inkább hazajövünk....az idő sem volt jó, felhős, hideg, de gondoltuk, hogy ha már egyszer úgy is ki van fizetve a hotel, akkor egy napot várjunk, aztán meglátjuk, hogyan lesz Marcel. Úgyhogy az egész napot punnyadással töltöttük (na tessék, a pihenés mégis megvolt), bár Marcel annyira nem volt lázas, hogy sokat bírt volna megülni/feküdni egy helyben, de azért próbálkoztunk :) Meg is lett az eredménye, délutánra már lement a láza, és ahogy jött, úgy egyik pillanatról a másikra el is múlt neki... hogy mi lehetett, nem tudom, talán az oviban szedett össze valamit vagy az uszodában, mindenesetre megint bebizonyította, hogy milyen kis szuper szervezete van :) Estére már annyira jól volt, hogy egy akkora hisztit levágott vacsoránál, hogy megfogadtam, nem megyek vele sehova, amig legalább 18 éves nem lesz (na tessék, már megint ki akart 7végén elmenni otthonról....:). Ráadásul a szomszéd asztalnál ülő idős savanyú-francia pár egész vacsora alatt rosszalló pillantásokat vetett ránk, a nő még csettintgetett is, hogy maradjunk már csöndben, na ha jobban tudnék francíául, biztos beszóltam volna neki... szóval ilyen nagy harmóniában telt a vasárnap :))

Hétfőn aztán kisütött a nap, minden értelemben :))) Szuper idő volt, Marcel sem volt lázas, hanem teljesen a régi, így reggeli után a Como-i tóhoz indultunk. Como egy aranyos kisváros a tó egyik déli csücskében (nagyon érdekes formája van a tónak, leginkább egy mercedes-jelre emlékeztet), de mégis más, mint amire számítottam. Kevésbé csillogó, kevésbé "puccos", de ezzel együtt sokkal emberközelibb :) Első utunk a tóhoz vezetett, ahol Gábornak sikerült mind a két lábával beletoccsannia (Marcelnek akart egy kavicsot lemosni :), és a lába száráig vizes lett...Na gondoltam, valaki nagyon bojkottálja ott fent azt, hogy jól érezzük magunkat ezen a 7végén... De mivel nagyon meleg volt, nem indultunk haza, hanem kerestünk egy napos helyet, ahol Gábor le tudta venni a vizes cuccait kiteregetni, hogy megszáradjanak valamennyire :)

Aztán egy kiülős étteremben ettünk, tiszta nyaralás-feelingje volt, meleg, napsütés, pizza és rengeteg túrista :) Viszont a George-dzsal (a Clooney-val :) sajnos nem találkoztunk, pedig készültem, szépen ki is öltöztem, de talán majd legközelebb :)))) Találtunk egy jó kis játszóteret és kisvonatot is, úgyhogy Marcelnek is megvolt a program :)

Ebéd után elindultunk a tó egyik szárán Bellagio felé autóval, de olyan kanyargós és szűk volt az út, hogy sokszor még egy autó is alig fért el rajta... szegény Gábornak már jojózott a szeme, de én azért tudtam gyönyörködni a látványban :)

Bellagio egy igazán hangulatos, csodaszép kis olasz városka, egyik leghíresebb a Comoi tó partján. Szívesen sétálgattam volna ott egy kicsit, imádom az ilyen zegzugos utcás, régi színes házas olasz falukat, de Marcel akkor ébredt fel és finoman szólva nem volt kedve a városnézéshez...(hogy egész pontos legyek, fejhangon visított, hogy ő aludni akar :))). Azért a komp láttára megvígasztalódott, mivel kitaláltuk, hogy ahelyett, hogy a tó másik szárán visszaautóznánk a kitudja milyen keskeny és kanyargós utakon, inkább átkompolunk a túlsó partra, Cadenabbia-ba. Nem tartott sokáig az út, közben csodaszép naplementét láttunk és Marcel is feléledt :) Luganoig megint nagyon szűk és kanyargós volt az út, akkor már be is sötétedett, szóval Gábor kicsit be is sokallt a végére, de összességében szép nap volt, sok szépet láttunk és pont arra elég volt, hogy lássuk, ide még vissza kell jönni és be kell barangolni az egész vidéket :)

Tegnap kichekkolás után Locarno felé indultunk, hogy akkor már nézzük meg a harmadik tavat, a Lago Maggiore-t is :) Locarno elég kihalt volt, a legtöbb hotel, étterem be volt zárva, azért kicsit sétáltunk a tóparton. Érdekes, hogy északabbra van, mint Como, de mégis sokkal több a pálmafa, banánfa és mindenféle mediterrán növény. Nyáron vagy a filmvesztivál alatt biztos nagy hangulata van, engem most nem fogott meg annyira.

(kedvencem :)))))))

Nem úgy, mint Ascona.....Ez volt a mininyaralásunk utolsó állomása és azt hiszem, mondhatom, hogy szerelem volt első látásra :))) Már ahogy bekanyarodtunk a városkába, az a rendezettség, a színes házak-villák-palazzok, pálmafák, a rengeteg virág, már akkor megfogott, pedig még alig láttam belőle valamit. Miután letettük az autót, kis zegzugos utcákon keresztül sétáltunk le a tópartra. Ott csak ámuldoztam, mindenfelé kiülős éttermek, pálmafák, a tavon ringatózó színes csónakok, vitorlások, kis öblök, a hegyoldalban csodás villák, tényleg szinte lehengerelt, mintha egy kis olasz tengerparti halászfaluba csöppentünk volna :)))

Itt talán még melegebb volt, mint Comoban, egy szál pólóban ebédeltünk kint és jegeskávét ittunk, mindezt november elsején és Svájcban!!!

(mióta pár hete először megölelt egy fát, azóta akármerre megyünk, mindig ölelgeti őket :))) igaz, néha a villanyoszlopok sem maradnak ki :D:D:D:D

És már megint csak ámultam azon, hogy Svájc, ami kisebb, mint a Dunántúl (!!!), hogy lehet ennyire színes, ennyire különböző, mind hangulatilag, mind kultútrálisan, mind környezetileg, hogyan férhet meg ezen a kis helyen a ridegebb-távolságtartóbb német mentalitás a nyitott-szivélyesebb-hangosabb olasz mentalitás mellett, és a rideg-kopár-havas hegyvidék a pálmafák és mediterrán klíma melett. Persze valahol meg kell húzni az országhatárokat, de az biztos, hogy hangulatilag sokkal inkább olasz az a vidék, mint svájci :)

És az is biztos, hogy nem most voltunk ott utoljára, bár tényleg sok szép helyen jártunk már, de ennyire régen fogott meg engem valami :))

(A 17 km hosszú Gotthard-alagútról szívesen lemondtam volna, bár nincs klausztrofóbiám, de ez azért még nekem is hosszú volt, de hiába, a hágókon már nem lehet közlekedni).

Összességében nagyon jól sikerült a 7vége, még ha nem is a pihenésről szólt és Marcel láza miatt egy nappal rövidebb is volt, de megint csak csodaszép helyeken jártunk, rengeteg szépet láttunk és napsütésből is feltöltődtünk :) És megint csak bebizonyosodott, hogy nyaralni Olaszországba (vagy legalább is Olasz-Svájcba) kell menni :)))))))

Fogas kérdés...

2011-10-27T14:29:00.000+02:00

5 hete volt Marcel balesete, azóta a sebe szépen javul, bár még látszik, de már nem olyan "kemény" a csomó a varrás helyén. A doki szerint pár hónapig is eltarthat, mire a szövetek visszarendeződnek és remélem, hogy akkor már tényleg nyoma is alig lesz a varrásnak.

A becsúszott felső középső foga szépen jön vissza a helyére, már csak pár miliméterrel van beljebb, mint a másik metszőfoga. És eddig még nem látunk rajta semmilyen elszineződést.

Az itteni fogorvos szerint, aki 1 héttel a baleset után látta Marcelt, mindenképp ki kell húzni azt a fogat és pótolni nem lehet. Meg is van az időpontunk, november 16-án lenne altatásban (!) a "műtét".

Mivel nekem ez nagyon drasztikus megoldásnak tűnt (bár a fogorvos magyarázata szerint akár még érthető is lenne), gondoltam, megkérdezünk még más fogorvosokat is, nekik mi a véleményük.

Két nagyon jó, ismerős fogorvossal beszéltünk, mind a kettőnek - egymástól függetlenül - a következő volt a véleménye: semmiképp ne hagyjuk, hogy kihúzzák a fogat, mert akkor eldeformálódhat az állkapocs és akadályozhatja a maradandó fog kibújását. Az otthoni álláspont szerint a fogat még akkor is bent tartják, ha elszineződik, elfeketedik (persze ha nem gyulladt vagy nincs más baja), hogy "tartsa" a helyet a csontfogaknak. Altatásra pedig egyáltalán ne gondoljunk, ilyen kicsi gyerekeknél kiszámíthatatlan és veszélyes lehet! (persze én is utánaolvastam a gugli-egyetemen, több "rémsztorit" is találtam, ezek után már egyébként is eldöntöttem, hogy ha ki is kell huzatni, akkor is csak helyi érzéstelenítéssel, legyen egy életre traumája a fogorvostól, inkább kifizetem majd a pszyhológus-költségeket, minthogy ne adj Isten nem ébred fel az altatásból...).

A fogak pótlásával kapcsolatban is különböző vélemények vannak... ha mégis ki kellene huzatni a tejfogat, itt azt mondták, hogy nem pótolják, csak maradandó fogat, otthoni vélemény szerint tejfog-pótlás is megoldható...

Így döntse el a kedves (laikus) szülő, hogy mi a legjobb a gyereknek....

Mindenesetre az biztos, hogy november 16-án Marcel fogát NEM huzzák ki (egyébként már megkaptuk róla előre a számlát, 800 frank lenne egy tejfog-kihuzatás!!!!! - nem csodálom, hogy csak úgy virágzik a fog-turizmus és minden svájci Magyarországra jár fogorvoshoz....), bár egy otthoni fogorvos-ismerős szerint az elszineződés később is jöhet, de egyelőre nem látunk elváltozást..(persze ezt megint nem értem, igaz, nem vagyok fogorvos, de ha 5 hete elhaltak az idegek és 5 hete nem táplálja semmi azt a fogat, nem látszana már rajta????). Szóval vélemény van elég, mi meg csak reménykedünk, hogy talán semmit nem kell csinálni a foggal és a maradandó fog csírája sem károsodott...

(ps. ma délelőtt uszodában voltunk, Marcel megcsúszott és beütötte a száját a csúszda korlátjába, a felső ajka kicsit vérzett, szegényem, nem mert sírni, csak gyűlt a szemében a könny és csak azt hajtogatta, hogy nem fáj annyira és nem kell menni kórházba :((( azért mély nyomot hagyott benne (is), az biztos...).

Negyedszer is :))))

2011-10-26T10:37:00.000+02:00

mert apukámnak is szerettük volna megmutatni....
mert bár hideg, de ragyogó tiszta idő volt, kék ég, napsütés...
mert Ildiék is épp ott voltak és régen találkoztunk már...
mert ősszel még nem voltunk...
mert megunhatatlan...
mert mindig lenyűgöz...
mert oda okok nélkül is mindig szívesen megyünk...

...ezért szombaton már megint Zermatt volt az úticél :)))))

Elég korán el tudtunk indulni, az autósvonatra sem kellett sokat várni, így 11kor már a zermatti vasútállomás előtti téren találkoztunk Ildiékkel, hogy együtt induljunk fel kisvonattal a Gornergratra. A felvonók nagy része leállt, a nyári-őszi szezonnak vége, a téli majd december közepén kezdődik, de ennek ellenére tele volt a vonat :) Szerintem ott nincs olyan, hogy "holtszezon", oda az év minden napján özönlenek a túristák :)

Ahogy a vonat elhagyta a falut és egyre magasabbra kapaszkodott fel a hegyen, már megint látszott, hogy jól döntöttünk, a Matterhorn ott magasodott a völgy végében, már egy kicsit "porcukros" fehéren, sehol egy felhő, csak a ragyogó napsütés és kék ég, hát igen, ilyenkor nem bírok betelni a látvánnyal!!! Bár egy kicsit aggódtam, hogy apukám hogy fogja bírni a 3100 méteres magasságot (olvasod, nagyapa? :))), de minden rendben volt és nagyon örültem, hogy eljutottunk vele is oda.

Ne haragudj Nagyapa, ezt a fotót muszáj feltennem a sok cukkolásért, amit kaptam Tőled :))))) (na meg azért is, mert akárhányszor ránézek, nevetnem kell :))))

Ahogy kiszálltunk a vonatból, a fiúkat elkapta a farkaséhség, így elsőként az éttermet céloztuk meg :) Ildiék utána elindultak gyalog lefelé, hogy Petra aludjon egyet a háti hordozóban, mi viszont nem mertük bevállalni az utat, mint utólag kiderült, jól is tettük, mert több helyen csúszós-jeges volt. Ez a hátránya az átmeneti időszaknak, nyáron a kavicsos úton jól lehet haladni és télen is, mikor hó borít mindent, de a fagyos-sáros idő a legrosszabb túrázás szempontjából. Így mi vonattal visszamentünk Zermattba és ott sétáltunk egyet, amit Marcel már nem nagyon tolerált (mondjuk aznap éjjel katasztrófálisan aludt és fél 6kor fel is kelt, szóval nem csodálkoztam rajta, hogy dől össze az álmosságtól).

Még megvártuk Ildiéket, akik az egész 7végét ott töltötték, megbeszéltük, hogy legközelebb majd megint együtt, ugyanitt, és elindultunk haza.

(lavinát is láttunk :)

Nagyon szép nap volt, bár sok utazás volt benne és kevesebb gyaloglás, túra, de megint nem csalódtunk, nem tudunk betelni a hellyel :)) Ja és lassan én is indulhatok a "Matterhorn csúcsot legtöbbször fotózottak" versenyében :D:D:D:D:D:D

Angyalka

2011-10-23T14:08:00.000+02:00

6,5 éves lenne már... talán egy barna hajú vagány kisfiú vagy egy copfos szőke kislány...nem tudom... csak azt, hogy ő lett volna nekünk az első...tudom, hol fogant, tudom, hogy első pillanattól kezdve éreztem, tudtam, hogy van...mindent megváltoztattott, minden megváltozott...és tudom, hogy 7 évvel ezelőtt egy világ omlott össze bennem, amikor az orvos azt mondta, már nem dobog a kis szíve...nagyon nehezen tudtam elengedni, de ő menni akart, helyet adott sok minden másnak és főleg Marcelnek...

Nem, napi szinten már nem gondolok Rá, nem sírok miatta, hisz túl sok csoda és jó dolog történik velünk a jelenben és itt van Marcel, aki mosolyával bearanyozza, lényével beragyogja a napjainkat (még ha néha küzdősek is azok a napok), de ez a nap a visszaemlékezésé, ilyenkor erősebben törnek rám az érzelmek és fájdalmasabb a hiány is, amit a szívemben hagyott...de talán jön majd még valaki, aki betölti ezt az űrt...

Dícshimnuszok :)))

2011-10-21T09:08:00.000+02:00

Marcel két napot volt a héten oviban és csak dícsérni tudom :))))

Szerdán kettőig maradt és az volt az első nap, hogy ebéd után el is aludt!!!! Azért ahhoz képest, hogy itthon szinte soha nem alszik és még csak 4 napot járt előtte oviba, szerintem nagyon nagy dolog! Ráadásul Nicole, a beszoktató óvónénije a héten szabadságon volt, de ebből látszik, hogy a többieket is megkedvelte és elfogadja Marcel.

Tegnap aztán egész nap ott volt, 4re mentem érte, mikor beléptem, épp magyarázott valamit lelkesen :))) Az óvónéni szerint nagyon jó napja volt, a legtöbb "rituálét" már ismeri, mindent szépen együtt csinál, mindenben részt vesz, elég jól eszik (minden ebédhez van friss saláta, arra azt mondta, hogy majd akkor eszi meg, ha felnőtt lesz :))), ebéd után levetkőzik és irány a matrac :) tegnap is jól aludt, aztán itthon mesélte, hogy alvás előtt az óvónéni énekelt nekik és majd vegyük meg a szöveget, hogy én is tudjam neki itthon énekelni, mert olyan szép volt :)))
Délután a kertben voltak, ott is jól érzete magát, a többi kisgyerek is mindenbe bevonja, óvónénik szerint szépen "befogadták", szeretik és nem gond, hogy nem értik meg egymást. Marcel nagyon sokat beszél, mesél, kommunikál, nem tudom, hogy előbb tanul-e meg majd németül (vagyis schwitzerdütschül) vagy az ovisok tanulnak meg majd tőle magyarul :)))) Jókedvűen és vidámam jött haza, teljesen fel volt dobva :)

Itthon is sokat mesél, beszél az oviról, most épp duplós ovit épit, a nyuszijait pedig elnevezte Nicole-nak és Milena-nak (még mindig ez a kislány a kedvence :)))). Tegnap este pedig mikor mondtam, hogy menjünk fürdeni, akkor rám nézett és huncut mosollyal azt mondta: "NEIN" :))) szóval a legfontosabb szót már megtanulta :)))))

Úgyhogy eddig minden nagyon pozitív, minden képzeletemet és "elvárásomat" felülmúlta, azt hiszem, tényleg szeret ott lenni, szereti az óvónéniket, a helyet és a gyerekeket is (bár azért reggelente a lelkesedése még hagy némi kivánnivalót maga után :). Nagyon örülök, hogy ilyen jól érzi ott magát, így azért nekem is könnyebb az elválás :) Jövő héttől aztán beáll a rend, egyelőre szerda-péntek lesz az ovis nap, kedden torna, csütörtökön pedig úszás :)

(Az alvásáról viszont nem tudok dícshimnuszokat irni, pár hete megint brutál rossz éjszakáink vannak, persze sok minden volt az utóbbi időben, de lassan megint zombinak érzem magam....de erről majd máskor...).

Megint a nap után mentünk :)

2011-10-17T18:28:00.000+02:00

Ősszel bizony gyakran előfordul, hogy Thunban, a völgyekben egész nap köd van, felhő, szürkeség és hideg, de a hegyeken, 1000 méter felett ragyogó napsütés, kék ég és símogató meleg :) Ilyenkor (sem :) tudunk megülni itthon és elindulunk megkeresni a napot :)))

Így történt tegnap is, a korai ebéd után autóba ültünk, a cél ezúttal Grindelwald volt. Már Interlakennál kiderült az ég és ahogy mentünk felfelé a völgybe, ragyogóan sütött a nap :) Kinéztünk egy túraútvonalat, Männlichen-csúcsra felvonóval (itt már jártunk egyszer nyáron, csodaszép volt:), aztán gyalog egy közel 6 km-es hegyi úton a Kleine Scheideggre, onnan pedig kisvonattal vissza Grindelwaldba.

Fent a hegyek a legszebb arcukat mutatták, engem is lenyűgöz még mindig, pedig párszor láttam már őket, de most külön örültem, hogy ennyire csodás időt fogtunk ki, mert apukám is velünk volt (igen, most a nagyszülők egymásnak adják a kilincset, Marcel pedig élvezi a folyamatos kényeztetést :).

Egy kis játszóterezés és akklimatizálódás után elindultunk a hegyi úton. Az internet alapján szép széles útról van szó és könnyű, öregnek-fiatalnak való túráról :) Összességében a hír igaz volt, annyi szépséghibával, hogy mivel egy hete ott esett a hó, így egy része fagyos-jeges volt, tarkítva lavinák maradékával, szóval néhány helyen nem tudtam, hogy Marcelre vagy apukámra figyeljek-e jobban :))) És ami még nem volt annyira kellemes, hogy bár a napon kifejezetten meleg volt és jó idő, viszont a hegy takarásában, árnyékban, ahol még jeges szél is fújt, fáztunk. Hosszan kanyargott az út, csalóka volt azért, de nem egészen két óra alatt teljesítettük a távot. Marcel egy kisebb hisztitől és egy öt perces nyakban cipeléstől eltekintve végig gyalogolt, tényleg nagyon ügyes volt, többé-kevésbé még élvezte is :)))

A kilátás végig csodás volt, lábunk előtt az Eiger-Mönch-Jungfrau hármasa, friss havas hegycsúcsok, szikrázó napsütés, aztán ahogy közeledtünk a Kleine Scheidegg felé, egyre több kis piros vonatot láttunk, amik a Jungfrau csúcsára szállítják a rengeteg (ferdeszemű) túristát :) Egyszer azért szeretnék felmenni oda is, de nem Marcellel, egyrészt 3.600 méter azért magas lenne neki, másrészt hosszú az út is és az utolsó 40 percet alagútban teszi meg a vonat...

A Kleine Scheidegg állomás igazi túrista-központ (Ildiékkel jártunk már ott egyszer), Wengenből és Grindelwaldból is jönnek fel a vonatok, télen pedig hatalmas síterep. Kicsit még gyönyörködtünk a tájban, aztán elindultunk lefelé vonattal Grindelwaldba. Megtettük a "kört", kellemesen elfáradtunk, azért mégis csak végig 2000 méter felett gyalogoltunk :)

Nagyon jó túra, összességében tényleg nem megerőltető, viszont változatos, van benne felvonó, kisvonat, játszótér, túrázás és végig csodás kilátás!!

(még ennél is több fotót itt találtok :)

3 év 3 hó 3 nap :)

2011-10-14T20:21:00.000+02:00

Mire nem jó, ha a blogon van egy év-számláló is :))))

Szóval ennyi idős a mi kis kaszanovánk, aki ma már kettőig volt oviban és boldogan mesélte, hogy ebéd után egy kislány mellé feküdt le és mikor kérdeztem, milyen volt, rám nézett a nagy szemeivel és azt mondta: "Jóóó, mert Milena rám mosolygott!" :)))) Egyébként a kislány is odavan Marcelért, mesélte az óvónéni, hogy minden nap megkérdezi, mikor jön Marcel :))) És még csak négy (fél)napot volt eddig oviban.... De hát ezeknek a szemeknek ki is tudna ellenállni? :))))

(persze Marcel nem aludt az oviban, csoda is lett volna, de pihent egy fél órát, aztán ment játszani, míg érte nem mentem :)

Tényleg a világ végén :)

2011-10-14T12:36:00.001+02:00

Tegnap délután Gábor egyik volt kollégájáékhoz mentünk vendégségbe. Már az kicsit vicces volt, ahogy a srác elmagyarázta, hogyan jutunk oda :) Először is felejtsük el a navigációt, azzal nem megyünk ott semmire :) Cím nincsen, a falu végén van egy alagút, az előtt tegyük le az autót, onnan vezet felfelé egy kis földút és 2-300 méter gyaloglás után el is érjük a házat :)

Alig negyed órányira voltunk Thuntól, de mintha egy teljesen más világ lett volna :) Az út is érdekes volt, pont akkor terelték haza a teheneket a legelőről, Marcelnek nagyon tetszett, ahogy az autók között hajtották őket, hát igen, ilyet Bécsben nem nagyon látott :))))

Megtaláltuk az alagutat, letettük az autót és elindultunk a földúton. A srác csak azt felejtette el mondani, hogy az a földút bizony nem sétaút, olyan meredeken ment felfelé, tényleg mintha teljesítménytúrán lettünk volna :) Belegondoltam, hogy itt kellene felcipelni az összes cuccot, amit vásárolunk, hááát le a kalappal mindenki előtt, aki ezt bevállalja :)

A házat a domb tetejére építették pár száz évvel ezelőtt, de néhány éve felújították, úgyhogy bizonyos részei elég modernek voltak. Hatalmas tornác meseszép kilátással, mindenfelé zöld, hegyek, dombok, legelők, csend, tényleg megnyugtatja az embert :) Azt hiszem, két napig bírnám is, de utána begolyóznék :D:D:D:D
Marcelnek nagyon tetszett, futkározott kint-bent, fel-le, virágot szedtünk, méhecskéket néztünk, kakast simogattunk és szívtuk a jó levegőt :)

kilátás a teraszról :)

A srác német, a csaj svájci, de olyan szívélyesen és melegen fogadott minket, hogy el is csodálkoztam. Később aztán kiderült, hogy Indiában született, a szülei akkor a Vöröskeresztnél dolgoztak, aztán laktak ÚjZélandon, meg egy csomó más helyen a világban, így azért már érthető volt, hogy miért ilyen nyitott, barátkozó, nem az a magába forduló, felszínes svájci típus.

Nagyon jó hangulatban telt az este, finom vacsival készültek (még Gábornak is ízlett, pedig vegetáriánusok, így hús nélküli vacsi volt :), mindent a saját kertből, zöldségeket, almát, házitojást és hozzá saját szárítású fűszerekből nagyon finom teát :) Marcel egy idő után elvonult mesét nézni, mi pedig egy jót beszélgettünk.

Az biztos, hogy nem mindenki vállalná be ezt a fajta életet, mint ahogy én sem, bár vannak benne jó dolgok, a természet közelsége, a nyugalom, az ezer ragyogó csillag fent az égen, de azt hiszem, ebbe vagy beleszületik az ember vagy nagyon elhivatott, hogy így éljen. És Svájcban ez nem ritka, mivel elég kevés város van, a lakosságnak egy nagy része tényleg így él. Persze a komfortról nem kell lemondani, természetes, hogy van víz, villany, központi fűtés (legalább is a felújított házakban) telefonhálózat és internet is.

Közvilágítás viszont nincsen, így lefelé már inkább csak botorkáltunk a koromsötétben (ilyen sötétet városban nem lát az ember), még jó, hogy mindenre gondoló anyaként egy zseblámpa is volt a táskámban, amivel világitani tudtunk :))) (na jó, Márti Neked köszönhetem, hogy eltettem, de azért jól elő tudtam adni magam :))))

Összességében nagyon szuper este volt, tanulságos, beszélgetős, barátkozós és remélem, hogy többször összejövünk még.

Szabad délelőtt

2011-10-13T13:44:00.000+02:00

Nem fogok Marcel minden egyes ovis napjáról posztot írni, de most még annyira az elején vagyunk, hogy megérdemli :)

Reggel azért rendesen húzta az időt, mindenfélét kitalált, de aztán szépen el tudtunk indulni az oviba. Nicole már várta, na akkor kicsit sírásra görbült a szája, biztos voltam benne, hogy elkezd sírni. De nem így történt, megígértette velem, hogy csak egyetlenegy dolgot intézek el, nem kettőt, nem hármat és megyek vissza érte, aztán elköszöntünk és jöttem. Az ablakból még integetett, de egyáltalán nem sírt :) Úgy beszéltük meg, hogy megpróbáljuk, hogy ott ebédel, ha nem működne, akkor telefonálnak.

Én nekiugrottam kitakarítani a lakást és rá kellett jönnöm, milyen hatékony vagyok, ha csak egy valamire kell koncentrálnom :) Gábor ma itthonról dolgozik, nagyon furcsa volt, hogy mind a ketten itthon voltunk, Marcel viszont nem :) Azért a mobilom ott volt mindig a zsebemben, de nem hívtak :)

Negyed egyre mentem érte, a többi gyerek alváshoz készülődött, ő még játszott és lelkesen magyarázta Nicolnak, hogy "anya autóval ment haza" :) Mikor észrevett, nagy boldogan szaladt hozzám, jóóóó érzés volt :)))))
Nicole elmesélte, hogy szuper ügyes volt, egyáltalán nem sirt, szépen játszott (főleg még egyedül, de ez annak is betudható, hogy nem érti a nyelvet), ebédelt a többiekkel, utána fogat is mostak, sőt kétszer pisilni is volt, egyszerűen megfogta Nicole kezét és kihúzta a wcre :))))

A két másik óvónénivel is jól elvan, azt hiszem, tényleg jól érzi magát. Nicole mondta, hogy szinte folyamatosan kommunikált, beszélt, mesélt, persze magyarul, Nicole meg nagyokat bólogatott és mondogatta, hogy "ja, ja" :)))) De Nicole szerint (és szerintem is) nagyon jó jel, hogy nem fordul magába, hanem beszél, egyre jobban kinyílik, még ha nem is értik, amit mond :) És mindezt 3 ovis nap után!!!!

Mielőtt eljöttünk, még mondta Nicole-nak, hogy "holnap is jövök", integetett és jöhettünk haza :) Nem látom rajta, hogy "megtört" lenne vagy rossz kedvű, azt hiszem, tényleg megérett rá, hogy ovis legyen :))) Holnap megpróbálkozunk azzal, hogy ebéd után ott alszik, bár nem nagyon hiszem, de ki tudja, azért sokkal jobban lefárad így délelőtt, mint mikor csak velem van itthon :)

Szóval továbbra is nagyon ügyes, én meg lassan elkezdem tervezgetni, mit is kezdek majd azzal a tengersok másfél nap szabadidőmmel :))))))

Első felvonózás

2011-10-11T13:19:00.000+02:00

Mivel Gábor mamája még soha nem ment felvonóval, de szerette volna kipróbálni, így pont ma egy hete (akkor még nyár volt :) elindultunk Adelbodenbe, ahol több rövidebb felvonó is van. A Tschentenalp volt a cél, ott még mi sem voltunk, nem is hosszú az út és túl magasra sem megy a felvonó (azért ez is szempont volt, még nekünk is kell egy kis átállás a magaslati levegőre és nem akartuk, hogy maminak valami baja legyen :).

Frutigen és Adelboden között csodaszép völgyön keresztül vezet a kanyargós út és itt van Európa egyik leghosszabb függőhídja is. Gáborral jártunk már párszor ezen az úton, de ő soha nem állt meg, a tériszonya miatt már izzadt a tenyere a gondolattól, hogy át kellene menni a hídon :)
Most viszont én voltam a "kapitány", úgyhogy eldöntöttem, hogy megnézzük közelebbről is ezt a hidat :) Nekem nincs tériszonyom, de mikor ott álltam a 153 méter hosszú híd elején és lenéztem 40 méter mélyre, hááááát hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi félelemérzet nem volt bennem :)))) Nem úgy Marcelben, ő nekiindult és szaladgált fel-alá, én meg majdnem szívbajt kaptam.... A feléig mentünk el, de akkor olyan sokan jöttek szembe, hogy egyre jobban inogott-himbálódzott a híd és akkor biztony feltettem magamnak a kérdést, hogy normális vagyok-e, hogy a nagymamát és a 3 éves gyereket ilyen helyre hozom.....ők jól érezték magukat, én viszont úgy gondoltam, hogy inkább forduljunk vissza :) Azért élmény volt így is, de azt hiszem, hogy a Gelmersee-nél, 70 méter magasban lévő függőhidat, ami eddig szerepelt a megnéznivalók listáján, kihagyom :)

Adelbodenből egy hármas felvonó visz fel a Tschentelalpra, közel 2000 méter magasra. Fent csodaszép kilátás fogadott minket, különösen maminak volt nagy élmény, hogy ilyen helyen járhat :) Marcel rögtön megrohamozta a játszóteret, a csúszdákat, mi pedig kint üldögéltünk a hütte teraszán és süttettük a hasunkat a nappal :) Sok túristaútvonal is indul innen, télen pedig egy nagy síterep az egész :)

A végén sétáltunk egy kicsit a faluban is, annyira hangulatos, ide tényleg szívesen jövök vissza, akár egy délutánra is. Maminak is nagyon tetszett és persze örültem, hogy eljutottunk vele ilyen helyekre, csak azt sajnáltam, hogy anyukáméknak ez kimaradt, pedig mennyi tervünk volt.... na de majd legközelebb velük is bebarangoljuk a szép vidékeket :)))

Nyárból a télbe....

2011-10-09T21:07:00.000+02:00

Egy hete Marcel a Thunersee-ben fürdött ---- ma hógolyóztunk!!!! Persze mondták az okosok, hogy jön a hideg, de hogy ilyen hirtelen és ilyen mértékben lesz rossz idő, azt nem hittem volna. Akármerre nézek, havas hegyeket látok és a ma délutáni sétán olyan csontig hatoló hideget éreztem, mint télen.... 3 napja még pólóban rohangáltunk, ma azt sem tudtam, mit vegyek magamra és persze Marcel sem túlzottan díjazta a rengeteg ruhát és öltöztetést...fázom, fázom, fázom és csak reménykedni tudok, hogy azért lesz még szép ősz és kicsit melegebb is....

kilátás a nappaliból....

Visszanéztem, júniusban tettem fel utoljára havas hegyes képeket (Zermattból), persze szépek, impozánsak, na de hogy 3 hónap múlva megint itt tartsunk????? Színeket szeretnék, tarka erdőket, símogató napsugarakat a jeges kékség helyett....

Miért van az,....

2011-10-08T16:19:00.000+02:00

....hogy Gábor többet vezet, többször megy gyorsabban (na nem száguldozik, csak átlépi a megengedett sebességhatárt), mint én és mégis mindig engem fényképeznek le és engem büntetnek meg?????

Gábor szerint azért, mert Ő figyel az utakon és tudja, hol vannak a radarok, én pedig CSAK vezetek (persze, aki még tankolni sem tud, attól mit is lehetne elvárni :))))

Mindenesetre megkaptam az első svájci büntetésemet is, mikor a kórházba vittem Marcelt, Bernben 50 helyett 55-tel mentem és 120 frankra büntettek meg.....hát nem adják olcsón ezt sem....

Egyébként itt csak akkor érdemes gyorsan menni, ha szegény az ember, mint a templom egere, mert a büntetést a fizetés alapján számolják ki (és persze annak függvényében, mennyivel lépte át az ember a megengedett sebességet), így fordulhatott elő, hogy pár hónapja egy luxusautó tulajdonosának, aki több, mint 200-zal repesztett valamelyik autópályán, 1 millió frankot kellett fizetnie!!!!!! (mondjuk azt máig nem értem, hogyan tudott olyan gyorsan menni, mert itt annyi mazsola van az utakon, hogy legtöbbször még százzal sem lehet haladni....).

Én gondoltam, hogy felhívom őket és elmesélem, hogy balesetes gyerekkel mentem épp a kórházba (amit még igazolni is tudnék), de Gábor szerint teljesen felesleges, a szabály az szabály, ez itt pedig Svájc, ahol rend a lelke mindennek....

3 nap ovi :)

2011-10-07T19:51:00.000+02:00

Hát elkezdtük mi is :)))

Szerdán délután mentünk először, mert akkor volt ott Marcel "beszoktató"-óvónénije. Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a beszoktatás alatt legyen a gyerekeknek egy fix pont, legyen valaki, aki mindig ott van és aki tényleg egy kicsit a pótmama(papa) szerepét tölti be. Mondjuk a helyzetük megengedi, mikor mentünk, Marcel csoportjában 6 gyerek volt és 3 óvónéni :))
Nicole rögtön kézen fogta Marcelt, végigjárták az ovit (persze mentem én is), aztán le is ültek játszani, Marcel néha rámnézett, konstatálta, hogy ott vagyok és játszott tovább. Nicole roppant kedves, aranyos és nagyon ért a gyerekek (és ami fontos, Marcel) nyelvén is (még ha nem is szó szerint véve :))) Egy órát voltunk bent, aztán még kimentünk a kertbe, Marcel még egy fél órát eljátszott ott és összességében tetszett neki. Persze én nem kergettem ábrándokat, hogy akkor ennyi volt és mindig szivesen fog oda járni :)

Tegnap délelőtt mentünk, akkor még csodaszép idő volt, kint voltak a gyerekek a hatalmas kertben és úgy beszéltük meg Nicole-lal, hogy kb. fél órára ott hagyom Marcelt, aztán ha nagyon sírna, akkor megyek érte. Néha sirt, vagyis inkább mérges volt, de leskelődtem az utcáról és láttam, hogy Nicole gyorsan megvígasztalta és utána már együtt játszottak :)
Mikor mentem, sirdogált, de ahogy meglátott, abbahagyta és mondta, hogy végül is jó volt és csak egy kicsit hisztizett :))) Nicole is nagyon pozitív volt, mondta, hogy az jó jel, hogy hagyja Marcel, hogy megvígasztalja és tényleg úgy látszott, hogy Marcel elfogadja. Mondjuk ez az előnye, ha van egy "saját bejáratú" óvónénije, legalább is az elején :)
Hazafelé aztán mesélt mindenről és itthon Gábornak és Maminak is elmesélte, milyen jó volt és hogy milyen aranyos Nicole :)

Ma reggel azért nem volt túl lelkes, mikor mondtam, hogy indulunk az oviba és ahogy odaértünk, elkezdett sírni. Megbeszéltük Nicole-lal, hogy másfél óra múlva megyek érte, de felhív, ha nem tudják megnyugtatni. Fájt a szívem ott hagyni, mikor sírta, hogy vígasztaljam meg, de tudtam, hogy nagyon jó kezekben van. Nem mertem túl messze menni az ovitól, de mivel a közelben egyetlen kávézó vagy bolt sincsen, így csak róttam a köröket és szétfagytam, mert persze ma reggelre megjött a hideg, 8 fok, havas hegyek, jeges szél...

11re mentem vissza az oviba, Marcel épp egy másik kisfiúval és Nicole-lal játszott, szép nyugodtan, jókedvűen :) (nem vett rögtön észre, így kicsit figyeltem :). Aztán mikor meglátott, elmosolyodott és azzal futott oda hozzám, hogy "Anya, nagyon jó volt itt!" :)))) Jött Nicole is, mondta, hogy nagyon hamar abbahagyta a sírást és onnantól kezdve játszott, tényleg semmi gond nem volt. Marcel közben mondta Nicole-nak (persze magyarul), hogy "jövök máskor is", szóval nagyon pozitív volt, bár aztán utána már nem nagyon akart az oviról beszélni :)
Persze tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy beszokott Marcel az oviba, de hogy már a második nap másfél órát ott van nélkülem és annak ellenére, hogy nem érti a nyelvet és vannak rajta kívül más gyerekek is, jól érzi magát, ezt jó jelnek veszem :) Mondjuk Nicole tényleg mindent megtesz azért, hogy Marcelnek jó legyen, pár mondatot leírtam neki magyarul, azokat megtanulta ("jön anya nemsokára", etc) és maximálisan figyel rá, de hát annyi pénzért, amennyit fizetünk, ez már csak természetes :)))))

Úgyhogy egyelőre nagyon pozitív minden, persze heti másfél nap az nem a világ, de szerintem Marcelnek ez így (pluszban a saját óvónénivel) nagyon jó és pont elég, megszokja, hogy rajtam kívül van más is, gyerekek között van, szocializálódik és talán valami schwitzerdütsch is ragad rá :)))

Ismét csak nagyon büszkék vagyunk rá :)))

Októberi nyár (sok képpel)

2011-10-04T12:44:00.000+02:00

Kihasználjuk minden pillanatát, élvezzük a nap összes símogató melegét, a nyárias időt, a 25 fokot, a lenge ruhákat és a csodálatos őszi színeket. Nagyon jót tesz ez most a lelkemnek :)

Vasárnap megérkezett Gábor mamája is, így Marcelnek tovább tart a nagyszülői kényeztetés :) Szája szinte teljesen rendbejött, alig látszik már a varrás nyoma, enni is eszik már mindent, csak a foga miatt aggódok még mindig...

De jöjjenek inkább a képek :)))

Október másodika, Marcel fürdik a 19 fokos Thunersee-ben!!!! (tényleg olyan hangulat volt a tóparton, mintha egy nyári délután lett volna :))

Tegnap pedig Wengenbe kirándultunk délután, csodálatos idő, meseszép kilátás, léleksímogató napsugarak :)))

A svájci egészségügyről

2011-10-02T12:21:00.002+02:00

avagy itt sem minden arany, ami fénylik.....(vigyázat, hosszú lesz!!)

Mióta itt vagyunk Svájcban, sok gondunk szerencsére nem volt az egészségüggyel, egyszer voltunk Marcellel gyerekorvosnál, egyszer pedig a kificamodott bokája miatt az ügyeleten, de azért azt gondoltam, ha egyszer ne adj isten történik valami, akkor jó kezekben vagyunk itt. Hát megmondom őszintén, sok mindenben csalódnom kellett...
Az elmúlt másfél hét alapján azt állapítottam meg, hogy az egészségügy olyan, mint maga Svájc, kívülről takaros, rendes, szép, de hogy mi van alatta, mögötte, azt jobb, ha nem tudja meg az ember...

A litánia az ügyeleten kezdődött. Tudtam, hogy itt Thunban nincs a kórháznak gyerekrészlege, de azért reménykedtem, hogy ellátják Marcelt. A központi ügyeleten csak ránézett egy orvos Marcelre és átirányított minket a "háziorvos-ügyeletre" (addig azt sem tudtam, hogy van ilyen és máig nem tudom, mi a különbség a kettő között...). Ott azzal fogadtak minket, hogy igen, össze kell varrni, meg is próbálják, de előtte ki kell tölteni mindenféle papírokat.... Kérdezem, nem lehetne-e utána, itt a kezemben a vérző szájú, síró gyerek, én remegek az idegességtől, egy betüt nem tudok egyenesen leírni, egyébként is itt a biztosítási kártya, amin minden adat rajta van és a számítógépben is benne van minden, de nem, rend a lelke mindennek, töltsem ki nyugodtan (???!) a papírokat, aztán majd foglalkoznak velünk... Hát az biztos, hogy elolvasni nem nagyon lehetett, amit írtam...
Onnantól kezdve azért már ment minden, persze a szerencsén múlik, hogy épp ki az ügyeletes, de végül is kedvesek voltak és ott tényleg nem az számított, hogy szimpatikus-e nekem a doki vagy sem, csak hogy végezze jól a dolgát és varrja össze úgy Marcel sebét, hogy lehetőleg a legkevésbé szenvedjen és a nyoma se nagyon maradjon meg...
2 napja aztán megkaptuk a számlát is (itt nincs TB, mindenki magának fizeti a biztosítást, orvosi ellátás után nekünk küldik a számlát, amit aztán nekünk kell továbbküldeni a biztosítónak és bizonyos részét kifizetik), hihetetlen precízséggel fel van sorolva minden tétel, így most már legalább tudom, mennyibe került a konzultáció, az ügyeleti díj 6 év alatti gyereknek, mennyibe került az az idő, amig az orvos dokumentál és az is kiderült, hogy még a cérnát is külön számolták fel :))) Viccelődtünk is Gáborral (mert most már egy kicsit azt is tudunk...), hogy ha ne adj isten legközelebb történik valami ilyen, viszünk magunkkal cérnát és akkor 8 frankkal kevesebbet kell majd fizetnünk :)))

A történet aztán Bernben folytatódott a gyerekkórház ügyeletén. Csütörtök délután fél 4re értünk be, akkor Marcel már 30 órája nem evett, nem ivott, egyre gyengébb volt, de így is 4 órát (!!!!!!) vártunk, mire végre megkapta az infúziót!! És nem azért, mert sokan voltak, hanem mert a dokiknak az volt az elképzelésük, hogy ha telenyomják Marcelt fájdalomcsillapítóval, akkor majd fog inni!! Ez lehet, hogy egy felnőttnél működik, de hogy magyarázd meg egy 3 évesnek, akinek egy napja varrták össze a száját és már akkor is sír, ha csak ránézünk, hogy az már nem is fáj???? 7kor végre eldöntötték, hogy infúzió, de még utána több, mint fél órát vártunk, mire történt valami!! Na ott már ordítani tudtam volna, Marcelen látszott, hogy egyre rosszabbul van, már csak lógott keze-lába, szürkés-sárga és beesett volt az arca, de ránk se bagóztak....
Fél nyolc után végre foglalkoztak már velünk is, itt megint csak megmutatkozott, hogy a "külsőségekre" mennyit adnak, hoztak egy mobil tévét, hogy Marcel tudjon addig mesét nézni, amig bekötik neki az infúziót! Ja és megjegyezték, hogy igen, a véréből kimutatható, hogy kezd kiszáradni!!! Mondtam köszi, de már 4 órája arra várunk, hogy történjen valami, erre csak hümmögtek.

Lefolyt 3 adag, látszott, hogy töltődik fel Marcel, de mondták, hogy egész éjszaka kell még adni neki, így ott alszunk. Az ágyát előkészítették, de mivel a gyerekosztályt épp felújítják és átmenetileg a nőgyógyászaton rendezték be, így egy teljesen más épületbe kellett menni. Gábor megkérdezte, hogy jöhet-e ő is, erre a nővér: "Hát muszáj lesz, mert én egyedül nem tudom áttolni az ágyat...". így aztán este fél tízkor vagy negyed órát bolyongtunk mindenféle földalatti folyosókon, kezemben Marcel, akibe folyt az infúzió, Gábor pedig az ágyat tolva...

Mikor odaértünk, megint szembetűnőek voltak a külsőségek: folyosókon mindenhol játéksarkok, szuper fajátékokkal, mintha egy játszóházban lenne az ember, hatalmas, szép szoba, bent wc, fürdő, mindennel felszerelve (törülköző, pelenka, penaten fürdetőcsalád, etc), nekem ágy kikészítve, Marcel meg is állapította, hogy olyan, mint egy hotel, mert még száma is van a szobának :) Persze kényelmesebb volt, mintha egy széken kellett volna virrasztanom Marcel mellett, de akkor tényleg nem az számított. A kaja is finom volt, bár azt szintén nem értettem, miért hoznak egy olyan gyereknek, aki még vizet sem tud inni, friss ropogós zsemlét és friss ananászt reggelire, de legalább én nem maradtam éhen :))))

A gyerekosztályon tényleg kedves nővérek és orvosok voltak, az empátiával nem volt gond, de valahogy nem éreztem mégsem jó kezekben Marcelt. Leginkább azért nem, mert az igaz, hogy az osztályra kiszáradás miatt vették fel, de SENKI nem foglalkozott a szájával, a sebével, a fogaival, csak olyan szinten, hogy ránéztek és szörnyülködtek egy sort, hogy milyen csúnya és mennyire fájhat neki...Én "erőszakoskodtam", hogy meg szeretném nézetni egy fogorvossal.
Péntek délután jött egy nővér, hogy mehetünk át a fogklinikára, várnak minket, megnézik Marcel fogát. Hoztak egy tolószéket is, mivel messze van az épület (kb. 500 métert kellet utcán gyalogolni, mert az nincs összekötve a többi épülettel, gondoltam, még szerencse, hogy süt a nap és meleg van, nem pedig az eső esik), de Marcel valami miatt nem volt hajlandó beleülni, így megint csak cipeltem.

A fogklinikán állítólag senki nem tudott rólunk, hogy megyünk....ráadásul mire odaértünk, Marcelnek beriasztott az infúziós ketyeréje, így odahívtam egy nővért, hogy nézze már meg, mi a baj. Kelletlenül odajött, nézegette, mondta, hogy ő bizony ilyen készüléket még nem látott, de van rajta egy OK gomb, nyomjuk meg azt.....Na ott megint felment a pumpám....Megnyomta a gombot, elhallgatott a riasztás, de gondoltam, hogy ezzel nincs megoldva a dolog... persze 2 perc múlva újra kezdte és ez végig így ment a 2 óra alatt, amig ott vártunk!!! Senki nem értett hozzá, én meg már halálosan ideges voltam, hogy most valami rosszul megy a vénájába vagy történik vele valami, de csak húzogatták a vállukat és nyomogatták az ok gombot....
2 órát vártunk, Marcel már iszonyat nyűgös volt, mire végre behívtak egy vizsgálóba. Jött egy doki, aki két szót nem beszélt németül.... persze nem tudott semmit arról, kik vagyunk és miért vagyunk ott, így neki megint előadtam, mi történt. Marcel csak fúrta a kis fejét a nyakamba és nagyon sírt, erre doki csak annyit mondott tiszta lelketlenül: "Ha így sír a gyerek, nem tudom megvizsgálni!". Na ott majdnem behúztam neki egyet, kérdeztem, mit vár el tőle, hogy beüljön a székbe és nyissa ki nagyra a száját, azok után, amin keresztül ment???????
Épp akkor bejött egy másik doki is, szó szerint menet közben fél szemmel rápillantott Marcelre és köszönés minden nélkül annyit böffentett nekem oda: "Ez nem is olyan csúnya és úgy sem lehet vele semmit csinálni!"....Na ott lett elegem, fogtam Marcelt és elindultam vele vissza a gyerekosztályra...

Ott persze rögtön kérdezte egy kedves nővér, hogy mi volt, mit mondott a fogorvos, elmeséltem neki, hát ő is csak hüledezett, hogy ez nem eljárás, egyrészt le volt fixálva, hogy megyünk, másrészt meg hogy lehet így viselkedni egy gyerekkel... azt mondta, írjunk egy panaszlevelet, hát nem tudom, van-e értelme, mindenesetre jó pár hajszálam kihullott a két óra alatt.
Ja és Marcel már nagyon fájlalta kezét, a ketyere meg csak csipogott, a nővér rögtön megnézte, mondta, hogy elmozdult a kanül és nem folyt rendesen az infúzió, szegénynek meg is dagadt egy kicsit a keze miatta :(((( szerencsére másikat már nem kötöttek be, így legalább megkíméltük még egy szúrkálástól...

De előtte bejött egy nővér, hosszú percekig magyarázta, hogy miért is lenne jó még egy infúzió, én rábólintottam, aztán 10 percre rá jött egy doki, ő pedig megmagyarázta, miért is ne kössük be neki...és tőlem várták a döntést....persze szép és jó dolog a demokrácia, de azért vannak olyan helyzetek, amikor nem működik...

Szombaton aztán már elég szépen evett Marcel joghurtot és pár kanál vizet is, látszott, hogy jobban van, így mondta a nővér, hogy vizit után hazamehetünk. 9kor kezdődött a vizit, de mivel az egész gyerekosztályra 1 (azaz egyetlenegy) doki jutott, így délután 4re ért el hozzánk. Akkor a kezünkbe nyomta a zárójelentést és jöhettünk haza... Egyébként hihetetlen sokat dokumentálnak, nekem úgy tűnt, hogy több iroda van, mint betegszoba és mindig csak írtak, írtak, írtak, Gábor szerint biztos a Gyűrűk Urát másolták :)) hiába, ez Svájc, itt rend a lelke mindennek....És az is Svájc, hogy többet költenek a külsőségekre, arra, hogy szép legyen a kórház, hogy hiper-szuper legyen a berendezés, ugyanakkor arra már nem marad pénz, hogy legyen elég (lelkiismeretes, jól képzett) orvos és nővér....

És az már csak hab a tortán, hogy amikor kedden felhivtam a gyerekorvost, hogy elmennék megmutatni Marcel száját, üzenetrögzítő volt csak, hogy a héten szabin van a doki....Előtte 4 nappal voltunk nála, amikor megbeszéltük, hogy majd ő veszi ki a varratokat, de egyetlen szóval nem említette, hogy szabira megy...így egy helyettes orvos vette ki a varratokat..

Biztos, hogy érzékenyebben reagáltam én is dolgokra, mert a gyerekemről volt szó, de azért sok minden tény és összességében nekem azok után, amennyit kifizetünk biztosításra, csalódás volt az egész orvosi ellátás....most már csak abban reménykedek, jobban, mint eddig, hogy ne kelljen orvoshoz mennünk és ne történjen semmi baj...

Csiga

2011-09-30T15:08:00.000+02:00

Múlt héten ismert okok miatt elmaradt az ovikezdés, de mivel Marcel már tényleg teljesen jól van (hála istennek), így gondoltuk, nem halogatjuk megint tovább.
Ma délelőtt mentünk el egy egy órás megbeszélésre, a csoportjának a vezető óvónénije és az az óvónéni volt ott, aki majd a legtöbbet figyel rá a beszok(tat)ásnál. Mivel legtöbbször csak 6-8 gyerek van, viszont 4 óvónéni, így tényleg sok idő jut egy-egy gyerekre. Most ráadásul ősziszünet van, így sok gyerek hiányzott is, olyan érzésem volt, mintha több óvónéni lenne, mint gyerek :))))

Megbeszéltük a legfontosabb dolgokat, mit kell vinni (szinte semmit, csak váltóruhát, egyébként mindent ők adnak), mi a napi "menetrend" és hogy fog zajlani az egész beszoktatás. Jövő héten kezdjük, akkor szerda-csütörtök-péntek megyünk majd, nem is bánom, hogy a beszoktatás alatt rendszeresebben lesz az ovi, így talán Marcel is könnyebben megszokja majd. Bár a baleset óta megint nagyon anyás (mondjuk mindig is az volt :), de most tényleg extrém, máskor pl. anyukámat mindenben el szokta fogadni, most őt sem, persze megértem, mindazok után, amin keresztül ment :((( szóval nem a legszerencsésebb az időzítés, de tovább halogatni sincs szerintem értelme.
Biztos nem lesz egyszerű Marcelnek, nem is áltatom magam, hogy második nap vidáman és nevetve marad majd ott, de talán ha a nyelvet valamennyire megérti, akkor már könnyebb lesz :) Mindenesetre az óvónők nagyon kedvesek, szimpatikusak, tetszik az egész hozzáállás és tényleg úgy gondolom, jó kezekben lesz ott Marcel (bár egy kicsit még mindig "gyerekmegőrző" érzésem van, talán ha gyakrabban megy majd, akkor más lesz :)

Ja és csiga lett a jele, nagy választási lehetőség nem volt, kisegér lett volna a másik, ami még megmaradt, de ezt talán jobban le is tudja majd rajzolni :)))

És ha már lúd, legyen kövér, fodrászhoz is elvittük, múltkor annyira tiltakozott, hogy nem tudtam levágatni a haját, de most jött Gábor is és jutalmul még egy számológépet is kilátásba helyeztünk neki, így végre megint rövid lett a frizurája :) (de oda kellett állnom elé, mert azt mondta, nem szeret belenézni a tükörbe :((((

Egyébként tegnap már kesudiót, mazsolát és zsemlét evett és pohárból itta a tejet!!!!!!!! Én alig tudtam nézni, szinte nekem fájt, ahogy elképzeltem, de ő csak rágcsált tovább!! Hihetetlen :)))))

Cérna nélkül

2011-09-28T23:15:00.000+02:00

Este hatra mentünk Marcellel a gyerekdokihoz, mivel én úgy láttam, kicsit be van neki gyulladva a szája és mindenképp szerettem volna megnézetni. A mi dokink szabin van a héten, így helyettesítés volt. Megnézte a doktornő, mondta, hogy a gyulladás nem vészes, viszont szerinte már ki lehet szedni a varratokat, de ahhoz le kell fektetni Marcelt az asztalra.... hát elsőre nem jött össze a dolog, persze én ismét nem csodálkoztam azon, hogy Marcelnek pánikja lett attól, hogy valaki akárcsak megnézze a száját. De aztán bejött egy kedves asszisztens, ügyesen lefogta, én odabújtam hozzá, onnantól kezdve bár még sírdogált, de nem forgatta a fejét, nem izgett-mozgott, nagyon ügyes volt, olyan büszke vagyok rá!! Az utolsó varrat össze volt nőve egy nagy sebbel, ami a cérnával együtt lejött, ott kicsit vérzett még neki, de a többi elég szép már. Azért beleizzadtunk megint mind a ketten....

Hazafelé az autóban még egy kicsit magába volt zuhanva, de aztán itthon teljesen feléled, kedve ismét a régi lett, szuper jól vacsorázott (pépes kaját) és utána egyedül megevett egy egész kinder pinguit!!!!!! Rendesen, harapva, elrágva!!!! Azt hiszem, életemben nem örültem még annyira annak, hogy megeszik egy kinder-szeletet!!!!! Persze ez nyilván nem azt jelenti, hogy holnap már sárgarépát és mogyorót fog rágcsálni, de mindenképp hatalmas lépés, hogy legyőzte a félelmet, hogy fájni fog a szája, a foga, ha valami darabosat eszik!!! Ráadásnak megivott két pohár tejet szívószállal, így talán vége a kanalazgatásnak!!! Én meg csak ámulok és bámulok és alig hiszem el, hogy egy hét alatt szinte rendbejött a kis szája!!

Tegnap este pedig meg tudtam mosni a fogát is, vettünk egy elektromos fogkefét és nagyon tetszett neki, ahogy "zümmög" és csikizi a nyelvét. Persze először csak óvatosan mertem mosni, de látszott rajta, hogy nem fáj már neki olyan nagyon:))) így legalább most a többi foga miatt nem aggódok már annyira :)))

Úgyhogy ha a becsúszott foga nem lenne, azt mondanám, túl vagyunk rajta nagyjából, legalábbis ami a látható sebeket illeti. Hogy a lelki sebek mikor gyógyulnak??? Nem tudom, de megint csak ő ad nekem erőt, olyan jó őt újra majdnemaréginek látni, ahogy kacag, ahogy mosolyog, ahogy csinálja tovább úgy a kis dolgát, mint ha mi sem történt volna :) Eddig is ő volt a mi kis csodánk, most még inkább az!

Fogorvosnál

2011-09-27T22:09:00.000+02:00

Mivel Marcel "becsúszott" foga nagyon aggaszt és mindenképp szerettem volna megnézetni fogorvossal, de nem a kórházban, mert ott eléggé embertelenül kezeltek minket (erről írok majd részletesen...), kerestünk egy gyerek-fogorvost Bernben.
Szerencsére szinte azonnalra adtak időpontot, így tegnap délután már a váróban ültünk. Marcel persze csak csimpaszkodott, de hát nem is csodálom, hogy azok után, amin keresztül ment az elmúlt napokban, nem volt túl sok bizalma a fehér ruhás dokik iránt :(((

A fogorvosnő nagyon nagyon szimpatikus és kedves volt, látszott rajta, hogy ért a gyerekek nyelvén és nem várja el, hogy a gyerek vígan és dalolva üljön bele a székbe és tátsa ki a száját, mint ahogy a fogklinikán tették....

Leginkább csak beszélgettünk, először is teljesen ki volt akadva, hogy milyen dolog az, hogy egy ekkora gyerek száját úgy varrják össze, hogy nem altatják (vagy legalábbis nem bóditják) el. Egy picit tudott csak belenézni Marcel szájába, meg hát az elmondottak alapján is majdnem biztos a "diagnózis": ki kell húzni a fogát :((((((( Elmagyarázta, hogy azzal, hogy a fog felcsúszott, szétroncsolta azokat az idegeket és ereket, amik a fogat táplálják és még ha vissza is csúszik a fog a helyére, akkor is az már csak egy elhalt fog marad, ami elfeketedik és akkor nincs más megoldás, mint a húzás :(((( És mivel nem lesz ott fog, mert tejfogat pótolni nem lehet, így nem lesz, ami "utat csináljon" a maradandó fognak, ami ezért valószínű, hogy lassabban fog majd kibújni... ráadásul a maradandó fog csírája már most is megvan, és hogy az mennyire sérült, nem lehet megmondani, csak akkor, amikor kibújik :((((

Aranyos volt, mert mondta, hogy szeretne bíztatni vagy valami jobb megoldást javasolni, persze egy halvány remény megvan, hogy esetleg az idegek "összefonódnak" és megint ellátják a fogat, de ahogy látta, már kicsit lilás a színe, ami azt jelenti, hogy nincs meg az ellátás :(((

November 16-ra kaptunk időpontot, addig telefonon tartjuk majd a kapcsolatot és nagy valószínűséggel akkor (altatásban) kihúzzák a fogát :((((((

Nekem azért ez megint kicsit sokk volt, persze tudom, hogy "csak" egy fogról van szó és lehetne sokkal súlyosabb baja is, de ha belegondolok, hogy az én kis örökmosolygós kismanóm éveken keresztül foghíjjas lesz, akkor csak sírni tudok :(( És egyelőre nem tudom megnézni a (nemisolyan) régi képeket, ahol még semmi baja nem volt...

Mindenesetre szebb szülinapi ajándékot is el tudtam volna képzelni....

Ami jó, hogy Marcel tényleg jól van, kedélye olyan, mint a baleset előtt, azért ebben nagy szerepe van annak is, hogy itt vannak anyukámék és tényleg maximális figyelmet élvez most. De még így is hihetetlen, milyen gyorsan "regenerálódik", nincs egy hete, ami történt és ha nem látnám a száját, azt mondanám, semmi baja nincsen. A sebe nem túl szép, holnap megnézetem a dokival, szerintem egy picit elfertőződött, bár aztán lehet, hogy csak így gyógyul, nem tudom. Inni nem iszik, csak kiskanalazunk, mindent pürésítek neki, de még így sem tud annyit enni, hogy ne legyen éhes :(

Ma azért egy kicsit kimozdultunk, hogy anyukáméknak legyen valami szép emlékük is erről a hétről... A Schnynige Platte-ra mentünk fel vonattal, csodaszép idő volt, nyári meleg, Marcel még a Kneipp-kúrát is kipróbálta és egy szál gatyában ment bele a hideg mederbe (mindezt szeptember végén, 2000 méter magasan :), trampulinon ugrált, csúszdázott, rohangált :)

Jó őt így látni, hogy a kedve megint a régi és a félelemérzete sem lett több, mint a baleset előtt (mondjuk én ezerszer jobban féltem most őt, egyfolytában szívbajt kapok, amilyen dolgokat csinál :), de nekem még nagyon nehéz felhőtlenül örülnöm, mert tudom, ezzel ennek még nincs vége :(((
És nagyon hiányzik a régi mosolya :(((

Ráadásul holnap anyukámék is hazamennek, ez sem dobja fel a kedvemet :(((

Éhség

2011-09-25T23:43:00.001+02:00

Szegény kis bogaram éhes. Szerda dél óta nem evett semmi normális kaját és hiába ment bele két napig az infúzió és hiába eszik meg pár pohár joghurtot naponta, az nem tölti meg a pocakját és kevés az ő kis jövő-menő-mindigmozgásban-növésben lévő szervezetének.

Már megint csak megszakad a szívem (szerda délután óta már nem is tudom, hányadszorra is:(((, mikor azokkal a hatalmas barna szemeivel szó szerint kinézi a falatot a szánkból és szomorúan mondja, hogy ő bizony nagyon éhes, de majd akkor eszik, ha meggyógyult :(( Látszik rajta, hogy nagyon kívánja, de akkora gát és pánik van benne, hogy megint fájni fog a szája, hogy inkább nem eszik :(
Délutánra már nagyobb volt az éhsége, mint a félelme, mindenképp meg akart enni egy kis joghurtos müzlidarabkát. Hiába mondtam neki, hogy az kemény, ő annyira kívánta, hogy bevette a szájába. Aztán egy rágás után kétségbeesett sirás közepette kiköpte, annyira fájt neki :((
Így maradnak a pépes kaják, most mindent turmixolok neki, anyukám főzött nagyon finom húslevest, abból azért evett, de leginkább csak a joghurtokat preferálja. Eddig sem volt egy nagy evő, most aztán még inkább visszaesett...

Ahogy látom, most már az ajaksebe nem olyan érzékeny, inkább a foga, fogínye az, ami lassabban gyógyul. Találtunk Bernben egy gyerekfogász-specialistát, remélem, mihamarabb kapunk időpontot és meg tudja nézni Marcel fogait. Kicsit aggaszt az is, hogy nem tud fogat mosni és nehogy a többi foga emiatt romoljon el :( de az biztos, hogy sok időnek kell eltelnie, mire megint rendesen tud majd enni....

Itthon!!

2011-09-24T22:52:00.000+02:00

Két nap kórház és infúziók után végre megint itthon vagyunk!!! Köszönjük mindenkinek a kedves, bíztató szavakat, sokat segítettek!!!!

A kórházról majd írok részletesen később (van mit!!), a lényeg az, hogy Marcel jobban van, legalább is ami a kedélyét és általános állapotát illeti. Mivel eléggé kiszáradt, ezért kellett az infúzió, most már valamennyit eszik, igaz, szinte csak joghurtot (lassan szerintem joghurt-mérgezést kap, mert csütörtök este óta legalább 15 pohárral evett meg :) és sikerült azért pár kanál teát is belediktálnom. Poharat még mindig nem vesz a szájához, ez szerintem el fog tartani még egy darabig, akkora a félelem, a gát benne, hogy valami a szájához ér és fáj neki :( Nagyon csúnya még mindig szegényemnek, bár a duzzadás már sokat lohadt, de így is fáj a szívem minden alkalommal, mikor ránézek :((( A szája rendbe jön, tudom, de hogy a fogaival mi lesz??? Még lesz jó pár körünk dokiknál miatta, az biztos...

mire nem jó egy hiper-szuper, liftes-állitható ágy :)))

Egyébként már ugyanúgy futkározik, ugrál, bukfencezik (!!!), rohangál, mint a baleset előtt, minket meg a szívbaj kerülget, hogy megint elesik...

Miután a kórházban a dokinak is bemutatta a mutatványát, már kaptuk is meg a zárójelentést :))))

A lényeg, hogy itthon vagyunk, gyógyul a sebe, jobban van, hogy itt vannak anyukámék és talán lesz még pár szép (ünneplős) napunk, már csak nekem kellene a rémálom-képeket kitörölnöm az emlékezetemből...